Bevezetés 

1989-1990 folyamán a kelet-közép-európai országokban lezajlott átalakulások a nyugati hatalmak számára is bizonyos fokig zavaróan hatottak, hiszen nem lehetett tudni, mennyire lehet megőrizni a politikai stabilitást nem csupán a 'szocialista' országokon belül, hanem a kelet-nyugati kapcsolatokban is. A francia külpolitika irányítói számára a stabilitás és a biztonság voltak a legfontosabb tényezők, s ennek érdekében folytatták politikájukat. 1989 végére a felgyorsult események közepette egyértelműbbé vált, hogy a magyar ellenzéki vezetők közül elsősorban Antall Józsefre, mint a leginkább felkészült személyre lehet építeni, vagyis a „jövő Embere" szerepre őt tartották elsősorban méltónak. (Lásd a 2. számú dokumentumot!)

A francia-magyar kapcsolatok javulása, s nem mellékesen az intenzív német-magyar kormányfői kapcsolatok, amelyek a magyar gazdaság pénzigényével is összefüggtek, szükségessé tették, hogy a francia vezetés ne engedje át teljesen Magyarországot a német egység érdekében is igen erőteljesen politizáló Helmut Kohlnak.

Nem volt tehát kétséges, hogy a megváltozott körülmények között Mitterrand elnök ismét Magyarországra látogat. Abban a történelmi helyzetben ugyanis, amikor még nem látta senki az út végét, egy biztos és stabil kelet-európai partner nagyon kellett a francia diplomácia számára. Európa jövőjének kérdésében ráadásul a rendszerváltozás „lázában" égő és az európai gyökereit nyíltan hangoztató Magyarország megfelelő partnernek tűnt az európai intézmények megerősítését és egy konföderatív alapon működő új Európát célul tűző mitterrandi diplomácia számára. A francia köztársasági elnököt ugyan még Grósz Károlyminiszterelnök hívta meg magyarországi látogatásra, de ez az út már egy teljesen más nemzetközi és magyar belpolitikai körülmények között valósult meg. A magyar kormány célja Mitterrand elnök magyarországi látogatásával kapcsolatban elsősorban a legfelsőbb szintű párbeszéd folytatása és a franciák támogatásának biztosítása, ill. a nemzetközi helyzetre vonatkozó francia vélemények megismerése voltak. Egyúttal egyértelműen be akarták mutatni Magyarország külpolitikáját, és gazdaságilag is ki akarták használni a franciák részéről Magyarország irányába megmutatkozó rokonszenvet.

A francia diplomácia 1990 elején a magyarországi belpolitikai helyzetet továbbra is teljesen bizonytalannak értékelte, amit a gazdasági nehézségek, vagyis eladósodottság, munkanélküliség és infláció terhelt. Azonban egyértelműen a kommunizmus visszautasításában látták azt a motívumot, ami leginkább jellemezte a politikai, társadalmi hangulatot, és már egyáltalán nem tartották kizártnak a kommunista utódpárt hamarosan bekövetkező választási vereségét. Pozsgay Imre köztársasági elnökké történő megválasztása esélyét - az 1989. november 26-ai népszavazás eredményei ismeretében - egyre csökkenőnek tartották. (Lásd az 1. számú dokumentumot!) Magyarország nemzetközi helyzetét az év elején már egyértelműen kedvezőnek ítélték, és úgy értékelték, hogy az 1989-ben végbement politikai változások következtében a szocialista táboron belüli elszigeteltség is megszűnt. Ugyanakkor világosan látták, hogy a korábban meglévő problémákat, ill. az újonnan jelentkező anomáliákat (a romániai magyar kisebbség helyzete, a bős-nagymarosi gát miatti vita Prágával, a megerősödött rivalizálás Lengyelországgal a PHARE programban való részvétel kérdésében), de a Varsói Szerződés és a KGST jövője kérdésben is teljes volt még a bizonytalanság. A magyar diplomácia tevékenységét azonban egyértelműen pozitívnak, önállónak és sikeresnek ítélték meg.

Kádár János 1978-as franciaországi útját a francia vezetés egyértelmű fordulatnak tartotta, amely tíz éves, kiegyensúlyozott politikai együttműködés kezdetét jelezte. Mindez továbbra is alacsony színvonalú gazdasági kapcsolatokat jelentett, de kulturális téren bíztató volt a fejlődés. A magyarok legnagyobb félelmének azonban azt tartották, hogy Budapest ismét leértékelődhet Varsóhoz és Bukaresthez képest. Franciaország célja elsősorban az volt, hogy Magyarország európai integrációs politikáját támogassa, és a magyarországi befektetéseket növelje (ennek aránya 1990-ben a külföldi befektetők között 10% volt), és továbbfejlessze a kulturális együttműködést. Mitterrandot felkészítették arra, hogy Budapesten a romániai magyar kisebbségekre vonatkozóan kérdéseket kaphat, és a Quai d'Orsay-n felhívták az elnök figyelmét arra, hogy Magyarország megkülönböztetett figyelmet szentel az erdélyi magyar kisebbség iránt, és azok helyzetét európai keretekben kívánja rendezni. A francia diplomácia e tárgyban elsősorban a kockázatokat hangsúlyozta, és elsősorban a Helsinki-folyamatra épülő további tárgyalások felvetését javasolta.

A francia elnök szájából Budapesten elhangzott kijelentések, abban a felfokozott, érzelmektől sem mentes légkörben komoly politikai üzenetet hordoztak. A románok ugyan tiltakoztak, de a francia kormány érdemben nem foglalkozott ezzel. A látogatás rövid ideje ellenére francia részről sikerült olyan kapcsolatokat kiépíteni a kormányzó erőkkel és az ellenzékkel egyaránt, amit a francia nagykövet pozitívan értékelt. Ugyancsak nagyra értékelték azt, hogy a magyar fél Magyarország jövőjét egész Európa jövője kontextusába helyezték, ami teljes mértékben egybeesett a francia érdekekkel, és ez meglepte Mitterrand elnököt és kíséretét. Az összes magyar tárgyalópartner egységesnek mutatkozott abban, hogy Magyarország kitörjön a geopolitikai elszigeteltségből, rendeződjön a magyar kisebbség sorsa. Ehhez járult a Kádár-rendszer teljes elutasítása, a magyar úttörő és magányos szerep hangsúlyozása az 1956-os és az 1988-1989-es eseményekben, a változások békés jellegének hangsúlyozása.

Összességében tehát francia politika meghatározó képviselői Magyarországot egy büszke, békés, emelkedő nemzetnek látták, amely az ezeréves európaiság alapján tér vissza a demokráciába, és úgy értékelték, hogy Magyarország lehetséges partner és így biztos pont lehet a túlzottan gyorsan változó Európában. Ennek a folyamatnak az erősítését, és a germán világ mellett - elkerülvén annak újbóli hegemóniáját - a francofón (latin) világ újrafelfedezését, és a megfelelő és egészséges egyensúly megtalálását a magyar politika fő céljaként értékelték.