A „zsidórendeletek" hatása

Szőke Lajos rádió-ügye

Az alább közölt források Szőke Lajos budapesti lakos, nyugalmazott MÁV-főmérnök beszolgáltatásra ítélt rádiója körüli hercehurcát mutatják be. Amikor a Szőke család a zsidó rendelkezések miatt 1944 tavaszán kényszerűen az egyik lakásból a másikba költözött, a rádió a leltárba vett egyéb tárgyakkal együtt ottmaradt, s a felszólítás dacára sem volt képes beszolgáltatni. A precíz mérnökember pedig hiába próbált elmagyarázni a Postaigazgatóságnak a felszólítás teljesíthetetlenségét, hatóság továbbra is követelte tőle készüléket...

Zsidóellenes rendeletek 1944 tavaszán

Magyarországot 1944. március 19-én megszállta a szövetséges Németország. Az ország integritása formálisan nem változott, a magyar államfő Horthy Miklós a helyén maradt. Három nappal később a kormány élére a nácibarát, korábbi berlini követet, Sztójay Dömét nevezte ki a kormányzó.

Az új kormányba koalíciós partnerként az addig ellenzékben lévő szélsőjobboldali pártok, az Imrédy Béla vezette Magyar Megújulás Pártja és a Szálasival korábban szakító Nemzetiszocialista Párt is beléptek. A kabinet és a kormányzó mögött egy megszálló hadsereg állt csőre töltött fegyverrel, s 1944 tavaszán Magyarországon „az elkötelezett szélsőjobboldali fanatikusok, nácibarát kollaboránsok és karrieristák a kormánypárt szélsőségeseivel léptek szövetségre." Megindult az ország kifosztása, a baloldali, liberális és konzervatív pártokat betiltották, politikusaik közülük számosat koncentrációs táborba zárattak, a magyar gazdaságot a német hadicélok szolgálatába állították.

Horthy Miklós kormányzó nem vonult vissza a közügyek irányításától. Kizárólag a zsidókérdésben mutatott teljes

, amennyiben ezt ráhagyta az átalakított belügyminisztériumra, valamint a velük együttműködő német szervekre (elsősorban az Adolf Eichmann által vezetett , illetve annak mintegy 150 tagjára). Zsidótörvényt mindazonáltal nem fogadtak el, de erre nem is volt szükség: az 1920 és 1942 közötti 22 zsidótörvény a cselekvés meggyorsítása érdekében célszerűbbnek látszott a rendeleti intézkedés. Ezért - miközben az országba érkező német különítmény és a magyar belügyminisztérium tisztviselői kidolgozták a „végső megoldás" (Endlösung) menetét, azt megelőzően - a Sztójay-kormány rendeletek özönét zúdította a megfélemlített és már addig is jogfosztott zsidó lakosságra. A kormány 1944. március 22-ei megalakulása és augusztus 29-ei lemondatása között összesen 429 rendeletet bocsájtott ki; közülük 85 minősült - Karsai László történész megfogalmazásában - „zsidó tárgyú rendeletnek." Ezeken túlmenően számos körlevél, bizalmas rendelet, miniszteri leirat és egyéb közigazgatási intézkedés súlyosbította az üldözöttek helyzetét.

Melyek voltak ezek a gyorsan meghozott - súlyuknál, jelentőségüknél fogva meglehetősen heterogén - jogszabályok? Elsőként az 1944. március 29-én tartott minisztertanácsi ülésen rendelték el a zsidó tulajdonú gépkocsik bejelentési kötelezettségét, majd elkobzását. Hasonló módon jártak el a zsidók lakásaiban és üzleteiben felszerelt telefonkészülékekkel (lásd lejjebb). Megtiltották, hogy zsidók dolgozzanak a közigazgatási apparátusban, megszüntették szín- és filmművészeti kamarai tagságukat, kizárták őket a sajtókamarából. Zsidó nem folytathatott ügyvédi gyakorlatot. Ezek az intézkedések sok ezer munkahely megszűnését és ugyanannyi család megélhetési lehetőségének elvesztését jelentették. Több ezer, elsősorban vidéki keresztény lány állása szűnt meg azért, mert a falusi lányok erkölcseinek védelmére hivatkozva megtiltották a 45 éven aluli, nem zsidó nők alkalmazását a zsidó háztartásokban. A következő hetekben e kezdeti lépést követően újabb és újabb rendeletek jelentek meg, amelyek lépésről lépésre szorították ki a zsidókat a társadalomból. Zár alá vették és elkobozták vagyonukat (lásd lejjebb), kiszorították őket az értelmiségi és művészeti pályákról. Zsidók nem járhattak többé a keresztényekkel együtt moziba, színházba, kitiltották őket a strandokról és a fürdőkből. Csökkentették élelmiszeradagjaikat: külön élelmiszerjegyet kaptak, és naponta csupán egy-két órán át volt szabad bevásárolniuk, nem utazhattak szabadon. A pályaudvarokon a német megszállók segítségével felállított, Hain Péter detektív főfelügyelő irányított politikai rendőrség állandóan razziázott, és százával tartóztatta le a zsidókat. A német megszállást követően megindultak a szövetséges légitámadások. A bombakárosultakat zsidóktól elvett lakásokba telepítették, ellátásukat viszont a lakóhelyüktől megfosztottaknak kellett megfizetniük.

Nem feladatunk, hogy a német megszállást követő hónapok zsidóellenes intézkedéseit és a közvélemény-formálás megannyi aspektusát bemutassuk. Összességében csupán megjegyezzük, hogy a magyar jogalkotás mélypontját jelentő embertelen szabályok következtében a zsidótörvények hatálya alá eső több százezres tömeg tagjai másodrendű állampolgárokká lettek. A megfélemlített zsidó állampolgárokat április 5-től sárga csillag viselésére kötelezték. Jellemző módon a különféle mentesítések hatálya nem terjedt ki a vagyoni kérdésekre, s előfordult, hogy sárga csillagot ugyan nem volt köteles viselni az illető, a vagyonát a magyar állam mégis

. Lokális szinten az újonnan kinevezett főispánok pedig nemegyszer az említetteknél is embertelenebb rendeleteket .

Végső fokon a két barát és kolléga: Adolf Eichmann és Endre László belügyi államtitkár döntöttek e megfélemlített, megnyomorított, megalázott, jogfosztott és kifosztott lakosság

. Ezután gördülékenyen indult meg 1944. április 16-án a vidéki zsidóság gettókba zárása, május 15-én pedig - az országban észak-keletről dél-nyugati irányba tartva - Auschwitz-Birkenauba deportálása.

Ezen a napon történt december 07.

1916

Az Osztrák–Magyar Monarchia és a Német Császárság csapatai elfoglalják Bukarestet.Tovább

1917

Az Egyesült Államok hadat üzen az Osztrák–Magyar Monarchiának.Tovább

1926

Az Electrolux szabadalmaztatja a gázzal működő hűtőszekrényt.Tovább

1929

Új alkotmányt hirdetnek ki Ausztriában.Tovább

1930

Horthy Miklós kormányzó felavatta a margitszigeti Nemzeti Sport-uszodát.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Sport, társadalom, politika a 20. században

„A béke vagy te, Sport! / a népeket egymáshoz fűző szép szalag: /és testvérré lesznek mind általad, / önuralomban, rendben és erőben” ‒ írta Pierre de Coubertin báró 1912-ben az Óda a sporthoz című versében. Coubertin a modern olimpiai eszme egyik legkiválóbb képviselője volt: mélyen hitt abban, hogy a sport, a tisztességes versengés önbizalmat ad, erkölcsös jellemet formál, megnemesíti az embereket, és hozzájárul a népek megbékéléséhez. Az ókori olimpiák példája nyomán azt szerette volna, ha a játékok idejére szünetelnének a háborúk, és béke honolna a földön. Meg volt győződve arról, hogy az emberiség harmonikus fejlődéséhez elengedhetetlen a világbéke, és ezt leginkább a sport segítségével lehet megvalósítani. Szép és tiszta elgondolása azonban illúziónak bizonyult. Ha ugyanis visszatekintünk a 20. század történelmére, azt látjuk, hogy a politikai, gazdasági, ideológiai megfontolások a legtöbb esetben felülírták az olimpiai eszmét. A két pusztító erejű világháború, az 1945 utáni évtizedek nagyhatalmi szembenállása, vagy a harmadik világban lezajlott számos helyi fegyveres konfliktus mind azt bizonyítja, hogy az elmúlt évszázadban a politikusok többsége az együttműködés, a megbékélés helyett inkább a nyers érdekérvényesítés eszközeit választotta.

Magyarországon a sport a 19. század végén, a 20. század elején vált egyre népszerűbbé: az úszás, az evezés, a korcsolyázás, az atlétika, a kerékpározás mellett elsősorban a labdarúgás. A Magyar Labdarúgó Szövetség 1901-ben alakult meg, ekkor indult el az első hazai bajnokság is. Az első kettőt az ország legrégebbi futballcsapata, az 1897-ben létrejött BTC (Budapesti Torna Club) nyerte, ezt követően több mint két évtizedig az FTC (Ferencvárosi Torna Club) és az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre) versenyzett az első helyért. Rivalizálásuk ‒ sokszoros áttételen keresztül ‒ a magyar társadalom keresztény‒zsidó ellentétét is kifejezte. A két világháború közötti időszakban a sport tömeges méretű időtöltéssé vált, a versenysportok terén pedig Magyarország nagyhatalom lett. Ugyanakkor a testnevelés ‒ amelyet már 1921-ben kötelezővé tettek az iskolákban ‒ egyre nyíltabban kapcsolódott össze a militarista szellemű neveléssel. 1947 és 1951 között szovjet mintára a sportot is állami ellenőrzés alá vonták. Mivel továbbra is a labdarúgás volt az egyik legnépszerűbb sportág, az 1950-es években leginkább ezt politizálták át. Az Aranycsapat kiugró nemzetközi sikereiből a hatalom is igyekezett profitálni, és a sikereket saját diadalaként könyvelte el. A diktatúra nyomásának enyhülésével a politika a sportból is kezdett visszavonulni. E folyamat azonban korántsem volt teljes, ezt az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja is bizonyítja. A Magyar Olimpiai Bizottság ugyanis kénytelen volt elfogadni a pártvezetés azon „ajánlatát”, hogy a Szovjetunió iránti szolidaritásból a magyar sportolók se vegyenek részt ezen az olimpián. A politikának ez a durva és közvetlen beavatkozása komoly törést okozott a magyar sportban, ami a későbbi eredményekben is megmutatkozott.

Az ArchívNet idei 4‒5. összevont számának fő témája tehát: „Sport, társadalom, politika a 20. században”. A témaválasztás azért is aktuális, mert a világjárvány miatt 2020 helyett az idén rendezték meg a labdarúgó-Európa-bajnokságot és a XXXII. nyári olimpiai játékokat. Összeállításunkban tizenegy írást közlünk, ezek közül hét kapcsolódik szorosan a témához. Sipos-Onyestyák Nikoletta a politika és a sport kapcsolatát vizsgálja az ún. kis-hidegháború korszakában, külön-külön részletezve a moszkvai, a Los Angeles-i és a szöuli olimpiát. Koós Levente egy 1963-as labdarúgó-mérkőzés kapcsán elemzi a Kádár-korszak legproblémásabb egyesületének számító FTC és a diktatúra irányítóinak viszonyrendszerét. Kántás Balázs és Szerényi Ildikó az egykor világhírű, de mára elfeledett sakkfeladvány-szerző, Neukomm Gyula eseménydús életét eleveníti fel személyes dokumentumok segítségével. Kiss András írása arról szól, miként kapcsolódott össze a két világháború között a testedzés a militarista neveléssel, és milyen szerepet játszottak ebben a vállalatok. Sáfár Gyula az 1950-es évek, míg Szabó Csaba Gábor a Kádár-korszak tömegsportját taglalja a Békés megyei spartakiádok, illetve a Komáromi Állami Gazdaság sportkörei vizsgálata alapján. Bubik Gyöngyi és Garadnai Zoltán a százéves korában nemrég elhunyt Fülöp edinburgh-i herceg és Magyarország sportkapcsolatairól ír annak kapcsán, hogy a herceg a múlt század hetvenes éveiben sportemberként többször megfordult Magyarországon, részt vett a Magyar Lovassport Szövetség által szervezett bajnokságokon, és a nemzetközi versenyeken is a magyar csapat riválisának számított. Négy további forrásközlést is olvashatunk. Völgyesi Zoltán a gyermekvasút építését és az ehhez kapcsolódó korabeli kommunista propagandát mutatja be. Csikós Gábor és Ö. Kovács József Varga Zsuzsanna közelmúltban megjelent, a magyar mezőgazdaság szocialista korszakát kelet-európai kontextusban tárgyaló angol nyelvű könyve kapcsán készít mérleget a jelenkortörténeti források feltárásának és értelmezésének módszertani kérdéseiről. Összeállításunk zárásaként Veres Emese-Gyöngyvér a székelyföldi evangélikus missziós egyház történetéről ír, Somorjai Ádám OSB pedig Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius utolsó magyarországi jelentéseit közli és beszámol a nuncius 1945-ös távozásáról is.

Budapest, 2021. november 26.

L. Balogh Béni

főszerkesztő