Szemelvények a Somogy megyei vörös- és fehérterror történetéből

Bevezető
 

E forrásközlés az 1919-es év Somogy megyei eseményeibe kíván betekintést nyújtani. Az általunk kiválasztott forrásszövegek jellegüket, keletkezési idejüket tekintve is eltérő képet mutatnak a korszakról. Míg dr. Begedy Péter lengyeltóti főszolgabíró rendeleti utasításra írott jelentése Somogy megye alispánjának leginkább a hivatalos iratok körébe sorolandó és közvetlenül a Magyarországi Tanácsköztársaság bukása után, 1919. szeptember 26-án keletkezett, addig a tabi fehérterror eseményeit visszaemlékezők, többek között két szemtanú leírásából ismerhetjük meg. A két ismeretlen szemtanú visszaemlékezése az eseményektől évtizedes távlatban született meg; az 1959-es keltezés sem véletlen e tekintetben, hiszen a Magyarországi Tanácsköztársaság megalakulásának 40. évfordulóján megyeszerte forrásgyűjtésbe kezdtek a kulturális intézmények, és rögzítették a még élő szemtanúk sokszor erősen szubjektív, máskor pedig levéltári forrásokkal összevetve is informatív vallomásait. 1959 folyamán jelent meg többek között az 1919-es veteránok visszaemlékezéseit tartalmazó, Somogyi Tizenkilencesek[1] című kötet. A kiadvány érdekessége, hogy előszavának végén 1950. március 11-i dátum szerepel, a szöveg szerkezetét, tónusait tekintve azonban nincs kétség afelől, hogy nem elírásról vagy esetleg nyomdai hibáról van szó. Talán ez a momentum is jelzi azt az óvatosságot, ami a kommunista időszak kezdeti éveiben jellemezte az emlékezetpolitika főbb irányvonalait a Magyarországi Tanácsköztársaság történetével kapcsolatban. Libics Imréné 1960-ban lejegyzett visszaemlékezése pedig kuriózum abban a tekintetben, hogy a fehértisztek által Tabon kivégzett Libics Imre özvegyének emlékeibe nyerünk bepillantást a férje számára végzetessé vált 1919. augusztusi napokról. A szöveg szubjektív, érzelmileg túlfűtött beállítottsága ellenére is értékes és szemléletes forrásanyagnak számít. Az eddig még közöletlen forrásszövegek az MSZMP megyei pártarchívumának és Andrássy Antal főlevéltáros, 1988-tól levéltár-igazgató iratgyűjteményének részét képezik.

A Magyarországi Tanácsköztársaság Somogy megyei eseményeinek előéletéhez hozzátartozik, hogy a proletárdiktatúra 1919. március 21-ei kikiáltása előtt a tabi és a lengyeltóti járás területén a hatalmat már február elején átvették a munkástanácsok. Ezek tagsága elsősorban az 1918. február 10-én megalakult Szociáldemokrata Párt tagjaiból tevődött össze.

 

A fehértisztek által Tabon kivégzett Libics Imre 

Emellett – a fővárosi hatalomátvételt megelőzve – már március 10-én végbement a megyeszékhelyen az úgynevezett proletár hatalomátvétel. Ekkor ugyanis a Kaposvári Munkástanács vezetői katonákkal megerősítve megszállták a vármegyeházát, és egy három főből álló Direktórium vette át a hatalmat. Az előbb említett lengyeltóti és tabi járásokban is, akárcsak Kaposváron, szinte változatlan maradt a proletárdiktatúra helyi vezetősége. Példafként említendő erre a későbbiekben kivégzett Somogyi Ferenc tabi nyomdász is, aki a járási direktórium vezető tisztségét látta el, és a rendvédelmi-karhatalmi alakulatnak számító Vörös Őrség helyi szervezésében is kivételesen sikeres volt.

A Magyarországi Tanácsköztársaság, majd az ezt követő időszak terrorhulláma során Somogy megye inkább a fehérterrornak volt a fő színtere, azonban – mint ahogy azt a lengyeltóti főszolgabíró jelentése is mutatja – a proletárdiktatúra korszaka sem mondható erőszakmentes időszaknak a megye életében. (Lásd az 1. számú dokumentumot!)

A Lengyeltótiban történtek jól érzékeltetik az 1919. májusi megyei eseményeket, – hasonló összetűzésekre került sor például Csurgón is. Igalon pedig rálőttek Farkas Jánosra, a járási direktórium vezetőjére, amit természetes módon követett a karhatalmi erők megtorlása és a letartóztatási hullám. A legjelentősebb megmozdulásra 1919. május 13-án került sor Nagyatádon, ahol szintén a tiltakozó tömeg ellen a fegyverhasználat eszközével élt a hatalom. Somogy megyében összehangolt, szervezett felkelés a Magyarországi Tanácskormány hatalma ellen nem lobbant fel, mégis sor került a „terrorcsapat” jelzővel bíró Latinca-század, a Vörös Őrség, valamit a Szombathelyről és Nagykanizsáról érkezett vasutas-századok bevetésére az erőszakos szocializáció és az általános toborzás ellen tiltakozó gyűléseken. A Tanácsköztársaság Somogy megyei történetének érdekes jelensége, hogy volt önállóan működő, gyorsan bevethető úgynevezett „terrorcsapata” is. Ennek legfőbb feladata az volt, hogy a megyében előforduló ellenforradalmi cselekményeket hatékonyan és demonstratív jelleggel leverje, így a helyi szinten megtapasztalt, a vörösterror körébe tartozó cselekmények jelentős részben e terrorcsapat tevékenységéhez köthetőek. Az egység életre hívását a megyei direktórium vezetője, Latinca Sándor[2] javaslatára tették meg még 1919 áprilisában a célból, hogy olyan fegyveres karhatalmi alakulatra tegyenek szert – ahogy Latinca egyik levelében írja – ,„amely egy esetleges anarchiát képes elfojtani.[3] Már korábban besorozott munkásokból, valamint zömmel volt orosz hadifoglyokból állt, és Latinca Sándor közvetlen parancsnoksága alá tartozott. A Latinca-század[4] részt vett az összes, direktórium elleni megmozdulás erőszakos leverésében, így például Nagyatádon, Csurgón és Lengyeltótiban is.

Amint a Vörös Hadsereg csapatai április folyamán elhagyták a megyét, hogy a felvidéki hadjáratban részt vegyenek (a Latinca-század egy része is csatlakozott hozzájuk), úgy hárult mind a határvédelemben, mind a rendfenntartásban, mind pedig az ellenforradalmi cselekmények elleni fellépésben egyre nagyobb szerep a Vörös Őrségre. Természetesen a direktórium elleni megmozdulások leverése során a Vörös Őrség is mozgósítva volt, szerepükre a már említett 1919. május 13-i nagyatádi események mutatnak rá a legérzékletesebben. Amíg a Vörös Őrség nyomozó szervezete kínvallatással is próbálkozott, többek között bikacsökkel való verésről is van tudomásunk, addig egy vörösőr által, tisztázatlan körülmények között hasba lőtt tiltakozóval maga az elkövető rohant orvoshoz. A Vörös Őrség egyébként többször élt a rendszer ellen tiltakozókkal szemben a fegyverhasználat eszközével; a fejek fölé irányított sortüzek, a puskatus és a szuronyok használata jellemző volt, nem véletlen, hogy nagyobb községek megmozdulásainak leverése során többször is tíz fő fölé esett a sebesült személyek száma.

Az ellenforradalmi megmozdulások azonnali leverése és a halálos, valamint sebesülést elszenvedő áldozatokkal járó cselekmények lehetőség szerinti kerülése fontos szempont volt a Somogy megyei direktórium számára, Latinca Sándor több levelében ki is emelte az erélyes, fegyveres, ám „humánus” fellépést, még ha ez, mint a fenti esetek is mutatták, kivitelezhetetlen volt. Több esetben (Nagyatádon például) a vártnál is erőszakosabbá és megfélemlítőbb jellegűvé vált a fellépés, főképp az odavezényelt terroregységek részéről. Bár a Somogy megyei proletárdiktatúra alatt megteltek a kaposvári börtöncellák – direktóriumi utasítás volt az ellenforradalmi elemek begyűjtése a megyeszékhelyre –, halálos ítéletet nem hoztak. A helyi vörösterror egyetlen halálos áldozata a kaposvári 1919. június 1-i tüntetésen kapott halálos lövést. Nem tisztázható pontosan, hogy a vádakkal szemben valóban a direktórium egyik tagja, Tóth Lajos, vagy pedig egy vörösőr adta le a végzetessé váló lövést.[5]

Somogy megye a Tanácsköztársaság 1919. augusztus 1-i bukása után a fehérterror fő színhelye lett. Egyes számítások alapján – többek között Andrássy Antal volt főlevéltáros, megyei igazgató megjegyzése szerint – a halálos áldozatok számának akár a felét is kitehetik a Somogy megyében meggyilkoltak. A Prónay Pál[6] nevével fémjelzett tiszti különítmények többek között Marcaliban, Tabon, Siófokon is vérengzéseket hajtottak végre. Kaposváron Latinca Sándort és a megyei direktórium vezetőit végezték ki, név szerint Farkas Jánost, Tóth Lajost, Lewin Samut és Szalma Istvánt. A fehérterror Somogy megyei eseményei jól dokumentáltak, a tabi vérengzésről még fényképek is maradtak ránk. Tabon a kivégzéseket a Siebenlist Nándor vezette úgynevezett 4. számú tiszti különítmény hajtotta végre, 1919. augusztus 23. és 30. között a községben 13 embert végeztek ki, egy főt pedig a Tab közvetlen közelében lévő Zala község temetőjében. Fehér Bélát, nejét és fiát[7] augusztus 24-én akasztották fel a különítményesek. Somogyi Ferenc nyilvános kivégzésére  a község piacterén került sor augusztus 22-én.

 

Tab, 1919. augusztus 23. Somogyi Ferencet akasztani viszik

 

A Siebenlist-különítmény elsőként őt, mint a tabi járási direktórium vezetőjét igyekezett felkutatni. 1919. augusztus 19-én Ságváron keresték, ahol családja élt, de ott nem leltek nyomára. Édesapját, Somogyi Rezsőt a megkínzását követően lőtték agyon. A forrásanyagban némi ellentmondás tapasztalható Somogyi Ferenc megkínzása ügyében: némelyek úgy vélték, hogy kivégzésén a pólyával takart fejsérülése a boxerral való verés következménye, mások szerint pedig vaskályhába verték a fejét. Annyi azonban bizonyos, hogy ez esetben is kínzás előzte meg a halálos ítéletet és annak végrehajtását. (Lásd a 2. és 3. számú dokumentumot!)

Libics Imre, a tabi községi pártitkár kivégzésére szintén augusztus 24-én került sor a hajnali órákban. (Lásd a 4. számú dokumentumot!)

 

 

 

Amint a tabi események is világossá teszik, a fehérterror ‒ a vörös terrorhoz hasonlóan ‒ statáriális ítélkezési gyakorlattal bírt: a különítményesek a letartóztatott személyeket a legtöbb esetben kínvallatás után, általában az érkezésüket követő pár napon belül felakasztották vagy agyonlőtték. A fehérterror egyik jellemző vonása volt az antiszemitizmus, erről a legérzékletesebben Gold Márton 1949-ben papírra vetett visszaemlékezése is utal. Gold a marcali események kapcsán jegyezte le élményeit.[8] Somogyi Ferenc és édesapja halála kapcsán is megjelenik az antiszemita motívum, zsidó származásukra felkutatásuk és megkínzásuk kapcsán is utalnak forrásaink. A Somogy megyei fehérterror kapcsán ki kell emelnünk, hogy több, a Horthy-korszakban előtérbe kerülő személy is részt vett a megtorló akciókban, mint például a többszörös gyilkosként 1926-ban felakasztott Léderer Gusztáv, vagy a Sztójay-kormány idején belügyi államtitkári posztot viselő Baky László, akit a Népbíróság 1946-ban ítélt halálra a második világháború idején elkövetett bűneiért.

A Somogy megyei fehérterror a Kádár-rendszer emlékezetpolitikájában kiemelt témának számított. Marcaliban, Siófokon és Tabon emlékműveket állítottak az áldozatokra emlékezve, közintézményeket, utcákat neveztek el róluk. Az MSZMP Somogy Megyei Bizottsága 1975-ben tette közé a Somogy megye munkásmozgalmának kiemelkedő harcosai című kiadványát, amelyben a fehérterror összes megyei áldozatát bemutatták.

 

 

 

Dokumentumok:

 

1.

Dr. Begedy Péter lengyeltóti főszolgabíró jelentése a Magyarországi Tanácsköztársaság helyi eseményeiről

Lengyeltóti, 1919. szeptember 26.

 

 

Lengyeltóti járás főszolgabírája

3217/1919. szám.

 

Nagyságos Alispán Úrnak!

Kaposvár

 

Folyó évi 17275. szám alatt kelt rendeletre hivatkozással járásom területén a február 3-iki közgyűlést követően a következő nevezetesebb események játszódtak le:

A szocialista kormány[9] idejében február hó folyamán megalakított munkástanács első erőszakos ténykedése abban nyilvánult [meg], hogy Pete Lajos főszolgabíró[10] lakását, ki szabadságon volt, munkástanács helyiségére [!] tiltakozásom dacára önkényesen lefoglalta, s a munkástanácsot a főbírói lakásba telepítette be. Majd később, március hó 20‒30. között a főbírói lakásnak a munkástanács helyiségein kívül fennmaradó helyiségeit vörösőr laktanyának használta fel a munkástanács, s az épületet lakhatatlan állapotban hagyta. A munkástanács küldöttei az összes gazdaságokat [!] erőszakosan szocializálták, illetve termelőszövetkezetbe vonták be, ezenkívül a Boglári Takarékpénztárt, a nagyobb üzleteket szintén szocializálták, illetve a szocializálás ténye abban nyilvánult [meg], hogy az üzletekben levő árukat erőszakosan lefoglalták, és a párt érdekeit szem előtt tartva, a párttagok részére, illetve szükségleteik kielégítésére használták fel. A termelőszövetkezet alkalmazottai a járási munkástanáccsal egyetemben a Lengyeltótiban lévő Gróf Zichy Béla tulajdonát képező kastélynak mellékhelyiségeit irodai célokra vették igénybe, majd magát a kastélyt a termelőszövetkezet alkalmazottai lakásul használták fel, valamint a kastélyban helyezték el a párt, a termelőszövetkezet érdekében folytonosan utazgató mindennemű alkalmazottat. [!] Hegedűs Vilmos előbb politikai megbízott, majd később párttitkár intézkedésére az öreglaki Gróf Jankovich Bésán Endre kastélybútoraiból [!] a Lengyeltótiban [ki]alakított Munkásotthon helyiségeit rendezték be. Ilyen, hasonló természetű kisebb és nagyobb erőszakoskodásoknak megszámlálhatatlan sorozatát követte el a lengyeltóti munkástanács, emellett hasonló természetű erőszakoskodásokat a balatonboglári és a balatonlellei munkástanácsok követtek el kisebb számban, míg a többi munkástanácsok különösebb s nagyobb jelentőségű erőszakos ténykedésekre nem ragadtatták magukat. Szükségesnek tartom megemlíteni, hogy a lengyeltóti munkástanács május hó 4-én a lakossággal szemben tanúsított ténykedését. [!] Május 1-én a lengyeltóti munkástanács nagyszabású ünnepéllyel akarta a vörös május elsejét minél fényesebbé tenni, s e célból a reggeli órákban nagy felvonulást tervezett, a felvonulás végeztével nagy népgyűlést [!] ismertetve a tanácsköztársaság intézményeit, majd délután népünnepélyt szándékozott rendezni. Lengyeltóti községnek a közönsége az ünnepélyről teljesen távol tartotta magát, minek folytán az impozánsnak hirdetett körmenet nem sikerült, sőt, látva a munkástanács a teljes részvétlenséget, a felvonulást meg sem tartotta, hanem délelőtt 10 óra tájban a megjelent csekély számú, többnyire a munkástanács tagjaiból, a termelőszövetkezet főbizalmi embereiből s az általuk fenntartott vörös katonákból álló csekély számú hallgatóság előtt a község lakosságát, különösen pedig az intelligens osztályt a legdrasztikusabb kifejezésekkel illették a szónokok, majd a legfenyegetőbb magatartást tanúsították, s annak hirdetésével, hogy a bűnösök listája a kezükben van, s azokkal el fognak bánni, a gyűlést bezárták, s dühükben a délutáni népünnepélyt sem tartották meg. Május hó 4-én Hegedüs Vilmos párttitkár Szalma István központi vezér[11] ember társaságában Lengyeltótiba jött, s népgyűlést tartott, hol amiatt, mivel [!] a népgyűlést páran megzavarták, a Lengyeltótiban lévő vörösőrséggel a gyűlést szétzavartatták, sőt parancsra a vörösőrség fegyvereit is használta, és 3 egyént meg is sebesített. A gyűlés szétzavarása után a község intelligens osztályából egy-két előkelőbb földmíves foglalkozású egyénből 22 egyént a vörösőrség letartóztatott, s a munkástanács helyiségébe kísért. A letartóztatottak fogva maradtak mindaddig, míg Kaposvárról ugyanez nap délután terrorcsapatot nem kértek, mely terrorcsapat külön vonattal este 10 órakor Lengyeltótiba érkezett. A terrorcsapat minden vizsgálat nélkül az illetőket sértő kifejezésekkel illette, és részben tettleg is bántalmazta, különösen a letartóztatottak egyikét, Bárány Ferenc uradalmi intézőt, kit arculcsapásokkal és puskatussal kékre-zöldre vertek. Éjjel 12 órakor mind a 22 letartóztatottat kettenként összeláncolva a vasútállomásra vitték, s a különvonatba berakva Kaposvárra szállították. Míg ellenük a vizsgálat Kaposvárott folyt, addig a Lengyeltótiban visszamaradt vörös terror katonaság különösen a letartóztatottak lakásaiban a legdurvább házkutatásokat tartottak, [!] onnan a tulajdonukat képező s bármely kis mennyiségben lévő élelemcikkeket és az összes dohányneműt elvitték. [!] A letartóztatottak közül Bárány Ferenc urad[almi] intézőt életfogytiglani fegyházra, egyet 15 évi, kettőt 10 évi fegyházra, majd a többit, néhány ártatlan kivételével, 5, ‒ 3, ‒ 2, ‒ 1 évi fegyházra ítélték. Ettől az időtől kezdve a lakosság folytonos rettegésben és félelemben élt, erőszakoskodásaiknak a rettegésből kifolyólag ellentmondás nélkül engedelmeskedett, s akkor ébredt ebből az álomszerű elnyomatásból új életre, amikor augusztus hó 2-án a községet bejárta a hír, hogy az általánosságban gyűlölt kommunista uralom véget ért.[12]

 

Lengyeltóti, 1919. évi szeptember hó 26-án

Begedy Péter

tb. főszolgabírája

 

 

Jelzet: MNL SML XV. 44. 55. – Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára, Gyűjtemények, Dr. Andrássy Antal főlevéltáros gyűjteménye, Iratmásolatok, 1918/19-re vonatkozó iratmásolatok – Gépelt másolat.

 

 

2.

Ismeretlen személy visszaemlékezése az 1919. augusztus 24-i fehérterror eseményeire

Hely és dátum nélkül

 

1919. aug[usztus] hó elsején a Tanácsköztársaság megszűnt vasárnapra virradóra[13] A következő csütörtökön iregszemcsei kocsikkal megérkeztek a fehér tisztek, név szerint: Pdreckij százados, Muzsik százados, Vertán főhadnagy, Lacman hadnagy, Alföldi hadnagy és még sok tiszt.

Péntek éjjel sok kommunistát bevittek, és még az éjjel felakasztották a temető előtti fákra Székely Ferencet, Illés vasúti tisztet,[14] Fischer doktort,[15] Albert Mihályt, Mizerák Mihályt. A felakasztás alatt bajonettel keresztülszúrták őket, és csak öt nap után engedték eltemetni a közös gödörből rendes sírhelyre.

Később Balatonföldvárról behozták a Fehér családot, apát, anyát és 16 éves fiúkat, akiket kivégeztek.[16] Tóth adópénztárnokot[17] elvitték a bábonyi határba, és ott kivégezték.

Somogyi Józsefnek,[18] a tabi járási megbízottnak sikerült a határig elmenekülni, de ott elfogták és két csendőr kíséretében visszakísérték Tabra. Itt Tabon nagy nyilvánosság előtt felakasztották a piactéren.

 

Jelzet: MNL SML XXXV. 55. – Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára, Magyar Dolgozók Pártja, Magyar Szocialista Munkáspárt, Archívum tematikus gyűjtemény: Egyes témákkal és eseményekkel kapcsolatos iratok és egyéb dokumentumok, 1919, Tabi mártírok –Másolat, kézzel írt.

 

 

 

3.

Ismeretlen személy visszaemlékezése Somogyi Ferenc akasztásáról

Hely és dátum nélkül

 

Somogyi Józsefnek,[19] a tabi járási népbiztosnak sikerült a határig elmenekülnie, de ott elfogták, és 2 csendőr hátrakötötte lánccal a kezét, a láncot fogva hátulról vezette vissza Tabra, úgy volt, hogy még aznap délután a járásbíróság előtt nyilvánosan fel fogják akasztani, de a bíróság épületében az emeleten valaki úgy fejbe vágta, vagy úgy megütötte (két verzió áll fenn), hogy a kályhának esett (akkor még vaskályhák voltak), hogy a feje elhasadt, azt orvossal bekötözték, de nem végezték azonnal ki, mert a sebe nagy volt, azonban 10–14 nap múlva, amikorra már némileg javult Somogyi állapota, de a teljes gyógyulást nem várták meg, kihirdették Somogyi nyilvános kivégzését (akasztották), az akkori piactéren, a mostani illatszertár előtt a hegyoldalban állott egy nagy akácfa (akkor még nem voltak meg az üzletsorok, ott egy domboldal volt), ahova egy vasárnap délután kocsin hozták Somogyit, két tiszt fogta, mert egyedül nem tudott volna megülni a hátsó ülésen. A feje még mindig be volt kötve nagy pólyával, és az egész testében remegett. A fa alatt állott egy asztal, arra feltették Somogyit. 2 tiszt fogta, Kmetty nevű főhadnagy[20] irányította, a már előzőleg bevert nagy szegre kötelet kötöttek fel, és a két tiszt arra akasztotta fel Somogyit. A kezében egy tiszt órával 10 percig vártak, [!] ezen idő leteltével Somogyit levették, és a kocsira, mint egy zsákot, egyik tiszt a kezét, a másik a két lábát fogva, meglóbálva feldobták a kocsira és kivitték a zsidótemetőbe. Hangok hallatszottak arról is, hogy a behurcoltak szájába belevizeltek és belerondítottak is.

 

 

Jelzet: MNL SML XXXV. 55. – Másolat, kézzel írt.

 

 

4.

Özv. Libics Imréné visszaemlékezése az 1919-es fehérterrorra Kőröshegyen

Siófok, 1960. december 3.

– részlet –

 

Az események gyorsan haladtak. Mindinkább nyugtalanság lett úrrá, és eljött a hír Kőröshegyre, hogy az urak visszaveszik a hatalmat. Borzalmas volt, mondta Libics néni, hamarosan a régi vezetők visszamentek a községházára, és elfoglalták régi helyüket. Eljött a pap is és a több kulák, akik eddig bujkáltak. Jöttek a fehértisztek és a papnál szálltak meg, ott volt a tanyájuk a kastélyban. Este nagy dáridót csaptak, ott volt Pados Gábor, a pap is a mulatozáson, – mondják, ezen az éjszakán dőlt el Libics Imre sorsa, kiszűrődött a hír, hogy akkor írták meg a kivégzési parancsot.

A falubeliek féltették Libics Imrét, kérték, hogy bújjon le, segítenek neki. – Előttetek nincs bűnöm, igazságot akartunk, és én ezért bátran felelek – mondotta.

Bizony hiába volt minden rábeszélés. Menekülj! – mondták. Éjszaka kocsizörgést hallottak az emberek, Libicséknél állt meg a kocsi. Libics néni rettenetes zokogás közepette búcsúzott férjétől, aki mosolygott, bátor volt. – Reggelre megjövök, ne félj. Nincs nekem bűnöm! – A kocsin már rajt ült a földvári[21] Fehér család és a Kőröshegyi Tóth Sándor, mint foglyok. Fehértisztek kíséretében Tabra szállították őket. Libics néni nem hajtotta már álomra fejét azon az éjszakán. Arra még akkor nem gondolt, hogy mi vár rá és családjára, – várta a reggelt, hogy a férje kiszabadítását elintézze.

Reggel átmentem a paphoz, hogy segítsen rajtunk, – ő ismeri a fehértiszteket, – durva szavakkal elutasított. Elmentem a sarki Papp Andráshoz, hogy fogja be a lovakat és vigyen Tabra, – eltörött a kocsi kereke – mondta. Másnap nagy mozgolódás volt a faluban férjem ügyében, és így nagy nehezen a jegyző megírta a kérvényt, hogy Libics Imrét engedjék el. Rezi és Schiffer vitték az ívet, hogy házról házra járva aláíratják, gondolták elsőnek a paphoz mennek, – az úgy elutasította őket, hogy nem merték tovább folytatni, – maguk is könnyen oda juthatnak! – mondta a pap. Nem írom alá! – vegye át méltó büntetését Libics Imre!

Aztán másnap átmentem Tabra – folytatja Libics néni. Vigasztalt a férjem – ne félj, hamarosan hazamegyek, nem öltem, nem raboltam, az igazságért harcoltam! – mondta. A börtönőrrel később összekerültem és elmondta, hogy ő már akkor tudta, hogy kivégzik a férjemet, csak nagyon sajnált engem, és így nem merte megmondani. Mesélte, hogy ő többször lehetőséget adott a férjemnek, hogy szökjön meg, de ez nem élt a helyzettel.

Hazafelé jövet Tabon mesélték, hogy Somogyi nevű könyvkereskedőt[22] kínozták meg, hogy boxerral beverték a fejét, majd a nyílt sebet sóval tömték be. Azt is mesélték, hogy Siófokra érkezett Horthy Miklós és szörnyű vérengzéseket hajtanak végre. Ilyen lelkiállapotban értem vissza családomhoz. Nem is tudom, hogy bírtam ép ésszel elviselni.

Vasárnap a kőröshegyi bíró kiírta robotba a szegénysorról Király Lajost és Papp M. Andrást, hogy fogjanak be és menjenek Tabra Libicsért. Valószínű, hogy tudta már, hogy hiába mennek, de így eleget tett a falu kérésének.

Elmentek a kocsik, de a hazahozatal helyett nekik kellett kivinni a foglyokat a tabi temetőárokba a kivégzés színhelyére. Ők mesélték el utólag a rettenetes gonosztettet. Megásatták a foglyokkal a sírgödröt, először a földvári[23] Fehér családot végezték ki, majd végül a férjemet.

 

Siófok, 1960. december 3.

 

 

Jelzet: MNL SML XV. 44. 20. – Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára, Gyűjtemények, Dr. Andrássy Antal főlevéltáros gyűjteménye, Jegyzetek. Somogy megye 1918/19-ben – Gépelt másolat.