A beat és a szocializmus

A beat zene lázító, hagyományokat romboló ereje, gyors térnyerése a hazai kulturális életben megosztotta a felnőtt társadalmat. Az idézett leveleket író vidéki pártkáderek úgy vélik, hogy „a szocialista embertípus kialakulásához ennek az irányzatnak vagy magatartásának a propagálásával nem igen lehet hozzájárulni.”

Bevezetés

Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályára rendszeresen érkeztek levelek, amelyekben olyan kulturális eseményekre hívták fel a párt figyelmét, amelyek - állítólag - nem feleltek meg a szocialista eszményeknek. Az alább közölt két levél íróját a magyar könnyűzenei életben felbukkanó nyugati elemek késztették arra, hogy véleményüket elküldjék. Mindketten a beat jelenség ellen léptek fel, felszólítva a pártvezetést, hogy tegyenek valamit a médiából ömlő, nyugatmajmoló kultúrmocsok" ellen.

A Kádár-rendszer - a korábbi évtizedhez képest - liberálisabb kultúrpolitikája lehetővé tette, hogy a nemzetközi művészeti törekvések - így a rock and roll, majd a beat -eljuthatott hozzánk, sőt, engedélyezték ezeknek a zenekaroknak a fellépést is. Ez az új, friss hangú zene, amely a korábbi szórakoztató könnyűzenékhez (tánczenéhez) képest gyökeresen más volt, egyben egy új ifjúsági szubkultúra születését is jelezte. Gyors térnyerésében az játszotta a legnagyobb szerepet, hogy a fiataloknak igényük volt egy olyan szórakozási formára, ami merőben elkülönült a felnőttekétől, és amelynek segítségével kiszabadulhattak az agyonszabályozott hétköznapok unalmából. A népszerűségéhez hozzájárult az is, hogy az új zenének volt egy sajátos varázsa, szakítás minden régivel.

Lényegében ez a zene jelentette az első lépcsőt ahhoz, hogy a korábbi hagyományos, sokszor elavult normákat tagadni lehessen. A zenei váltást ugyanis hamarosan követte az öltözködés és a magatartásformák átalakulása, és ez már gondolkodásbeli változást is jelentett. Egy olyan energikus kulturális törekvést, amire nálunk még nem volt példa. A hatvanas évek közepére egyértelműen létrejött a váltás. Ennek már az ötvenes évek végén is voltak jelei, de - mivel hiányoztak a hagyományok - néhány év átfutási időre volt szükség ahhoz, amíg kitermelődött egy zenészréteg, és elsősorban Budapesten a fiatal értelmiségiek, diákok körében meghonosodott az új kultúra.

A fiatalok a Szabad Európa Rádiót és az Amerika hangját hallgatták, hogy megtudják mi a divatos, így a nyugathoz hasonló tendenciák zajlottak le hazánkban is, csak persze más ütemben. Beat-mozgalomról hazánkban az 1963-as, a Sportcsarnokban megrendezett koncert után szokás beszélni, ezt nevezhetjük az első hazai beat-fesztiválnak. A beat mint zene már korábban megjelent, az 1961 augusztusában megnyílt Budai Ifjúsági Park színpadán fellépett a Metro, az Illés, a Scampolo, majd az Omega is. Ezek a zenekarok eleinte a „luxemburgi" stílust játszották: amit hallottak a rövidhullámon, azt később előadták a koncertjeiken, ezzel is segítve a nyugati zene elterjedését Magyarországon.

A beat-mozgalmat a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) megpróbálta a saját érdekeivel összekapcsolni. A szövetség vezetői felismerték, hogyha rendezvényeiken engedélyezik a beat-együttesek megjelenését, akkor azokra több fiatal megy el. Igyekeztek a klubéletbe is bevonni a beat-zenészeket, elősegítve annak országos elterjedését. Ám a beat-zene elterjedésében a legnagyobb szerepe a televíziónak volt, egy TV-szereplés akár több száz koncerttel felért. Ezt nagyban elősegítette az is, hogy éppen ebben az időszakban vált tömegessé a televíziózás Magyarországon. Míg 1960-ben csak a háztartások 5%-ában volt tévékészülék, addig 1970-ben már 66%-os az ellátottság.

Elsősorban a Halló fiúk, halló lányok című műsor szerepeltetett adásaiban beat-zenészeket. Ez egy kimondottan az ifjúság, főként a 14-18 éves korosztály számára készült program volt, mégis rengeteg felnőttet vonzott a képernyők elé. A műsorvezető Antal Imre volt, segítője Kern András és Farkas Zsuzsa. Igyekeztek kötetlen, ahogy ők nevezték: „bolyhos" stílusban bemutatni a fiatalokat érdeklő dolgokat. Természetesen nemcsak zenével, hanem erkölcsi, etikai témákkal is foglalkoztak a műsorban.

A beat sokat köszönhetett a táncdalfesztiváloknak, még akkor is, ha itt már nem volt meg az a hangulat, ami egy beat-koncertet jellemzett, mert a TV-be kerülés lehetőségéért megkövetelték a zenekaroktól a decens magatartást és a jólfésültséget. Nem engedélyezték az igazi beat-zenék megjelenését sem, csak „enyhe cukormázba mártott" beat-dalok versenyezhettek a fesztiválon, azt is öltönyben, megfésülködve adhatták elő. Az első Táncdalfesztivált 1966-ban rendezték, az elődöntők és a döntő alatt az egész ország a TV előtt ült, a fesztivál igazi kulturális esemény volt, mindenki erről beszélt. A fentebb említett okok miatt azonban a beat szerelmeseiben csalódást keltett, főleg az Illés együttes döntős szereplése. Az elődöntőben Szörényi Levente még a klubokban tőle megszokott módon viselkedett, ami a felnőtt tiltakozók ezreit késztette levélírásra. A döntőben már a megregulázott zenekar szolidan, jólfésülten adta elő a második helyezést elért dalát (Még fáj minden csók).

A fiatalok persze többet, az Illés győzelmét vártak: „Az emlékezetes döntőt követő hetekben garmadával érkeztek hozzánk a tiltakozó levelek, amelynek írói haragosan elhatárolták magukat a zsűritől, s egyben felszólítottak bennünket: ám tessék, valljunk színt, ha olyan okosak vagyunk, de lehetőleg ne magánlevélben, hanem a nagy nyilvánosság előtt. Sokan kérdezték tőlünk azt, hogy vajon Nikolics Ottó és Boros János szerzeménye, a Mi fáj? című alkotás miért nem nyerte el a két első díj közül legalább az egyiket? [Zorán Sztevanovity énekelte. - V. K.] Mások azt tudakolták erélyesen, hogy ugyan mi indokolja Szörényi Levente második helyét, amikor a napnál világosabb, hogy csakis egy nagydíj honorálhatná kellően kvalitásait." (Ifjúsági Magazin, 1969. augusztus)

A felnőtt társadalomnak, főleg vidéken merőben más volt a véleménye, különösen a párttagok között okozott valóságos sokkot a beat országos megjelenése. Az 1966-os Táncdalfesztivál már felidézett elődöntője olyan nagy hatást gyakorolt, hogy egy egri vállalat pártalapszervezetének a titkára másfél év múlva az országos pártvezetéshez írt levelében is felemlegeti. (1. sz. levél) A levélíró a beat külsőségeit ítéli el, a frizurát, a fizimiskát és az előadásmódot. Persze mai szemmel kissé érthetetlennek tűnik, hogy mi a gondja Zoránnal, mivel a Metro együttes tagjai a többi zenekarhoz képest „elegánsan öltözködő, jólfésült, jóképű srácok" voltak. A Metro ráadásul a korszak legkevésbé problémás együttese, ők kaptak először ORI-engedélyt, TV szereplést, és már 1963-ben jelenhetett meg lemezük.

A levélíró nemcsak a nyugati zene beáramlása miatt berzenkedik, hanem kifejezetten kriminalizálja is a beat követőit: „sajnos erre elég szomorú tapasztalataim vannak és viszont, hogy kik hódolnak e frizurának. Úgy gondolom ugyancsak a TV szolgáltatott már egy páresetben erre példát a Kék fény c. műsoraiban. Természetesen távol áll tőlem ezt a nézetet általánosítani, de tény, hogy a mindennapi élet könnyebbik oldalát választók között hódított teret ez a viselet." Ennek a véleménynek a kialakulásához persze nagyban hozzájárultak a beat-koncertekről szóló tendenciózus beszámolók.

Az egri levélíró támadja a Halló fiúk, halló lányok című műsort is, amelynek egyik 1968-as adása, és benne Máté Péter és a miskolci Mementó pol-beat együttes szereplése az MSZBT [Magyar Szovjet Baráti Társaság] Nógrád megyei titkárát is levél írására késztette. (2. sz. levél) Véleménye szerint a nevezett előadók a kapitalista társadalmi rend majmolói, dalszövegeikkel tudatosan rombolják a szocialista morált, és társadalomellenes, erkölcsileg züllött tevékenységnek értékeli az ilyen műsor közvetítését. (Az 1967. évi Táncdalfesztiválon Máté Péter megkapta ez első díjat. A másik, általa említett zenekar, a Mementó, a Miskolci Nehézipari Egyetem pol-beat együttese volt, legnagyobb sikereit az 1967-es - az egyetlen - Pol-beat Fesztiválon érte el.)

A magyarországi pol-beat amerikai mintára jött létre, és hasonló jelenségek (pl. vietnami háború) ellen tiltakozott. Ez pedig, mivel a hivatalos politika nálunk imperialista agressziónak minősítette az Egyesült Államok beavatkozását Vietnamban, nem számított túlzottan progresszív, provokatív dolognak. Arra azonban jó volt, hogy a KISZ villámgyorsan befolyása alá vonja a csoportosulásokat, hogy a rakoncátlan fiatalság fejébe a gitárok segítségével csöpögtesse az ideológiát. Mentségül szólva tegyük hozzá, hogy a pol-beat hazai képviselői indulásukkor nem látták tisztán, hogy a vietnami háborút Magyarországon ellenezni egészen mást jelent, mint az Egyesült Államokban, és később figyelmük a hazai viszonyok felé fordult, az ezekről írt dalaikat azonban betiltották.

Az idézett levelek, különösen az első írója, nemcsak a nyugatról „támadó" zenei stílust és annak követőit ítélik el, mert az szerintük ütközik a szocialista erkölccsel, hanem a kultúra többi területén megnyilvánuló nyugat imádatot, annak másolását is. Kritizálják a modern képzőművészetet, irodalmat, a televízió műsorait. Leginkább a túlságosan jelen levő erotika ellen emelnek szót, ami most már mindent áthat.

Ezek a levelek - és persze több száz hasonló - mutatja, hogy a vidéki pártszervek funkcionáriusai lassabban fogadták el az új dolgokat, éberebbek és merevebbek voltak. Gondolkodásukat alapvetően az MSZMP 1958-ban megjelent művelődéspolitikai irányelvei szabták meg. Ismeretes, a határozat hosszú időre meghatározta a kulturális élet lehetőségeit Magyarországon E szerint a művelődést is a szocializmus építésének a szolgálatába kell állítani, ezzel együtt megakadályozni a polgári dekadencia selejtes, formalista termékeinek beáramlását. A párt- és állami bürokraták kötelességüknek tekintették, hogy az általuk károsnak ítélt ideológiai jelenségekre felhívják a figyelmet.

A levelek sorsa jelzi, hogy a felsőbb pártvezetés rugalmasabb volt, nem tartotta annyira felforgatónak ezeket a jelenségeket, mint a levélírók. Ezt jól mutatja a 2. sz. levélen található kézírásos megjegyzés: „Azt is szem előtt tartom, hogy egy társadalomnak nem érdemes ilyen piszlicsáré dologból politikai ügyet csinálni." A dokumentumokból kiderül, hogy foglalkoztak a dologgal: az MRT (Magyar Rádió és Televízió) elnökhelyettese pontokba szedve küldte el véleményét az egri párttitkár kritikájára az agit. prop. osztálynak, a másik levél kapcsán pedig bekérték és megvizsgálták az inkriminált dalszövegeket, mégis sokat sejtető, hogy mindkét levél írója meglehetősen szűkszavú választ kapott.

A központban tehát figyeltek a helyi pártszervek és a „régi elvtársak" helyzetértékeléseire, hiszen a rendszer szilárd támaszai voltak, ezért még akkor is igyekeztek igazat adni nekik, megnyugtatni őket, ha nem értettek velük mindenben egyet. Hiszen, mint általában a megcsontosodott hatalmi struktúrákban, a „felül"-lévők az esetek többségében kezdeményezőbbek, nyitottabbak voltak, mint az alsóbb szintek bürokratái.

Mindkét vidéki káder a nyugati hatások - különösen a beat - elleni határozottabb fellépést sürgeti, követelik a visszatérést a párt korábbi kultúrpolitikájához. A két levél három hónap különbséggel keletkezett, mégis - valószínűleg a fentebb említett fő motívumuk miatt - együtt irattározták őket.

A levelek az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályának iratai között találhatók. Főként az első levélben fedezhetünk fel helyesírási hibákat, illetve magyartalan szófordulatokat, ezért korjelzőként ebben a formában közlöm.

A források jelzete: MOL M-KS 288 f. 22. cs. 1968/15 ő. e.

Ezen a napon történt március 28.

1977

Népszínház név alatt összevonják az Állami Déryné Színházat és a Huszonötödik Színházat.Tovább

1979

Az egyesült államokbeli Three Mile Island-i atomerőmű hűtőrendszere meghibásodik. A baleset a környezet nukleáris szennyeződéséhez vezet...Tovább

1985

Marc Chagall orosz zsidó származású, francia szürrealista festőművész (*1887)Tovább

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő