Magyarország csatlakozása az IMF-hez és a Világbankhoz I. rész

„Magyarországnak az IMF-be való belépése nemcsak gazdaságilag, hanem politikailag is elő-nyös lehet. Jugoszlávia után mi lennénk az első szocialista ország, amely kapcsolatba lép az IMF-fel és a Világbankkal, amit követhetne más KGST ország esetleges csatlakozása is. Ez erősíthetné azt a kívánatos irányzatot, amely az USA nemzetközi pénzügyi szervezetekben fennálló befolyásának visszaszorítását szolgálná.”

Követségi tájékoztató jelentés Fekete János meghívásáról a Nemzetközi Monetáris Alap egyik vezetőjéhez

SZIGORÚAN TITKOS!

149/1964. Szt.
Előadó: Golub.

Washington, 1964. február 20.
Tárgy: Amerikai elképzelés
Fekete J. elvtárs (M.N.B.)
esetleges meghívásáról.

Péter János elvtársnak,
Külügyminiszter,
B u d a p e s t

1964. február 10-én Washingtonban vendégül láttam Franz Pick New York-i amerikai üzletembert, aki egyben a World Currency Report kiadója is. A vele való beszélgetésen jelent volt még Golub [!] elvtárs.

Pick kijelentette, hogy véleménye szerint helyes lenne, ha Magyarország is belépne az International Monetary Fund-ba. Ennek egyik feltétele azonban az lenne, hogy a magyar kormánynak nyilvánosságra kellene hozni az aranytartalékait.

A továbbiakban elmondta, hogy washingtoni tartózkodása alatt felkereste Pierre Paul Schwei[t]zert, az International Monetary Fund ügyvezető igazgatóját (Managing Director), akinek többek között megemlítette Fekete János elvtársnak, a Magyar Nemzeti Bank Deviza Főigazgatósága vezetőjének az Egyesült Államokba való meghívása szükségességét. Pick szerint Schwei[t]zer kijelentette, hogy örömmel fogadná Fekete elvtársat a számára legalkalmasabb időpontban. Pick megkért arra, hogy a fentiekről tájékoztassam Fekete elvtársat.

Pick elmondta, hogy személyes véleménye szerint a szocialista országok devizaszakértői közül Fekete János elvtárs a legkiválóbb.

Megjegyzés:Véleményem szerint Schweizer kijelentését Fekete elvtárs meghívásával kapcsolatban e formában nem lehet hivatalosnak tekinteni. Az nem az International Monetary Fund részéről merült fel elsődlegesen, hanem Pick szorgalmazta. Reagálásunkkal célszerű várni addig, amíg komolyabb formában ismét felmerül a kérdés.

Kérem a fentiekről szíveskedjenek tájékoztatni Fekete elvtársat.

Radványi János
ügyvívő

Jelzet: MOL XIX-J-1-j. 196. tétel. 002370/1964 . 33. doboz. Eredeti gépirat másolata.

Ezen a napon történt szeptember 27.

1920

Megkezdi működését a Magyar Királyi Honvéd Hadiakadémia (ma Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem).Tovább

1939

Lengyelország 19 napos ellenállás után kapitulál az országba betört német inváziós haderő előtt.Tovább

1940

Magyarországon megalakul az egységes Nyilaskeresztes Párt, Szálasi Ferenc vezetésével.Tovább

1987

„A magyarság esélyei” címmel, több mint 180 résztvevővel rendezték meg a lakiteleki találkozót, amelynek politikatörténeti jelentősége...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.

Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.

Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.

Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.

Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.

Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban. 
 

Budapest, 2026. június 29.

Miklós Dániel
főszerkesztő