Hová lettek a magyar föld kincsei?

Kísérlet egy önálló magyar bauxit-alumínium vállalat megalapítására

1947. április 27-én a Gazdasági Rendőrség letartóztatta Dr. Debreczeni Sándort, a Magyar Bauxitbánya Rt. vezérigazgatóját, Dessewffy Aurél ügyvezető igazgatót, valamint Esztergály Ferenc gépészmérnököt. Az ellenük felhozott vád: a jóvátételi szállítások szabotázsa volt. Őrizetbe vételük hátterében – az itt közölt dokumentumokon keresztül – a magyar bauxitipar történetét ismerhetjük meg a háború utolsó éveitől az államosításig, és ezen belül is a Magyar Bauxitbánya Rt. jelentőségét a német hadigazdaság szempontjából, valamint a szovjet–magyar jóvátételi szerződések előkészítése kapcsán.

Markos György cikke a bauxitbányászat „rablógazdálkodásáról"  

Markos György:

MIÉRT A BAUXIT?

A szén - a petróleum mellett - a magyar energiagazdálkodás alapja. Szenünk kevés van, és ha el is érjük a békebeli termelést, csak éppen hogy fedezni tudjuk szükségleteinket. Petróleummal már valamivel jobban állunk. Még a közlekedés és a mezőgazdaság gépesítése esetén is bőven fedezhetjük a hazai szükségletet, kedvező esetben talán kivitelre is jut egy kisebb mennyiség. Világviszonylatban azonban petróleumtermelésünk jelentéktelen, annak 1%-át sem éri el. Ezzel szemben van egy kincse a magyar földnek, amely az aranynál többet ér, és ez a bauxit.

A bauxit vagy alumíniumérc a jövő fémjének nyersanyaga. Könnyűsége révén óriási jövő vár az alumíniumra, mert mindenütt, ahol a föld vonzóerejét kell legyőzni - tehát közlekedésben és építésben -, az alumínium minden más fém fölött áll. Nem rozsdásodik, mint a vas, ezzel szemben saválló. Súlyához viszonyított szilárdsága és keménysége - bizonyos ötvözetekben - vetekszik a legjobb acéléval. Felhasználhatjuk az alumíniumot vasúti személy- és teherkocsik gyártásához, automobil, traktor és egyéb mezőgazdasági gépek és készülékek termelésénél. Az építésben korlátlan lehetőségek állnak az alumíniumépítészet előtt, nemcsak azért, mert a súlyos vasgerendákat pótolhatja a könnyű alumínium, hanem azért is, mert az alumínium alkalmas ablakkeretek és ajtók készítésére. Amerikában már egész házak épülnek tiszta alumíniumból. De nemcsak a vasat pótolhatja az alumínium, hanem a rezet is, mert kitűnő elektromos vezető. A modern háztartások ideális edénye az alumíniumedény. A tejeskannától a serpenyőig és evőeszközökig.

A világpiacon az alumínium iránti kereslet rohamosan növekszik, úgy, hogy a termelés alig tud vele lépést tartani. S ez nemcsak háborús jelenség, hanem a békében is további keresletre számíthatunk, mert az említett tulajdonságainál fogva az alumínium igazán a jövő fémje.

Most tartunk körülbelül ott, hogy az emberiség eddigi vaskorszakát felváltja az alumínium korszak.

Ismételjük: az alumínium, illetve bauxittermelésben világviszonylatban is az elsők között vagyunk. Egyes becslések szerint Magyarország bauxitkincse legalább 50 millió tonna biztos és körülbelül 200 millió tonna valószínű készlet. Bauxitbányáink már a háború alatt évente 1,0-1,2 millió tonnát voltak képesek termelni. Többet, mint Franciaország vagy bármely más ország a világon. Ha a magyarországi bauxitot teljes egészében fel tudnánk dolgozni alumíniummá és alumíniumkészítményekké, hazánk kiszámíthatatlanul gazdag jövő elé nézhet. Ha megvalósítjuk azokat a lehetőségeket, amelyeket a bauxit és alumínium magában rejt, Magyarországon 15-20 év múlva akár már adót sem kell fizetni!
A bauxitból való alumíniumnyerésnek azonban az az akadálya, hogy az alumínium előállításához nagymennyiségű elektromos energia kell. Ezen a téren nagyon keveset várhatunk a szénen alapuló energiatermeléstől. Petróleum- és földgázkészletünk racionális és előnyös kihasználásánál tágabb lehetőséget nyújtana, de az igazi megoldás csak a vízi elektromos erők nagyfokú termelése lehet. Nekünk azonban számottevő vízierőink nincsenek. Az erdélyi és kárpátaljai vízierők kiépítése a magyar bauxit- és alumíniumtermelés elengedhetetlen feltétele. És nagyban előmozdítaná a Szovjetunió és a dunavölgyi népek együttműködését. E nélkül legfeljebb a nyers bauxitot szállíthatnók külföldre, tehát a korlátlan lehetőségektől elesnénk, mert a bauxitot nem a magyar munka alakítaná át timfölddé, alumíniummá és alumíniumkészítményekké, tehát az ezzel járó munka ellenértéke sem Magyarországnak maradna. Nem is beszélve a további lehetőségekről.
Európában a fasizmus összeomlásáig a vezető alumíniumhatalom Németország, alumíniumtermelése túlnyomórészt a mi bauxitunkon épült fel. A hazai bauxitbányák tulajdonosai és a nácik zsoldjában álló kormányok korlátlanul rendelkezésére álltak a fasiszta német gazdaságpolitikának, és kielégítették annak háborús szükségleteit. Bauxitbányáinkban rablógazdálkodás folyt. A legjobb érceket szállították Németországba, és itthon csak minimális mennyiséget dolgoztak fel timfölddé. S az előállított timföldnek túlnyomó része is Németországba ment. Már a gyárakat is úgy helyezték el, hogy azok a német gazdaságot szolgálják ki. Magyarországnak nem volt haszna mérhetetlen kincséből, csak néhány felelőtlen és lelkiismeretlen nagytőkésnek.
A magyarországi bauxit- és alumíniumtermelés két nagy tröszt, illetve konszern kezében összpontosul. Az egyik a „Bauxit Trust", egy Svájcban bejegyzett vállalat, amelynek részvénytöbbsége azonban magyar nagytőkések kezében van. Ezek a magyar nagytőkések régi jó ismerőseink. A Weiss Manfréd család, Chorin Ferenc, illetve a Salgótarjáni Kőszénbánya, a Vida-család, azaz a MÁK és a Hitelbank és az úgynevezett Hiller-csoport néhány kisebb jelentőségű egyénisége tartják kezükben mindmáig a bauxit- és alumíniumtermelést. A vállalat igazgatóiként mind a bauxitbányáknál, mind a feldolgozó üzemeknél az „Ötven család" többi jó nevei szerepelnek. Báró Fejérváry Imre, Bethlen Béla gróf, Edelsheim-Gyulay Lipót gróf, Kornfeld Pál és cselédeik, Rehling Konrád, Schalta Alajos, Reinmann Ernő. A konszern bányáiban termelt bauxitot a Bauxit Trust üzemeiben dolgozzák föl timfölddé, s a timföldből a Weiss Manfréd és a MÁK kohói olvasztják ki az alumíniumot, a Salgó és a MÁK szenével!
A másik nagyvállalat, a Magyar Bauxitbánya Rt., az első Horthy-féle úgynevezett földreform által kártalanított arisztokraták vállalata. Herceg Montenuovo Nándor, gróf Dessewffy Aurél, gróf Andrássy Mihály, gróf Hunyady Ferenc, a Futura révén előnytelenül ismert Darányi Béla, a Dreher-Haggenmacher konszern egyik tagja: Hardy-Dreher Béla, a rosszemlékű Kozma Miklós, Horthy belügyminiszterének családja, a különböző sötét ügyleteiről ismert vitéz Zsilinszky Gábor, ez a díszes társaság, amelyet a demokratikus földreform nem oly módon kártalanított, mint Horthyék. Ezek most megmaradó hatalmukat igyekeznek felhasználni régi vagyonuk és hatalmuk visszaszerzésére.
Ne csodálkozzunk azon, hogy ilyen kezekben a magyar bauxit- és alumíniumtermelés katasztrofális helyzetben van. Az üzemeket a szaktudás nagyobb dicsőségére, a nyugatra távozott grófok és nagytőkések megbízásából, két ügyvéd vezeti. A mérnöki szakvezetés eredményeit ott látjuk, hogy a Magyar Bauxitbánya alumíniumkohóit német parancsra olyan sikeresen bénították meg, hogy azok még ma is üzemképtelenek, miáltal Magyarország alumíniumtermelésének kétharmad részét tették tönkre. S a legjobb úton vannak afelé, hogy a megmaradó egyharmad részt is tönkretegyék kapkodó, öntudatos, öntudatlan, vagy csak egyszerűen tudatlan vezetésükkel.
Az urak nem hajlandók jóvátételre dolgozni. A jóvátételből csak az állami pénzeket igyekeznek zsebre vágni. A magyar államtól öt évvel ezelőtt kapott 25 millió pengős, azaz 5 millió dolláros kölcsönt most 25 millió papírpengőben fizették vissza, még azt is a jóvátételen keresett milliárdokból! Szabotálták a jóvátételt, mert meg akarták rontani a jó viszonyt a magyar demokrácia és a Szovjetunió között. Nem akartak dolgozni a magyar demokrácia számára, mert korlátlan kizsákmányolási lehetőségeik a népi demokráciában valóban megszűnnek. A potsdami határozatok értelmében a külföldön lévő német érdekeltségek is a Szovjetuniót illetik, a náci hordák által a Szovjetuniónak okozott pusztítások fejében. A Szovjetunió újból nagylelkűségének tanújelét adta, amikor felajánlotta, hogy a neki a potsdami határozatok értelmében és a jóvátétel fejében járó részt nem szereli le, hanem itt hagyja, és ezen felül is hajlandó a magyar alumíniumtermelés fellendítéséhez hozzájárulni. Ami például a kárpátaljai vízierők bekapcsolását is jelentené. De ezek az urak ettől féltek a legjobban. Most az államosítástól való félelmükben engedékenyebbek - de ez már nem fog rajtuk segíteni.
A svájci cég takarója alá bújnak, hivatkozva arra, hogy az, mint idegen tőke érinthetetlen. A németek több stróman-vállalattal rendelkezetek, amelyek svájci cégként voltak bejegyezve. Mindez azonban nem gátolta az amerikaiakat abban, hogy a háború folyamán azokat a névleg svájci, de valójában német vagyonokat elkobozza. Ha Amerika ezt megtehette az állítólagos svájci vagyonnal, mi is megtehetjük ugyanazt. Mert mi azt akarjuk, hogy a magyar nép éljen emberi életszínvonalon és boldoguljon. De ez ellen mindent megtesznek a nagytőkések, tízezer holdjaikból kiebrudalt arisztokraták és cselédeik, a szakértő ügyvédek.

Hát ezért kell a bauxitot államosítani!

A nemrég a magyar kormány és a Szovjetunió között megkötött szerződés lehetővé teszi, hogy a magyar nép hatalmas szomszédja segítségével élvezhesse végre a magyar föld kincseinek gyümölcsét.

A Tett, 1946. május 1.

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő