A levelekről

Az alábbi levelek szükségképpen ezeknek az éveknek szubjektív válogatását tartalmazzák, így például nincsenek benne azok a hivatalos és nem hivatalos levelek, melyekben a kommunista rendszerhez hű írók bejelentik kilépésüket az Írószövetségből. Ha nem is teljes, de áttekintő képet nyújt erről a kérdésről az Archívnetben korábban megjelent írásom Kilépések, visszalépése (5. évf. 2005. 1. sz.). Kivételt csak olyan esetben tettem, ha valaki kimaradt az akkori forrásközlésből, s levele nem egyszerűen a kilépés tényét közli, hanem alapos indoklást is szükségesnek tartott döntése indoklásához. Ördög Szilveszter levele ide sorolható.

A levelek tükrözik e néhány év mozgalmasságát, küzdelmét, de azt a tekintélyt is, amit az évtizedek során írói teljesítményével és emberi tartásával Cseres Tibor kivívott magának. A külföldön élő vezető emigráns írók is felvették vele a kapcsolatot, s e levelek arra utalnak, hogy Faludy György, Márai Sándor, Határ Győző élénk figyelemmel kísérték a magyarországi változásokat. Ismét találkozhatunk Szánthó Béla, a régi barát és katonatárs leveleivel, aki mindig elejt valamit a régi emlékmorzsákból. A határon túli magyar írók, többek között az erdélyi Kolozsvári Papp László, Domokos Géza levelét szintén olvashatjuk a válogatásban.

Egyes levelek a baráthoz, mások az elnökhöz szólnak, de többségük mindkét minőségében megszólítja Cseres Tibort.

Szívszorongató a tolószékhez láncolt 85 éves Szombathy Viktor levele, aki azt kéri Cserestől, hogy senki sem terjessze fel semmilyen díjra, mert „ismeretlen jótevőim mindig keresztbe teszik előttem azt a bizonyos szalmát. [...] Tudom, hogy más sokkal jobban megérdemli, dehát én már harmadszor kő-matracra esvén, negyedszer nem szeretnék irodalmi életünk csúfja lenni. Három fricska elég. Ez egyúttal annyit is jelent, hogy bizonyos felsőbb helyeken nemigen vagyok jól beírva." Ugyancsak megható a levélváltás Halápy Jánosné, Lili néni és az író között. A műfordításból élő idős hölgy gyerekkori háborús emlékeket felelevenítő dicsérő levelére Cseres örömteli szavakkal reagált.

Ezeknek az éveknek egyik legfontosabb műve a Vízaknai csaták, ami levélírók zömének egyértelmű elismerését váltotta ki. Szabolcsi Miklós dicsérő szavai azonban egy olyan tényre hívja fel a figyelmet, ami a 100 évet átfogó családtörténet mellett a kötet alapmotívuma „Erdély autonómiája egy tág Magyarország keretében, - meggyőző és ugyanakkor tragikusan időszerű - időszerűtlen is. Ez tiszta és szép lobogó."

Egyetlen támadó jellegű kritikát kapott a regény. Egy Erdélyből Izraelbe települt levélíró szerint a könyv nem segíti a magyar-román megbékélést, mivel „a magyar irredentizmus gondolatait tükrözi és szolgálja, kiemelve az erdélyi magyarok és félmagyarok pozitív jellemét és magatartását, ugyanakkor a román népet egészében, és szinte kizárólag, negatív tulajdonságokkal és megnyilatkozásokkal tüntetve fel."

Írószövetségi elnökségének talán legtisztább értékelését Tardy Lajos 1988. karácsonyi üdvözlő levelében találhatjuk: „Engedd meg, hogy [...] köszöntselek mindazért, amit a lepergett esztendőben a tollforgatók céhéért véghez vittél, s amely sikeres gigászi küzdelemnek nemcsak nézője, de boldog (bárha passzív) átélője lehettem és voltam: a Szövetség poraiból való diadalmas megelevenedésének, a jó ügy győzelmének. Nagy elégtételek egész sorát köszönhetjük és köszönjük is neked."