Makacs öregúr vagy nemzetmentő vátesz?

Meg kellene oldani a Mindszenty-kérdést!

„Meg kellene oldani a Mindszenty-kérdést, mert mindaddig, amíg az ügyében nem történik pozitív lépés, a koronaékszereket nem tudják visszaadni. Azonnal közbevetettem, hogy ilyen kapcsolatot a kettő között nem lehet tenni. Kormányuk többszörösen elismerte, hogy a koronaékszerek a magyar nemzet tulajdona és miután ez a helyzet, vissza kell adniuk a jogos tulajdonosnak.”

Az amerikai nagykövet látogatása

Péter JánosSzigorúan titkos!

[?]

Feljegyzés

Tárgy: Az amerikai nagykövet látogatása

A mai napon kérésére fogadtam Puhant, az Egyesült Államok budapesti nagykövetét, aki hosszabb idővel ezelőtt jelezte, hogy május 14-én hazautazik részben családi ügyben, részben külügyminisztériumával konzultációra, s kérte, hogy hazautazása előtt egyrészt Marjai elvtárs, másrészt én is fogadjam.

Mint ismeretes, korábban kérte azt, hogy Kádár elvtárs fogadja.

[?]

Három kérdéscsoport körül folyt a beszélgetésünk: kétoldalú kapcsolatainkról, az európai biztonságról és Mindszentyről beszéltünk.

3./ Érdeklődött a nagykövet, hogy a pápával való találkozás után hogyan látom Mindszenty ügyének megoldási lehetőségét.

Közöltem a nagykövettel, hogy nekem nincs jogom a pápa állásfoglalását sem ismertetni, sem magyarázni. Egyedül a maguk álláspontját vagyok jogosult kifejteni. Mi azt az elvet képviseljük, hogy - bármennyire törvénytelen Mindszenty jelenléte az ő nagykövetségükön - mi a kétoldalú kapcsolatok javításában ezt elvi akadálynak nem tekintjük. A gyakorlatban természetesen ennek ellenére ez mégis okoz problémát közöttünk is. Tehát itt négy érdekelt fél van: a két állam, a Vatikán és Mindszenty maga. A pápa előtt is a következő két elvet fejtettem ki: mi készek vagyunk jóindulattal megvizsgálni minden olyan javaslatot, amely ennek a két elvnek megfelel. Nem járulhatunk hozzá olyan helyzethez, amelyben Mindszentyt az állam és egyház viszonyának rontására lehetne használni és nem járulhatunk hozzá olyan helyzethez, amelyben Mindszentyt hidegháborús célra lehetne felhasználni. Személyes benyomásomként mondtam a nagykövetnek, hogy a pápa valószínuleg úgy ítéli meg, hogy Mindszenty most készségesebb elhagyni az országot, mint korábban.

A nagykövet nagyon köszönte a nyílt, őszinte beszédet, hangsúlyozva, hogy viszonzásul nyíltan megmondja, ő semmi jelét nem látja annak Mindszentynél, hogy készebb lenne az ország elhagyására most, mint korábban. Emlékiratain dolgozik és az a reménye, hogy életében vagy halála után valamikor emlékiratai meg fognak jelenni.

A nagykövetet én arra biztattam, hogy az Egyesült Államok a Vatikánnal lépjen érintkezésbe, ha a kérdés megoldását keresni akarja.

Budapest, 1971. május 13.

 

MOL-XIX-J-1-j- USA-4-14-00700-9-1971. 17. doboz (Magyar Országos Levéltár - Külügyminisztérium - TÜK iratok - 17. doboz)

Ezen a napon történt március 29.

1973

Az utolsó amerikai katona is elhagyja Vietnamot.Tovább

1974

Először közelíti meg és küld fényképeket űrszonda (Mariner–10) a MerkúrrólTovább

1976

Dálnoki Veress Lajos honvéd vezérezredes, II. világháborús hadseregparancsnok (*1889)Tovább

1989

A rákoskeresztúri Új köztemetőben Kralovánszky Alán régész és a Budapesti Igazságügyi Orvosszakértői Intézet szakcsoportja megkezdik a...Tovább

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő