A kávéháztól a népbüféig

A vendéglátóipar államosítása

„Valódi tejeskávét mérnek a kávéházakban. Isszák is buzgón azok, akik ráérnek kávéházazni és a feketepiacnak hála, nem vágódnak hanyatt az áraktól. Honnan van a kávésoknak tejük? Erre legjobban azok az élelmiszerkereskedők tudnának felelni, akiknél már reggel 8-ra „elfogyott” a csecsemők részére kiutalt tej. Nyilván igazuk is van, azt már az új demokráciában is olvashattuk, hogy Budapest a kávéházak városa, de azt még nem, hogy a gyermekeké.”

Új teraszok a régi kávéházak előtt

A kávéházak terraszai úgy hozzátartoznak Budapesthez, akár az óra a Nemzetinél, a sárga villamosok, - vagy Siófokhoz a hagyományos nyári pofon, amely minden esztendőben elcsattan. Ha külföldi látogatott hozzánk, hazájába visszatérve sokat mesélt honfitársainak a pesti Parlament építészeti szépségéről, az ízes magyar ételekről, de ha tavasszal vagy nyáron jött hozzánk, soha nem feledkezett meg arról, hogy lelkendezve ne szóljon a pesti kávéházi terraszokról. Valósággal idegenforgalmi látványosság volt a kávéházi terrasz fővárosunkban. Ezek a gondolatok jutottak eszünkbe, ahogy az első tavaszi szellő csalogatására Budapesten s mindenfelé azt látjuk, hogy már készülődnek a budapesti kávéházak a terraszok felállítására.

Igen. Minden ellenkező híreszteléssel szemben készülődnek a pesti kávéházak az idei nyárra, s egy terrasszal sem lesz kevesebb fővárosunk aszfaltján, meg kint a zöldben, mint az elmúlt években volt.

Hazug tükör volt

Persze az, hogy nem lesz kevesebb nem jelenti azt, hogy nem lesz más, - mint eddig volt.

A múltban a kávéházi terrasz is hazug illúziók tükre volt éppen úgy mint az életnek más területei. A külföldi, az elegáns ragyogó nőket, a jól vasalt ruhájú dendiket látta a terraszok fonott székeiben terpeszkedni, - s azt hitte, hogy ez az ország valódi képe. Ugyan, ki mutatta meg neki akkor a külvárosi tömegszállásokat s a szállodák közül ki mutatta meg a népszállót. Senki, mert nem az volt a cél, hogy a valódi képet lássák, hanem csak az, hogy a bedíszletezett, fényt és ragyogást.

A most felállítandó kávéházi terraszok más, - de egyáltalán nem szomorúbb képet fognak mutatni. A kényelmes fonott karosszékekben azok töltik majd munka utáni jól megérdemelt pihenésüket a gőzölgő fekete, vagy az ízes fagylalt mellett, akik megérdemlik. Az is bizonyos, hogy a terraszok új nézőközönsége nem a párizsi divatcsodákról fog beszélgetni, hanem arról, hogy mennyivel vitték előbbre az ország jobb létének ügyét napi munkájukkal. S a férfiak sem suttogva fognak piszkos valutaüzletekről vagy egyéb sötét machinációkról társalogni, hanem folyóiratokat fognak olvasni. Mindez persze nem jelenti azt, hogy kevesebb lesz a deru és az optimizmus a kávéházak terraszán, mint eddig volt, csupán azt jelenti, hogy az ott megmutatkozó derű és optimizmus, a jókedv nem néhány kiválasztott kiváltságos joga többé, hanem mindenkié, aki becsületes munkával jogot szerez arra, hogy szabad idejét kellemesen töltse el.

Egész Budapesté lesz

A most épülő Dunaparti Népsöröző, a Margitszigeti étterem terrasza s általában mindazok a helyek, ahova eddig járt, most valóban egész Budapesté lesz, de már nem idézőjelek között, hanem valóságban. Mindehhez hozzájárul az, hogy a kávéházak és éttermek jelentős része nem azoknak kezében van, akik néhány hónap alatt akartak annyit keresni, hogy a nyári szezon végével már a haszonból újabb kávéházat vásárolhassanak, s ezért becsapták vendégeiket, s kizsákmányolták alkalmazottaikat.

Ma már a vendégek nyugodtan fognak leülni a terraszokra, akár egy pohár sör mellé is, mert akkor sem fogják kinézni őket.

A kávéházak személyzete, - pincérektől a szakácsokig -megszabadul a főnökök hajszoló szellemétől s tudja, hogy a vendég, akit kiszolgál, éppen olyan dolgozó ember, mint ő maga. Ezért végzi a vendéglátóipar munkása új szellemben a munkáját. S a külföldi, aki ide jön hozzánk, hazájába visszatérve, nem fog kevesebbet beszélni a pesti kávéházi terraszokról, mint eddig. A különbség csak annyi lesz, hogy mást fog látni és mesélni, mint eddig: Egy vidám, felszabadult, munkásnép derűs arcát fogja látni. Erről fog mesélni honfitársainak.

V. M.

Vendéglátóipari Munkás. 1949. március. 11. o.

Ezen a napon történt február 26.

1945

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány közzétette az 528/1945. sz. rendele-tét, amelynek értelmében feloszlatta a fasiszta pártokat és egyesülete-...Tovább

1952

Elkészül Nagy-Britannia első atombombája.Tovább

1957

Az MSZMP IKB határozott a KISZ felállításáról. Földes László vezetésével bizottságot jelöltek ki, amelynek feladata a hasonló szovjet...Tovább

1993

– Terrorista bombamerénylet a New York-i Világkereskedelmi Központban (WTC): ezer sebesült és öt halálos áldozat.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők