Bevezető

Az alábbi dokumentumok a két világháború között, illetve a II. világháború után magas pozíciót betöltött, majd a Rákosi-rendszerben félreállított, anyagilag és egzisztenciálisan ellehetetlenített, erkölcsileg meghurcolt volt politikusok kérelmeit tartalmazzák korábban megvont nyugdíjuk visszaadására. A három politikusból kettőnek puszta megélhetése is veszélybe került, míg az elsőnek, a „koalíciós" időben miniszterelnöki tisztséget betöltő Dinnyés Lajosnak inkább csak a szolgálataihoz képes kevés megbecsülés, az elmaradt és Rákosi által megígért miniszteri fizetés elmaradása okozott gondot.

 

Dinnyés Lajos

(1901-1961)

Dinnyés Lajos 1901 áprilisában született Alsódabason, középbirtokos családban. Budapesten a református gimnáziumba járt, majd a keszthelyi gazdasági akadémián szerzett felsőfokú szakismereteket. 1930-tól saját birtokán kezdett gazdálkodni, ugyanebben az időben lépett be a Független Kisgazdapártba is. 1931-ben erős választási küzdelemben győzte le a kormánypárt jelöltjét, és lett az Országgyűlés Képviselőházának egyik legfiatalabb ellenzéki tagja. Egész képviselőházi működése idején szívügyének tekintette a szegények, kisparasztok, kisbérlők, az orvosok sorsát, ugyanígy a hatalom által akkor üldözött népi írók vagy a zsidóság helyzetét.

1935-ben jelent meg vitairata „Az Átokcsatorna" címmel a Dunavölgyi Csatornáról. Ebben az írásában elemezte, miért volt szükség a csatornára, majd pedig bemutatta, hogy az átgondolatlanul megkezdett, szakszerűtlen építkezés milyen következményekkel járt, hogyan lett átok a környéken lakók számára. A szélsőjobboldali előretörést hozó 1939-es választáson nem került be a parlamentbe. Rendszeresen megjelenő cikkeiben fejtette ki német- és nyilas-ellenes nézeteit. A második világháborúban katonai szolgálatot teljesített, a német megszállás után el kellett rejtőznie, részt vett az ellenállásban is.

1945 áprilisában megválasztották parlamenti képviselőnek, képviselői helyét élete végéig megőrizte. Bekerült a Független Kisgazdapárt Országos Intézőbizottságába, de jó személyes kapcsolatokat ápolt a Magyar Kommunista Párt több vezető politikusával is. 1947-ben a kormány honvédelmi minisztere, 1947. május 31-én - Nagy Ferenc kényszerű lemondatása után - pedig Magyarország miniszterelnöke lett.

Miniszterelnöki működése alatt zajlott le az egyházi iskolák államosítása, a nagybankok és a 100 főnél több munkást foglalkoztató üzemek állami tulajdonba vétele. Ez idő alatt kötötték meg a barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezményt a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. Annak ellenére, hogy miniszterelnöki működése megfelelt az MKP, majd a pártegyesítés után a Magyar Dolgozók Pártja elvárásainak Nyárádi István pénzügyminiszter disszidálása után 1948. december 10-én meg kellett válnia posztjától. Ezt követően az Egyesített Mezőgazdasági Kísérleti Intézet elnöke lett, majd 1952-től az Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ főigazgatója. 1956. október 28-án bekerült az V. kerületi Ideiglenes Nemzeti Bizottságba. 1958. évi választások után pedig megválasztották az Országgyűlés alelnökévé. 1961-ben érte a halál.

Kádár János feljegyzése Apró Antal számára Dinnyés Lajos korábbi miniszterelnök segítségkérésére. Jelzet: MOL M–KS 288. f. 47. cs. 720. ő. e. – 1959. május 6.

Mint az a fenti dokumentumból látható, Dinnyés Lajos 1958 tavaszán kéréseivel Kádár Jánoshoz fordult, mert tőle remélte gondjainak megoldását, és régebbi magas pozíciójához képest megalázó mellőzöttségének orvoslását. A kettejük között zajlott beszélgetés után készítette Kádár János a „Feljegyzést Apró Antal elvtárs részére": „Szerintem Dinnyés jelenlegi politikai magatartása is támogatást jelent a kormány számára, és mint ilyen emberre a jövőben is lehet számítani. Egyébként mi - a párt - adósai vagyunk neki régi helytállásáért, mert ő méltányos volt, a párt oldaláról pedig az akkori vezető elvtársak méltánytalanul jártak el vele szemben."