Cseres Tibor levelezése I.

Levelek Cseres Tibornak (1950-1959)

A diktatúra szorításában

„Megbízzuk Cseres Tibort elvtársat egy kb. 8-10 ív terjedelmű ifjúsági regény megírásával. A regény témája röviden a következő: Egy község dolgozó parasztjai a kulák és [a] klerikális reakció befolyására nem mernek vállalkozni a termelőszövetkezet megalakítására. A Párt azonban nem akar meghátrálni az elkezdett munkában, és az ifjúságot kéri meg, hogy alapítson termelőcsoportot. Az ifjak vállalkoznak s egy esztendei nehéz munka és súlyos harcok árán virágzó gazdaságot létesítenek, az egykori elhanyagolt kulák és urasági földeken.”

3. 1956

 

a.

Cseres Tibor Koczogh Ákosnak

1956. február 13.

Nagyságos Uram,

gratuláló

porig aláztak. Ezt kellett megérnem, hogy így bánjon vélem? Reméltem pedig, hogy pellengérét díjnokságomnak megjegyzéstelenül hagyja elfutni az idő óceánjában. Ezzel engem pénztől ütöttek el Uram! Nagyobb pénztől! Tárgyra! Kiáltom magamnak lelkesítően. Elolvastam novelláid. Gondolkoztam rajtuk, aztán megint elolvastam őket. Attól tartok még mindig, hogy véleményem nem eléggé részletes, nem eléggé gyakorlatias. De személyesen lehetne csak egészen bőven és teljes haszonnal beszélni külön-külön darabról-darabra szállva.

Kezdem mindjárt a stílussal. Végestelen végig, mondatról mondatra tetszik: szép, ízes. S a novellák legtöbbje mégsem egészen teljes hatású. Ez egyrészt a szerkesztés miatt van így, másrészt a laza, vagyis ellazsált célratörés miatt. Példákat a felsorolásban próbálok hozni. Óvatos Kerekes: 7 lapnyi expozíció, 2 lap főcselekmény - micsoda aránytalanság! Addig, hogy a kulcsokat átadja a házmesternek, legfeljebb két lap lehet, a szerelők munkája viszont legalább 4, amelyben, ha egyáltalán érdekessé akarod tenni, valami olyan játék kell, ami okot ad azt hinnünk, hogy ezek csakugyan tolvajok - pedig csak a háziúr kóros félelmét ismerik fel és mókáznak. A poen megvan - véletlenül csakugyan elviszik a kalapácsot stb. Családtag: itt is 9 lap az előkészítés! Különben minden benne van, és jól van benne - de mivel a néni sorsáért nem folyik eléggé késhegyig menő küzdelem, ő maga nem dől be annyira, hogy a meredély szélén botorkáljon (amit csak a végén oldanánk fel) nem elég feszült. Vénasszony: jó. Már olvastam, akkor is tetszett. A fűtő: Majdnem jó. Az egészet Zsófi tudatán kell végigfuttatni! Csuli: több történet egybeszerkesztve, anélkül, hogy az elején exponálnád keményen, durván a disznóságot. A kapagép itt három sornál többet nem kaphat. A felszökkenő jólét egyébként jóízű etimológiája nem ide, máshová kívánkozik. Kitűnő félkész áru, de máshová kell tenni. Ennek a novellának három hőse van: Csuli, Kocsis és a halász - egyenrangúak. Persze a két ember a végén felmagasodik. Őszi nyírfa: Rettenetesen meglep, hogy a novella a vénasszony halálára szalad ki. Ez teljesen előkészítetlen. Emberség: kitűnő nyersanyag. Ehhez azonban még történet kell, mely nyomokban meg is van. Így: karcolat, portré. Karácsonyi lázadás: minden jó elem meg van benne. Első személyben a kis Mikin keresztül kell feszíteni, expresszív, szubjektív, fájdalmas naivsággal. Béna gyermekem: Nem elég feszült. A borzalmak egyáltalán nincsenek megírva. Az ilyenfajta szűkszavúság kiveszi a

Ezen a terjedelmen belül, néhol fájdalmasan bőbeszédűnek kell lenned!

Hitvány vasműves. Nem kell odaírni, hogy vázlat. Mert nem is vázlat, csak azért mert könnyűszerrel el lehet képzelni, hogy hogyan egészülhetne ki regénnyé ez az elbeszélés. Így, amint van, késznek érzem ezt. Sajnos egyedi esete a magyar történelmi elbeszélésnek. Talán mindössze János figuráját kívánnám egy kicsit tovább rajzoltatni még a későbbiek során, tehát a kolozsvári környezetben. Még egy szót a Béna gyermekemhez. Ezt nem szabad első személyben elmondani, itt rideg, tárgyilagos pontossággal kell adni az anya küzdelmét és borzalmát. Ezt is a feszültség miatt.

Ezeknek az írásoknak a sikere és a nagyobb sikere ugyanis a feszültségen és a még nagyobb feszültségen múlik. Ám akár hozzájuk se nyúlj, ezek így is jó, élvezetes írások. De nem izgalmasak. Amiket felböfögtem, azt mind a vélt izgalmasítás végett hánytorgattam.

Már megbocsáss! Kimeríthetetlen baráti üdvözlettel         Tiborod

Budapest, 1956. február 13.

 

Gépirat.

Ezen a napon történt május 25.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő