A sertéstenyésztés szépségei: agit-prop toposzok az ötvenes évek diafilmjében

1953-ban a Társadalom és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat készítette el az alábbi sertéstenyésztést propagáló diafilmet. Megismerhetjük Lukács Imre sertéstenyésztőt és feleségét, akik a modern mezőgazdasági eszközök és módszerek bevetésével fényes eredményeket érnek el. Nem egy névtelen parasztot látunk, hanem egy igazi mindennapi embert, akinek ismerjük az arcát, munkamódszereit, lakóhelyét. Lukács Imre igazi mintagazda, értelmes, nyitott az új módszerek iránt, aki ráadásul segítőkész.

1953-ban a Népművelődési Minisztérium megbízásából a Társadalom és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat készítette el ezt a sertéstenyésztést propagáló diafilmet. Megismerhetjük Lukács Imre sertéstenyésztőt és feleségét, akik a modern mezőgazdasági eszközök és módszerek bevetésével fényes eredményeket érnek el.

A filmet az ötvenes évek toposzainak egész kelléktárával ellátva hozták forgalomba. Nem egy névtelen parasztot látunk, hanem egy igazi mindennapi embert, akinek ismerjük az arcát, munkamódszereit, lakóhelyét. Lukács Imre igazi mintagazda, értelmes, nyitott az új módszerek iránt, aki ráadásul segítőkész, akivel bárki barátkozhat, akitől elleshetik a fogásokat (lásd a 14. sz. képet: ujjainkból formáljunk kehely alakot). A gazda legfőbb segítője a felesége, jellemző azonban, hogy a propaganda azt már nem tartotta fontosnak, hogy a feleség nevét is megismerjük. Ám vele ellentétben a film igazi főszereplői, a sertések nevesítve vannak: Bunkó, Gyilkos és Bátor.

Az igazi kommunista hérosz megjelenése a propaganda állandó toposza. A diafilm egyik lehetséges célja megteremteni a parasztok kommunista hősét. Ha az ipari munkások Pióker Ignácra, Sztahanovra hivatkoznak, akkor a földművesek mondják: Lukács Imre. Lukács gazda, a kommunista sertéstenyésztő - aki természetesen tsz-tag - mindent megtesz, hogy ne csak elérje, de túl is teljesítse az ötéves tervnek a sertésállomány szaporítására vonatkozó célkitűzéseit, ami természetesen sikerül. De Lukács Imre is csak ember, ezért még neki is vannak hibái, az ő módszere sem tökéletes: nincsen malac-napoztatója, szemben a Szatmárcsekei Állami Gazdaság tökéletes sertéstenyésztő telepével. Ezzel a hiányossággal nyilvánvalóan azt akarja a propaganda érzékeltetni, hogy nagyon jó a termelőszövetkezet, de az állami gazdaság magasabb szintű intézmény.

Hősünk 1949-ben, az ötéves terv kihirdetésekor kezdte sertéstenyésztői pályáját. A film készítésekor már a tervidőszak közepén járunk, amikor már szép eredményeket lehet felmutatni: a film mintegy összegzi Lukács Imrének a kommunizmusban elért sikereit.Megismerkedhetünk újabb tervekkel, ezek a malacoztatási és búgatási terv, amiket túl lehet és túl kell teljesíteni. Lukács a malacoztatási tervben előírt számokat messze túlszárnyalta, a szép eredmény jutalma: egy malac.

Megjelenik a toposzok közt az állandó és talán legfontosabb: minden új dolog, ami hasznos és jó az a szovjet elvtársaktól származik. Az élenjáró szovjet zootechnikai módszerek segítségével még nagyobb gyarapodást lehet elérni, és találkozunk a személyes kapcsolattal is: Lukácsné közvetlenül a szovjet küldöttségtől tanulta a tőgymasszázst.

Meg is érkeztünk egy újabb állandó propaganda elemhez: tanulás. Megtudjuk, hogy Lukács gazda még most is tanul, mert "a tudás hatalom", de azt már nem tartották fontosnak a film készítői, hogy megtudjuk mit tanul a sertéstenyésztő. Vajon újabb mezőgazdasági technikákat, vagy teljesen mást, talán marxizmust? De gazdánk nemcsak tanul, hanem ő maga is tanít, átadja ismereteit a jövő leendő tenyésztőinek. (És így már meg is jelenik a falusi Lukács-iskola.)

A film tanulsága - egy újabb propaganda-fogás, az anyagi ösztönzés - az állattenyésztéssel sok munka van, és ez is állandó tanulást igényel, de megéri, mert Lukácsék 1952-ben a több mázsa gabona és cukor mellé még 10000 forintot is kaptak.

Mi lehetett a Népművelődési Minisztérium célja ezzel a filmmel? Hol mutathatták be, hogyan terjesztették? Agitáció vagy propaganda? Ha agitáció: falunak szól: az erőszakos téeszesítések mellett szelídebb eszközökkel hatni a parasztságra? Egy állattenyésztéssel foglalkozónak nem jelent újat, hogy mivel etessék, hogyan tartsák tisztán és mikor búgassák disznóikat, a parasztok jól megvoltak az apáról-fiúra öröklődő, már bevált eljárásokkal. Ráadásul a gazdák számára evidenciának tűnő dolgokat is aprólékosan bemutat.

Ha propaganda: inkább városnak szól. A filmnek városi kultúrházban való bemutatása valószínűleg hatásosabb volt, mint egy falusi közösségi házban. Ezenkívül feltételezhető, hogy városokban több háztartásban volt diafilm-vetítő. De: a városiak számára ez teljesen idegen világ, nem valószínű, hogy hosszú téli estéken, ha már éppen propagandafilmet akarnak vetíteni, éppen ezt a falusi témát veszik elő.

Ma már nehéz elképzelni nemcsak az alkotók célját, hanem a film hatását is: Sajnos, a film sorsáról semmit sem tudunk. Elérte-e célját, hatással volt-e a parasztok sertéstenyésztésére, hány településre jutott el, mennyi ember okulhatott belőle?

De elkészült, így kiváló kordokumentumként maradt az utókorra.

Fél évszázaddal a dia elkészülte után már azt sem tudjuk kideríteni, hogy Lukács és neje láttak-e feldarabolt disznót, ők maguk feldolgozták-e sertéseiket. Esetleg azért nem ismerjük meg a Lukács házaspár által tenyésztett malacok sorsának beteljesülését, mert ők maguk nem is ették meg, mert vegetáriánusok voltak???

A diafilm magántulanjdon részét képezik.

 

Ezen a napon történt február 04.

1919

– A magyar hadseregen belül megalakul az első önálló térképészeti szervezet, a Magyar Katonai Térképészeti Csoport.Tovább

1939

Milan Stojadinović jugoszláv kormányfő bukása.Tovább

1946

Nagy Ferenc miniszterelnök kormányt alakít.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő