Botrány a Katolikus Püspöki Kar 1951. évi hűségesküje utáni fogadáson

„Az eskü letétele után az Elnöki Tanács tagjai, a miniszterek és a Püspöki Kar tagjai átvonultak a fogadó terembe, ahol gyönyörűen megterített asztalok várták a vendégeket. Azonban az asztalhoz férni úgyszólván lehetetlen volt, mivel a filmesek, fotósok és újságírók mint a sáskahad ellepték és úgyszólván falták az ételeket, a likőrt és pálinkát borospoharakból itták. Kettő közülük teljesen berúgott.”

Bevezető

1951. július 21-én kiemelkedő jelentőségű esemény zajlott le az Országházban: a magyar katolikus egyház vezetői több évi ellenállás után meghajoltak az államhatalom előtt, és letették az esküt a Népköztársaságra, az 1949-es Alkotmányra.

Milyen út vezetett el eddig az időpontig és mennyi küzdelem zajlott le az ezt megelőző években?

A 20. század negyvenes évtizedének a végén egyre gyorsuló ütemben bontakozott ki a harc az ateizmust hirdető állam és az egyházak, főleg a Római Katolikus Egyház között. Ezeket a politikai összecsapásokat a kommunista párt által irányított államhatalom nyerte meg, az egyházakat, főleg a katolikus egyházat pedig folyamatos vereségek és veszteségek érték. Az eseménysor főbb állomásai: 1948 közepén államosították az egyházi iskolákat, ugyanezen év decemberében letartóztatták, és 1949 elején börtönbüntetésre ítélték Mindszenty József bíborost, esztergomi érseket. 1949 szeptemberétől fakultatívvá (vagyis csak választhatóvá) tették az addig mindenkire kötelező vallásoktatást. Októberben a Minisztertanács rendeletileg tette kötelezővé a Magyar Népköztársaságra, valamint az Alkotmányra leteendő esküt. Ezzel a katolikus klérustól a népköztársaság hivatalos elismerését akarták kikényszeríteni. (Az eskü szövege a következő volt: „Én X. Y. esküszöm, hogy a Magyar Népköztársasághoz, annak népéhez és Alkotmányához hű leszek; az Alkotmányt és az alkotmányos jogszabályokat megtartom; az állami hivatalos titkot megőrzöm; hivatásom körében a nép érdekeinek szolgálatával járok el, és minden igyekezetemmel azon leszek, hogy működésemmel a Magyar Népköztársaság megerősítését és fejlődését előmozdítsam.") Az eskü letételét azonban a püspöki kar és a szerzetesrendek vezetői megtagadták, arra hivatkozva, hogy ilyen cselekményt csak az „Apostoli Szentszék", vagyis a Vatikán engedélyével tehetnének meg.

1950 nyarán a déli határsávból telepítették ki a szerzeteseket, majd visszavonták e rendek működési engedélyét is (tehát feloszlatták őket), s csupán a megmaradó katolikus iskolákban „a tanítás ellátására szükséges megfelelő számú" tanítórend tevékenységét tették lehetővé.

1951-ben a kormányzat újabb lépéseket tett az egyházak ellenében: Grősz József kalocsai érseket - Mindszenty bebörtönzése után a katolikus egyház vezetőjét - május folyamán szintén letartóztatták, és összeesküvés címén pert kezdeményeztek ellene. 1951. június 23-án - a Grősz-per második napján - több megyéspüspököt ideiglenes háziőrizetbe helyeztek, és a június 28-ai ítéletben Grősz Józsefet 15 év fegyházra ítélték (vádlott-társai és a mellékperekben szereplők súlyos ítéleteket kaptak, több halálos ítélet is született).

Ezzel a katolikus egyház súlyos defenzívába szorult, sőt kénytelen volt látványosan is meghajolni a kommunista államhatalom előtt.

Július 3-án a püspöki kar nyilatkozatot adott ki arról, hogy a népköztársaság törvényeit megtartja, az ún. „államellenes" tevékenységet elítéli, és a korábbi egyház és állam közötti megállapodásokat betartja. Másnap a Minisztertanács törvényerejű rendeletet adott ki a főkegyúri jog gyakorlásáról (vagyis az egyházi állások betöltésének, a kinevezések jogáról), mely szerint új egyházi vezető csak az

előzetes hozzájárulásával kerülhet pozíciójába.

1951 július végén a püspöki kar nem halogathatta tovább a tőle elvárt aktust: a főpapok 21-én az Elnöki Tanács előtt személyesen megjelenve letették a fentebb ismertetett szövegű államesküt.

 

Magyar Filmhíradó 1951/30. - Felesküdött alkotmányunkra a római katolikus püspöki kar.

Képsorleírás: Autók érkeznek az Országház elé. Shvoj Lajos fehérvári püspök, Dudás Miklós görög katolikus püspök, Péteri József váci püspök, Badalik Bertalan veszprémi püspök, Hamvas Endre püspök és Beresztóczy Miklós vikárius, Virág Ferenc püspök, Widmann Kornélia Mária tartományfõnök, Sárközi Pál pannonhalmi fõapát, Szécsi Antal püspöki helynök, Máté János vikárius, Szabó Imre segédpüspök, Pintér László és Brezanóczky Pál helynökök, Bárd János segédpüspök, Kulányi Ferenc kalocsai érseki helytartó, Papp Kálmán gyõri püspök kiszállnak az autókból és az Országház lépcsõin mennek a kupolacsarnok felé. (folytatás)

 

Az eskü letételének eseménysorához kapcsolódóan ebben a cikkben egy érdekes adalékkal szolgálunk, amely bár közvetlenül nem ad új információkat az egyház és az állam közötti küzdelem történetéhez, sem pedig a hűségeskü letételének politikai vagy jogi körülményeihez, mégis is sok mindent megmutat az akkori idők mentalitásából.

Egyszerű esetről van szó, amely korábban is megtörtént, és manapság is gyakorta észlelhető, az adott helyzethez viszonyítva azonban igencsak komikusan hat, főleg, ha a kommunista párt által indított „kulturális forradalom" szándékához és céljaihoz, az új embertípus kineveléséhez hasonlítjuk.

A hűségesküt követő történésekből a következőket lehet rekonstruálni: az eskü után a résztvevők a szomszédos terembe vonultak át, ahol fogadást rendeztek a számukra. A megterített asztaloknál azonban a korabeli „médiamunkások" rendkívül illetlen módon és ízléstelenül viselkedtek, az első leírások szerint úgy körbeállták az asztalt, hogy másoknak oda sem lehetett férni. Teljes igyekezettel láttak neki felfalni a kirakott ínyencségeket, sőt a leírtak szerint a „süteményt és a tortát megállás nélkül ették". Az italokat sem hagyták veszendőbe menni, még a likőröket is borospoharakból itták.

Az eset nagy botrányt keltett, a fogadást rendező Elnöki Tanács Hivatalának személyzete mélyen felháborodott a történteken. Állításuk szerint „bár az eddigi fogadásokon sem volt fent nevezetteknek magatartása kifogástalan, azonban a legutóbbi minden eddigit felülmúlt [...] minden egyes dolgozónk felháborodással szemlélte viselkedésüket, maga az ÁVH-s bajtárs sem bírta szó nélkül nézni az egészet" - foglalták össze a két nappal később, július 23-án írt egyfajta feljelentésükben, amit

pártfőtitkár részére küldtek meg.

Ekkor lett „ügy" a dologból. Az iratot kivizsgálásra átküldték a sajtó felett felügyeletet gyakorló Népművelési Minisztériumhoz.

miniszterhelyettes elrendelte az eset vizsgálatát, aminek folyamatát a most közölt iratok dokumentálják. Ezek lényege: az esetet elítélték, és már előre nevelő hatású büntetést helyeztek kilátásba. A különböző sajtóorgánumok kiküldött munkatársainak viselkedését utólag ellenőrizték, azonban kissé meglepő fordulattal nem találták bizonyítottnak a róluk leírtakat, sőt a vizsgálatot tartó minisztériumi középvezető szavai szerint „akik az alatt az idő alatt, amíg mi ott voltunk, a legrendesebb magatartást tanúsították. Nem helytálló az a megjegyzés, hogy közülük bármelyik is berúgott volna." A vizsgálat ezt követően már csak arra irányult, hogy kiderítsék, ki volt az a két személy, aki berúgott. Az illetlen viselkedés, az ételek felevésének „bűne" gyorsan feledésbe merült. A gyanú a filmhíradós munkatársakra terelődött, s bár a Híradó- és Dokumentum Filmgyár igyekezett elodázni az ügyet és sokáig nem válaszolt, a minisztérium nem hagyta annyiban: három hónappal az eset után felszólításban sürgette meg a fegyelmi vizsgálat befejezését.

A vizsgálatot végül úgy zárták le, hogy két befolyás nélküli, egyszerű technikai szakembert találtak vétkesnek a munkafegyelem megszegésében (munkaidő alatti szeszfogyasztás, hangoskodás). Ehhez hozzátartozik, hogy az egyikről utóbb az is kiderült: egyik kollégáját „tettleges bántalmazás kilátásba helyezésével megfenyegette". Kettejüket fegyelmiben részesítették, s pénzbüntetésre ítélték. A minisztérium elégedetten vette tudomásul az ügy ily módon történő lezárását.

Az első leírásban foglalt adatok menet közben megváltoztak, és a vizsgálat végén már szó sem volt az onnan tudósító újságírók, beleértve a kiemelt napilapok (Szabad Nép, Magyar Nemzet) tudósítóinak vagy éppen az MTI munkatársának felelősségre vonásáról. Mint említettük, csak jelentéktelen „kiszolgáló" személyeket tettek felelőssé és szabtak ki rájuk büntetést, pedig a feljelentés szerint az eskü után az „asztalhoz férni úgyszólván lehetetlen volt".

 

***

 

A dokumentumokat időrendben közöljük, melyekben az egyértelmű elgépeléseket javítottuk, a rövidített szavakat [] jelben egészítettük ki. Az iratokban szereplő nevek esetében úgy jártunk el, hogy a kisebb beosztású dolgozók neveinek esetében csak az utóneveket adtuk meg teljesen, a vezetékneveket kezdőbetűvel jelöltük. A minisztérium vezetőit, valamint az ismertebb újságírókat teljes névvel adjuk közre. A végül fegyelmi vétségben elmarasztalt két filmtechnikus nevét szintén csak kezdőbetűvel és keresztnévvel hozzuk nyilvánosságra.

Ezen a napon történt február 23.

1903

Az Amerikai Egyesült Államok kormánya örökös bérleti szerződést köt a Guantánamo-öbölbeli katonai támaszpont használatáról Tomás Estrada...Tovább

1918

Megkezdődik az oroszországi Munkás-paraszt Vörös Hadsereg létrehozása. (A nap emiatt a rendszerváltás után is a haza védőinek emléknapja...Tovább

1919

Gróf Károlyi Mihály köztársasági elnök saját birtokán, Kápolnán megkezdi a földosztást.Tovább

1938

Jiří Menzel cseh filmrendező, színházi rendező, színész.Tovább

1957

Megjelent az Ifjúsági Fehérkönyv, amely a követségeket is felhasználva nemzetközi méretekben terjesztette azt az állítást, hogy a magyar...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő