Markos György cikke a bauxitbányászat „rablógazdálkodásáról"  

Markos György:

MIÉRT A BAUXIT?

A szén - a petróleum mellett - a magyar energiagazdálkodás alapja. Szenünk kevés van, és ha el is érjük a békebeli termelést, csak éppen hogy fedezni tudjuk szükségleteinket. Petróleummal már valamivel jobban állunk. Még a közlekedés és a mezőgazdaság gépesítése esetén is bőven fedezhetjük a hazai szükségletet, kedvező esetben talán kivitelre is jut egy kisebb mennyiség. Világviszonylatban azonban petróleumtermelésünk jelentéktelen, annak 1%-át sem éri el. Ezzel szemben van egy kincse a magyar földnek, amely az aranynál többet ér, és ez a bauxit.

A bauxit vagy alumíniumérc a jövő fémjének nyersanyaga. Könnyűsége révén óriási jövő vár az alumíniumra, mert mindenütt, ahol a föld vonzóerejét kell legyőzni - tehát közlekedésben és építésben -, az alumínium minden más fém fölött áll. Nem rozsdásodik, mint a vas, ezzel szemben saválló. Súlyához viszonyított szilárdsága és keménysége - bizonyos ötvözetekben - vetekszik a legjobb acéléval. Felhasználhatjuk az alumíniumot vasúti személy- és teherkocsik gyártásához, automobil, traktor és egyéb mezőgazdasági gépek és készülékek termelésénél. Az építésben korlátlan lehetőségek állnak az alumíniumépítészet előtt, nemcsak azért, mert a súlyos vasgerendákat pótolhatja a könnyű alumínium, hanem azért is, mert az alumínium alkalmas ablakkeretek és ajtók készítésére. Amerikában már egész házak épülnek tiszta alumíniumból. De nemcsak a vasat pótolhatja az alumínium, hanem a rezet is, mert kitűnő elektromos vezető. A modern háztartások ideális edénye az alumíniumedény. A tejeskannától a serpenyőig és evőeszközökig.

A világpiacon az alumínium iránti kereslet rohamosan növekszik, úgy, hogy a termelés alig tud vele lépést tartani. S ez nemcsak háborús jelenség, hanem a békében is további keresletre számíthatunk, mert az említett tulajdonságainál fogva az alumínium igazán a jövő fémje.

Most tartunk körülbelül ott, hogy az emberiség eddigi vaskorszakát felváltja az alumínium korszak.

Ismételjük: az alumínium, illetve bauxittermelésben világviszonylatban is az elsők között vagyunk. Egyes becslések szerint Magyarország bauxitkincse legalább 50 millió tonna biztos és körülbelül 200 millió tonna valószínű készlet. Bauxitbányáink már a háború alatt évente 1,0-1,2 millió tonnát voltak képesek termelni. Többet, mint Franciaország vagy bármely más ország a világon. Ha a magyarországi bauxitot teljes egészében fel tudnánk dolgozni alumíniummá és alumíniumkészítményekké, hazánk kiszámíthatatlanul gazdag jövő elé nézhet. Ha megvalósítjuk azokat a lehetőségeket, amelyeket a bauxit és alumínium magában rejt, Magyarországon 15-20 év múlva akár már adót sem kell fizetni!
A bauxitból való alumíniumnyerésnek azonban az az akadálya, hogy az alumínium előállításához nagymennyiségű elektromos energia kell. Ezen a téren nagyon keveset várhatunk a szénen alapuló energiatermeléstől. Petróleum- és földgázkészletünk racionális és előnyös kihasználásánál tágabb lehetőséget nyújtana, de az igazi megoldás csak a vízi elektromos erők nagyfokú termelése lehet. Nekünk azonban számottevő vízierőink nincsenek. Az erdélyi és kárpátaljai vízierők kiépítése a magyar bauxit- és alumíniumtermelés elengedhetetlen feltétele. És nagyban előmozdítaná a Szovjetunió és a dunavölgyi népek együttműködését. E nélkül legfeljebb a nyers bauxitot szállíthatnók külföldre, tehát a korlátlan lehetőségektől elesnénk, mert a bauxitot nem a magyar munka alakítaná át timfölddé, alumíniummá és alumíniumkészítményekké, tehát az ezzel járó munka ellenértéke sem Magyarországnak maradna. Nem is beszélve a további lehetőségekről.
Európában a fasizmus összeomlásáig a vezető alumíniumhatalom Németország, alumíniumtermelése túlnyomórészt a mi bauxitunkon épült fel. A hazai bauxitbányák tulajdonosai és a nácik zsoldjában álló kormányok korlátlanul rendelkezésére álltak a fasiszta német gazdaságpolitikának, és kielégítették annak háborús szükségleteit. Bauxitbányáinkban rablógazdálkodás folyt. A legjobb érceket szállították Németországba, és itthon csak minimális mennyiséget dolgoztak fel timfölddé. S az előállított timföldnek túlnyomó része is Németországba ment. Már a gyárakat is úgy helyezték el, hogy azok a német gazdaságot szolgálják ki. Magyarországnak nem volt haszna mérhetetlen kincséből, csak néhány felelőtlen és lelkiismeretlen nagytőkésnek.
A magyarországi bauxit- és alumíniumtermelés két nagy tröszt, illetve konszern kezében összpontosul. Az egyik a „Bauxit Trust", egy Svájcban bejegyzett vállalat, amelynek részvénytöbbsége azonban magyar nagytőkések kezében van. Ezek a magyar nagytőkések régi jó ismerőseink. A Weiss Manfréd család, Chorin Ferenc, illetve a Salgótarjáni Kőszénbánya, a Vida-család, azaz a MÁK és a Hitelbank és az úgynevezett Hiller-csoport néhány kisebb jelentőségű egyénisége tartják kezükben mindmáig a bauxit- és alumíniumtermelést. A vállalat igazgatóiként mind a bauxitbányáknál, mind a feldolgozó üzemeknél az „Ötven család" többi jó nevei szerepelnek. Báró Fejérváry Imre, Bethlen Béla gróf, Edelsheim-Gyulay Lipót gróf, Kornfeld Pál és cselédeik, Rehling Konrád, Schalta Alajos, Reinmann Ernő. A konszern bányáiban termelt bauxitot a Bauxit Trust üzemeiben dolgozzák föl timfölddé, s a timföldből a Weiss Manfréd és a MÁK kohói olvasztják ki az alumíniumot, a Salgó és a MÁK szenével!
A másik nagyvállalat, a Magyar Bauxitbánya Rt., az első Horthy-féle úgynevezett földreform által kártalanított arisztokraták vállalata. Herceg Montenuovo Nándor, gróf Dessewffy Aurél, gróf Andrássy Mihály, gróf Hunyady Ferenc, a Futura révén előnytelenül ismert Darányi Béla, a Dreher-Haggenmacher konszern egyik tagja: Hardy-Dreher Béla, a rosszemlékű Kozma Miklós, Horthy belügyminiszterének családja, a különböző sötét ügyleteiről ismert vitéz Zsilinszky Gábor, ez a díszes társaság, amelyet a demokratikus földreform nem oly módon kártalanított, mint Horthyék. Ezek most megmaradó hatalmukat igyekeznek felhasználni régi vagyonuk és hatalmuk visszaszerzésére.
Ne csodálkozzunk azon, hogy ilyen kezekben a magyar bauxit- és alumíniumtermelés katasztrofális helyzetben van. Az üzemeket a szaktudás nagyobb dicsőségére, a nyugatra távozott grófok és nagytőkések megbízásából, két ügyvéd vezeti. A mérnöki szakvezetés eredményeit ott látjuk, hogy a Magyar Bauxitbánya alumíniumkohóit német parancsra olyan sikeresen bénították meg, hogy azok még ma is üzemképtelenek, miáltal Magyarország alumíniumtermelésének kétharmad részét tették tönkre. S a legjobb úton vannak afelé, hogy a megmaradó egyharmad részt is tönkretegyék kapkodó, öntudatos, öntudatlan, vagy csak egyszerűen tudatlan vezetésükkel.
Az urak nem hajlandók jóvátételre dolgozni. A jóvátételből csak az állami pénzeket igyekeznek zsebre vágni. A magyar államtól öt évvel ezelőtt kapott 25 millió pengős, azaz 5 millió dolláros kölcsönt most 25 millió papírpengőben fizették vissza, még azt is a jóvátételen keresett milliárdokból! Szabotálták a jóvátételt, mert meg akarták rontani a jó viszonyt a magyar demokrácia és a Szovjetunió között. Nem akartak dolgozni a magyar demokrácia számára, mert korlátlan kizsákmányolási lehetőségeik a népi demokráciában valóban megszűnnek. A potsdami határozatok értelmében a külföldön lévő német érdekeltségek is a Szovjetuniót illetik, a náci hordák által a Szovjetuniónak okozott pusztítások fejében. A Szovjetunió újból nagylelkűségének tanújelét adta, amikor felajánlotta, hogy a neki a potsdami határozatok értelmében és a jóvátétel fejében járó részt nem szereli le, hanem itt hagyja, és ezen felül is hajlandó a magyar alumíniumtermelés fellendítéséhez hozzájárulni. Ami például a kárpátaljai vízierők bekapcsolását is jelentené. De ezek az urak ettől féltek a legjobban. Most az államosítástól való félelmükben engedékenyebbek - de ez már nem fog rajtuk segíteni.
A svájci cég takarója alá bújnak, hivatkozva arra, hogy az, mint idegen tőke érinthetetlen. A németek több stróman-vállalattal rendelkezetek, amelyek svájci cégként voltak bejegyezve. Mindez azonban nem gátolta az amerikaiakat abban, hogy a háború folyamán azokat a névleg svájci, de valójában német vagyonokat elkobozza. Ha Amerika ezt megtehette az állítólagos svájci vagyonnal, mi is megtehetjük ugyanazt. Mert mi azt akarjuk, hogy a magyar nép éljen emberi életszínvonalon és boldoguljon. De ez ellen mindent megtesznek a nagytőkések, tízezer holdjaikból kiebrudalt arisztokraták és cselédeik, a szakértő ügyvédek.

Hát ezért kell a bauxitot államosítani!

A nemrég a magyar kormány és a Szovjetunió között megkötött szerződés lehetővé teszi, hogy a magyar nép hatalmas szomszédja segítségével élvezhesse végre a magyar föld kincseinek gyümölcsét.

A Tett, 1946. május 1.