Norvégia felmondja a Svédországgal való unióját.Tovább
„A harcok során megrongálódott”
Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a VIII. kerületben zajlottak a legnagyobb harcok. A szovjetek is ezt a városrészt tartották a legveszélyesebbnek, ezért a pusztítás is itt volt a legnagyobb mértékű. A forradalom leverése után a mindennapi élet megindítása, a rend helyreállítása, az újjáépítés mindenhol a tanácsok feladata volt. Melyek voltak a harci események utáni legsürgősebb teendők? Hogyan próbálták meg a helyzetet rendezni? Ezekre a kérdésekre adnak választ a VIII. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottságának jegyzőkönyvei 1956 végéről és 1957 elejéről.
Bevezetés
Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a VIII. kerületben zajlottak a legnagyobb harcok. A fegyveres felkelés gyakorlatilag a Józsefvárosban kezdődött október 23-án a Rádió székházának ostromával, majd folytatódott a kerület számos pontján, a Szabad Nép székházánál, a Józsefvárosi Telefonközpontnál, a Víg utcai Rendőrkapitányságnál, a Köztársaság téren, és kisebb harcok bontakoztak ki a kerület más utcáiban is.
Az Üllői út és a Nagykörút kereszteződése és a környező utcák a fegyveres ellenállás legfontosabb területei közé tartoztak, mivel a délkeletről érkező szovjet csapatok az Üllői úton vonultak be a városba. A szovjeteket feltartóztatni kívánó felkelők hamar felismerték a Corvin mozi és a környező házak stratégiailag kedvező helyzetét, hiszen ezeket könnyű volt védeni, továbbá remek tüzelési állást jelentettek a felvonuló szovjet csapatokkal szemben. Az itt berendezett bázist tekintették az ország politikai és katonai vezetői a fegyveres felkelés központjának, ezért már a forradalom első napjaiban megpróbálták megsemmisíteni, sikertelenül. A szovjetek is ezt a városrészt tartották a legveszélyesebbnek, a november 4-i szovjet intervenció egyik fő csapása a Corvin köz ellen irányult, ezért a pusztítás itt volt a legnagyobb mértékű. A bevonuló szovjet haderő az Üllői út és a Nagykörút mentén fekvő házakat az első emelet magasságában végiglőtte. A keletről támadó szovjet csapatok a Kerepesi úton vonultak fel, így ez szintén érintette a VIII. kerületet. A harcok a kerületben november nyolcadikáig tartottak.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei, mindenekelőtt a Vörös Hadsereg támadásai óriási pusztításokkal jártak. A forradalom leverése után a mindennapi élet megindítása, a rend helyreállítása, a harcok nyomainak eltakarítása, az újjáépítés mindenhol a tanácsok feladata volt. Melyek voltak a harci események utáni legsürgősebb teendők? Hogyan próbálták meg a helyzetet rendezni? Ezekre a kérdésekre adnak választ a VIII. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottságának jegyzőkönyvei 1956 végéről és 1957 elejéről.
Az 1949-ben életbe lépő Alkotmány 30. §-a értelmében az államhatalom helyi szervei a tanácsok lettek. Ezek működéséről, alá- és fölérendeltségükről a tanácstörvények rendelkeztek. Az első tanácstörvény 1950-ben lépett életbe. A budapesti városi tanács 1950. június 15-én, a budapesti városi kerületi tanácsok 1950. augusztus 15-én kezdték meg működésüket. A tanácstagokat négy évre választották, számukat a budapesti kerületekben 51-101 főben állapította meg a törvény.
A tanácsok egyszerre voltak államhatalmi, államigazgatási szervek és tömegszervezetek, így a tanácsrendszert a kettős alárendeltség elve jellemezte: az igazgatási szervek az illetékes tanácstestületnek és a felettes államhatalmi szerv államigazgatási szervének is alá voltak rendelve.
A tanácsrendszer hierarchikusan épült fel. A tanácstörvény a tanácsokat mint az államhatalom helyi szerveit a legfelsőbb államhatalmi szerveknek, az országgyűlésnek és a Népköztársaság Elnöki Tanácsának rendelte alá, a központi irányítás jogát azonban a minisztertanácsra ruházta át, amit a Helyi Tanácsok Főosztálya útján látott el. A felsőbb szervek a végrehajtó bizottság elnökén keresztül tartották a kapcsolatot a tanáccsal. 1954-ben, Nagy Imre miniszterelnöksége alatt újra rendezték a tanácsok helyzetét. Az 1954. évi második tanácstörvény úgy rendelkezett, hogy a tanácsok általános irányítását, ellenőrzését és legfelsőbb felügyeletét az országgyűlés, illetve a Népköztársaság Elnöki Tanácsa látja el, és megszüntette a minisztertanács felhatalmazását a tanácsi szervezet irányítására. (Az új törvény változtatta a Budapesti Városi Tanács elnevezését Fővárosi Tanácsra.)
A tanácstestület elvileg nagyon széles körű jogokkal rendelkezett: vezette a helyi gazdasági, társadalmi és kulturális tevékenységet, végrehajtotta a törvényeket és felsőbb rendeleteket, irányította és ellenőrizte az alárendelt államhatalmi és államigazgatási szerveket, elősegítette az állami rend és a közvagyon védelmét, oltalmazta a dolgozók jogait, támogatta a dolgozók szövetkezeteit stb. Két legfontosabb, legkézzelfoghatóbb feladata a tényleges intézkedési eszközökkel is rendelkező Végrehajtó Bizottság megválasztása, valamint a költségvetés elfogadása volt.
A helyi tanácsok szükség szerint bármikor tarthattak ülést, de a budapesti kerületi tanácsoknak legalább kéthavonta meg kellett ezt tenniük. A tanácsülések általában nyilvánosak voltak, de alkalomadtán zárt ülést is lehetett tartani. A tanács összehívásáról és az ülés előkészítéséről a Végrehajtó Bizottság, illetve annak elnöke gondoskodott. Az ülésről a tanácskozás lényegét és a hozott határozatokat magába foglaló jegyzőkönyvet kellett készíteni.
A tanácsrendszer talán legfontosabb szervei a helyi tanácsok intézkedő és végrehajtó testületei, a végrehajtó bizottságok volt. Ezek rendkívül széles hatáskörrel rendelkeztek. A VB hívta össze a tanács üléseit és állította össze annak napirendjét, előkészítette és a tanácsülés elé terjesztette a helyi gazdasági tervet és költségvetést, elkészítette a rendelet-tervezeteket, rendelkezett a terven felüli bevételek felhasználásáról, irányította a szakigazgatási szervek munkáját, felügyelte az alsóbb végrehajtó szerveket, kinevezésekről, elbocsátásokról és áthelyezésekről döntött. Sőt, 1954-ig, ha a tanács nem ülésezett, a végrehajtó bizottság gyakorolta annak hatáskörét. (A második tanácstörvény ezt a jogot megszüntette, ez azonban lényegesen nem változtatta meg a kialakult gyakorlatot.)
A végrehajtó bizottságot a tanács választotta saját tagjai sorából. A helyi tanács első emberének számító végrehajtó bizottsági elnököt, annak helyetteseit és a VB-titkárt maga a bizottság választotta. (1971-től a tanács első emberét már nem a VB, hanem a tanácstestület választotta.) A fővárosi és a kerületi végrehajtó bizottságok az 1950-es évek elején hetente, utóbb kéthetente tartottak ülést. Ezekről - a tanácsülésekhez hasonlóan - a tanácskozás lényegét és a hozott határozatokat tartalmazó jegyzőkönyvet kellett készíteni.
A VIII. kerületben a tanácsi ügyintézés - az egyes osztályok iktatókönyvei alapján - október 23-a után gyakorlatilag megszűnt. (Az iktatás a harcok elmúltával sem indult újra 1956-ban, csak a következő évben.) A forradalom alatt a tanácsok működése teljesen leállt, a helyi ügyek intézését csaknem mindenhol a különböző néven megalakult forradalmi és nemzeti bizottmányok vették át.
November 4-e után a forradalom alatt alakult szervezetek nem működhettek tovább, a tanácsok visszakerültek korábbi helyükre. A kerületi tanács dolgozóinak többsége a harcok elmúltával, november 10-én megjelent a tanácsházán, és azonnal nekilátott a károk felmérésének. A munka lassan indult meg, a Végrehajtó Bizottságot először november 27-ére hívták össze, míg tanácsülést 1956-ban már nem tartottak, a forradalom utáni első tanácsülésre csak 1957. február 17-én került sor. Ebből is látszik, hogy a tanácsokon belüli tényleges hatalom a VB kezében volt, itt döntöttek minden a kerületet érintő ügyben (természetesen a Fővárosi Tanács egyetértésével.)
A november 27-i VB-ülésen azonnal elkezdték tárgyalni a kerület helyreállítására vonatkozó teendőket Akkor még nem ismerték a kerületet ért károk tényleges nagyságát, de már akkor tudni lehetett, hogy a legsürgősebb feladat a hajléktalan családok elhelyezése. Október-novemberben a Józsefvárosban (és a Ferencvárosban) zajlottak a legnagyobb harcok, itt volt a legnagyobb a pusztítás, ezért a VIII. kerületi tanácsnak különösen sok rommal, lerombolt épülettel, fedél nélkül maradt családdal, feltöredezett úttal kellett szembenéznie. A házak tekintélyes részét érte találat, majdnem hét és félezer lakás sérült meg, és ezek közül 1400-at nem is lehetett újjáépíteni. A fedél nélkül maradt lakosok - kb. 1500 család - a pincékben, üres üzlethelyiségekben húzták meg magukat.
A fegyveres harcok során keletkezett rom és törmelék eltakarításáról a tanácsnak kellett gondoskodni. Ahogy a jegyzőkönyvből kitűnik, nagyon nagy feladat volt, a tanács egyedül nem tudta megoldani, viszont a Fővárosi Tanácstól, annak „bürokratizmusa" miatt nem kapták meg az igényelt segítséget. Bevonták a romeltakarításba a kerületi vállalatokat is, akik járművel és emberrel segítették a szemét elhordását. A rengeteg felhalmozódott szemét miatt megnövekedett a kerületben a járványveszély. Emellett az egészségügyi osztálynak a tetvesedés elterjedésének megakadályozásával kellett megküzdenie.
A közellátás megszervezése, a boltok árukészletének feltöltése nagyjából megoldódott, mire a VB novemberben először összeült. A lakosok élelmezésében nagy szerepe volt a környező falvakban élők élelmiszer szállítmányainak. Nagyobb problémát jelentett, hogy a harcok következtében megszűnt a közvilágítás, ennek megoldása szintén a tanács legsürgősebb teendői közé tartozott.
A harcok miatt az oktatás teljesen leállt, ennek újraindítását is tárgyalták már az első, majd a soron következő üléseken. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy az iskolákat is jelentős károk érték. Az épületek hibáiról szóló jelentésekkel kapcsolatban megfigyelhető a tanácsrendszert jellemző kettős alárendeltségből fakadó konfliktus. A kerületi tanács nem hozhatott döntést a Fővárosi Tanács egyetértése nélkül még a kerületi ügyekben sem. Azonban a kerület által felmért károkat, és az annak helyreállítására vonatkozó igényeket a fővárosi tanács csak azután ismerte el, hogy a főváros illetékesei is felmérték az iskolák helyzetét. Az oktatás ezért vontatottan, eleinte csak napi egy-két órára indult be, csupán 1957-ben kezdődött újra az egész napos tanítás.
A helyreállítás mellett a tanácsi apparátust és a tanácsi vállalatokat érintő személyi kérdések is napirendre kerültek. Ezen a területen is jelentkeztek konfliktusok a Fővárosi Tanáccsal, mivel az a kerület megkérdezése nélkül helyezett át embereket, például az Ingatlankezelő Vállalat vezetőjének és annak főmérnökének áthelyezéséről a VIII. kerületi tanács vezetése csak másodkézből szerzett tudomást.
A közölt jegyzőkönyvek azt mutatják, hogy a restaurálódó rendszer alsóbb szintjein 1956 végén és 1957 elején a legfontosabb feladatnak a helyreállítást tekintették, politikai kérdésekkel nem nagyon foglalkoztak. A VIII. kerületi Végrehajtó Bizottság ülésein csak a megoldandó problémákkal foglalkozott, az október-novemberi események értékelésével nem, így a bizottsági tagok nem döntöttek annak forradalom- vagy ellenforradalom-jellegéről.
Az alábbiakban fentiek illusztrálására három jegyzőkönyvet közlök, az 1956. évi utolsó két VB ülését, valamint az ezekben meghatározott intézkedések végrehajtásának eredményeit tárgyaló, már a következő évre átcsúszó VB-ülés kivonatát.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt június 07.
Első világháború: a messines-i csata: Az antant utászai felrobbantják a német vonalak alá telepített aknákat, ezzel 10 000 német katonát...Tovább
Románia előbb az április 23-án Csehszlovákiával, majd a június 7-én a Szerb-Horvát-Szlovén Királysággal megkötött szerződése révén...Tovább
Második világháború: véget ér a midway-i csata.Tovább
Első alkalommal tartották meg a Pedagógusok napját. Ez alkalomból adták át a kiváló tanítói és tanári okleveleket az ország legjobb...Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adjuk hírül, hogy megjelent az ArchívNet idei második száma. A mostani lapszám négy forrásismertetése a 20. század második felébe, azon belül a Kádár-rendszer időszakába kalauzolja el az olvasókat. A dokumentumok által bemutatott események különlegesnek mondhatók: megelevenedik előttünk az utolsó Magyarországon kivégzett nő bűnügye, betekinthetünk egy beszéd legépelt szövegén keresztül a Kádár-korszak nőpolitikájának átalakításába, valamint egy Ukrajnában fennmaradt beszámoló révén szó esik arról, hogy miként tudott egy alkalommal Grósz Károly sikert aratni a nemzetpolitika terén.
Az időrendet követve a sorban az első Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) forrásismertetésének második része, amelyben Zágon József Mindszenty Józsefnek szóló levelének a tervezetét mutatja be. Az elküldött levél még nem került elő, azonban elég valószínű, hogy azt az akkoriban az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén tartózkodó Mindszenty kézhez kapta. Az esztergomi érsek egy későbbi levelében ugyanis felfedezhető Zágon papírra vetett gondolatainak a nyoma.
Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola) korábban már bemutatta az ArchívNet hasábjain a Magyarországon utolsó előttiként kivégzett nő esetét. Ezúttal az utolsó kivégzett, a többszörösen büntetett előéletű Besze Imréné ügyét mutatja be bírósági iratok alapján, aki 1967 szeptemberében gyilkolta meg nyereségvágyból Kertész Lajosnét Gyöngyösön.
Besze Imréné büntetőügye még zajlott, amikor 1968 májusában Székesfehérvár adott otthont egy népességtudományi konferenciának, ahol az egyik előadó Ortutay Zsuzsa volt. Beszéde szövegét Svégel Fanni (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola) ismerteti, aki Ortutay Zsuzsa szavai alapján tárja az olvasók elé, hogy az 1960-as években milyen minőségi változás ment végbe a magyarországi nőpolitikában.
A Kádár-korszak legvégének egy mindössze félnapos eseményét mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár): Grósz Károly kárpátaljai villámlátogatását. Ugyan Grósz és Nicolae Ceausescu aradi találkozója katasztrofális következményekkel járt a magyar politikus hírnevére nézve, az 1989. április 3-án lezajlott kárpátaljai útját mégis egyfajta sikerként könyvelhette el. Terjedelmi korlátok miatt a forrásismertetés első részét adjuk közre mostani számunkban.
A második idei számunk számára forrásismertetéseket küldő és publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Felhívjuk továbbá leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége idén is várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. május 19.
Miklós Dániel
Főszerkesztő