"Aki nincs ellenünk, az velünk van"

Emigráns magyarok levelei 1962-ből

A pártközpont rendszeresen küldött az emigráció tagjainak különféle brosúrákat, szóróanyagokat. A külföldre szóló propagandához a Magyar Rádió Szülőföldünk című, rövidhullámon sugárzott adása is hozzájárult. Az itt közölt dokumentumoknak az adja az egyik érdekességét, hogy mindenki személyre szóló kísérőlevelet kapott a Szülőföldünk levélpapírján. Az MSZMP VIII. kongresszusának (1962. november 20–24.) irányelveit küldték meg 285, emigrációban élő magyarnak, kérve véleményüket, de csak 23 személy válaszolt. A válaszok sokfélesége jelzi a megszólítottak anyaországhoz való viszonyát.

Bevezetés 

A hatvanas években a magyar emigráció - mint minden ország, illetve minden korszak emigránsai - igen sokrétű és rendkívül széthúzó volt. Köszönhető ez annak, hogy ekkora már külföldön együtt élt a század második felének három emigráns hulláma, az 1945-ben, az 1947-ben, végül az 1956-ban távozók.

Már az 1947-ben bekövetkező változások után külföldre távozó magyarok élesen szemben álltak a két évvel korábban emigráltakkal. Míg az 1945-ös emigráció főleg katonai, bajtársi szervezeteket hozott létre, az 1947 után érkezők a demokratikus pártokat alapították újjá, igyekeztek új, saját szervezeteket létrehozni, a korábbi magyarországi pártok emigráns képviseletét kiépíteni. A politikai paletta minden színe képviseltette magát, persze, nem mindig abban a formában, ahogy itthon. Később az 56-os menekültek is hozzáfogtak, hogy létrehozzák saját szervezeteiket. Így az emigrációban megjelentek a konzervatívok, republikánusok, királypártiak, liberálisok, népi és polgári radikálisok, kereszténydemokraták, szociáldemokraták, szocialisták, stb. Az emigráns politikai pártok között soha nem jelenik meg az összefogás gondolata, inkább erős egymás elleni küzdelemről lehet beszélni. Az anekdoták szerint, ha három disszidens összejött, akkor biztos, hogy négy felé húztak.

A magyarországi emigrációval a Kádár-korszakban a titkosszolgálatok mellett az MSZMP KB Külügyi osztálya foglalkozott. Nyilvántartotta számukat, a kivándoroltak letelepedési helyét, helyzetük főbb vonásait, illetve politikai irányultságukat.

Az emigráció felé irányuló propaganda fő céljai a pártvezetés szerint: "az egységes szervezkedésre irányuló törekvések bomlasztása. Le kell választani a régi emigráció dolgozó rétegeit és az ellenforradalmi disszidensek kijózanodó, de végleg külföldön letelepülő csoportjait az emigrációs vezérekről, és ellensúlyozni kell körükben az emigrációs sajtó hatását." (MOL 288. f. 5/88. ő.e.) "A propagandában figyelemmel kell lenni az emigráció rétegződésére. Törekedni kell arra, hogy a magyar emigráció becsületes rétegeit bizalmatlanná tegyük az imperialista propagandával és az emigráns kalandorpolitikusokkal szemben." "A reakciós emigráns szervezetek ellentéteinek növelését bomlasztással fokozzák, az emigráns vezérek ellentéteinek mélyülését nemcsak propaganda útján, hanem minden fellelhető személyes kapcsolat révén is elő kell segíteni. Felelős: KB Agit-prop osztálya."v(MOL 288.f . 32/1959/7. ő.e.)

A médiát, a TV-t, a rádiót, a sajtót teljes mértékben alá rendelték az Agit-prop osztálynak, valamint ők irányították a Kossuth Könyvkiadó tevékenységét is. A külföldre irányuló, a disszidenseknek szóló propagandamunkát a Magyar Rádió Idegennyelvű Főosztálya végezte. Nyolc nyelven és a külföldön élő magyarok részére magyarul sugárzott hétköznaponként 15 órányi műsort, amelyet Magyarországon kívül 65 országban tudtak fogni. "Feladata volt konkrét és aktív támogatást adni az illető imperialista ország imperialistaellenes erőinek." (MOL XXVI-A.8.1.d.)

A propaganda tevékenység célkitűzéseinek megvalósításához a Magyar Rádió Szülőföldünk című, rövidhullámon sugárzott adása is nagyban hozzájárult. A műsornak a Magyarok Világszövetségével kellett összehangolni a tevékenységét, többek között a véglegesen hazatelepülők körében készített riportokat. Ennek a műsornak volt a főszerkesztője Fekete Sándor, aki mielőtt a rádió munkatársa lett, budapesti református esperesként felsőbb szinten is részt vett az egyház irányításában.

Az Agit-prop osztály és a Külügyi osztály rendszeresen küldtek az emigráció tagjainak különféle brosúrákat, szóróanyagokat, leginkább persze névtelen levélben. Az itt közölt dokumentumoknak ez adja meg az egyik érdekességét, hogy most nemcsak egy pártanyagot juttattak el a külföldi magyarok egy részének, hanem mindenki személyre szóló kísérőlevelet kapott a Szülőföldünk levélpapírján, Fekete Sándor aláírásával (ezt a Fekete Sándort többen összekeverték az író Fekete Sándorral, aki akkoriban még börtönben ült 1956-os tevékenysége miatt). Az MSZMP VIII. kongresszusának (1962. november 20 24.) Irányelveit küldték meg 285, emigrációban élő magyarnak, kérve a levélben, hogy írják meg véleményüket.

A leveleket 1962 októberében szétküldték, de csak 23 személy válaszolt 1963. január 18-ig. Sajnos sem a Fekete Sándor által írt eredeti levelek, sem a beérkezettek eredetijét nem találtam meg, csak a Magyar Rádió Idegennyelvű Főosztálya által írt jelentést. Többségében 47-es és 56-os emigráltak válaszoltak (kivétel ez alól Szabó András, aki 1911-ben és Fejtő Ferenc, aki 1938-ban hagyta el az országot). A válaszok sokfélesége jelzi a megszólítottak pártállásának különbözőségét, az anyaországhoz való viszonyukat, illetve helyüket az emigrációban.

A válaszolók között többen egyszerűen csak nyugtázták a levél érkezését. Volt, aki erélyesen visszautasította azt, és nyomatékosan felkérte a szerzőt, hogy többet neki semmilyen politikai anyagot ne küldjön, és volt, aki oldalakon keresztül ecsetelte korábbi sérelmeit, de az Irányelvekhez vajmi keveset szólt hozzá. Többen viszont azt írták, hogy milyen jól esik nekik a levél hangneme, amit az enyhülés jeleként értékelnek. Egyben megragadják az alkalmat, hogy valamilyen kéréssel forduljanak Fekete Sándorhoz. A legtöbben - már akik reagáltak is az Irányelvekre - csak egy-egy pontot ragadtak ki, és arról írtak. Érdemben csak egy levél foglalkozott az "Irányelvek" egészével, arról jóval részletesebb véleményt mondott, mint sorstársai, és tételesen felsorolta a főbb pontokra adott észrevételeit.

Hogy miért éppen a VIII. kongresszus előtt kérték az emigránsok állásfoglalását? Ezt a kongresszust akkor és utána még évekkel később is fordulópontnak tartották. A kongresszus megállapította, hogy a mezőgazdaság szocialista átszervezésével az ország befejezte a szocializmus alapjainak lerakását, megszűntek a kizsákmányoló osztályok, ezzel a szocializmus teljes felépítésének korszakában lépett. A békés egymás mellett élést hirdette, a teljes leszerelést sürgette. A jószomszédi kapcsolatok fejlesztését kívánta Jugoszláviával, és Ausztriával is. Az emberek megítélésében már fontosabbnak tüntették fel a rátermettséget, tudást, mint a származást. Ezzel eltörölték - legalábbis formálisan - a tanulóifjúság származás szerinti kategorizálását, valamint a párton kívüliek is betölthettek különféle pozíciókat. A kongresszus elítélte a személyi kultuszt, és a munkásmozgalmi emberek ellen indított törvénysértő perek lezárásáról is határozatot hozott.

Ezt az enyhülést, a belső megbékélést jelzi a cikk címe is "Aki nincs ellenünk, az velünk van". E mottót Kádár Jánosnak tulajdonítja a néphagyomány, és így jelenik meg Havas Gábor levelében is. Valójában ezt a mondatot Méray Tibor írta először az Irodalmi Újságban, jellemezvén ezzel az új politikát. Ami aztán annyira megtetszett Kádárnak, hogy elkezdte használni, és mint az ő mondása terjedt el.

Az emigráció is általában ezt az utolsó pontot tartotta a legfontosabbnak - a levelek tanúsága szerint - erről írták meg legtöbben véleményüket.

A jelentésben szereplő levelek sorrendje jelezheti a párt véleményét az egyes emigráns politikusokról, mivel a leveleket nem dátum szerint rendezték sorba (persze, lehet, hogy csak találomra rakták így őket). De valószínű, hogy az általuk legfontosabbnak ítélt személyek levelével kezdik, ezt mutatja, hogy az első Kéthly Annától érkezett.

Az alábbi dokumentum az Agit-prop osztály anyagában található, de nem derül ki belőle, hogy a jelentést kinek címezték. Mint ahogy az sem, hogy sikerült-e "meghasonlást támasztani", illetve létrejött-e valakivel a remélt párbeszéd.

(MOL 288. f. 22/1963/12. ő. e.)

Ezen a napon történt december 14.

1911

Roald Amundsen csapata először éri el a Déli-sarkot.Tovább

1921

Népszavazás kezdődik Sopron hovatartozásáról. A szavazók 65%-a Magyarországot választja, a város ezért megkapja a „Civitas...Tovább

1939

Adolf Hitler utasítja a Wehrmacht főparancsnokságát, hogy kezdje meg a Norvégia elleni invázió előzetes tervezését (Weserübung hadművelet...Tovább

1955

Magyarországgal együtt Albánia, Ausztria, Bulgária, Finnország, Írország, Jordánia, Kambodzsa, Laosz, Líbia, Nepál, Olaszország,...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

ArchívNet 2024/4

 

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.

 

Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.

Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.

A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.

Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.

Az idei negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztősége egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. november 22.

Miklós Dániel
főszerkesztő