A „zsidórendeletek" hatása

Szőke Lajos rádió-ügye

Az alább közölt források Szőke Lajos budapesti lakos, nyugalmazott MÁV-főmérnök beszolgáltatásra ítélt rádiója körüli hercehurcát mutatják be. Amikor a Szőke család a zsidó rendelkezések miatt 1944 tavaszán kényszerűen az egyik lakásból a másikba költözött, a rádió a leltárba vett egyéb tárgyakkal együtt ottmaradt, s a felszólítás dacára sem volt képes beszolgáltatni. A precíz mérnökember pedig hiába próbált elmagyarázni a Postaigazgatóságnak a felszólítás teljesíthetetlenségét, hatóság továbbra is követelte tőle készüléket...

Zsidóellenes rendeletek 1944 tavaszán

Magyarországot 1944. március 19-én megszállta a szövetséges Németország. Az ország integritása formálisan nem változott, a magyar államfő Horthy Miklós a helyén maradt. Három nappal később a kormány élére a nácibarát, korábbi berlini követet, Sztójay Dömét nevezte ki a kormányzó.

Az új kormányba koalíciós partnerként az addig ellenzékben lévő szélsőjobboldali pártok, az Imrédy Béla vezette Magyar Megújulás Pártja és a Szálasival korábban szakító Nemzetiszocialista Párt is beléptek. A kabinet és a kormányzó mögött egy megszálló hadsereg állt csőre töltött fegyverrel, s 1944 tavaszán Magyarországon „az elkötelezett szélsőjobboldali fanatikusok, nácibarát kollaboránsok és karrieristák a kormánypárt szélsőségeseivel léptek szövetségre." Megindult az ország kifosztása, a baloldali, liberális és konzervatív pártokat betiltották, politikusaik közülük számosat koncentrációs táborba zárattak, a magyar gazdaságot a német hadicélok szolgálatába állították.

Horthy Miklós kormányzó nem vonult vissza a közügyek irányításától. Kizárólag a zsidókérdésben mutatott teljes

, amennyiben ezt ráhagyta az átalakított belügyminisztériumra, valamint a velük együttműködő német szervekre (elsősorban az Adolf Eichmann által vezetett , illetve annak mintegy 150 tagjára). Zsidótörvényt mindazonáltal nem fogadtak el, de erre nem is volt szükség: az 1920 és 1942 közötti 22 zsidótörvény a cselekvés meggyorsítása érdekében célszerűbbnek látszott a rendeleti intézkedés. Ezért - miközben az országba érkező német különítmény és a magyar belügyminisztérium tisztviselői kidolgozták a „végső megoldás" (Endlösung) menetét, azt megelőzően - a Sztójay-kormány rendeletek özönét zúdította a megfélemlített és már addig is jogfosztott zsidó lakosságra. A kormány 1944. március 22-ei megalakulása és augusztus 29-ei lemondatása között összesen 429 rendeletet bocsájtott ki; közülük 85 minősült - Karsai László történész megfogalmazásában - „zsidó tárgyú rendeletnek." Ezeken túlmenően számos körlevél, bizalmas rendelet, miniszteri leirat és egyéb közigazgatási intézkedés súlyosbította az üldözöttek helyzetét.

Melyek voltak ezek a gyorsan meghozott - súlyuknál, jelentőségüknél fogva meglehetősen heterogén - jogszabályok? Elsőként az 1944. március 29-én tartott minisztertanácsi ülésen rendelték el a zsidó tulajdonú gépkocsik bejelentési kötelezettségét, majd elkobzását. Hasonló módon jártak el a zsidók lakásaiban és üzleteiben felszerelt telefonkészülékekkel (lásd lejjebb). Megtiltották, hogy zsidók dolgozzanak a közigazgatási apparátusban, megszüntették szín- és filmművészeti kamarai tagságukat, kizárták őket a sajtókamarából. Zsidó nem folytathatott ügyvédi gyakorlatot. Ezek az intézkedések sok ezer munkahely megszűnését és ugyanannyi család megélhetési lehetőségének elvesztését jelentették. Több ezer, elsősorban vidéki keresztény lány állása szűnt meg azért, mert a falusi lányok erkölcseinek védelmére hivatkozva megtiltották a 45 éven aluli, nem zsidó nők alkalmazását a zsidó háztartásokban. A következő hetekben e kezdeti lépést követően újabb és újabb rendeletek jelentek meg, amelyek lépésről lépésre szorították ki a zsidókat a társadalomból. Zár alá vették és elkobozták vagyonukat (lásd lejjebb), kiszorították őket az értelmiségi és művészeti pályákról. Zsidók nem járhattak többé a keresztényekkel együtt moziba, színházba, kitiltották őket a strandokról és a fürdőkből. Csökkentették élelmiszeradagjaikat: külön élelmiszerjegyet kaptak, és naponta csupán egy-két órán át volt szabad bevásárolniuk, nem utazhattak szabadon. A pályaudvarokon a német megszállók segítségével felállított, Hain Péter detektív főfelügyelő irányított politikai rendőrség állandóan razziázott, és százával tartóztatta le a zsidókat. A német megszállást követően megindultak a szövetséges légitámadások. A bombakárosultakat zsidóktól elvett lakásokba telepítették, ellátásukat viszont a lakóhelyüktől megfosztottaknak kellett megfizetniük.

Nem feladatunk, hogy a német megszállást követő hónapok zsidóellenes intézkedéseit és a közvélemény-formálás megannyi aspektusát bemutassuk. Összességében csupán megjegyezzük, hogy a magyar jogalkotás mélypontját jelentő embertelen szabályok következtében a zsidótörvények hatálya alá eső több százezres tömeg tagjai másodrendű állampolgárokká lettek. A megfélemlített zsidó állampolgárokat április 5-től sárga csillag viselésére kötelezték. Jellemző módon a különféle mentesítések hatálya nem terjedt ki a vagyoni kérdésekre, s előfordult, hogy sárga csillagot ugyan nem volt köteles viselni az illető, a vagyonát a magyar állam mégis

. Lokális szinten az újonnan kinevezett főispánok pedig nemegyszer az említetteknél is embertelenebb rendeleteket .

Végső fokon a két barát és kolléga: Adolf Eichmann és Endre László belügyi államtitkár döntöttek e megfélemlített, megnyomorított, megalázott, jogfosztott és kifosztott lakosság

. Ezután gördülékenyen indult meg 1944. április 16-án a vidéki zsidóság gettókba zárása, május 15-én pedig - az országban észak-keletről dél-nyugati irányba tartva - Auschwitz-Birkenauba deportálása.

Ezen a napon történt október 23.

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1957

A belügyi szervek szerint Szegeden a „legerősebb és legsokrétűbb” az ellenséges elemek tevékenysége.Tovább

1958

Az [emigráns] magyar diákok III. világkongresszusa a Vatikán dísztermében emlékezett meg a forradalomról.Tovább

1989

Az Országgyűlés ünnepi ülését követően az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezve koszorúzási ünnepséget tartottak a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő