Az Osztrák–Magyar Monarchia hadat üzen Oroszországnak.Tovább
A kávéháztól a népbüféig
„Valódi tejeskávét mérnek a kávéházakban. Isszák is buzgón azok, akik ráérnek kávéházazni és a feketepiacnak hála, nem vágódnak hanyatt az áraktól. Honnan van a kávésoknak tejük? Erre legjobban azok az élelmiszerkereskedők tudnának felelni, akiknél már reggel 8-ra „elfogyott” a csecsemők részére kiutalt tej. Nyilván igazuk is van, azt már az új demokráciában is olvashattuk, hogy Budapest a kávéházak városa, de azt még nem, hogy a gyermekeké.”
Új teraszok a régi kávéházak előtt
A kávéházak terraszai úgy hozzátartoznak Budapesthez, akár az óra a Nemzetinél, a sárga villamosok, - vagy Siófokhoz a hagyományos nyári pofon, amely minden esztendőben elcsattan. Ha külföldi látogatott hozzánk, hazájába visszatérve sokat mesélt honfitársainak a pesti Parlament építészeti szépségéről, az ízes magyar ételekről, de ha tavasszal vagy nyáron jött hozzánk, soha nem feledkezett meg arról, hogy lelkendezve ne szóljon a pesti kávéházi terraszokról. Valósággal idegenforgalmi látványosság volt a kávéházi terrasz fővárosunkban. Ezek a gondolatok jutottak eszünkbe, ahogy az első tavaszi szellő csalogatására Budapesten s mindenfelé azt látjuk, hogy már készülődnek a budapesti kávéházak a terraszok felállítására.
Igen. Minden ellenkező híreszteléssel szemben készülődnek a pesti kávéházak az idei nyárra, s egy terrasszal sem lesz kevesebb fővárosunk aszfaltján, meg kint a zöldben, mint az elmúlt években volt.
Hazug tükör volt
Persze az, hogy nem lesz kevesebb nem jelenti azt, hogy nem lesz más, - mint eddig volt.
A múltban a kávéházi terrasz is hazug illúziók tükre volt éppen úgy mint az életnek más területei. A külföldi, az elegáns ragyogó nőket, a jól vasalt ruhájú dendiket látta a terraszok fonott székeiben terpeszkedni, - s azt hitte, hogy ez az ország valódi képe. Ugyan, ki mutatta meg neki akkor a külvárosi tömegszállásokat s a szállodák közül ki mutatta meg a népszállót. Senki, mert nem az volt a cél, hogy a valódi képet lássák, hanem csak az, hogy a bedíszletezett, fényt és ragyogást.
A most felállítandó kávéházi terraszok más, - de egyáltalán nem szomorúbb képet fognak mutatni. A kényelmes fonott karosszékekben azok töltik majd munka utáni jól megérdemelt pihenésüket a gőzölgő fekete, vagy az ízes fagylalt mellett, akik megérdemlik. Az is bizonyos, hogy a terraszok új nézőközönsége nem a párizsi divatcsodákról fog beszélgetni, hanem arról, hogy mennyivel vitték előbbre az ország jobb létének ügyét napi munkájukkal. S a férfiak sem suttogva fognak piszkos valutaüzletekről vagy egyéb sötét machinációkról társalogni, hanem folyóiratokat fognak olvasni. Mindez persze nem jelenti azt, hogy kevesebb lesz a deru és az optimizmus a kávéházak terraszán, mint eddig volt, csupán azt jelenti, hogy az ott megmutatkozó derű és optimizmus, a jókedv nem néhány kiválasztott kiváltságos joga többé, hanem mindenkié, aki becsületes munkával jogot szerez arra, hogy szabad idejét kellemesen töltse el.
Egész Budapesté lesz
A most épülő Dunaparti Népsöröző, a Margitszigeti étterem terrasza s általában mindazok a helyek, ahova eddig
Ma már a vendégek nyugodtan fognak leülni a terraszokra, akár egy pohár sör mellé is, mert akkor sem fogják kinézni őket.
A kávéházak személyzete, - pincérektől a szakácsokig -megszabadul a főnökök hajszoló szellemétől s tudja, hogy a vendég, akit kiszolgál, éppen olyan dolgozó ember, mint ő maga. Ezért végzi a vendéglátóipar munkása új szellemben a munkáját. S a külföldi, aki ide jön hozzánk, hazájába visszatérve, nem fog kevesebbet beszélni a pesti kávéházi terraszokról, mint eddig. A különbség csak annyi lesz, hogy mást fog látni és mesélni, mint eddig: Egy vidám, felszabadult, munkásnép derűs arcát fogja látni. Erről fog mesélni honfitársainak.
V. M.
Vendéglátóipari Munkás. 1949. március. 11. o.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt augusztus 05.
a német hadsereg megtámadja Liège városát, illetve a város körül felállított megerősített pozíciókat.Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.
Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.
Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.
Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. július 23.
Miklós Dániel
főszerkesztő