Dokumentumok a magyar–szovjet jóvátételi egyezmény létrejöttéhez

Az 1945. január 20-án az Ideiglenes Nemzeti Kormány képviselői által Moszkvában aláírt fegyverszüneti szerződés Magyarországot többek között a háború során általa okozott károk részleges megtérítésére, összesen 300 millió dollár értékű árunak hat év alatt történő szállítására kötelezte. Ebből 200 millió dollárt a Szovjetuniónak, 70 millió dollárt Jugoszláviának, 30 millió dollárt pedig Csehszlovákiának kellett megtéríteni áruszállítások formájában. (A fegyverszüneti szerződésnek a jóvátételre vonatkozó 12. §-át, és a függelék hozzá tartozó szövegét teljes terjedelmében idézi a 12. dokumentum 3., 4. és 5. bekezdése.)

Mintegy három héttel a fegyverszüneti szerződés aláírása után a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke, Vorosilov marsall felszólította a magyar kormányfőt, hogy tegyen javaslatot az 1945-ben esedékes jóvátételi szállításokra, egyúttal követelte a szállítások haladéktalan megkezdését. Mindez olyan körülmények között történt, amikor az Ideiglenes Nemzeti Kormány hatásköre még a fél országra sem terjedt ki, és ez a hatáskör is igen korlátozott volt. A szovjet katonai hatóságok még hónapok múlva is ellenőrzésük alatt tartották a teljes vasúthálózatot, a postát, az üzemeket, a bányákat, a nagyobb kereskedelmi cégeket, a gabona- és egyéb élelmiszerraktárakat stb. A kormány tehát nem volt abban a helyzetben, hogy az ország állapotát felmérje, a nemzetgazdaság teljesítőképességét megállapítsa.

A magyar kormány ennek ellenére 1945. február 15-én átnyújtotta első javaslatát, amelyben a Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia részére mintegy 171 millió aranypengő, azaz kb. 50 millió dollár értékű áru 1945. évi szállítására tett javaslatot. Ugyanebben a dokumentumban azonban azt is kifejtette, hogy Magyarország nem képes e termékeket a Szovjetunió és a másik két ország rendelkezésére bocsátani, ezért kérte az első évi kötelezettség mérséklését 33,3 millióról 25 millió dollárra, azzal, hogy az így keletkező hátralékot a következő öt évre (1946-1950) elosztva

A Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet vezetői azonban az egész javaslatot visszautasították, és február 20-án egy általuk összeállított előzetes jegyzéket adtak át azokról az árukról, amelyeket Magyarország a Szovjetunió részére tartozik szállítani hat év alatt, tehát 1945. január 20-tól 1951. január 20-ig. Ez viszont a magyar kormány részére tűnt elfogadhatatlannak, amit egy válaszjegyzékben

Az érdemi tárgyalások csak április19-én, a kormány és a SZEB Budapestre költözése után kezdődtek meg. A szovjet fél kívánságának eleget téve - az általuk összeállított árulista főbb csoportjainak megfelelően - magyar részről is öt tárgyalódelegációt állítottak össze, amelyeknek vezetőit széles körű felhatalmazással látták el. A tárgyalások első szakasza

Május 14-én a Moszkvából kapott részletes utasítás, illetve az ott összeállított tervezet alapján új áru-jegyzéket, valamint egy egyezménytervezetet adtak át a magyar miniszterelnöknek (Lásd az 1/a. és az 1/c. dokumentumot!), aki erre május 18-án tette meg Május 19-től június 1-ig tartott a tárgyalások második szakasza, amelynek során a szállítandó áruk mennyisége és árának meghatározása, valamint a szállítások ütemezése körül bontakozott ki éles vita valamennyi tárgyalócsoportban. A magyar fél azt szerette volna, ha a megbeszélésekről magyar és orosz nyelven vezetett, egyeztetett jegyzőkönyvek készülnek. A szovjet illetékesek azonban ez elől elzárkóztak. A tárgyaló csoportok magyar vezetői minden tárgyalási nap után részletes emlékeztetőt készítettek, részben feletteseik, részben pedig a kormány tagjai, illetve az érdekelt minisztériumok illetékesei számára. Ezek közül öt iratot közlünk. (Lásd a 2/a., b., c., d., e. dokumentumot!) Június 2-ától - a szovjet tárgyalásvezető újabb moszkvai egyeztetése miatt - ismét néhány napos szünet következett, majd a futár által meghozott „végleges" tervezet június 11-ei átadása után már csak kisebb módosításokra, illetve kiegészítésekre volt lehetőség. A magyar kormány tisztában volt azzal, hogy teljesíthetetlen kötelezettséget vállal magára (Lásd a 4/a. sz. dokumentumot!), június 15-én mégis kénytelen volt aláírni az egyezményt. A tárgyalások menetéről és légköréről egyébként Pokorny Hermann altábornagynak, a magyar tárgyalódelegáció vezetőjének beszámolója alapján nyerhetünk képet (Lásd a 4/b. dokumentumot!), ezért annak további részletezésére itt nem térünk ki.

A június 15-én aláírt magyar-szovjet jóvátételi egyezmény 11 cikkből áll. A szöveg terjedelme

Az egyezményben Magyarország kötelezte magát, hogy hat év alatt (1945. január 20. és 1951. január 20. között) 200 millió USA dollár értékben szállít árukat a Szovjetuniónak. Az egy-egy évre eső kötelezettség 33,34 millió dollár volt. A 4. cikk szerint a szovjet határig, illetve kikötőig a szállítás költsége és kockázata a magyar felet terhelte. Súlyos előírást tartalmazott a 6. cikk is: Valamely termék, gép stb. késedelmes szállítása esetén a magyar kormány köteles volt havi 5% (!) pótlólagos szállítást (pönálét) teljesíteni ugyanabból a cikkből. Az egyezményhez három melléklet, és egy „Részletezés" tartozik. Az I. melléklet hét fejezetre tagolva, összesen 184 tételre bontva sorolja fel a szállítandó árukat, illetve azok mennyiségét, egységárát és összértékét, ahhoz hasonló táblázatos formában, ahogyan az I/3. sz. dokumentumként közölt előzetes árulistát összeállították. A II. melléklet az említett fejezetek szerint tagolva határozza meg az adott árucsoportból az egy-egy évben szállítandó áruk dollárban kifejezett értékét. A III. melléklet a jóvátétel első évében szállítandó árukat sorolja fel tételesen. (Az egyezmény szerint a 2., 3. stb. évben ténylegesen esedékessé váló szállítások részletes listáját a jóvátételi év kezdete előtt két hónappal mindig külön szerződésben rögzítették, a II. sz. mellékletben meghatározott kötelezettségek figyelembe vételével. Az egyezményhez tartozó „Részletezés" című, 95 oldalas füzet a Magyarország által szállítandó egyes áruféleségek leírását, a velük szemben támasztott műszaki, minőségi és egyéb követelményeket

Megemlítendő még, hogy a tárgyalásokkal párhuzamosan a magyar kormány sorozatosan tiltakozott a Vörös Hadsereg zsákmányparancsnoksága által időközben leszerelt egyes üzemek berendezéseinek és készleteinek elszállítása miatt (Lásd az 1/a., a 3/a. és b., valamint a 4/a. dokumentumot!). Ha e téren nem is ért el azonnali eredményt, tény, hogy a jóvátételen kívüli önkényes leszerelések az egyezmény aláírása utáni hetekben fokozatosan megszűntek. A nyár folyamán készített első összegzések egyike szerint csak az ipari vállalatoktól elszállított gépi berendezések, nyersanyagok és áruk értéke elérte a 28 millió dollárt, amit ha beszámítottak volna az 1945-ben, a Szovjetunióval szemben esedékes jóvátételi kötelezettségbe (33,34 millió dollár), akkor nagyrészt fedezte volna azt.