PESTI ILLÚZIÓK

A Centrál-kávéház

Ez a budapesti kávéház is megérezte az idők változásait. Történelmi múlt maradt mögötte és most is, egyre merészebb akarással, újra történelmet reprezentál, mikor modern mezbe öltözteti egyes részeit, eszpresszót rendez be mindenféle sikkes és elegáns díszítésekkel, zeneszóval csalogatja a kristályos belvárosi éjszakából a vendégeket, - igen, ez is történelem, ahogy a komoly és hagyományos módon budapesti kávéházi kultúra elcsendesedik és finomkodó, rokokó hangulatú kisded eszpresszóknak ád helyet. Kihal sorjában a régi nemzedék, melynek ez a kávéház is, mint annyi más budapesti kávéház, annyi mindent jelentett: az eszpresszóvá való átalakulása pedig tovább emlékeztet a történelem, a különleges budapesti, polgári, avagy ha tetszik, intellektuális történelem múlására és változásaira. Az eszpresszó a dekadencia és finomkodás szimbóluma, a régi, patinás, nagy múltú kávéház számára már nincsen társadalom, - ez a változás tükröződik a Centrál-kávéházon is, ezen az irodalomtörténeti és szellemtörténeti helyen, a belvárosi intellektualizmus és polgáriasultság e régi, komoly telephelyén. A kávéház azon szárnyából, ahol egykor komor és múltba néző tekintettel Belviqua-Borsody Géza gondolkozott a régi pesti serfőző-, mészáros- avagy főként kávéfőző céhek történetén és e történet dokumentumain, eszpresszót alakítottak, innét éjjelente kacér és hívogató, pikáns zene szól, divatos slágerek és mudalok zengenek az éjszakába, a mondén közönség át itt találkozást egymásnak, előkelő belvárosi ügyvédek, aranyifjak, az operaházi balettkar lelkes pártfogói, vállalkozók és gyárosok, az egésznek van valami mondén és elegáns dzsentri jellege, mindenesetre az írók és professzorok, akik egykoron a kávéház jellemét jelentették, messzire kerülik e traktust és bizony általában a magasabb igényu intellektualizmus képviselői most már mintha kevesebbet járnának ide. A nagy tükörablakok helyén az utcára kecses kis bárpultok tekintenek kifelé, ahol úrinők rázzák a koktélkeverő sékert, alkoholos illatok aromája száll, drága italmárkák neve csendül onnét, ahonnét egykor jelentős és korszakot jelentő verscímek keltek szárnyra, ahol fontos és népszeru költemények születtek - Illyés Gyula versei - mi tagadás benne a hajdani Centrál-kávéház elvesztette régi mivoltát, történelmi patináját és kellő buzgalommal alkalmazkodott a korszellemhez. Polgári kávéház volt ez hajdan, a polgárság tekintélyes és komoly értelmében; modern átalakulása és korszerusödése mintegy megjeleníti az utat, melyet korszakos változások során a polgárságnak, a belvárosi polgárságnak meg kellett járnia. Egykoron, késő délután találkozóhelye volt ez a nem éppen túlságos muvésziességgel, de a kései szecesszió ékességeivel felruházott helyiség a belvárosi polgárság legjavának, - de hová lett a tavalyi hó? Hová lettek a régi emberek, ügyvédek, orvosok, egyetemi tanárok, finom és diszkrét idős dámák, mérnökök, tekintélyek, akik itten fogyasztották délutáni feketekávéjukat? Egyáltalában hová lett az a régi világ? Csak az eszpresszó maradt belőle kecses kis díszeivel és zenéjével a kristályos éjszakában.

A változás, ahogy ez a történelmi, régi kávéház megváltozott, helyiségei jelentős részét feláldozván a korszellem jegyében a modern eszpresszó-szellem oltárain, mit tagadjuk, igenis történelmi változás, valósággal irodalomtörténeti esemény. A terjeszkedő mondénság és kacérság, a bizarr zene és divatos egyéniségek nyüzsgése távol tartja innét a szellem és a muveltség embereit, noha az átalakítás hevülete kegyesen meghagyta számukra a kávéház befelé, a kis Cukor-utca felé terjeszkedő szárnyait, míg az Egyetem-utca és a Ferenciek-tere felé néző oldalon otthont, éji állomást nyitott a divatos aranyifjúságnak, a polgári gondolatot manapság reprezentáló különleges egzisztenciáknak. Holott ezt a változtatást aligha nézné túlzottan szívesen néhai való Mészáros Győző őrnagy úr, a kávéház egykori gazdája, a budapesti kávésok egykor nagytekintélyu elnöke, egyetemi tanárok és nagy írók barátja, aki mindig akkora súlyt helyezett muintézete csendes, intellektuális jellegére. Például nem turte itt a részeg embereket sem, akik megszentségtelenítették a lokalitás fennkölt és huvös intellektualizmusát. Tudott tekintélyt és fegyelmet tartani és kiváltságos öntudat sugárzott homlokáról, ahogy egy züllött éjszakán személyesen közölte, tekintélye minden fenségével, Nyitra megye, a visszacsatolt törpe Nyitra megye kissé italos főjegyzőjével, aki hangos duhajságával feldúlta a kávéház csendjét, megzavarta Kandó László festőmuvész és Gerevich Tibor egyetemi tanár biliárdozását, Genthon István és Pátzay Pál beszélgetését az etruszk szobrászat titkairól: "Ön pedig itt nem lesz kiszolgálva" - és ezen elhatározás jeléül sajátkezuleg mozdította el a duhaj és rakoncátlan, ordítozó vendég elől az asztalt, miközben pincérei, a felsőházi tagra emlékeztető Guszti főpincér vezetésével az utca felé támogatták ezt a neveletlen egyéniséget. Erről az eseményről hetekig beszéltek, ami azt bizonyítja, hogy a kávéházban leginkább az intellektualizmus biztonságára ügyeltek, csak aztán nézték a hivatalos társadalmi állást, a modornak és beszélgetésnek itt külön kultúrája volt és külön viseleti muveltségre tettek szert a fiatalok, akiknek megengedtetett, hogy félszegen és félénken letelepülhessenek valamely nagy múltú régi társaság peremén. De Mészáros Győző úr már a múlté, és halálával mintegy megindult valami feltartóztathatatlan hanyatlás, melyet hétről-hétre észlelni lehetett, igen, az a régi, tekintélyes polgári világ, melynek fennkölt komolyságával Mészáros Győző úr olyan ragyogó reprezentánsa volt, egykor inkább a múlt felé hanyatlott, jött a háború, jöttek a különféle bajok, az egyetemi és intellektuális társaságok sorra elnémultak az erőszak korában, senki sem hallgatott rájuk, bárhogyan is gyalázták a durva kort, és maguk is tudták, milyen gyengék, milyen erőtlenek.

Mészáros Győző úr oldalán Guszti főpincér rendkívül reprezentatív egyénisége is nagyban hozzájárult a kávéház fényének és előkelőségének növeléséhez. Mint mondottuk, Guszti főúr valósággal felsőházi tagra emlékeztetett, igen előkelő modora volt, magatartása halk és diszkrét, arca felsőbbséget, biztonságot és némi kis iróniát sugárzott. Szívesen sietett hitelek és tanácsok formájában fiatalabb írók, magántanárok, muvészettörténészek segítségére, - egyáltalán egész megjelenése tekintélyt és biztonságot sugallt puszta példájával, ahogy a régi úriemberséget itt megjelenítette és képviselte a kor változásai között. Később panaszokat hallottunk felőle; Mészáros Győző úr hátramaradt családtagjai 1945 táján felpanaszolták, hogy Guszti főúr a nyilasokkal cimborált volna, meg akarta szerezni magának a kávéházat, belegazdálkodott a konzervekbe és félretett készletekbe, állítólag feljelentette az ódon kávés-dinasztia és így tovább. Senki se akarta igazán elhinni e szörnyuségeket, akciók indultak meg az igazság kipuhatolására, újságírók, egyetemi tanárok, neves színésznők és képzőmuvészek érdeklődtek, tanácskoztak, sürögtek megdöbbent arccal, - utóbb Guszti főúr kiszabadult a vizsgálati fogságból, az ügynek nem lett folytatása, most valahol a Dunántúlon él kis szöllejében és mellesleg betársult - mondják - egy autófuvarozó vállalatba. Bizony, mindenki sajnálta volta, ha Gusztival valami baj történt volna, annyira hozzátartozott harminc-negyven éve a kávéházhoz, nemzedékek nőttek fel tekintete sugarában, határozott jelentőségre tett szert a magyar szellemi életben, nem lehetett róla elhinni ekkora gazságokat. Aztán új főpincérek jöttek és itt megszakadt a folytonosság. Az egyetemi tanárok és nagy írók sorra elmaradoztak. Mészáros Győző úr családjának megmaradt hölgytagjai nyilván többre tartották a divatos mondénséget és sikkes rokokó eszpresszó-kultúrát, mint a kávéház ódon hagyományait, - igen, a régi intellektualizmus egyéniségei sorra elmaradoztak, a régiek helyére új pincérek jöttek, ma már nem hangos a kávéház a magyar szellemi élet erjedésétől, nem készülnek itt versek és új muvészettörténeti revelációk, - de a dzsesz és a divatos sláger zeng kifelé a kristályos éjszakába, ez állítólag jobban jövedelmező, mint az elszegényedett, elkopott intellektualizmus. Igen, vannak itthon irodalmi eszpresszók is, - de a Centrál-eszpresszója illatos és feminin mondénségében nem irodalmi eszpresszó, nem, nem, semmiképpen.

Aki ma ide belép, így csak emlékeiből élősködhetik. És ezek az emlékek vitathatatlanul méltóságteljesek és előkelők. Volna mit összeszednie a budapesti kávéházak modern történetírójának errefelé, aki meg akarná toldani Bevilaqua-Borsody Béla elmélyedő, mulatságos kutatásait, melyek szintén itt születtek, az egyetem utcai fronton. Itt üldögélt egykor továbbá Ady Endre és Surányi Miklós is. Emléktáblás tanúskodnak erről, - mi lett belőlük az eszpresszó díszei között? Járt ide aztán Heltai Jenő, Karinthy és Zilahy Lajos is, erről is beszélnek mulatságos kis karikatúra-szobormuvek. Mészáros Győző úr éberen ügyelt az egyetemi tanárok kényelmére és nyugalmára. A híres kerek asztal mellett délutánonta a Pázmány-egyetem bölcsészkarának konzervatív tekintélyei gyülekeztek: ide járultak eléjük hódolón különféle tudós- és magántanár-jelöltek, katedrák sorsáról döntöttek errefelé. A Cukor-utcai fronton Gerevich Tibor és a római iskola tartotta muvészettörténetileg oly fontos összejöveteleit: Oltványi Imre, Szőnyi István, Aba-Novák Vilmos, Pátzay Pál jártak ide, - nagyhíru asztal volt, mindenki megfordult körülötte. Egyébként ki győzné felsorolni az asztalokat, társaságokat? Mészáros Győző úr mindre féltőn ügyelt. Csak egyetlen társaságot nem szeretett, a népies írók népes összejöveteleit, melyek hangosságukkal és vitájukkal felzavarták a kávéház előkelő atmoszféráját, - ilyenkor kissé idegesen rángott arca és ujja idegesen dobolt a márványasztalon, ahogy Féja Géza és Kodolányi János kissé heves vitájának foszlányai füléhez érkeztek. A pincében a Bartha Miklós-Társaság erjedezett. Kegyelettel és meghatottan megyünk el most is a régi kávéház mellett a nyári éjszakában, - mennyi emlék, mennyi gondolat, micsoda múlt, micsoda örökség int felénk elárvult tükörablakaiból.

Árgus

Árgus: Pesti illúziók. A Centrál-kávéház. In: Politika. 1948. július 31. 4. o.