A „zsidórendeletek" hatása

Szőke Lajos rádió-ügye

Az alább közölt források Szőke Lajos budapesti lakos, nyugalmazott MÁV-főmérnök beszolgáltatásra ítélt rádiója körüli hercehurcát mutatják be. Amikor a Szőke család a zsidó rendelkezések miatt 1944 tavaszán kényszerűen az egyik lakásból a másikba költözött, a rádió a leltárba vett egyéb tárgyakkal együtt ottmaradt, s a felszólítás dacára sem volt képes beszolgáltatni. A precíz mérnökember pedig hiába próbált elmagyarázni a Postaigazgatóságnak a felszólítás teljesíthetetlenségét, hatóság továbbra is követelte tőle készüléket...

A rablás tragikomikuma: Szőke Lajos rádióügye

Az alább közölt források Szőke Lajos budapesti lakos, nyugalmazott MÁV-főmérnök iratait tartalmazzák.

Szőke Lajos 1883-ban Szatmárnémetiben született, s élete jelentős részét itt élte le. A budapesti Műegyetem elvégzése után visszatért szülővárosába, családot alapított. Előbb a Vasbehozatali Rt., majd a MÁV alkalmazásában dolgozott, majd innen főmérnökként ment nyugdíjba. Kikeresztelkedett zsidó volt, egyike annak a mintegy 800 000 magyarországi, köztük körülbelül 200 000 Budapesten élő állampolgárnak, akik az 1938 és 1941 között kiadott zsidótörvények értelmében zsidónak minősültek. Szőke családjával (feleségével és két leánygyermekével) 1940 novembere után, ismeretlen időpontban költözött a

. 1944. április 15-ig a főváros II. kerületében, a Retek utca 17. 4. emeletének 1. számú lakásában lakott. De nem sokáig, mert a kanárisárga csillagot viselő lakókat - amint az alább közölt 1. számú dokumentum tanúskodik - április 24-én „a német katonai hatóságok" kilakoltatták őket, lakhelyül ugyanazon emelet 3. (vélhetőleg kisebb méretű) ingatlanát jelölték ki számukra. Ezt a lakást már két hétig sem „élvezhették," néhány napon belül a IV. kerületi harmadik emeletére . Gerő Ágnes leszármazott írásbeli alapján tudjuk, hogy a Szőke-család ezúttal sem önként hagyta el lakását: az összeköltöztetések miatt történt mindez, s barátjuk, Mándy Stefánia hívására költöztek új otthonukba. Ezt a házat később, 1944 júniusában csillagos háznak ki. (Érdekességként említhető, hogy e lakásban alakult meg 1945-ben az Európa Iskola, amiről Mándy Stefánia költőnő és fia, Tábor Ádám költő is ). A család nem maradhatott új lakhelyén sem sokáig. A Sztójay-kormány által felállított Magyar Zsidók Központi Tanács (röviden: Zsidó Tanács) május 2-ai személyre szóló utasításában arról kapunk , hogy lakását ki kellet ürítenie és „az ottmaradt holmikról szóló leltárt szíveskedjék beszolgáltatni."

Szőke a 10 000 pengő feletti zsidó vagyon bejelentéséről és kötelező zár alá vételéről szóló, április 16-án kiadott 1600/1944. M. E. számú

értelmében már az első Retek utcai ingatlanban is leltárt , amit később a rendszeresített hivatalos formanyomtatványban is . Ugyanezt volt köteles megtenni - tanúk aláírásával hitelesítve - június 22-én új lakására vonatkozóan is. Utóbbi leltára feltűnően hosszú, 11 - ceruzával sűrűn teleírt - . Szőke Lajos összeírásai tipikusnak mondhatók: olyan kézzel, egyszerű lapokra írott feljegyzések, amelyek a lehető legapróbb részletekig tartalmazzák a tulajdonos ingóságait. Szerepelnek köztük bútorok, ékszerek, ruhák, evőeszközök, de az olyan kis értékű használati tárgyak is, mint a kézi mángorló, konyhakés, ruhakefe, tökgyalu, cukorszóró vagy egy üveg lekvár, illetve a rádió.

Az erős akaratú, racionális gondolkodású Szőke Lajost talán semmi nem érintette olyan élénken, mint a zsidók rádió-beszolgáltatási kötelezettségét szabályozó, április 19-én kelt - 217.300/1944. K. K. M. számú -

, amely 24 órán belüli beadási kötelezettséget írt elő a zsidók számára. (Megjegyzendő, és a már említett zavarodottságot, az egyes szaktárcáknak a zsidókérdésben megmutatkozó sietségét mutatja, hogy a jogszabállyal szinte párhuzamosan két hasonló is ). Így az a komikus helyzet állt elő, hogy amikor Szőkéék a Retek utcában egyik lakásból a másikba kerültek, a rádió a leltárba vett egyéb tárgyakkal együtt ottmaradt, s a felszólítás dacára sem volt képes beszolgáltatni. Ez irányú, április 28-ai, a Magyar Királyi Postaigazgatóságon belül működő Rádióátvevő Bizottságnak tett nyilatkozatát a precíz mérnökember a Postaigazgatóságnak is . Az ekkor már sokirányúan jogfosztott magyar állampolgárnak tehát azt kellett megmagyaráznia, hogy a hatóságok által előírt vagyonbejelentő leltárba miért került bele az 1934-ben használtan vásárolt, rövid hatósugarú, légoltalmi célból tartott rádiója. Ez láthatóan nem sikerült, és a Postaigazgatóság július 3-án kelt válaszlevelében kihágási eljárás terhe mellett 24 órát adott a kérdéses tárgy . Az külön mosolyt fakasztó körülménynek tekinthető, hogy a Postaigazgatóság májusban Szőke Lajos rádióengedélyét egyébként is visszavonta, mert „a visszacsatolt területen a megszállás alatt tanúsított magatartása alapján való kivételezettségét megfelelően nem ." Pedig a „megfelelő igazolást" Szőke már április 9-én sietett a Postaigazgatóságnak prezentálni, annál is inkább, hiszen szülővárosában és Kolozsvárott 1919-ben a román megszállás idején a magyar állam iránt tanúsított hűsége miatt épp ellenkező megítélés járt volna . Ebben a dokumentumban egyebek között, hiteles tanúk megnevezésével beszámolt arról, hogy 1919-ben Kolozsváron sosem tett a román államnak hűségnyilatkozatot, sőt, mint MÁV fűtőház-vezető, az irányítása alatt álló személyzetnek ugyancsak nem engedte meg. Mindezekért a nagyszebeni hadbíróság 1919. április 7-én letartóztatta, és hat hónapos börtönbüntetésre ítélte, ahonnan október 5-én szabadult. Szőkét ezután a román rendőrség éveken át megfigyelte, zaklatta, tartózkodási helyét el nem hagyhatta. Hazaszeretetéről tanúskodik végül a tény, hogy a retorziók dacára a szatmárnémeti Magyar Pártnak „mindvégig," azaz Kárpátalja 1939. márciusi visszacsatolásáig tagja volt.

Persze 1944 tavaszán, a Sztójay-kormány zsidókat érintő jogfosztásakor mindez már mit sem számított. Még akkor sem, ha csupán egy 10 éves otthoni rádiókészülék beszolgáltatásáról volt szó. A zsidóellenes jogszabályok sötét foltként lebegtek a hazai izraelita és kikeresztelkedett, mégis zsidónak minősülő keresztény családok felett. A fentiekben említett rádióügy és a megalázó magyarázkodás hiteles tükre a hazájukhoz hű, egyszerű zsidó és kereszténnyé lett zsidó származású állampolgárok és a német megszállás utáni szélsőjobboldali Sztójay-kormány 1944 tavaszi viszonyának.

Ezen a napon történt október 23.

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1957

A belügyi szervek szerint Szegeden a „legerősebb és legsokrétűbb” az ellenséges elemek tevékenysége.Tovább

1958

Az [emigráns] magyar diákok III. világkongresszusa a Vatikán dísztermében emlékezett meg a forradalomról.Tovább

1989

Az Országgyűlés ünnepi ülését követően az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezve koszorúzási ünnepséget tartottak a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő