Dokumentumok a magyar–szovjet jóvátételi egyezmény létrejöttéhez

„A magyar kívánságokat az oroszok csak nagyon ritkán vették figyelembe. Koncessziókat alig tettek, és amennyiben egyes esetekben honorálták is a magyar kívánságokat néhány gépi berendezés leszerelését illetően, azokat más, egyenértékű gépi berendezéssel kellett behelyet-tesíteni, ugyanígy a mezőgazdasági vonalon.”

A jóvátétel kérdéskörét részletesebben tárgyaló egyes 1989 előtt megjelent

bírálattal illették a fegyverszüneti egyezményt aláíró magyar kormánydelegáció munkáját. Egy későbbi forráspublikáció bevezetőjében pedig a szerzők a magyar tárgyalódelegáció felkészületlenségét és a kormány túlzott engedékenységét kifogásolták. Ezzel azt sugallták, hogy a magyar kormány, és a nevében tárgyaló küldöttségek „gyámoltalanságán", „alkalmatlanságán" is múlott, hogy nem sikerült kedvezőbb fegyverszüneti, illetve jóvátételi feltételeket „kialkudni". Ezek az észrevételek azonban jórészt nem helytállóak.

A minimális legitimációval is alig rendelkező ideiglenes magyar kormány küldöttsége Moszkvában aligha tehetett mást, mint hogy aláírja a három szövetséges nagyhatalom által előzetesen már jóváhagyott fegyverszüneti szerződés szövegét. A jóvátétel ott megállapított összege egyébként sem látszott teljesíthetetlennek: a háború előtti nemzeti jövedelemhez viszonyítva évenként mintegy 5%-os megterhelést jelentett, ami, ha súlyos is volt, vállalhatónak tűnt. Azt nem tudhatták, hogy az ország területén még mindig dúló harcok a nemzeti vagyon és a termelési kapacitás milyen óriási mértékű pusztulását eredményezik az aláírást követő hónapokban.

Később, a jóvátételi tárgyalások megkezdése után sem tudhattak a kormány tagjai és a tárgyalásokat folytató tisztviselők a hadizsákmány fogalmának szovjet értelmezéséről, és a Vörös Hadsereg hadicéljai közé iktatott „mindent elvenni, amit csak lehet" elvről. Ugyanakkor lépten-nyomon tapasztalniuk kellett, hogy a mindent ellenőrzése alatt tartó szovjet hadsereg mennyire korlátozza a magyar hivatalos közegek tájékozódását és munkáját. A tárgyalások első, áprilisi szakaszában a magyar tárgyalók valóban felkészületlenek lehettek. De hogyne lettek volna azok, amikor mindössze három héttel korábban költöztek fel Debrecenből, amikor a legjobb szakemberek nem álltak még a kormány rendelkezésére, amikor a Kereskedelmi Minisztérium irattára jórészt elpusztult, a Statisztikai Hivatal irattárában az 1938. évi kereskedelmi ügyletekre vonatkozó adatgyűjtéseket már kiselejtezték, és amikor a vállalatok, üzemek irattáraiba - a kapuk előtt őrködő szovjet katonák miatt - be se juthattak. Felkészültségük azonban a tárgyalások második szakaszáig így is jelentősen javult. Már áprilisban létrejött a Fegyverszüneti Tárcaközi Bizottság mellett egy jóvátételi gazdasági bizottság, amelynek munkájában a gazdasági minisztériumok akkor rendelkezésre álló legjobb szakemberei mellett a Magyar Nemzeti Bank néhány vezető tisztviselője is részt vett, és akiknek segítő, adatgyűjtő tevékenysége révén a tárgyalások májusi folytatásakor a legtöbb csoport magyar vezetője - amint azt a közölt dokumentumok bizonyítják -, megfelelő érvek, adatok birtokában tudott tárgyalni szovjet partnerével. Nem rajtuk múlott, hogy azok többnyire minden érvelést lesöpörtek az asztalról. A szovjet tárgyalóküldöttség vezetője,

vezérőrnagy gyakorlott diplomata, a Szovjetunió Külügyi Népbiztosságának osztályvezetője volt. Mellette azonban - a magyar küldöttség felkészültségével és felhatalmazásával elégedetlen - szovjet tárgyalók sem voltak olyan ismeretek és olyan felhatalmazás birtokában, amilyennel egy nemzetközi tárgyaláson a felek rendelkezni szoktak. Egyértelműen erre kell következtetnünk abból, hogy a tárgyalásokat szovjet részről vezető Zorin tábornok - feletteseivel való egyeztetés céljából - két alkalommal is Moszkvába repült, ahol napokig tartott, amíg az új tervezetet elkészítették. Az is tévedés, hogy a magyar kormány az árak körüli alkudozásokban magukra hagyta volna a küldöttségek vezetőit, és Az állítás alátámasztására idézett, egyelőre nem kellően tisztázott körülmények között született, május 23-ai minisztertanácsi szemben miniszterelnök a kormány nevében május 5-én, május 14-én, június 14-én, majd a keltezés nélküli, 1945. őszi tájékoztatóban  egyértelműen leszögezte, hogy a magyar fél számára csak a világpiaci árelv mellőzése lett volna az elfogadható. (Lásd az 1/a. és b., a 4/a. és c.. dokumentumot!)

Az egyezményből a magyar nemzetgazdaságra háruló terhek elemzése rögtön annak aláírása után megkezdődött. Ennek egyes adatai a hivatkozott szakirodalomban is fellelhetők. Ehelyütt azonban ennek részletezésébe nem bocsátkozom, helyette inkább arra hívom fel a figyelmet, hogy a Szovjetunióval szemben vállalt jóvátétel teljesítése bonyolult, állandó alkudozásokkal, olykor engedményekkel, máskor drasztikus követelésekkel tarkított folyamat volt, ami egészen 1954-ig eltartott. Arra is utaltam már, hogy a jóvátételt sok más tehertétellel és kötelezettséggel párhuzamosan kell vizsgálni ahhoz, hogy megítéljük egy-egy engedmény valódi értékét, vagy éppen értéktelenségét, figyelemelterelő szerepét.

Ezen a napon történt május 26.

1980

Farkas Bertalan hajózó százados és Valerij Kubászov űrhajós ezredes a Szojuz–36 fedélzetén elhagyta a földet. (A program korábbi technikai...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő