Vörös Vince kisgazdapárti politikus 1956-os szerepvállalása
Kisgazdapárt ismert politikusának, Vörös Vincének – aki 1990 és 1994 között a rendszerváltó Országgyűlés alelnöke volt – irathagyatékának ’56-os vonatkozású forrásaiból válogatott a szerző. Vörös Vince a forradalom alatt más kisgazda politikusokkal együtt pártja újjáélesztésén fáradozott, aminek következményeit évtizedeken keresztül viselnie kellett.
Vörös Vince gyászbeszéde Szigethy Attila újratemetésén
Kapuvár, 1991. március 24.
Tisztelt
Gyászoló közönség, kedves családtagok, rokonok, ismerősök, hölgyeim és uraim!
Megilletődve és vegyes érzésekkel állok most itt ezen a helyen, ahol az 1956-os magyar forradalom egyik nagy alakját, Szigethy Attilát végső helyén szülővárosában, a város vezetősége által adományozott díszsírhelyen megérdemelten méltó nyugalomba helyezzük. A szomorúság érzése tölt el akkor, amikor arra gondolok, hogy az elmúlt évtizedek és évszázadok során egy szebb, jobb és szabadabb jövő reményében hány nagyszerű és igaz ember áldozta fiatal életét a magyar szabadságért és a nemzeti felemelkedésért. Ugyanakkor a szomorúságba egy csepp öröm is vegyül, ami már a mai napnak, Magyarország jelenének szól. Örülök annak, hogy megérhettük azt a pillanatot, amikor a méltatlanul eltiport, a hallgatás homályába kényszerített nemzeti hőseink emléke újból a közfigyelem előterébe kerülhet. Ez a bizonyíték arra, hogy bár egy nép szenvedjen bármilyen diktatúra igája alatt, sohasem felejti el nagy fiait, mártírjait.
Az én korosztályomhoz tartozott Szigethy Attila, egy év különbséggel 1912-ben született e városban, Kapuváron. Fiatalon kisvárosi tisztviselő, ipartestületi titkár, járásbírósági írnok, később jegyző volt. A harmincas évek második felétől közel került a népi írókhoz és mozgalmukhoz. A háború végén bátran szembefordult a nyilasokkal. Származása és népi elkötelezettsége 1945 tavaszán a Nemzeti Parasztpárthoz vezette, itt kezdte meg politikai pályafutását. Először a Nemzeti Paraszt Párt kapuvári szervezetének a titkára, majd 1947-től Sopron megye paraszt párti vezetője lett. 1947-ben került be a magyar parlamentbe országgyűlési képviselőként. 1953-tól haláláig nyílt és őszinte híve Nagy Imrének és annak a politikának, amit Nagy Imre képviselt.
Szigethy Attila Rákosi Mátyás diktatúrájának idején is megőrizte emberi és politikai tartását, népszerű ember volt és maradt a megye lakosainak körében. Amikor 1956. október 25-én Győr városát is elérte a forradalom tüze, őt választották a Forradalmi Tanács vezetőjéül. Elnöke lett az 1956. október 26-án megalakult Győri Ideiglenes Nemzeti Tanácsnak. A forradalom napjaiban Szigethy Attila a Győr-Sopron megyei Nemzeti Tanács, majd a Forradalmi Dunántúli Nemzeti Tanács elnökeként politikai meggyőződése helyességének tudatában, bölcs politikusként szervezte és vezette a forradalmi eseményeket, és minden tőle telhetőt megtett azért, hogy elkerülhető legyen a győri orosz beavatkozás.
A forradalom leverését követően a Kádár-kormány Szigethy Attilát is megpróbálta megkörnyékezni, a hazafias és forradalmi eszmék feladására kényszeríteni. Ezt a nagyszerű férfit azonban nem vette le a lábáról sem az ígérgetés, sem pedig a fenyegetés. Hazafias meggyőződése és politikai elkötelezettsége mellett mindvégig kitartott. Ezért a hatalom bitorlói hajtóvadászatot indítottak ellene, és mivel nem akart külföldre menekülni - több küzdőtársával együtt - a sorsa megpecsételődött, 1957. májusában letartóztatták. Politikai vádakat koholtak ellene. A megtorlás bűne - mint szerte az egész országban - Győr-Sopron megyében is tombolt. Ennek lett áldozata Szigethy Attila, akinek életével kellett fizetnie forradalmi hitéért, emberi tartásáért és tisztességes politikai meggyőződéséért.
Szigethy Attilát gyilkosai 34 évvel ezelőtt Sopronkőhidán egy jeltelen sírba temették. Harmincnégy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy e jeltelen sírból végre az őt megillető méltó nyugvóhelyre kerüljön. Hiszem, hogy Szigethy Attila és sorstársai nem áldozták hiába életüket, az a hit és szellem, amit ők képviseltek, a magyar nép emlékezetében és lelkében él majd. Ezen a napon végső igazságot szolgáltatunk Neked Szigethy Attila és rajtad keresztül valamennyi mártírtársadnak is. Legyen ez a nap végső megnyugvásod, de legyen ugyanakkor intő figyelmeztetés is mindazoknak, akiknek bűneit a nemzet soha nem felejtheti el.
Szigethy Attila, magyar népünk igaz fia, nyugodj békében e sírban! És élj szabadságra törő nemzetünk emlékezetében, mint az 1956-os szabadságharcunk egyik hőse. A magyar Országgyűlés nevében búcsúzok Tőled.
Isten Veled!
Baranya Megyei Levéltár XIV. 66. Vörös Vince irathagyatéka; K. Állag, c. tétel, 3. irat.
Kézzel és géppel írt eredeti változatok.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt június 06.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adjuk hírül, hogy megjelent az ArchívNet idei második száma. A mostani lapszám négy forrásismertetése a 20. század második felébe, azon belül a Kádár-rendszer időszakába kalauzolja el az olvasókat. A dokumentumok által bemutatott események különlegesnek mondhatók: megelevenedik előttünk az utolsó Magyarországon kivégzett nő bűnügye, betekinthetünk egy beszéd legépelt szövegén keresztül a Kádár-korszak nőpolitikájának átalakításába, valamint egy Ukrajnában fennmaradt beszámoló révén szó esik arról, hogy miként tudott egy alkalommal Grósz Károly sikert aratni a nemzetpolitika terén.
Az időrendet követve a sorban az első Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) forrásismertetésének második része, amelyben Zágon József Mindszenty Józsefnek szóló levelének a tervezetét mutatja be. Az elküldött levél még nem került elő, azonban elég valószínű, hogy azt az akkoriban az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén tartózkodó Mindszenty kézhez kapta. Az esztergomi érsek egy későbbi levelében ugyanis felfedezhető Zágon papírra vetett gondolatainak a nyoma.
Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola) korábban már bemutatta az ArchívNet hasábjain a Magyarországon utolsó előttiként kivégzett nő esetét. Ezúttal az utolsó kivégzett, a többszörösen büntetett előéletű Besze Imréné ügyét mutatja be bírósági iratok alapján, aki 1967 szeptemberében gyilkolta meg nyereségvágyból Kertész Lajosnét Gyöngyösön.
Besze Imréné büntetőügye még zajlott, amikor 1968 májusában Székesfehérvár adott otthont egy népességtudományi konferenciának, ahol az egyik előadó Ortutay Zsuzsa volt. Beszéde szövegét Svégel Fanni (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola) ismerteti, aki Ortutay Zsuzsa szavai alapján tárja az olvasók elé, hogy az 1960-as években milyen minőségi változás ment végbe a magyarországi nőpolitikában.
A Kádár-korszak legvégének egy mindössze félnapos eseményét mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár): Grósz Károly kárpátaljai villámlátogatását. Ugyan Grósz és Nicolae Ceausescu aradi találkozója katasztrofális következményekkel járt a magyar politikus hírnevére nézve, az 1989. április 3-án lezajlott kárpátaljai útját mégis egyfajta sikerként könyvelhette el. Terjedelmi korlátok miatt a forrásismertetés első részét adjuk közre mostani számunkban.
A második idei számunk számára forrásismertetéseket küldő és publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Felhívjuk továbbá leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége idén is várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. május 19.
Miklós Dániel
Főszerkesztő