A szovjet és a keleti hitelek, segélyek szerepe a Kádár-rendszer stabilizálásában

A magyar gazdaság egyensúlyi állapota 1956 őszére felborult, az amúgy is súlyos gazdasági feszültségek a harcok, a sztrájkok, a szén- és energiahiány miatt tovább éleződtek. Szétesett a központi irányítás, ezzel együtt meglazult az állami és pénzügyi fegyelem, felrémlett a tömeges munkanélküliség, az elszabaduló infláció és a gazdasági összeomlás veszélye. A forradalom leverése utáni hónapokban az ország ellátása a szocialista és kapitalista országok segélyeitől, leginkább azonban a „tábor” országainak, mindenekelőtt a Szovjetuniónak az áruhiteleitől függött.

Javaslatok a gazdasági összeomlás elkerülésére

ÁLLAMGAZDASÁGI OSZTÁLY                                                                           Állg/174

Előterjesztés

az Intéző Bizottság részére

Az ellenforradalom fegyveres leverése után a gazdasági helyzetben normalizálódás következett be. Az ipari termelés emelkedik, egyes területeken elérte az október 23-a előtti színvonalat és az ipari üzemekben általános a termelés gyors emelésére irányuló törekvés. A múlt év végén teljesen szétzilált munka- és pénzügyi fegyelemben fordulat következett be, és fokozatos javulás van. A lakosság ellátása élelmiszerekben bőséges, ruházati és vas-műszaki, tartós fogyasztási cikkekben sem rossz, bár a megnövekedett igényeket nem fedezi. A felbomlott termelőszövetkezetek egy része újjá szerveződik. A mezőgazdasági termékek állami felvásárlása a jelenlegi szezonális cikkekben kedvezően alakul. A mezőgazdasági termékek szabadpiaci árai lényegében a tavalyi szinten mozognak. A külkereskedelmi forgalom megindult.

Ezek a kedvező jelenségek a beavatatlanok előtt teljesen eltakarják azt a tényt, hogy napról-napra többet fogyasztunk, mint amennyit termelünk, tehát napról-napra szegényedünk, a termelési és a fogyasztási színvonal fenntartásához elfogyasztjuk a hitelbe kapott nyersanyagot, devizát és iparcikkeket, s ennek a folyamatnak belátható időn belül gazdasági csődhöz kel vezetnie.

Az Országos Tervhivatalnak mindmáig nem sikerült 1957-re olyan tervet kidolgoznia, amely akár csak a legfontosabb népgazdasági mérlegek egyensúlyát biztosítaná. Utolsó számításainál abból indult ki, hogy 420 millió dolláros hitelkérésünket a baráti országok teljes egészében teljesítik. Ma már tudjuk, hogy kedvező esetben is

De a Tervhivatal ugyanakkor a fogyasztás mai színvonalát veszi alapul és emellett a fogyasztás mellett, mint a számítások bizonyították, a népgazdaság egyensúlya még 420 millió dollár hitellel sem biztosítható.

Az említett számítások szerint a nemzeti jövedelem 1957-ben - a tavalyinak megfelelő ipari és 2-3%-kal magasabb mezőgazdasági termelés mellett - mintegy 1-2%-kal lehet magasabb, mint tavaly. Ezen a nemzeti jövedelmen belül azonban a fogyasztás aránya 95,9%-ra ugrana fel, felhalmozásra tehát /állóalap növelésére, készlet- és tartaléknövelésre/ a nemzeti jövedelemnek csak 4,1%-a jutna. Horthy-Magyarországon az évek többségében a nemzeti jövedelemnek ennél nagyobb hányadát fordították felhalmozásra, pedig az a felhalmozás a termelőerőknek kapitalista viszonyokhoz képest is csak igen lassú fejlődését tette lehetővé.

Míg a fogyasztás a nemzeti jövedelemnek példátlanul nagy részét tenné ki, a közületi fogyasztásra /fegyveres területek és társadalmi szervek fenntartása, szociális, kulturális, egészségügyi és más költségvetési szervek dologi kiadásai/ sokkal kevesebb jutna, mint más években, mert a fogyasztás csaknem teljes egészében a lakosság közvetlen fogyasztása.

Mivel a megtermelhető nemzeti jövedelemből a minimálisan szükségesnek látszó felhalmozás sem biztosítható a tervben, a hiteleket részben a felhalmozás növelésére fordítjuk, s így a tervezett fogyasztás és felhalmozás együtt a nemzeti jövedelem 108%-a. Felhalmozásra még így is kevesebb fordítható, mint 1950. óta bármikor. A beruházások összege 1950-ben 9,7 milliárd forint volt, 1957-ben a terv szerint 7,5 milliárd.

Ezek mellett a feltételezések mellett a terv a következő fontosabb mérleg hiányokat mutatja:

Vásárlóerő-árualap

A bérből és fizetésből élőknél az Országos Tervhivatal az 1956. évinél 19%-kal nagyobb vásárlóerőt tervez. A kialakult átlagbér és munkáslétszám azonban magasabb, mint amennyit a vásárlóerő megítélésénél figyelembe vettek.

A Tervhivatal évi átlagban az 1956. első háromnegyed évében elértnél 15%-kal kisebb termelékenységgel számol. Ehhez az átlaghoz a III-IV. negyedévben lényegében már el kell érni az október előtti színvonalat. Néhány jelentős iparágban azonban /bányászat, gépipar, textilipar, ruházati ipar, stb./ nem lehet elérni a korábbi teljesítményeket, a többinél tehát az október előttinél magasabb termelékenységi színvonalra van szükség. Ez valószínűleg nem mindenütt lesz elérhető, s így a létszám előreláthatóan nagyobb lesz a tervezettnél.

Az Országos Tervhivatal szerint a mezőgazdasági lakosság vásárlóereje kisebb lesz az előző évinél, ez azonban egyelőre elég bizonytalan.

Az említett feltételezések mellett az Országos Tervhivatal számításai szerint 1,5 milliárd forint vásárlóerőre nem biztosítható árualap, bár ugyanakkor a kereskedelmi készletek 3 milliárddal nőnek. Reálisabb számítás szerint a készletek nem nőnének, hanem csökkennének, s emellett még maradna fedezetlen vásárlóerő, állandósulna az áruhiány, a spekuláció, s nehéz volna megakadályozni, hogy a szabadpiaci árak ne emelkedjenek.

Költségvetés

Az Országos Tervhivatal 1 milliárd forintos költségvetési hiánnyal számol, közel 2 milliárddal növekvő bankjegyforgalom mellett. Más szóval: a tervezett költségvetési hiány lényegében mintegy 3 milliárd. Emellett nem tartalmaz a költségvetés tartalékot az év közben rendszeresen felmerülő, előre nem látható kiadások fedezésére. Reálisan számítva tehát a költségvetési hiány lényegesen több 3 milliárdnál. Ez azt jelenti, hogy a lakosság kezében lévő pénzmennyiség megfelelő mértékben emelkedik fokozatosan csökkenő árufedezet mellett.

Külkereskedelem - nemzetközi fizetési mérleg

1957-re az Országos Tervhivatal természetszerűleg a tavalyinál lényegesen alacsonyabb kivitelt irányoz elő. A külkereskedelmi mérleg passzívumánál lényegesen nagyobb fizetési mérlegünk passzívuma. Ami azonban a helyzetet különösen súlyosbítja az az, hogy míg demokratikus viszonylatban - a hitelek figyelembe vételével - esetleg néhány százmillió devizaforint aktívumot is elérhetünk, ezzel semmiképp sem tudjuk ellensúlyozni a tőkés viszonylatban mutatkozó hiányt. A Tervhivatal számítása szerint a fizetési mérleg hiány tőkés országokkal szemben mintegy egy milliárd. Hasonló összeget kellene fordítanunk 1957-ben lejáró tőkés adósságaink megfizetésére. A Szovjetuniótól és Kínától szabad devizában kapott kölcsön legkedvezőbb esetben ugyancsak egy milliárd körül van, ami azt jelenti, hogy tőkés adósságaink az év végére, ebben a legkedvezőbb esetben is, ugyanolyan teherként fognak ránk nehezedni, mint a baráti országok nagyvonalú segítsége előtt feltéve, hogy ezt a hitelt a tőkés országoktól egyáltalán meg tudjuk kapni, ami rendkívül kétséges. Ha azonban nem tudjuk megkapni, akkor természetesen a tervezett termelés sem valósulhat meg, s az egész terv felborul.

A Tervhivatal, mint láttuk, a reálisnál kedvezőbben vette számításba mind a külföldi kölcsön összegét, mind pedig a vásárlóerő-árualap mérleg és a költségvetés passzívumát. Mégis, még ezek mellett az irreálisan kedvező feltételek mellett is, egyre növekvő bankjegyforgalommal, megfelelően egyre érezhetőbb áruhiánnyal, a külföldön egyre növekvő beszerzési nehézségekkel, s a termelésben megfelelően egyre növekvő anyaghiánnyal kell számolnunk. Ilyen körülmények között kellene mezőgazdaságunk termékeit most már nem beadás, hanem döntően felvásárlás útján begyűjteni. Ilyen körülmények között azonban aligha lenne elkerülhető a mezőgazdasági termékek erős áremelkedése. Ez viszont egyrészt az államháztartásban okozna a fent jelzettnél sokkal nagyobb hiányt és így erősítené az inflációs nyomást, másrészt a bérből és fizetésből élők zsebéből nagyrészt kivenné azt, amit béremelésből kaptak, az állami árak változatlan színvonala mellett is. A legnagyobb gazdasági nehézségek között vergődnénk el az 1957. év végéig.

1958. és a következő évek

Milyen lehetőségeink adódnának a helyzet megjavítására a következő években?

Mivel a hatalmas összegű baráti kölcsönt lényegében a lakosság fogyasztásának növelésére használjuk el, népgazdaságunkban sem számottevő fejlesztést, sem számottevő szerkezeti változást 1957-ben nem érhetünk el. Nem számolhatunk tehát a nemzeti jövedelem lényeges emelkedésével sem. De miből fogjuk jövőre a termeléshez szükséges nyersanyagokat megvásárolni, s a legszükségesebb felhalmozást eszközölni? Erre ismét csak külföldi kölcsön nyújthat fedezetet.

Az Államgazdasági Osztályon végzett - persze sok bizonytalan tényezőt tartalmazó - számítások szerint, még ha 1957-ben kapnánk is további 60-80 millió dollár kölcsönt, hogy gondjainktól megszabaduljunk, 1958-ban és a következő 1-2 évben a nemzeti jövedelem mintegy 7%-os növekedése mellett is csupán a jelenlegi fogyasztás fenntartására évi 5-600 millió dollár nagyságrendű külföldi kölcsönökre lenne szükség. Népgazdaságunk így is pangásra volna ítélve, nem biztosíthatnánk sem a nemzeti jövedelem és az életszínvonal rendszeres emelkedését, sem a kölcsönök visszafizetését, nem is beszélve műszaki fejlesztésről, a népgazdaság szerkezetének megváltoztatásáról, stb.

Az itt kifejtettek magyarázzák, hogy népgazdaságunk vezető szakemberei, köztük az Országos Tervhivatal, Pénzügyminisztérium és a Külkereskedelmi Minisztérium vezetői, egyöntetűen nem látnak más lehetőséget népgazdaságunk egyensúlyának és egészséges fejlődést biztosító gazdasági viszonyok megteremtésére, mint mai fogyasztási színvonalunk csökkentését. A fogyasztást az idén több milliárd forinttal kellene csökkenteni, hogy azután jövő évtől kezdve megint, éspedig évről évre következetesen emelhessük. Minél később térünk rá erre az útra, annál rosszabb, mert rövidebb idő alatt kell ugyanazt a megtakarítást elérnünk, s mert a tömegek is egyre kevésbé értenék meg, hogy az életszínvonalukban bekövetkezett csökkenés az ellenforradalmi eseményeknek, nem pedig a kormányunk hibás gazdaságpolitikájának következménye.

Javaslatok

1./ Agitációnkban és propagandánkban változtatnunk kell a gazdasági helyzetnek ma elterjedt rózsás színben való ecsetelésén. Komoly hangon, de vigyázva, hogy pánikot ne keltsünk, sokoldalú érveléssel, tényekkel és számokkal be kell bizonyítanunk és meg kell magyaráznunk, hogy az ellenforradalmi események következtében szegényebbek lettünk; barátainktól nagy összegű hiteleket kaptunk, ezeket okosan és nagymértékben népgazdaságunk fejlesztésére kell felhasználnunk. A sajtó és a rádió megfelelő munkájának megszervezésével a Népszabadság főszerkesztőjét és az Agit. Prop. Osztályt kell megbízni.

2./ Rá kell térni a tervbe vett, de eddig a létszámcsökkentésen kívül teljesen elhanyagolt takarékossági intézkedések szigorú megvalósítására. A vállalatokat minden rendelkezésre álló eszközzel arra kell szorítani, hogy ne fizessenek több munkást és tisztviselőt, mint amennyi termelésükhöz elengedhetetlenül kell. A szükséges rendszabályok kidolgoztatásáért és kormány elé terjesztéséért a Gazdasági Bizottságot kell felelőssé tenni.

3./ Fel kell mérni, hogy hozzávetőleg milyen mértékben kell a fogyasztást csökkenteni ahhoz, hogy népgazdaságunk egyensúlyát helyreállíthassuk, s különböző variánsokban javaslatokat kell kidolgozni a szükséges csökkentés megvalósítására. E feladatnál abból kellene kiindulni, hogy milyen kereskedelmet szabad a kapitalista országokkal terveznünk. Ebből kiindulva kell egész termelésünket megtervezni, az így kialakuló nemzeti jövedelemből kell minimális felhalmozási és közületi fogyasztási rész levonásával a lakosság közvetlen fogyasztására jutó részt megállapítani, s ebből levezetni, hogy milyen összegűre kell a vásárlóerőt leszorítani. A fent említett különböző variánsok kidolgozásánál ügyelni kell arra, hogy az életszínvonal csökkenés ne csak a bérből és fizetésből élőket sújtsa. Ezt a feladatot a Tervhivatalra kell bízni.

4./ Mivel kizárólag saját erőfeszítéseinkre támaszkodva népgazdaságunk egészséges fejlődését csak igen nagy áldozatok árán, illetve a fogyasztás, tehát az életszínvonal igen drasztikus csökkentésével lehetne csak elérni, biztosítanunk kell az elkövetkező évekre is a Szovjetunió megfelelő támogatását. Ezt lehetőleg már márciusban esedékessé váló moszkvai tárgyalások folyamán el kell érni. A megfelelő tárgyalási anyag előkészítésével a gazdasági tárgyalások vezetésére kijelölendő elvtársakat kell megbízni.

5./ Biztosítani kell, hogy a bérek és fizetések közti aránytalanságok lehetőleg jobbak legyenek, de legalábbis ne legyenek rosszabbak az október előtti arányoknál. Ezért, még mielőtt bármilyen eszközzel hozzányúlnánk a reálbérekhez, gondoskodni kell a nominálbérek megfelelő arányosításáról. Erre a SZOT-nak és a Munkaügyi Minisztériumnak kell javaslatokat kidolgoznia.

 

Budapest, 1957. március 8.

                                                                                                          Friss István s. k.

MOL XIX-A-16-i. 3. doboz. Géppel írt tisztázat. 

Ezen a napon történt augusztus 17.

1932

Az első magyarországi villamosított vasútvonal átadása. A Budapest-Hegyeshalom útvonalon a Kandó-féle villanymozdony közlekedik.Tovább

1977

A budapesti Népligetben megnyitották a Planetáriumot.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Alakítók vagy elszenvedők? Személyek, családok, csoportok a huszadik századi történelemben

Tisztelt Olvasók!

A geológiától kölcsönzött szóval élve az ArchívNet idei második száma egyfajta „társadalmi szelvényt” kíván az olvasók elé tárni. A társadalom rétegei hasonlatosak bolygónk kőzettakarójához, amelyeket egyben, egyszerre nehéz áttekinteni, nem is beszélve arról – hogy akárcsak a geológia esetében – térben és időben is nagy eltérések mutatkozhatnak egy-egy országot mintául véve.
Jelen szám a tizenkilencedik-huszadik század magyar társadalmáról kíván egy szelvényt bemutatni, mind az alsó, közép és felső rétegekről. Olyan személyekről, csoportokról, akik között voltak, akik alakították az eseményeket, míg mások csak leginkább elszenvedték az idők változását, azonban erről – a mi, vagyis az utókor szerencséjére – írásban adtak számot.

Az időrendet követve az első Hlbocsányi Norbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára) az írása, aki cégbírósági iratok segítségével mutatja be egy jelentős kereskedőcsalád, a Kohnerek osztrák-monarchiabeli felemelkedését, majd 1920-30-as évekbeli gazdasági hatalmuk elsorvadását. Csunderlik Péter (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, tudományos munkatárs Politikatörténeti Intézet) a társadalom középső rétegéhez tartozó értelmiség egy részét mutatja be írásában. Az általa bemutatott dokumentum egy lista azokról a személyekről, akik a Galilei-kör tagjaként 1919-ben felajánlották szolgálataikat a Forradalmi Kormányzótanácsnak.

Szlávik Jánosné (helytörténész, Gödöllő) a második világháború magyarországi harcainak időszakába kalauzol el minket Bőti Imre csendőr főtörzsőrmester naplóján keresztül, aki személyes sorsának viszontagságos voltáról adott számot írásában. Magos Gergely (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) retrospektív egodokumentumokat prezentál és elemez publikációjában. Írásának fő célja nemcsak maguknak a szövegeknek a bemutatása, hanem hogy a főként az értelmiség soraiból származó szerzők a hosszú negyvenes évek folyamán miként alakították át önmagukról szóló írásaikban a korábbi életeseményeiket.

Az időrendi sort Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks) forrásismertetése zárja. Az ArchívNet hasábjain korábban Keresztes Csaba már foglalkozott az ún. 1988-as „metróbalhéval”, azonban Tóth Eszter Zsófia ezúttal az 1980-as évekbeli magyarországi skinhead-mozgalmat a tagok társadalmi háttere felől közelíti meg bírósági iratok alapján.

Egyúttal felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei harmadik számába továbbra is várjuk a forrásismertetéseket a huszadik századi gazdaság- és társadalomtörténetre, valamint külföldi konfliktusokra vonatkozóan.
  

Budapest, 2022. május 27.
Miklós Dániel
főszerkesztő