Magyarország csatlakozása az IMF-hez és a Világbankhoz I. rész

„Magyarországnak az IMF-be való belépése nemcsak gazdaságilag, hanem politikailag is elő-nyös lehet. Jugoszlávia után mi lennénk az első szocialista ország, amely kapcsolatba lép az IMF-fel és a Világbankkal, amit követhetne más KGST ország esetleges csatlakozása is. Ez erősíthetné azt a kívánatos irányzatot, amely az USA nemzetközi pénzügyi szervezetekben fennálló befolyásának visszaszorítását szolgálná.”

A washingtoni magyar követség jelentései a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal kapcsolatos tapogatózó tárgyalásokról
1957-1966

MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG KÖVETSÉGE, WASHINGTON
LÉGATION DE LA RÉPUBLIQUE POPULAIRE HONGROISE, WASHINGTON

50/1957. szig. titk.

SZIGORÚAN TITKOS
Washington, 1957. február 15.
Tárgy: A Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank jugoszláv Igazgatójának meghívása.

Horváth Imre
Külügyminiszter elvtárs
Budapest.

A jugoszláv nagykövetség közreműködésével február 2-án vacsorára hívtam meg J. Szmole-t, a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank jugoszláv megbízottját, a Bank egyik igazgatóját. A nagykövetség egyik első titkára kísérte el és mutatta be.

Mindjárt a tárgyra tértünk. Kértem, hogy nagy vonalakban tájékoztasson a Bank tevékenységéről. Elmondta, hogy a szocialista országok részéről csak Jugoszlávia tagja jelenleg. A Szovjetunió sohasem lépett be, pedig - szerinte - úgy festett, hogy Bretton Woods után megmutatkozott bizonyos szovjet érdeklődés. Lengyelország és Csehszlovákia tag volt, sőt ez utóbbinak igazgatói posztja volt a Bankban, de a hidegháború éveiben elhagyták a szervezetet, illetve az alapszabályokban foglalt kötelezettségek szándékos elmulasztása miatt kizárás következett be.

Szmole igen kritikusan nyilatkozott a Szovjetuniónak és a népi demokráciáknak a nemzetközi együttműködésben mutatott és részben jelenleg is meglévő passzivitásáról. A Bank viszonylatában ez úgy fest, hogy a távolmaradás miatt szinte teljesen átment a vezetés a Nyugat, elsősorban az Egyesült Államok kezébe, annak ellenére, hogy formájában ENSZ-szervezetről van szó. A Bank elnöke E. R. Black pl. szinte korlátlan hatalommal rendelkezik, sőt néha még a formalitásokat is mellőzi.

Felmerült az a kérdés, hogy a jelenlegi helyzetben lehetne-e szó valamiféle pénzügyi támogatásról Magyarország számára. Szmole elmondotta, hogy Blacknek néhány héttel korábban tett nyilatkozata szerint Magyarország, amely nem tagja a Banknak, nem kaphat semmiféle támogatást. Hozzátette, hogy Black ezt a nyilatkozatot nem beszélte meg a Bank vezetőségével, hanem a State Department tanácsára mondta el. Smole szerint valóban nem kaphat nem-tagállam pénzügyi támogatást a Banktól, mert ez ellenkezne az alapszabályokkal. Viszont bizonyos idővel szó lehetne Magyarország belépéséről, eltekintve a jelenlegi gazdasági indokoktól. Az igazgató szerint még november folyamán felmerült a központban Magyarország esetleges megsegítésének a kérdése. Ez azonban csak a különböző országok megbízottainak magánbeszélgetése során mutatkozott meg és hivatalos formát nem öltött. Elbeszélése szerint nincs semmiféle előrehaladás ezen a téren és a hangulat meglehetősen az ellen szól, hogy a Kádár-kormány kapjon támogatást.

Valószínűnek tartja, hogy a magyarországi helyzet teljes konszolidációja után nem lenne lényegesebb akadálya, hogy mi is tagja legyünk a Banknak. Véleménye szerint azonban egy ilyen konszolidáció csak valamiféle feltűnést keltő eseménnyel, koalíciós kormány megalakításával, stb. következhetne be.

Ezt megelőzően azonban be kellene lépnünk a Nemzetközi Pénzügyi Alapba, amely csak formalitás kérdése.

Az alapszabály értelmében minden tagállamnak bizonyos összeggel kell hozzájárulni a Bank alaptőkéjéhez, melyből adott esetben a felmerülő igényeket, kölcsönöket fedezik. A nagy könnyebbség ezzel kapcsolatban az, hogy a tagállamok saját pénznemükben jelölhetik meg a kívánt összeget, amelyet azután a Bank vezetősége - az érdekelt ország hozzájárulásával - kiutal felhasználás végett a szükségben levő országnak. Ez az alaptőke-hozzájárulás kis országok esetében nem sok, Jugoszlávia esetében is meglehetősen csekély, tehát semmiképpen sem gátolja meg bármely ország belépését a Bankba.

Ami az esetleges kölcsönöket illeti, van egy alapvető megszorítás: a Bank általános jellegű pénzügyi támogatást nem nyújt, csak meghatározott objektumokat finanszíroz. Pl. Iraknak nem adna 100 millió dollárt meghatározatlan célra, de a Tigris és Euphrates szabályozására már megfontolhatja, ha úgy találja, hogy életképes vállalkozásról van szó.

Smole szerint az Egyesült Államok - bár meghatározó szerepet játszik a Bank életében - láthatóan egyre inkább korlátozni igyekszik erőfeszítéseit a Bank keretében és ehelyett inkább saját vonalán szándékozik a pénzügyi segélyek kérdését lebonyolítani, amelynek politikai hatásai vannak. Ami pedig a Bank tevékenységének irányvonalát illeti, 1949 óta, tehát az európai újjáépítési programok befejezése után egyre jobban előtérbe került az elmaradt országok számára nyújtandó segítség kérdése és jelenleg ez képezi a segélynyújtás leglényegesebb részét.

A vacsora során beszélgettem Smoleval a magyarországi helyzetet illetően. Úgy vélte, hogy az első szovjet katonai fellépés teljesen felesleges volt, míg a második szükségességének a kérdését csak a jövő fogja megmutatni. Szerinte az októberi események gyökerét abban kell keresni, hogy Magyarországon, csakúgy mint más kelet-európai országokban teljesen figyelmen kívül hagyták a nemzeti sajátosságokat. Úgy vettem ki a szavából, hogy nem nagy barátja a Szovjetuniónak, bár részletesen ismertette partizántevékenységét 1941-től kezdődően, majd 1944-től 1948-ig betöltött pártpropagandista szerepét.

Többek között olyan megállapításai voltak, hogy egy olyan gazdasági struktúrával rendelkező rendszerben, amely a Szovjetunióban és a népi demokratikus országokban fennáll, lehet bizonyos nagyobb közmunkákat elvégezni, de nem lehet tartósan és jelentősen emelni a nép életszínvonalát. A magam részéről utaltam az októberi események ellenforradalmi jellegére, melynek célja nem egy ún. nemzeti kommunista rendszer kialakítása volt. Ami az általa említett életszínvonal kérdését illeti, azt feleltem, hogy nyugati újságírók szerint a magyarországi életszínvonal jóval magasabb mint a jugoszláviai, annak ellenére, hogy nincs több mint egy billió dolláros nyugati kölcsönünk, melynek visszafizetésére természetesen nem kell gondolnunk.

Mindent összegezve a vacsora igen érdekes volt mindkettőnk számára, és a végén olyan ígéreteket is kaptam, hogy bármikor bármilyen jellegű kérésünket szívesen teljesíti és kívánságunkra tájékoztat bennünket a Bank belső kérdéseiről. Az az érzésem, hogy ezt az utasítást a jugoszláv nagykövetségtől kapta. Ezért amennyiben érdekesnek mutatkozna a kérdés, számíthatunk jugoszláv támogatásra a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank tekintetében.

Mellékelten tájékoztatás céljából felterjesztem a Bank egyik legutóbbi jelentését, csakúgy, mint a washingtoni Export-Import Bank 

melyről más jelentés keretében teszek említést.

Zádor Tibor
id. ügyv.

Jelzet: MOL XIX-J-1-j. 196. tétel. 50/1947. szig. titk. 33. doboz. Eredeti gépirat másolata.

* * *

MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG KÖVETSÉGE, WASHINGTON
LÉGATION DE LA RÉPUBLIQUE POPULAIRE HONGROISE, WASHINGTON

350/1959. szig. titk.
E. Bartha

Washington, 1959. szeptember 22.
Tárgy: Kapcsolat Nicola Miljanic-csal,
a Nemzetközi Újjáépítési és
Fejlesztési Bank (International
Bank of Recontruction and 
Developmen) jugoszláv részle-
gének vezetőjével.

Sik Endre 
külügyminiszter elvtárs
B u d a p e s t

Előzetes bejelentés után

 felkereste tárgyban nevezett jugoszláv banktisztviselőt. A látogatás célja tájékozódás volt a bankot, illetve annak működését illetően, valamint néhány gazdasági jellegű kérdés megbeszélése.

Miljanic 1958 novemberében jött Washingtonba. Előzőleg egy Dráva-Száva-közi megyének volt a parlamenti képviselője. Utána a jugoszláv nemzeti bank hitelosztályának volt az igazgatója.

A nemzetközi bankkal kapcsolatban az alábbi információkat adta:

A bankot a háború befejeztével hozták létre azzal a céllal, hogy rajta keresztül finanszírozzanak elsősorban újjáépítési költségeket, valamint iparilag fejletlen országok ipari fejlődését pénzügyileg elősegítsék. Jelenleg 68 ország tagja a banknak, ami megadja nemzetközi jellegét. A valóságban, illetve tőke vonatkozásban amerikai banknak lehetne nevezni, mivel az össztőke több mint 30%-a amerikai. Volt időszak, amikor a tőke több mint 40%-a amerikai volt. A tagállamok nagy része csak az alapszabályokat fogadja el, de tőkével nem járul hozzá a bank tőkéjéhez. Kölcsönt csak tagállamok kaphatnak. A bank általában hosszúlejáratú hiteleket folyósít. A kölcsönt kérő országok között nemcsak iparilag fejletlen, hanem olyan, mint Olaszország is szerepel, mely pl. a napokban kapott 40 millió dolláros hitelt egy új atomerőmű építésére. Az erőművet a General Electric, amerikai cég építi, illetve berendezéseit nagyrészt az amerikai vállalat európai gyárain keresztül szállítja le.

Miljanic szerint az amerikai bankok közül ez a bank ad legkedvezőbb feltételek mellett hiteleket, nem számítva az amerikai kormány által folyósított segélyhez hasonló hiteleket, melyeknek viszont politikai céljaik vannak elsősorban. A kamat részben a hitelkereslettől függ. A múltban a kamat általában 4 ¾%-os volt, melyet a nagy keresletre való tekintettel a közelmúltban emeltek fel 6%-ra. Még ez is előnyös a gyakorlatban meglévő néha több mint 10%-os hitelekhez viszonyítva. Jugoszlávia az elmúlt év folyamán 42 millió dollárt kapott hitelként a banktól alumínium-kombinát építésére és 30 millió dollárt az International Monetary Foundtól. Mindkét kölcsön 15 éves, hosszúlejáratú, 6%-os kamattal. A jugoszláv tisztviselő elmondta, hogy Jugoszlávia számára sokkal előnyösebb volt a szovjet kölcsön 2,5%-os kamattal, de mivel azt nem kapják, így kénytelenek magasabb kamatú kölcsönöket kérni az amerikai és nemzetközi bankoktól.

A banknak az elmúlt évben 1400 millió $ tőkéje volt, mely összegből közel 800 millió $-t folyósítottak 1958-ban. Az eddig kintlévő hitelek összege meghaladja a 4 millárd $-t.

A beszélgetés további részében Magyarország és Jugoszlávia közötti gazdasági együttműködésről, valamint országaink gazdasági helyzetéről volt szó. Otthoni személyes tapasztalata, valamint tájékoztatása szerint a két ország közötti kereskedelem helyzete jó, fejlődő tendenciát mutat. Ez általában vonatkozik a többi szocialista ország viszonylatára is, de a szomszédos országok közül Magyarországgal a legjobb. Bizonyos nehézségek voltak és vannak a bauxit és alumínium-áruk vonatkozásában, melyek nagy részét kénytelenek Nyugatról beszerezni. Ez nagyban befolyásolta rossz irányban a jugoszláv alumíniumipar helyzetét, mivel Magyarországról lényegesen kedvezőbb körülmények között tudnák beszerezni úgy a bauxitot, mint az alumíniumot. A beszélgetés során ezt a kérdést úgy értékelte, hogy Jugoszlávia diszkriminációs helyzetben van, melyet elsősorban politikai okokkal próbál magyarázni.

Jugoszlávia általános gazdasági helyzete javuló, de nem kielégítő, Miljanic szerint. Termelékenység vonatkozásában igen lassú a fejlődés, az ipari termelés kb. a 14-15 évvel előbbi színvonalon áll, esetleg néhány %-os ingadozó emelkedés van.

Mezőgazdaság vonatkozásban jobb a helyzet. A szántóföld 22%-a tartozik a szocialista szektorhoz. Az elmúlt évben viszonylag nagymennyiségű mezőgazdasági importra szorult Jugoszlávia, ami ebben az évben már teljesen meg fog szűnni. A közelmúltban közölték az amerikai kormánnyal, hogy az amerikai mezőgazdasági terményfeleslegekből a továbbiakban nem kérnek. Az idén 7 millió tonna gabonára és 6-7 millió tonna kukorica termésre számítanak, mely első évben szükségtelenné teszi a mezőgazdasági importot Jugoszláviában, sőt bizonyos mennyiség exportra is fog jutni.

A magyar vonatkozású kérdésekről elbeszélgetve a jugoszláv tisztviselőnek az volt a véleménye, hogy a KGST feltétlen előnyös az abban résztvevő országok számára. Sajnálatosnak minősítette, hogy Jugoszlávia nem élvezi azokat az előnyöket, melyeket a többi szocialista ország élvez ezen a szervezeten keresztül. Igen meglepte a jugoszláv tisztviselőt, hogy a magyar mezőgazdaság kollektivizálása jó irányban fejlődik és a szántóterület több mit 50%-a tartozik a szocialista szektorhoz. Tudomással bírt arról, hogy a magyar külkereskedelem helyzete jó és mérlege aktív. Néhány kérdés volt még általános belpolitikai vonatkozásban, melynek során ellentét nem merült fel köztünk.

A beszélgetés kb. 1 ½ órás volt, baráti hangnemben. Azzal váltunk el, hogy a jövőben is hasznos lesz találkoznunk és gazdasági, valamint pénzügyi kérdésekben tapasztalatainkat kicserélni.

Zádor Tibor
id. ügyv.

Jelzet: MOL XIX-J-1-j. 196. tétel. 005918/1959. 33. doboz. Eredeti gépirat másolata.

* * *

Vezérigazgató
Vezérigazgató-helyettes
L. A. Whittome

Magyarország

1966. július 12.

A BIS éves gyűlése során a Magyar Nemzeti Bank képviselői részéről Mr. Gold és jómagam felé irányuló nem hivatalos tapogatódzásokhoz kapcsolódóan, Miljanic, a Jugoszláv Nemzeti Bank kormányzója közölte velem, hogy felé is irányultak ilyen közeledések a magyar fél részéről. Miljanic felvilágosítást adott, hogy az IMF-tagság mit foglal magában a gyakorlatban, és közölte, hogy a magyarok képesek és hajlandóak lennének biztosítani az általunk szokás szerint kért információkat. Miljanic úgy érezte, a magyar hatóságok által mutatott aggodalmak egyik oka, hogy tartanak a kérelmük elutasításától. Levélben közöltem a csatlakozási követelményeket és hangsúlyoztam, amint azt Baselben is tettük, hogy Magyarországnak először kétoldalú lépéseket célszerű tennie, hogy biztosítsa a legfontosabb IMF tagok támogatását.

Miljanic kormányzó felvetette, hogy hasznos lehetne, ha Budapestre látogatnék. Azt mondtam, ez korai lenne, és a programom is nagyon szoros. Javasoltam, hogy ha a magyarok közeledni kívánnak az IMF-hez, erre a washingtoni követségüket ajánlott használniuk, mint közvetítőt. Egy későbbi időpontban szívesen élnék a lehetőséggel, hogy Budapestre látogassak.

Másolatot kap: 
Mr. Gold
Mr. Polak
Mr. Sture

Jelzet: IMF irattár. Angol nyelvű eredeti gépirat nyers magyar fordítása. 
(A dokumentumot Magyar Bálint bocsátotta a rendelkezésünkre, amelyért ezúton mondunk köszönetet.)

Ezen a napon történt október 23.

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1957

A belügyi szervek szerint Szegeden a „legerősebb és legsokrétűbb” az ellenséges elemek tevékenysége.Tovább

1958

Az [emigráns] magyar diákok III. világkongresszusa a Vatikán dísztermében emlékezett meg a forradalomról.Tovább

1989

Az Országgyűlés ünnepi ülését követően az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezve koszorúzási ünnepséget tartottak a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő