Dokumentumok a magyar–szovjet jóvátételi egyezmény létrejöttéhez

„A magyar kívánságokat az oroszok csak nagyon ritkán vették figyelembe. Koncessziókat alig tettek, és amennyiben egyes esetekben honorálták is a magyar kívánságokat néhány gépi berendezés leszerelését illetően, azokat más, egyenértékű gépi berendezéssel kellett behelyet-tesíteni, ugyanígy a mezőgazdasági vonalon.”

Az 1945. január 20-án az Ideiglenes Nemzeti Kormány képviselői által Moszkvában aláírt fegyverszüneti szerződés Magyarországot többek között a háború során általa okozott károk részleges megtérítésére, összesen 300 millió dollár értékű árunak hat év alatt történő szállítására kötelezte. Ebből 200 millió dollárt a Szovjetuniónak, 70 millió dollárt Jugoszláviának, 30 millió dollárt pedig Csehszlovákiának kellett megtéríteni áruszállítások formájában. (A fegyverszüneti szerződésnek a jóvátételre vonatkozó 12. §-át, és a függelék hozzá tartozó szövegét teljes terjedelmében idézi a 12. dokumentum 3., 4. és 5. bekezdése.)

Mintegy három héttel a fegyverszüneti szerződés aláírása után a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke, Vorosilov marsall felszólította a magyar kormányfőt, hogy tegyen javaslatot az 1945-ben esedékes jóvátételi szállításokra, egyúttal követelte a szállítások haladéktalan megkezdését. Mindez olyan körülmények között történt, amikor az Ideiglenes Nemzeti Kormány hatásköre még a fél országra sem terjedt ki, és ez a hatáskör is igen korlátozott volt. A szovjet katonai hatóságok még hónapok múlva is ellenőrzésük alatt tartották a teljes vasúthálózatot, a postát, az üzemeket, a bányákat, a nagyobb kereskedelmi cégeket, a gabona- és egyéb élelmiszerraktárakat stb. A kormány tehát nem volt abban a helyzetben, hogy az ország állapotát felmérje, a nemzetgazdaság teljesítőképességét megállapítsa.

A magyar kormány ennek ellenére 1945. február 15-én átnyújtotta első javaslatát, amelyben a Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia részére mintegy 171 millió aranypengő, azaz kb. 50 millió dollár értékű áru 1945. évi szállítására tett javaslatot. Ugyanebben a dokumentumban azonban azt is kifejtette, hogy Magyarország nem képes e termékeket a Szovjetunió és a másik két ország rendelkezésére bocsátani, ezért kérte az első évi kötelezettség mérséklését 33,3 millióról 25 millió dollárra, azzal, hogy az így keletkező hátralékot a következő öt évre (1946-1950) elosztva

A Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet vezetői azonban az egész javaslatot visszautasították, és február 20-án egy általuk összeállított előzetes jegyzéket adtak át azokról az árukról, amelyeket Magyarország a Szovjetunió részére tartozik szállítani hat év alatt, tehát 1945. január 20-tól 1951. január 20-ig. Ez viszont a magyar kormány részére tűnt elfogadhatatlannak, amit egy válaszjegyzékben

Az érdemi tárgyalások csak április19-én, a kormány és a SZEB Budapestre költözése után kezdődtek meg. A szovjet fél kívánságának eleget téve - az általuk összeállított árulista főbb csoportjainak megfelelően - magyar részről is öt tárgyalódelegációt állítottak össze, amelyeknek vezetőit széles körű felhatalmazással látták el. A tárgyalások első szakasza

Május 14-én a Moszkvából kapott részletes utasítás, illetve az ott összeállított tervezet alapján új áru-jegyzéket, valamint egy egyezménytervezetet adtak át a magyar miniszterelnöknek (Lásd az 1/a. és az 1/c. dokumentumot!), aki erre május 18-án tette meg Május 19-től június 1-ig tartott a tárgyalások második szakasza, amelynek során a szállítandó áruk mennyisége és árának meghatározása, valamint a szállítások ütemezése körül bontakozott ki éles vita valamennyi tárgyalócsoportban. A magyar fél azt szerette volna, ha a megbeszélésekről magyar és orosz nyelven vezetett, egyeztetett jegyzőkönyvek készülnek. A szovjet illetékesek azonban ez elől elzárkóztak. A tárgyaló csoportok magyar vezetői minden tárgyalási nap után részletes emlékeztetőt készítettek, részben feletteseik, részben pedig a kormány tagjai, illetve az érdekelt minisztériumok illetékesei számára. Ezek közül öt iratot közlünk. (Lásd a 2/a., b., c., d., e. dokumentumot!) Június 2-ától - a szovjet tárgyalásvezető újabb moszkvai egyeztetése miatt - ismét néhány napos szünet következett, majd a futár által meghozott „végleges" tervezet június 11-ei átadása után már csak kisebb módosításokra, illetve kiegészítésekre volt lehetőség. A magyar kormány tisztában volt azzal, hogy teljesíthetetlen kötelezettséget vállal magára (Lásd a 4/a. sz. dokumentumot!), június 15-én mégis kénytelen volt aláírni az egyezményt. A tárgyalások menetéről és légköréről egyébként Pokorny Hermann altábornagynak, a magyar tárgyalódelegáció vezetőjének beszámolója alapján nyerhetünk képet (Lásd a 4/b. dokumentumot!), ezért annak további részletezésére itt nem térünk ki.

A június 15-én aláírt magyar-szovjet jóvátételi egyezmény 11 cikkből áll. A szöveg terjedelme

Az egyezményben Magyarország kötelezte magát, hogy hat év alatt (1945. január 20. és 1951. január 20. között) 200 millió USA dollár értékben szállít árukat a Szovjetuniónak. Az egy-egy évre eső kötelezettség 33,34 millió dollár volt. A 4. cikk szerint a szovjet határig, illetve kikötőig a szállítás költsége és kockázata a magyar felet terhelte. Súlyos előírást tartalmazott a 6. cikk is: Valamely termék, gép stb. késedelmes szállítása esetén a magyar kormány köteles volt havi 5% (!) pótlólagos szállítást (pönálét) teljesíteni ugyanabból a cikkből. Az egyezményhez három melléklet, és egy „Részletezés" tartozik. Az I. melléklet hét fejezetre tagolva, összesen 184 tételre bontva sorolja fel a szállítandó árukat, illetve azok mennyiségét, egységárát és összértékét, ahhoz hasonló táblázatos formában, ahogyan az I/3. sz. dokumentumként közölt előzetes árulistát összeállították. A II. melléklet az említett fejezetek szerint tagolva határozza meg az adott árucsoportból az egy-egy évben szállítandó áruk dollárban kifejezett értékét. A III. melléklet a jóvátétel első évében szállítandó árukat sorolja fel tételesen. (Az egyezmény szerint a 2., 3. stb. évben ténylegesen esedékessé váló szállítások részletes listáját a jóvátételi év kezdete előtt két hónappal mindig külön szerződésben rögzítették, a II. sz. mellékletben meghatározott kötelezettségek figyelembe vételével. Az egyezményhez tartozó „Részletezés" című, 95 oldalas füzet a Magyarország által szállítandó egyes áruféleségek leírását, a velük szemben támasztott műszaki, minőségi és egyéb követelményeket

Megemlítendő még, hogy a tárgyalásokkal párhuzamosan a magyar kormány sorozatosan tiltakozott a Vörös Hadsereg zsákmányparancsnoksága által időközben leszerelt egyes üzemek berendezéseinek és készleteinek elszállítása miatt (Lásd az 1/a., a 3/a. és b., valamint a 4/a. dokumentumot!). Ha e téren nem is ért el azonnali eredményt, tény, hogy a jóvátételen kívüli önkényes leszerelések az egyezmény aláírása utáni hetekben fokozatosan megszűntek. A nyár folyamán készített első összegzések egyike szerint csak az ipari vállalatoktól elszállított gépi berendezések, nyersanyagok és áruk értéke elérte a 28 millió dollárt, amit ha beszámítottak volna az 1945-ben, a Szovjetunióval szemben esedékes jóvátételi kötelezettségbe (33,34 millió dollár), akkor nagyrészt fedezte volna azt.

Ezen a napon történt október 23.

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1957

A belügyi szervek szerint Szegeden a „legerősebb és legsokrétűbb” az ellenséges elemek tevékenysége.Tovább

1958

Az [emigráns] magyar diákok III. világkongresszusa a Vatikán dísztermében emlékezett meg a forradalomról.Tovább

1989

Az Országgyűlés ünnepi ülését követően az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezve koszorúzási ünnepséget tartottak a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő