Dokumentumok a magyar–szovjet jóvátételi egyezmény létrejöttéhez

„A magyar kívánságokat az oroszok csak nagyon ritkán vették figyelembe. Koncessziókat alig tettek, és amennyiben egyes esetekben honorálták is a magyar kívánságokat néhány gépi berendezés leszerelését illetően, azokat más, egyenértékű gépi berendezéssel kellett behelyet-tesíteni, ugyanígy a mezőgazdasági vonalon.”

Bevezető

Magyarország második világháború utáni jóvátételi kötelezettsége - „és ami mögötte van" - olyan mértékig vette igénybe az ország gazdasági és emberi erőforrásait, hogy az évtizedekre meghatározta Magyarország fejlődési pályáját, sőt, talán mondhatjuk, napjainkig érezteti hatását. Ennek ellenére a kérdés szisztematikus feltárása még szinte meg sem kezdődött, aminek következtében a koalíciós időszak és a szocialista korszak történetével foglalkozó munkákban messze nem kapja meg azt a figyelmet, amely megilletné. Ez annál is inkább érthetetlen, mert a jóvátételre vonatkozó magyar levéltári források egy évtizede már lényegében korlátozás nélkül hozzáférhetők.

Az 1970-es évek végén majd a '80-as években Pécsi Kálmán, illetve Pető Iván és Szakács Sándor, gazdaságtörténeti munkáikban a korábbiaknál már lényegesen nagyobb figyelmet szenteltek a kérdésnek, és meghatározták a jóvátételi szolgáltatások

Érthető okok (hozzáférés korlátozottsága a forrásokhoz, politikai megfontolások stb.) miatt azonban az egyéb terhekkel való összefüggéseket és a következményeket csak visszafogottan tárgyalhatták. A rendszerváltozás után Földesi Margit elsők között kezdett hozzá a magyar-szovjet viszony átértékeléséhez, és ennek keretében a fegyverszüneti szerződésből eredő terhek A nem kellően szisztematikus feldolgozás és a propagandisztikus színezetű előadásmód azonban megakadályozta abban, hogy meggyőző eredményekhez jusson. Borhi László az ezredforduló utáni években sorra publikálta Magyarország nemzetközi kapcsolataira vonatkozó tanulmányait és könyveit, amelyekben a magyar jóvátételi szolgáltatások, a német javak átadásából eredő veszteség, és a szovjet gazdasági térnyerés következményeinek tárgyalása igen nagy Fontos eredményeket hozott, és lényegesen javította a téma kutatásának esélyeit - elsősorban Szűcs László munkája nyomán - az 1944 decembere és 1947 szeptembere között keletkezett magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek publikálása. A Magyar Országos Levéltár által 1997-2008 között kiadott kötetek egyrészt bemutatják, hogy a legfelsőbb államigazgatási fórumon hogyan születtek meg a fegyverszüneti szerződés végrehajtásával kapcsolatos, döntések, és a jóvátétel témakörére vonatkozóan sok fontos szöveget tesznek könnyen (az interneten is!) hozzáférhetővé, mégpedig bőséges és megbízható jegyzetapparátussal Szűcs László a jóvátételi egyezményről önálló tanulmányt is Jelentős esemény volt ezen a téren a szovjetellenes elfogultsággal aligha vádolható Balogh Sándor Földesi Margittal közösen jegyzett, „A jóvátétel, és ami mögötte van" című . A kötet meggyőzően mutatott rá, hogy a háború elvesztéséből és a fegyverszüneti szerződésből, majd a békeszerződésből eredően a magyar társadalomra nehezedő terheket nem egymástól elszakítva, hanem egymással összefüggésben kell vizsgálni.

 
Címlap
  
Záró oldal

A Bevezetésben a szerzők a tágabb értelemben vett magyar-szovjet jóvátétel körébe a következő főbb tételeket

1) A hadizsákmányként - tehát a szovjet katonai hatóságok megtervezett, hivatalos akciói keretében - lefoglalt és elszállított javak. (A bankok pénz- és nemesfémkészleteinek, valamint az általuk őrzött egyéb értékeknek a lefoglalása, üzemek leszerelése, anyag- és árukészleteinek elszállítása stb.)

2) A fegyverszüneti szerződés 12. §-a szerinti 200 millió dollár összegű jóvátétel (amellyel a jelen közlemény is foglalkozik).

3) A magyarországi német javak átadása a Szovjetuniónak, majd azok visszavásárlása 1947-1955 között.

4) A 2) pont alatti tulajdonokban a fegyverszüneti szerződés aláírása után keletkezett károk megtérítése.

5) A német vállalatok és magánszemélyek javára a háború alatt magyar partnereikkel szemben keletkezett követelések megtérítése ugyancsak a Szovjetunió részére. (Miközben a magyar vállalatokat és magánszemélyeket megillető - nagyságrendekkel nagyobb - németekkel szembeni követelések megtérítését a magyar állam nem igényelhette.)

6) A Szövetséges Ellenőrző Bizottság működési költségei: küldöttségeinek és misszióinak elhelyezése és ellátása.

7) A szovjet Vörös Hadsereg éveken keresztül Magyarországon állomásozó - többszázezer főt számláló - egységeinek teljes ellátása (hadfelszerelés, zsold, élelmezés, ruházat, tisztálkodási eszközök stb.).

8) A helyi szovjet parancsnokok önkényeskedései és „tervszerűtlen" lefoglalásai, elszállításai, amelyek veszélyeztették az egyes települések normális működését, és az egyes állampolgárok lét- és vagyonbiztonságát.

Feltétlenül hozzá kell még tennünk ehhez a felsoroláshoz a polgári lakosok tízezreinek elhurcolását „málenkij robotra" és a többszázezer magyar hadifogoly éveken keresztül történő visszatartását, munkaerejének igénybevételét.

A háborúból eredő kötelezettségek és terhek jellegének és mértékének feltárásához vizsgálnunk kell - lehetőleg indulat és elfogultság nélkül - a Szovjetunió ezzel kapcsolatos céljait és törekvéseit, továbbá a magatartását meghatározó szubjektív tényezőket is. Juhász Gyula már a rendszerváltozás előtt felhívta a figyelmet Molotov szovjet külügyminiszter 1943-ban tett nyilatkozatára, amelyben a magyar hadseregnek a front mögötti területek ellenőrzése során a partizánháborút vállaló lakossággal szemben elkövetett atrocitásaira utalt:

Ez a megnyilatkozás napjainkra már beépült a magyar történeti közgondolkodásba, általában azonban csak Magyarország határainak megállapításával, a Szovjetuniónak a párizsi béketárgyalásokon Magyarország törekvéseivel szemben tanúsított rideg magatartásával hozták összefüggésbe, és nem terjesztették ki az 1944-1956 közötti korszak szovjet-magyar kapcsolatainak egész kérdéskörére, mert arról - legalábbis 1990 előtt - egyszerűen nem lehetett őszintén beszélni. Pedig más adatok is figyelmeztetnek az ország háborús szerepvállalásáról a Szovjetunióban kialakult kép várható, súlyosan negatív következményeire Magyarország háború utáni sorsának alakulásában. Józsa Antal, emlékiratához írt tanulmányában említi, hogy a Népbiztosok Tanácsa mellett már 1942-ben létrehoztak egy rendkívüli állami bizottságot, amelynek feladata a németek és a velük szövetséges csapatok által szovjet területen okozott károk felmérése volt. E bizottság egyik tagjaként tartott előadást a károk felmérésének addigi eredményéről , az ismert magyarországi származású közgazdász-akadémikus 1943. augusztus 31-én Moszkvában a Népbiztosok Tanácsa munkatársai - tehát vezető állami tisztviselők - előtt. Egyúttal ismertette a bizottság véleményét az okozott károknak a legyőzött ellenséges országokkal való megfizettetéséről, azaz a jóvátétel A károkat olyan nagyságrendűnek ítélte, amit Németország és szövetségesei teljes nemzeti vagyona sem fog kielégítő mértékben ellentételezni. Ezért merült fel, hogy jóvátételként éveken át teljesítsenek a lehető legnagyobb mértékben áruszállításokat, és ezt annak árán is kényszerítse ki a Szovjetunió, ha a legyőzött államok népeinek életszínvonalát a háború előtti szint alá csökkenti. Emellett előadásában javasolta a legyőzött országok munkaerejének a felhasználását a Szovjetunió újjáépítésében. Az anyagi kártérítésre vonatkozóan - mint Baráth Magdolna és Feitl István egyik publikációjából tudjuk -, hasonló elgondolást fogalmazott meg egy évvel később I. M. Majszkij külügyi népbiztos-helyettes, illetve a jóvátétel kérdéseivel foglalkozó, A Molotov külügyminiszterhez 1944. június 28-án eljuttatott feljegyzésben a jóvátétel két formájára tettek javaslatot: egyrészt bizonyos objektumok (értsd üzemek) elszállítására és a Szovjetunióba való áttelepítésére, másrészt évenkénti áruszállításokra. Az egyes legyőzött országok által fizetendő jóvátétel összegét a javaslat szerint úgy kell meghatározni, hogy az reálisan teljesíthető legyen, de egyúttal az ellenséges országok részéről maximális erőfeszítést igényeljen. A Szovjetunió jóvátételi politikájának alapelvét a Majszkij-féle bizottság végső soron így summázta: „elvenni Németországtól és szövetségeseitől mindazt, amit csak el lehet venni".

1944. október 27-én a Szovjetunió Állami Honvédelmi Bizottsága határozatot hozott, amellyel az elfoglalt magyar területek igazgatásának megszervezését a 2. Ukrán Front haditanácsára bízta. A front előrehaladtával gyakorlatilag minden a szovjet katonai hatóságok felügyelete alá került. A front haditanácsa keretében pedig megszervezték a központi zsákmányszerző parancsnokságot.

Amikor tehát a magyar-szovjet jóvátétel kérdésköréről beszélünk, az elmondottakat mindig szem előtt kell tartanunk.

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő