Horn, a „renitens" diplomata - 1962

„Felhívtuk Horn elvtárs figyelmét, hogy a jövőben több szerénységgel nyúljon az élet megnyilvánulásaihoz, legyenek a jelentések szolidabbak, de jobban bizonyítson és érveljen. Ítéletei ne legyenek elhamarkodottak, túl kategorikusak, törekedjen a megfontolt, leellenőrzött állásfoglalás megtételére. Horn elvtárs hibáit, hosszas töprengés után, tulajdonképpen csak most kezdi felismerni. Szemléletében gyökeres változást tapasztalunk. Ezt bizonyítják decemberben elkészített jelentései."

A vizsgálat

Horn egy nap múlva visszaindult, időközben megérkezett Budapestre Cséby Lajos elaborátuma, amiről Horn is értesült, és amit természetszerűen vizsgálat követett. (Lásd az 1. dokumentumot!)

A vizsgálat során Hornék kijöttek az adu-ásszal, nevezetesen Cséby Lajos nőügyével. Ez sokban hiteltelenné tette az erkölcsi vádakat a beosztottakkal szemben. A vizsgálóbizottság ettől függetlenül sem tartotta megalapozottnak a nagykövet politikai vádjait, bár a két beosztott nézeteiben talált kifogásolni valót. Súlyosabb szankcióknak, fegyelmi vizsgálatnak, a diplomáciai területről való eltávolításnak azonban nem látták alapját. Boros és Horn visszahívását egyszerűen azért kezdeményezték, mert helyzetük tarthatatlanná vált a nagykövetségen. Dűlőre azonban nem jutottak, így helyszíni vizsgálatot javasoltak.

Horn Gyula a vizsgálat közben, mint pártitkár levelet írt Hollai Imrének is, aki ebben az időben az MSZMP központi apparátusában a külügyi részleget

. A levél kellően önkritikus és tisztelettudó volt, de egyértelműen értésére adta a címzettnek, hogy a konfliktus hátterében a nagykövet nőügyének szóvá tétele állt. (Lásd a 2. dokumentumot!)

Boros Róbertet az év vége felé eltávolították a nagykövetségről, Horn maradt. 1963. január 15-én, tehát néhány hónappal a vizsgálat után a minisztériumban Aranyosi László jelentést készített a nagykövetség

.  Visszatekintve az esztendőre Cséby - szerinte - nagy aktivitással, lendülettel látott munkához, rengeteg jelentés készült az év első felében, ezzel szemben az év második felében ez alább hagyott egészen decemberig. Horn Gyula például szeptember és október hónapban nem készített jelentést. Az elemző jelentéseket Aranyosi egyoldalúnak minősítette, amelyek csak a hibákra összpontosítottak. A minisztérium erről elbeszélgetett szabadságuk alatt a munkatársakkal. „Megállapítottuk, hogy - különösen a gazdaságpolitikai beosztott - a bolgár valóságot magyar szemszögből vizsgálja, nem veszi eléggé tekintetbe a sajátos bulgáriai körülményeket, s ezért nem sikerült objektív képet adni a BNK fejlődése egyes kérdéseiről. Bírálatunk nyomán bizonyos megtorpanást tapasztaltunk, s csak az októberi és decemberi futárral érkezett észrevehetően egészségesebb, a helyzetet jobban, körültekintőbben elemző jelentés."

A baráti országok diplomatáival Aranyosi szerint Boros és Horn haveri kapcsolatot épített ki. Itt szabad szájúak voltak, ami elzárkózáshoz vezetett a bolgár pártközpont, a magasabb funkcionáriusok és a szovjetek részéről.

Aranyosi visszatért arra is, hogy a fiatalok, erkölcsi magatartásában, munkafegyelmében hiányosságok voltak, Cséby határozott intézkedéseit helyeselte. Megemlítette, hogy év végén új első beosztottat neveztek ki.

Aranyosi szerint konfliktus keletkezett a minisztérium és az Apró Antal számára készített augusztusi belpolitikai jelentés miatt, amelyben pl. azt kifogásolta a minisztérium, hogy Cservenkov

kapcsolatban azt írták: elégedetlenséget váltott ki, hogy szinte kizárólag őt tették felelősség az elkövetett hibákért, és ezt az elégedetlenséget adminisztratív eszközökkel és egy országgyűlési választással vezették le. A szófiai diplomaták olyan kijelentésekre ragadtatták magukat, hogy a fokozott belpolitikai aktivitás célja a figyelem elterelése volt a túlfeszített gazdasági tervek miatti nehézségekről. A minisztérium szerint a személyi kultusz elleni fellépést a nép félrevezetésének minősíteni helytelen, sőt félrevezető volt. A minisztérium a BKP VIII. kongresszus anyagának elmélyült tanulmányozását ajánlotta a diplomaták számára.

A gazdaságpolitikai munkáról megállapították, hogy a követség által küldött 38 „szignalizáló" és 14 értékelő jelentés hasznos és termékeny volt. Ebből 14-et Horn Gyula készített. Helytelen szemléletéről az osztály ismételten megemlékezett: „Felhívtuk Horn elvtárs figyelmét, hogy a jövőben több szerénységgel nyúljon az élet megnyilvánulásaihoz, legyenek a jelentések szolidabbak, de jobban bizonyítson és érveljen. Ítéletei ne legyenek elhamarkodottak, túl kategorikusak, törekedjen a megfontolt, leellenőrzött állásfoglalás megtételére. Horn elvtárs hibáit, hosszas töprengés után, tulajdonképpen csak most kezdi felismerni. Szemléletében gyökeres változást tapasztalunk. Ezt bizonyítják decemberben elkészített jelentései."

Zágor György főosztályvezető (Aranyosi László III. o. titkár előterjesztése alapján)

a követség jelentő munkájának értékelésében megismételte azokat a politikai hibákat, amelyek korábban elhangoztak. Külön kiemelte, hogy a balkáni magyar követségek nem értettek egyet Boros Róbert korábban említett elemzésének azon megállapításával, hogy a balkáni együttműködés egyedül következetes képviselője Bulgária. A minisztérium ismételten leszögezte, hogy nem szabad egyetlen országnak sem vezető szerepet tulajdonítani ebben a . Horn is megkapta a beosztását a túlzott negatív értékelések miatt.

Ez a jelentés azonban már Cséby Lajos ellen íródott. Leváltották, pályafutását Prágában

.

A követség nevében már nem Cséby, hanem Ferencz László ideiglenes ügyvivő válaszolt a

. Ebből kiderült, hogy a kiegyensúlyozottság irányába „segítette" a követséget egy Nemes Dezsővel folytatott szófiai beszélgetés is. Ugyanakkor a Bolgár Kommunista Párt VIII. kongresszusa, például Jugov miniszterelnök leváltása sokban igazolta a követség kritikus álláspontját. A válasz nyomatékkal hangsúlyozta, hogy a nehézségek elhallgatását nem tartja helyes magatartásnak, mi több továbbra is jelentkeznek újabb és újabb problémák, amelyekről nem lehet a hivatalos bolgár álláspont szerint jelenteni.

Ezen a napon történt április 21.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő