François Mitterrand elnök második budapesti útja – 1990. január 18–19.

„Túlzás nélkül merem állítani, hogy a sajtóértekezleten „diplomáciai bomba” robbant. A Francia Köztársaság elnöke „Magyarország számára különösen fájdalmasnak” nevezte a nemzeti kisebbség kérdését, mivel az országot, tette hozzá, „mindkét világháború után megfosztották területének kétharmadától”. Francia államfő szájából hasonló kijelentés még sohasem hangzott el. Mitterrand szavai világszerte nagy feltűnést keltettek.”

Bevezetés 

1989-1990 folyamán a kelet-közép-európai országokban lezajlott átalakulások a nyugati hatalmak számára is bizonyos fokig zavaróan hatottak, hiszen nem lehetett tudni, mennyire lehet megőrizni a politikai stabilitást nem csupán a 'szocialista' országokon belül, hanem a kelet-nyugati kapcsolatokban is. A francia külpolitika irányítói számára a stabilitás és a biztonság voltak a legfontosabb tényezők, s ennek érdekében folytatták 

 1989 végére a felgyorsult események közepette egyértelműbbé vált, hogy a magyar ellenzéki vezetők közül elsősorban Antall Józsefre, mint a leginkább felkészült személyre lehet építeni, vagyis a „jövő Embere" szerepre őt tartották elsősorban méltónak. (Lásd a 2. számú dokumentumot!)

A francia-magyar kapcsolatok javulása, s nem mellékesen az intenzív német-magyar kormányfői kapcsolatok, amelyek a magyar gazdaság pénzigényével is összefüggtek, szükségessé tették, hogy a francia vezetés ne engedje át teljesen Magyarországot a német egység érdekében is igen erőteljesen politizáló 

Nem volt tehát kétséges, hogy a megváltozott körülmények között Mitterrand elnök ismét Magyarországra látogat. Abban a történelmi helyzetben ugyanis, amikor még nem látta senki az út végét, egy biztos és stabil kelet-európai partner nagyon kellett a francia diplomácia számára. Európa jövőjének kérdésében ráadásul a rendszerváltozás „lázában" égő és az európai gyökereit nyíltan hangoztató Magyarország megfelelő partnernek tűnt az európai intézmények megerősítését és egy konföderatív alapon működő új Európát célul tűző mitterrandi diplomácia számára. A francia köztársasági elnököt ugyan még Grósz Károlyminiszterelnök hívta meg magyarországi látogatásra, de ez az út már egy teljesen más nemzetközi és magyar belpolitikai körülmények között valósult meg. A magyar kormány célja Mitterrand elnök magyarországi látogatásával kapcsolatban elsősorban a legfelsőbb szintű párbeszéd folytatása és a franciák támogatásának biztosítása, ill. a nemzetközi helyzetre vonatkozó francia vélemények megismerése voltak. Egyúttal egyértelműen be akarták mutatni Magyarország külpolitikáját, és gazdaságilag is ki akarták használni a franciák részéről Magyarország irányába

A francia diplomácia 1990 elején a magyarországi belpolitikai helyzetet továbbra is teljesen bizonytalannak értékelte, amit a gazdasági nehézségek, vagyis eladósodottság, munkanélküliség és infláció terhelt. Azonban egyértelműen a kommunizmus visszautasításában látták azt a motívumot, ami leginkább jellemezte a politikai, társadalmi hangulatot, és már egyáltalán nem tartották kizártnak a kommunista utódpárt hamarosan bekövetkező választási vereségét. Pozsgay Imre köztársasági elnökké történő megválasztása esélyét - az 1989. november 26-ai népszavazás eredményei ismeretében - egyre csökkenőnek tartották. (Lásd az 1. számú dokumentumot!) Magyarország nemzetközi helyzetét az év elején már egyértelműen kedvezőnek ítélték, és úgy értékelték, hogy az 1989-ben végbement politikai változások következtében a szocialista táboron belüli elszigeteltség is megszűnt. Ugyanakkor világosan látták, hogy a korábban meglévő problémákat, ill. az újonnan jelentkező anomáliákat (a romániai magyar kisebbség helyzete, a bős-nagymarosi gát miatti vita Prágával, a megerősödött rivalizálás Lengyelországgal a PHARE programban való részvétel kérdésében), de a Varsói Szerződés és a KGST jövője kérdésben is teljes volt még a bizonytalanság. A magyar diplomácia tevékenységét azonban egyértelműen pozitívnak, önállónak és sikeresnek 

Kádár János 1978-as franciaországi útját a francia vezetés egyértelmű fordulatnak tartotta, amely tíz éves, kiegyensúlyozott politikai együttműködés kezdetét jelezte. Mindez továbbra is alacsony színvonalú gazdasági kapcsolatokat jelentett, de kulturális téren bíztató volt a fejlődés. A magyarok legnagyobb félelmének azonban azt tartották, hogy Budapest ismét leértékelődhet Varsóhoz és Bukaresthez képest. Franciaország célja elsősorban az volt, hogy Magyarország európai integrációs politikáját támogassa, és a magyarországi befektetéseket növelje (ennek aránya 1990-ben a külföldi befektetők között 10% volt), és továbbfejlessze a kulturális együttműködést. Mitterrandot felkészítették arra, hogy Budapesten a romániai magyar kisebbségekre vonatkozóan kérdéseket kaphat, és a Quai d'Orsay-n felhívták az elnök figyelmét arra, hogy Magyarország megkülönböztetett figyelmet szentel az erdélyi magyar kisebbség iránt, és azok helyzetét európai keretekben kívánja rendezni. A francia diplomácia e tárgyban elsősorban a kockázatokat hangsúlyozta, és elsősorban a Helsinki-folyamatra épülő további tárgyalások felvetését javasolta.

A francia elnök szájából Budapesten elhangzott kijelentések, abban a felfokozott, érzelmektől sem mentes légkörben komoly politikai üzenetet hordoztak. A románok ugyan tiltakoztak, de a francia kormány érdemben nem foglalkozott ezzel. A látogatás rövid ideje ellenére francia részről sikerült olyan kapcsolatokat kiépíteni a kormányzó erőkkel és az ellenzékkel egyaránt, amit a francia nagykövet pozitívan értékelt. Ugyancsak nagyra értékelték azt, hogy a magyar fél Magyarország jövőjét egész Európa jövője kontextusába helyezték, ami teljes mértékben egybeesett a francia érdekekkel, és ez meglepte Mitterrand elnököt és kíséretét. Az összes magyar tárgyalópartner egységesnek mutatkozott abban, hogy Magyarország kitörjön a geopolitikai elszigeteltségből, rendeződjön a magyar kisebbség sorsa. Ehhez járult a Kádár-rendszer teljes elutasítása, a magyar úttörő és magányos szerep hangsúlyozása az 1956-os és az 1988-1989-es eseményekben, a változások békés jellegének hangsúlyozása.

Összességében tehát francia politika meghatározó képviselői Magyarországot egy büszke, békés, emelkedő nemzetnek látták, amely az ezeréves európaiság alapján tér vissza a demokráciába, és úgy értékelték, hogy Magyarország lehetséges partner és így biztos pont lehet a túlzottan gyorsan változó Európában. Ennek a folyamatnak az erősítését, és a germán világ mellett - elkerülvén annak újbóli hegemóniáját - a francofón (latin) világ újrafelfedezését, és a megfelelő és egészséges egyensúly megtalálását a magyar politika fő céljaként értékelték.

Ezen a napon történt augusztus 24.

1927

Klebelsberg Kuno vallás-és közoktatásügyi miniszter 1927. augusztus 24-én megjelent (63 000. számú) miniszteri rendeletével szabályozta a...Tovább

1931

Károlyi Gyula miniszterelnök alakít kormányt.

1988

Pécsett megszületett az első magyar lombikbébi.

1989

Tízezer fiatalt vártak a a francia fővárosba a világ sok országából, köztük Magyarországról is a „Párizs 1989” elnevezésű nagyszabású...Tovább

1991

Ukrajna elszakad a Szovjetuniótól, és kikiáltja függetlenségét.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők