Hová lettek a magyar föld kincsei?

Kísérlet egy önálló magyar bauxit-alumínium vállalat megalapítására

1947. április 27-én a Gazdasági Rendőrség letartóztatta Dr. Debreczeni Sándort, a Magyar Bauxitbánya Rt. vezérigazgatóját, Dessewffy Aurél ügyvezető igazgatót, valamint Esztergály Ferenc gépészmérnököt. Az ellenük felhozott vád: a jóvátételi szállítások szabotázsa volt. Őrizetbe vételük hátterében – az itt közölt dokumentumokon keresztül – a magyar bauxitipar történetét ismerhetjük meg a háború utolsó éveitől az államosításig, és ezen belül is a Magyar Bauxitbánya Rt. jelentőségét a német hadigazdaság szempontjából, valamint a szovjet–magyar jóvátételi szerződések előkészítése kapcsán.

Markos György cikke a bauxitbányászat „rablógazdálkodásáról"  

Markos György:

MIÉRT A BAUXIT?

A szén - a petróleum mellett - a magyar energiagazdálkodás alapja. Szenünk kevés van, és ha el is érjük a békebeli termelést, csak éppen hogy fedezni tudjuk szükségleteinket. Petróleummal már valamivel jobban állunk. Még a közlekedés és a mezőgazdaság gépesítése esetén is bőven fedezhetjük a hazai szükségletet, kedvező esetben talán kivitelre is jut egy kisebb mennyiség. Világviszonylatban azonban petróleumtermelésünk jelentéktelen, annak 1%-át sem éri el. Ezzel szemben van egy kincse a magyar földnek, amely az aranynál többet ér, és ez a bauxit.

A bauxit vagy alumíniumérc a jövő fémjének nyersanyaga. Könnyűsége révén óriási jövő vár az alumíniumra, mert mindenütt, ahol a föld vonzóerejét kell legyőzni - tehát közlekedésben és építésben -, az alumínium minden más fém fölött áll. Nem rozsdásodik, mint a vas, ezzel szemben saválló. Súlyához viszonyított szilárdsága és keménysége - bizonyos ötvözetekben - vetekszik a legjobb acéléval. Felhasználhatjuk az alumíniumot vasúti személy- és teherkocsik gyártásához, automobil, traktor és egyéb mezőgazdasági gépek és készülékek termelésénél. Az építésben korlátlan lehetőségek állnak az alumíniumépítészet előtt, nemcsak azért, mert a súlyos vasgerendákat pótolhatja a könnyű alumínium, hanem azért is, mert az alumínium alkalmas ablakkeretek és ajtók készítésére. Amerikában már egész házak épülnek tiszta alumíniumból. De nemcsak a vasat pótolhatja az alumínium, hanem a rezet is, mert kitűnő elektromos vezető. A modern háztartások ideális edénye az alumíniumedény. A tejeskannától a serpenyőig és evőeszközökig.

A világpiacon az alumínium iránti kereslet rohamosan növekszik, úgy, hogy a termelés alig tud vele lépést tartani. S ez nemcsak háborús jelenség, hanem a békében is további keresletre számíthatunk, mert az említett tulajdonságainál fogva az alumínium igazán a jövő fémje.

Most tartunk körülbelül ott, hogy az emberiség eddigi vaskorszakát felváltja az alumínium korszak.

Ismételjük: az alumínium, illetve bauxittermelésben világviszonylatban is az elsők között vagyunk. Egyes becslések szerint Magyarország bauxitkincse legalább 50 millió tonna biztos és körülbelül 200 millió tonna valószínű készlet. Bauxitbányáink már a háború alatt évente 1,0-1,2 millió tonnát voltak képesek termelni. Többet, mint Franciaország vagy bármely más ország a világon. Ha a magyarországi bauxitot teljes egészében fel tudnánk dolgozni alumíniummá és alumíniumkészítményekké, hazánk kiszámíthatatlanul gazdag jövő elé nézhet. Ha megvalósítjuk azokat a lehetőségeket, amelyeket a bauxit és alumínium magában rejt, Magyarországon 15-20 év múlva akár már adót sem kell fizetni!
A bauxitból való alumíniumnyerésnek azonban az az akadálya, hogy az alumínium előállításához nagymennyiségű elektromos energia kell. Ezen a téren nagyon keveset várhatunk a szénen alapuló energiatermeléstől. Petróleum- és földgázkészletünk racionális és előnyös kihasználásánál tágabb lehetőséget nyújtana, de az igazi megoldás csak a vízi elektromos erők nagyfokú termelése lehet. Nekünk azonban számottevő vízierőink nincsenek. Az erdélyi és kárpátaljai vízierők kiépítése a magyar bauxit- és alumíniumtermelés elengedhetetlen feltétele. És nagyban előmozdítaná a Szovjetunió és a dunavölgyi népek együttműködését. E nélkül legfeljebb a nyers bauxitot szállíthatnók külföldre, tehát a korlátlan lehetőségektől elesnénk, mert a bauxitot nem a magyar munka alakítaná át timfölddé, alumíniummá és alumíniumkészítményekké, tehát az ezzel járó munka ellenértéke sem Magyarországnak maradna. Nem is beszélve a további lehetőségekről.
Európában a fasizmus összeomlásáig a vezető alumíniumhatalom Németország, alumíniumtermelése túlnyomórészt a mi bauxitunkon épült fel. A hazai bauxitbányák tulajdonosai és a nácik zsoldjában álló kormányok korlátlanul rendelkezésére álltak a fasiszta német gazdaságpolitikának, és kielégítették annak háborús szükségleteit. Bauxitbányáinkban rablógazdálkodás folyt. A legjobb érceket szállították Németországba, és itthon csak minimális mennyiséget dolgoztak fel timfölddé. S az előállított timföldnek túlnyomó része is Németországba ment. Már a gyárakat is úgy helyezték el, hogy azok a német gazdaságot szolgálják ki. Magyarországnak nem volt haszna mérhetetlen kincséből, csak néhány felelőtlen és lelkiismeretlen nagytőkésnek.
A magyarországi bauxit- és alumíniumtermelés két nagy tröszt, illetve konszern kezében összpontosul. Az egyik a „Bauxit Trust", egy Svájcban bejegyzett vállalat, amelynek részvénytöbbsége azonban magyar nagytőkések kezében van. Ezek a magyar nagytőkések régi jó ismerőseink. A Weiss Manfréd család, Chorin Ferenc, illetve a Salgótarjáni Kőszénbánya, a Vida-család, azaz a MÁK és a Hitelbank és az úgynevezett Hiller-csoport néhány kisebb jelentőségű egyénisége tartják kezükben mindmáig a bauxit- és alumíniumtermelést. A vállalat igazgatóiként mind a bauxitbányáknál, mind a feldolgozó üzemeknél az „Ötven család" többi jó nevei szerepelnek. Báró Fejérváry Imre, Bethlen Béla gróf, Edelsheim-Gyulay Lipót gróf, Kornfeld Pál és cselédeik, Rehling Konrád, Schalta Alajos, Reinmann Ernő. A konszern bányáiban termelt bauxitot a Bauxit Trust üzemeiben dolgozzák föl timfölddé, s a timföldből a Weiss Manfréd és a MÁK kohói olvasztják ki az alumíniumot, a Salgó és a MÁK szenével!
A másik nagyvállalat, a Magyar Bauxitbánya Rt., az első Horthy-féle úgynevezett földreform által kártalanított arisztokraták vállalata. Herceg Montenuovo Nándor, gróf Dessewffy Aurél, gróf Andrássy Mihály, gróf Hunyady Ferenc, a Futura révén előnytelenül ismert Darányi Béla, a Dreher-Haggenmacher konszern egyik tagja: Hardy-Dreher Béla, a rosszemlékű Kozma Miklós, Horthy belügyminiszterének családja, a különböző sötét ügyleteiről ismert vitéz Zsilinszky Gábor, ez a díszes társaság, amelyet a demokratikus földreform nem oly módon kártalanított, mint Horthyék. Ezek most megmaradó hatalmukat igyekeznek felhasználni régi vagyonuk és hatalmuk visszaszerzésére.
Ne csodálkozzunk azon, hogy ilyen kezekben a magyar bauxit- és alumíniumtermelés katasztrofális helyzetben van. Az üzemeket a szaktudás nagyobb dicsőségére, a nyugatra távozott grófok és nagytőkések megbízásából, két ügyvéd vezeti. A mérnöki szakvezetés eredményeit ott látjuk, hogy a Magyar Bauxitbánya alumíniumkohóit német parancsra olyan sikeresen bénították meg, hogy azok még ma is üzemképtelenek, miáltal Magyarország alumíniumtermelésének kétharmad részét tették tönkre. S a legjobb úton vannak afelé, hogy a megmaradó egyharmad részt is tönkretegyék kapkodó, öntudatos, öntudatlan, vagy csak egyszerűen tudatlan vezetésükkel.
Az urak nem hajlandók jóvátételre dolgozni. A jóvátételből csak az állami pénzeket igyekeznek zsebre vágni. A magyar államtól öt évvel ezelőtt kapott 25 millió pengős, azaz 5 millió dolláros kölcsönt most 25 millió papírpengőben fizették vissza, még azt is a jóvátételen keresett milliárdokból! Szabotálták a jóvátételt, mert meg akarták rontani a jó viszonyt a magyar demokrácia és a Szovjetunió között. Nem akartak dolgozni a magyar demokrácia számára, mert korlátlan kizsákmányolási lehetőségeik a népi demokráciában valóban megszűnnek. A potsdami határozatok értelmében a külföldön lévő német érdekeltségek is a Szovjetuniót illetik, a náci hordák által a Szovjetuniónak okozott pusztítások fejében. A Szovjetunió újból nagylelkűségének tanújelét adta, amikor felajánlotta, hogy a neki a potsdami határozatok értelmében és a jóvátétel fejében járó részt nem szereli le, hanem itt hagyja, és ezen felül is hajlandó a magyar alumíniumtermelés fellendítéséhez hozzájárulni. Ami például a kárpátaljai vízierők bekapcsolását is jelentené. De ezek az urak ettől féltek a legjobban. Most az államosítástól való félelmükben engedékenyebbek - de ez már nem fog rajtuk segíteni.
A svájci cég takarója alá bújnak, hivatkozva arra, hogy az, mint idegen tőke érinthetetlen. A németek több stróman-vállalattal rendelkezetek, amelyek svájci cégként voltak bejegyezve. Mindez azonban nem gátolta az amerikaiakat abban, hogy a háború folyamán azokat a névleg svájci, de valójában német vagyonokat elkobozza. Ha Amerika ezt megtehette az állítólagos svájci vagyonnal, mi is megtehetjük ugyanazt. Mert mi azt akarjuk, hogy a magyar nép éljen emberi életszínvonalon és boldoguljon. De ez ellen mindent megtesznek a nagytőkések, tízezer holdjaikból kiebrudalt arisztokraták és cselédeik, a szakértő ügyvédek.

Hát ezért kell a bauxitot államosítani!

A nemrég a magyar kormány és a Szovjetunió között megkötött szerződés lehetővé teszi, hogy a magyar nép hatalmas szomszédja segítségével élvezhesse végre a magyar föld kincseinek gyümölcsét.

A Tett, 1946. május 1.

Ezen a napon történt május 08.

1902

Martinique szigetén kitört a Mont Pelée vulkán. A vulkánkitörést kísérő jelenségek (láva, hamu, gázok) a pár kilométerrel távolabb fekvő...Tovább

1903

Paul Gauguin francia festő, van Gogh és Cézanne mellett a posztimpresszionizmus legnagyobb képviselője (*1848)Tovább

1912

A magyarországi eredetű Adolf Zukor Famous Players Film Company néven megalapítja a Paramount Pictures produkciós cég elődjét.Tovább

1918

Hollósy Simon magyar festőművész (*1857)Tovább

1930

A Hlinka vezette Szlovák Néppárt másodszor nyújtja be a szlovák autonómia tervezetét.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők