Cseres Tibor levelezése V.

Levelek Cseres Tibornak (1986-1989)

Történelmi forgószélben az Írószövetség élén

„A mi falunkban a gyermekek között, iskolaudvaron és utcán ez a csúfolkodás folyt: oláh, oláh, vad oláh! mért szartál a pest alá? nem szartam a pest alá, csak a lapító alá. A románok pedig vissza nekünk: magyar, magyar, macskaszar, taliga vető kutyaszar. 45 után elmentem a falunkba és megkérdeztem a református papot, vajon észlelhető-e még a gyermekek közt efféle csúfolkodás? [...] A református pap ezt mondta: 'Kihalt már ez. Akkor volt csúfolkodás, de nem volt gyűlölet.' Most nincs csúfolkodás, de van gyűlölet." (Szánthó Béla Cseres Tibornak)

Támadások az új elnökség ellen

A hatalmat képviselők a közgyűlésen még szavakban sem vágtak vissza a támadások hallatán. Feltételezhetően menet közben kapott legfelső instrukció alapján kerülték a kenyértörést. Úgy gondolták, minden eszköz rendelkezésükre áll, amivel a helyzetet képesek kedvezően megoldani. Első lépésként szinte teljes hírzárlatot rendeltek el, hamis, könnyen félremagyarázható információkat hintettek el, főként a teljes rendszerváltást követelő közgyűlési felszólalások miatt. A nyíltan fellépő ellenzéki írók és a nyomukban felbátorodottak úgy gondolták, elérkezett az ideje egy frontális támadásnak, a hatalom állapota-bomlása és tehetetlensége különösebb veszély nélkül sikert hozhat, magával ragadva a társadalom elégedetlen csoportjait. A MÍSZ vezetése, Cseres Tibor elnök, az elnökség zöme s a választmánynak egy része másként ítélte meg a helyzetet: szívós, ellenlépésekben gazdag magatartásra számított és készült fel, hosszútávú stratégia jegyében igyekezett alakítani viszonyát a védekezésre kényszerülő hatalommal, mindenek fölött az Írószövetség létének és egységének megóvása érdekében. Mindezt a Szövetség keretein belül folyamatosan tevékenykedő „radikálisokkal" együtt, azokkal állandó vitában kellett érvényre juttatni.

A vezetésből „kiszavazott" párttagok, megbízható káderek és az ellenzéki „keménymag" vezető testületekbe kerülése azonnali lépésre késztette a felső vezetést. Pál Lénárt szóbeli tájékoztatása nyomán a Politikai Bizottság 1986. december 29-én úgy határozott, hogy Köpeczi Béla beszéljen Cseres Tiborral, s

vele: „az elnökség összetételével kapcsolatos közlésükre hivatalos választ most nem ad: a létrehozott testülettel, személyi összetétele miatt a minisztérium hivatalos kapcsolatot tartani nem tud: ez a testület nemzetközi téren nem képviselheti a magyar irodalmat. Helyesli, hogy a fentieket közöljék az elnökségben lévő párttagokkal is. Úgy határoz, hogy a MÍSZ-ben kialakult helyzetről készüljön rövid tájékoztató a szocialista országok testvérpártjai részére. A tájékoztatóban kérjük segítségüket ahhoz, hogy írószövetségeik irodalmi ügyekben ne a MÍSZ-szel, hanem a M[agyar] N[ép]K[öztársaság] MM-ával tartsanak kapcsolatot." Az akció megindult: a MÍSZ nem tudott a hazai nyilvánossághoz fordulni közléseit változtatás nélkül közlő napilap hiányában, s egyik legfontosabb működési területén sem ügyködhetett, jog, utazási engedélyek és fedezet híján. De nem csak megbénítására, hanem fölöslegessé tételére is sort akartak keríteni. A terv szerint, amelynek forrása és születési ideje tisztázatlan, a MÍSZ párttag és a hatalomhoz valamilyen oknál fogva ragaszkodó írók kilépése útján megalakítják az új, a hatalommal együttműködő Írószövetséget.

Úgy tűnik, mintegy 300 fő körüli csatlakozóra számítottak, a MÍSZ tagságának kb. a felére. Huszonnyolc plusz egy tag ki is lépett, részletesen, levélben indokolva elhatározását, vagy csupán a tény jelzésére szorítkozva. Utolsónak a miniszter, Cseres Tibor szolíd figyelmeztetése után. Ez a „hullám" 1987. január 19-én megtört, még a párttagok sem engedelmeskedtek. Ha újabb kilépő nem is akadt,

igen.

Az ellen-Írószövetség megalakítása kudarcba fulladt. A MÍSZ elnöksége január 14-ei ülésén nyilatkozatot fogadott el,

hangsúlyozták: „Az Elnökség a tagság bizalmát élvezve, a Közgyűléssel egyetértésben a maga eszközeivel nagyobb szerepet kíván vállalni a szocialista megújulást szolgáló reformpolitika megvalósításában." Január 19-én a művelődésügyi miniszter fogadta az ÍSZ elnökét, és közölte vele a PB által jóváhagyott döntést. Cseres viszont azt hangsúlyozta, hogy ő személy szerint az „írótársadalom és a politika közötti megbékélést" kívánja szolgálni. , hogy a kifogásolt személyek lemondása esetén módosulnának-e az együttműködés esélyei." A válasz ekkor, de a későbbi puhatolódzások alkalmával is egyértelmű volt: a hat kifogásolt személynek távoznia kell a vezetésből és az írószövetségből is. Ezt a követelést a szövetség vezetése elutasította.

A PB január 27-ei ülésén jóváhagyta a Köpeczi ̶ Cseres tárgyalásról szóló tájékoztatót, amelyben a miniszter vázolta új tervét egy irodalmi kollégium létrehozásáról, amely magához vonná a nemkívánatos ÍSZ minden lényeges működési területét. A Testület szükségesnek tartotta, hogy az Irodalmi Kollégium létrehozásával kapcsolatos javaslattal egyidejűleg, az eddigi tapasztalatok alapján tegyen

a „további feladatokra is." Ekkor már a szerkesztőségekben lehetett az a miniszteri dörgedelem, amely 31-én a Népszabadságban, „Reform, nyitottság és eszmeiség" címmel tompított hangon és rafináltabb fogalmazásban a Társadalmi Szemle 2. számában . Mindkettő a manipulatív megnyilatkozások iskolapéldája. Február elején a PB már részletesebben is tájékoztatást kapott az Irodalmi Kollégiumról. Március 17-én adott újabb beszámoló szerint a Kollégium tagságára felkért személyek többsége elvben egyetértett, néhányan gondolkodási időt kértek. A választmány tagjai „közülük is kiemelkedően Cseres Tibor, Veress Miklós és Galgóczi Erzsébet - jelenleg összeférhetetlennek" a Kollégium munkájában való részvételt MÍSZ-beli tisztségükkel.

Köpeczi úgy látta, hogy az elnök Tiszatáj-ügyben leginkább kompromittálódott két

leváltásának kezdeményezésével polarizációt idéz elő, ami - szerinte - „várhatóan befolyással lesz az események továbi menetére." Azaz, növeli a vezető testületek tagságának megosztottságát, így a Szövetség szétrobbantásának lehetőségét. Az elnökség március 25-ei ülésén Cseres Tibor ismertette a miniszter alapszabály-korlátozást elrendelő átiratát. A helyzet ismeretében Annus József önként lemondott elnökségi, titkársági tisztségéről. Levelében azt kívánta, hogy „jól elgondolt koncepció révén" sikerüljön megőrizni a Szövetség státusát, s az elveszett jogokat visszaszerezni. Ugyancsak összetűzést, hosszadalmas belső töprengést okozott három megüresedett választmányi hely betöltése. Olyan megoldást kellett találni, amely nem értelmezhető újabb alapszabály-sértésként, gesztus értékű a politikával szemben, ugyanakkor a személyes sérelmek számát sem növeli. Az igen szenvedélyes viták közepette Cseres azt : „én a minimális kompromisszumra vagyok hajlandó." Végül is Köpeczi a kooptálást - tehát három párttag bekerülését a választmányba - gesztusként értékelte, de mivel alapszabálysértés történt, óvást emelt. Így a Sánta Ferenc által javasolt megoldás mellé állt az elnök is, miszerint be kell hívni a három soron következő tagot - függetlenül attól, hogy párttag-e vagy sem! - Király Istvánt, Koczkás Sándort és Garai Gábort pedig a választmányi ülésekre, tanácskozási joggal. Bár a hatalom egyes képviselőitől érkeztek a közeledés lehetőségére utaló tanácsok, és az elnök kijelentette nincs szó '56-hoz hasonló „tűzcsóva dobásról", a nyári hónapok nem hoztak szembetűnő eredményt.

Politikai Bizottság szeptember 22-ei ülésén megbízta a KB TKKO-t, hogy „két hónapon belül dolgozzon ki (MM-el) egyeztetett álláspontot az Írószövetségben kialakult helyzet normalizálásának lehetőségéről." Az enyhülés jeleként feloldották Csurka István szilenciumát. Ilyen értelemben nyilatkozott a sajtónak Vajda György művelődési miniszterhelyettes és Koczkás Sándor, a szövetség szakosztály

. A PB meghallgatta Radics Katalin helyzetértékelését. A hozzászólók között Kádár János is kifejtette véleményét, majd a testület a következőképpen foglalt állást: „(a beszámoló) továbbá az elmúlt év tapasztalatai alapján lehetőség van az írószövetség és az MM közötti kapcsolat rendezésére. A tapasztalatok alapján lehetségesnek látja [a PB], hogy a kapcsolatok normalizálásával párhuzamosan a művelődési miniszter mellett - a PB 1987. február 10-ei határozatával összhangban - irodalmi tanácsadó testület jöjjön létre, amelyben az ÍSZ vezetői is részt vesznek." Ajánlotta, hogy az MM és a TKKO „tegye meg a szükséges lépéseket". Ennek a döntésnek az értelmében érkezett az MÍSZ elnökéhez a miniszter levele, amely felfüggesztette a MÍSZ működésének korlátozását 1987. december 2-ával.

Ezen a napon történt október 23.

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1957

A belügyi szervek szerint Szegeden a „legerősebb és legsokrétűbb” az ellenséges elemek tevékenysége.Tovább

1958

Az [emigráns] magyar diákok III. világkongresszusa a Vatikán dísztermében emlékezett meg a forradalomról.Tovább

1989

Az Országgyűlés ünnepi ülését követően az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezve koszorúzási ünnepséget tartottak a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő