Cseres Tibor levelezése I.

Levelek Cseres Tibornak (1950-1959)

A diktatúra szorításában

„Megbízzuk Cseres Tibort elvtársat egy kb. 8-10 ív terjedelmű ifjúsági regény megírásával. A regény témája röviden a következő: Egy község dolgozó parasztjai a kulák és [a] klerikális reakció befolyására nem mernek vállalkozni a termelőszövetkezet megalakítására. A Párt azonban nem akar meghátrálni az elkezdett munkában, és az ifjúságot kéri meg, hogy alapítson termelőcsoportot. Az ifjak vállalkoznak s egy esztendei nehéz munka és súlyos harcok árán virágzó gazdaságot létesítenek, az egykori elhanyagolt kulák és urasági földeken.”

 

A levelek tartalma

Forrásválogatásunkban zömmel Cseres Tiborhoz írott leveleket közlünk az ötvenes években, amelyek tükrözik a kort, sokszor meglepő, hogy a sematizmus mennyire átüt e szakmai tartalmú leveleken. A levelek tükrözik Cseres Tibor emberi, baráti kapcsolatait is, bár gondolataira csak áttételesen utalnak, hiszen általában ő a címzett. Szerepelnek benne hivatalos levelek: felkérés egy propaganda regény megírására, amit végül nem írt alá (1/a. forrás), vagy egy másik esetben Földes Mihály hivatalos bíráló levele (1/b. forrás), amelyben többek között arra hívja fel Cseres Tibor figyelmét, hogy a „bolsevik pártosság minél magasabb színvonalú kifejezése alapvető fontosságú követelmény". Ugyancsak ebbe a körbe tartozik Kőbányai György megmosolyogató levele (1/c. forrás), amelyben a dramaturg mintegy kioktatja az írót novellájának átírásáról, hogy megfelelő, a kommunista jövő nagyszerűségét bemutató

Egészen más színvonalat képvisel Mészöly Dezső levele ugyanerről a novelláról, aki a színházi bemutatás érdekében kíván némi átdolgozást. Levelének vége is erre utal: „arra kérlek, írd meg, ha bárhol bármilyen dramaturgi[ai] erőszaktételt érzel előzetes tanácsainkban" (1/d. forrás). Előfordult, hogy elutasították egy-egy írását. Erre példa Máté György levele, aki a Here báró című regény részletének megjelentetését szerelmi jelenete miatt veti el. „Keressél egy másik részletet, amelyben, mondjuk, ebédelnek, sétálnak, csak ezt ne csinálják!" (2/d. forrás.)

A levelek hangneme arról is tudósít, kikkel volt közeli, baráti viszonyban. Nagy László rövid, szösszenetnyi levele is ilyen, ahogy bejelenti gyermeke születését. (2/a. forrás.) Sarkadi Imre évődő levelének megszólítása és a búcsú szintén a barát hangját tükrözi: „Főhercegem!

[...] volna egy akkora kérésem Nagyságodhoz, hogy ki se lehet mondani. [...] Imre, a sarkon lakó Ady nemzetségből és pápai áldásom, természetesen - valamint, hogy üdvözlöm mindazokat, akiket szeretek ott." Örkény István személyes jellegű kérése szintén a belsőséges viszonyt tükrözi. (3/i. forrás.)

Mint látható, a kor jelentős íróinak nagy hányada kapcsolatban állt Cseres Tiborral. Az eddig említettek mellett illés Endre (2/c. forrás.), Csanádi Imre (2/h. forrás.), Illyés Gyula (2/i. forrás.), Hatvany Lajos (2/j. forrás.), Kodolányi János (3/d. forrás.), melyben ki-ki korának, habitusának megfelelő stílusban szólítja meg Cserest

Valódi politikai nézetekről, belső érzésekről viszont nem sokat tudunk meg, hiszen bármikor beletekinthetett a hatóság a levelekbe, a levéltitok fogalma ismeretlen volt számukra. „Csupán" áttételes, nem közvetlen politikai véleménnyel találkozhatunk, bár ez is az enyhültebb 1954-es évben készült. Toma Ádám egy szakcikke kapcsán háborog: „Az Élet és Tudomány rendelte, jó is, igaz is, mégsem jelenhetett meg, mert a szerkesztőbizottság úgy vélte: minek beszélni róla, amikor nincs rizs, nem kapható. Marha nézet. Hisz évek óta ez a helyzet, noha sokszorosát megtermeljük a hazai szükségletnek. Meg aztán: talán búza, disznó, marha, kukorica van? S mégis írunk róla." (2/b. forrás.) Toma Ádám más levele is arra utal, hogy igyekezett a kapcsolatot tartani Cseressel, s írói, műítészi babérokra tört, bár maga is tudta: „Persze, mondhatod: hogy kerül a csizma az asztalra? Trágyarevű volt szerkesztője miként mer beleártózkodni a Parnasszusba?" (2/k. forrás.)

 

Különleges helyet foglal el a válogatásban az erdélyi Sombori Sándor, aki több mint egy évtizeddel a háború alatti találkozás után számol be életéről Cseres Tibornak: „itt, az 'egyetlen' igazi irodalmi élettől oly távol, szükséglet, vigasz és felfrissülés kibeszélgetni magamat valakivel, aki ott van, ahol magam is szeretnék élni, s ahol jogom volna élni nekem is, sokkal inkább, mint sokaknak." (3/c. forrás.),

 

Legkerekebb része a válogatásnak a Koczogh Ákossal folytatott levelezés, már csak azért is, mert itt Cseres gondolataiból is kapunk egy-két villanást. A levelek arra utalnak, hogy az írói lét perifériáján élő Koczogh munkásságát is értékeli Cseres, s belső problémáit megosztja barátjával: „Mióta a legutolsó könyvem ára elfogyott, szűkösen mindig kerül annyi forintunk, amennyivel el tudunk vergődni, néha egészen váratlan forrásból." (2/l. forrás.) Emellett szakmai olvasásélményéről is beszámol, ami egyúttal kritika is egy pályatárs-barát felé: „Nemrégiben Sarkadi készülő novellás könyvét szemeltem végig, hol nyikorognak a történetek csuklói. Különböző olajokat és csapágyakat javasoltam, de amilyen hiú zsenialitására, nem veszi figyelembe a jámbor pályatárs megjegyzéseit. Rossz is lesz ez a kötete." Viszonyukat egy másik levél is jelzi, amelyben Cseres Koczogh novelláskötetéről őszintén formál írásról-írásra röviden véleményt. ((3/a. forrás.). Az '56-os forradalom előtti napok levelek is érdekesek, amelyben az irodalom áramköréből kiszorult Koczogh Ákos hangulata tükröződik vissza: „megint tolakodom, mert nagyon kevesetek közül téged szeretlek, és nem tudom, mi van Veled. Úgy látszik: mégis igaz, hogy az ember csak Vecsésig ember. Maradok én itt, ha kell, beleveszek ebbe a szörnyű semmibe." Cseres gyors válasza pedig igyekszik megnyugtatni pályatársát - „nincs okod borúra igazán" - tudósít egyes változásokról, de a napi politikai változásokról ekkor sem ejt szót.(3/e. és f. források.) Karácsonyi lap helyett írt rövid levelében is csupán finom utalás érezhető a vesztett forradalom utáni hangulatára. „Lapot kellene írnom, 'boldogságos' lapot, vagy hosszú-hosszú levelet, beszámolandó mindenről. Lapon azonban kevés férne - levélre meg nem bízom vélekedéseinket. Melyeket még mondatokba foglalni eszélytelen is volna s

Ezen a napon történt május 25.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő