Támadások az új elnökség ellen

A hatalmat képviselők a közgyűlésen még szavakban sem vágtak vissza a támadások hallatán. Feltételezhetően menet közben kapott legfelső instrukció alapján kerülték a kenyértörést. Úgy gondolták, minden eszköz rendelkezésükre áll, amivel a helyzetet képesek kedvezően megoldani. Első lépésként szinte teljes hírzárlatot rendeltek el, hamis, könnyen félremagyarázható információkat hintettek el, főként a teljes rendszerváltást követelő közgyűlési felszólalások miatt. A nyíltan fellépő ellenzéki írók és a nyomukban felbátorodottak úgy gondolták, elérkezett az ideje egy frontális támadásnak, a hatalom állapota-bomlása és tehetetlensége különösebb veszély nélkül sikert hozhat, magával ragadva a társadalom elégedetlen csoportjait. A MÍSZ vezetése, Cseres Tibor elnök, az elnökség zöme s a választmánynak egy része másként ítélte meg a helyzetet: szívós, ellenlépésekben gazdag magatartásra számított és készült fel, hosszútávú stratégia jegyében igyekezett alakítani viszonyát a védekezésre kényszerülő hatalommal, mindenek fölött az Írószövetség létének és egységének megóvása érdekében. Mindezt a Szövetség keretein belül folyamatosan tevékenykedő „radikálisokkal" együtt, azokkal állandó vitában kellett érvényre juttatni.

A vezetésből „kiszavazott" párttagok, megbízható káderek és az ellenzéki „keménymag" vezető testületekbe kerülése azonnali lépésre késztette a felső vezetést. Pál Lénárt szóbeli tájékoztatása nyomán a Politikai Bizottság 1986. december 29-én úgy határozott, hogy Köpeczi Béla beszéljen Cseres Tiborral, s

vele: „az elnökség összetételével kapcsolatos közlésükre hivatalos választ most nem ad: a létrehozott testülettel, személyi összetétele miatt a minisztérium hivatalos kapcsolatot tartani nem tud: ez a testület nemzetközi téren nem képviselheti a magyar irodalmat. Helyesli, hogy a fentieket közöljék az elnökségben lévő párttagokkal is. Úgy határoz, hogy a MÍSZ-ben kialakult helyzetről készüljön rövid tájékoztató a szocialista országok testvérpártjai részére. A tájékoztatóban kérjük segítségüket ahhoz, hogy írószövetségeik irodalmi ügyekben ne a MÍSZ-szel, hanem a M[agyar] N[ép]K[öztársaság] MM-ával tartsanak kapcsolatot." Az akció megindult: a MÍSZ nem tudott a hazai nyilvánossághoz fordulni közléseit változtatás nélkül közlő napilap hiányában, s egyik legfontosabb működési területén sem ügyködhetett, jog, utazási engedélyek és fedezet híján. De nem csak megbénítására, hanem fölöslegessé tételére is sort akartak keríteni. A terv szerint, amelynek forrása és születési ideje tisztázatlan, a MÍSZ párttag és a hatalomhoz valamilyen oknál fogva ragaszkodó írók kilépése útján megalakítják az új, a hatalommal együttműködő Írószövetséget.

Úgy tűnik, mintegy 300 fő körüli csatlakozóra számítottak, a MÍSZ tagságának kb. a felére. Huszonnyolc plusz egy tag ki is lépett, részletesen, levélben indokolva elhatározását, vagy csupán a tény jelzésére szorítkozva. Utolsónak a miniszter, Cseres Tibor szolíd figyelmeztetése után. Ez a „hullám" 1987. január 19-én megtört, még a párttagok sem engedelmeskedtek. Ha újabb kilépő nem is akadt,

igen.

Az ellen-Írószövetség megalakítása kudarcba fulladt. A MÍSZ elnöksége január 14-ei ülésén nyilatkozatot fogadott el,

hangsúlyozták: „Az Elnökség a tagság bizalmát élvezve, a Közgyűléssel egyetértésben a maga eszközeivel nagyobb szerepet kíván vállalni a szocialista megújulást szolgáló reformpolitika megvalósításában." Január 19-én a művelődésügyi miniszter fogadta az ÍSZ elnökét, és közölte vele a PB által jóváhagyott döntést. Cseres viszont azt hangsúlyozta, hogy ő személy szerint az „írótársadalom és a politika közötti megbékélést" kívánja szolgálni. , hogy a kifogásolt személyek lemondása esetén módosulnának-e az együttműködés esélyei." A válasz ekkor, de a későbbi puhatolódzások alkalmával is egyértelmű volt: a hat kifogásolt személynek távoznia kell a vezetésből és az írószövetségből is. Ezt a követelést a szövetség vezetése elutasította.

A PB január 27-ei ülésén jóváhagyta a Köpeczi ̶ Cseres tárgyalásról szóló tájékoztatót, amelyben a miniszter vázolta új tervét egy irodalmi kollégium létrehozásáról, amely magához vonná a nemkívánatos ÍSZ minden lényeges működési területét. A Testület szükségesnek tartotta, hogy az Irodalmi Kollégium létrehozásával kapcsolatos javaslattal egyidejűleg, az eddigi tapasztalatok alapján tegyen

a „további feladatokra is." Ekkor már a szerkesztőségekben lehetett az a miniszteri dörgedelem, amely 31-én a Népszabadságban, „Reform, nyitottság és eszmeiség" címmel tompított hangon és rafináltabb fogalmazásban a Társadalmi Szemle 2. számában . Mindkettő a manipulatív megnyilatkozások iskolapéldája. Február elején a PB már részletesebben is tájékoztatást kapott az Irodalmi Kollégiumról. Március 17-én adott újabb beszámoló szerint a Kollégium tagságára felkért személyek többsége elvben egyetértett, néhányan gondolkodási időt kértek. A választmány tagjai „közülük is kiemelkedően Cseres Tibor, Veress Miklós és Galgóczi Erzsébet - jelenleg összeférhetetlennek" a Kollégium munkájában való részvételt MÍSZ-beli tisztségükkel.

Köpeczi úgy látta, hogy az elnök Tiszatáj-ügyben leginkább kompromittálódott két

leváltásának kezdeményezésével polarizációt idéz elő, ami - szerinte - „várhatóan befolyással lesz az események továbi menetére." Azaz, növeli a vezető testületek tagságának megosztottságát, így a Szövetség szétrobbantásának lehetőségét. Az elnökség március 25-ei ülésén Cseres Tibor ismertette a miniszter alapszabály-korlátozást elrendelő átiratát. A helyzet ismeretében Annus József önként lemondott elnökségi, titkársági tisztségéről. Levelében azt kívánta, hogy „jól elgondolt koncepció révén" sikerüljön megőrizni a Szövetség státusát, s az elveszett jogokat visszaszerezni. Ugyancsak összetűzést, hosszadalmas belső töprengést okozott három megüresedett választmányi hely betöltése. Olyan megoldást kellett találni, amely nem értelmezhető újabb alapszabály-sértésként, gesztus értékű a politikával szemben, ugyanakkor a személyes sérelmek számát sem növeli. Az igen szenvedélyes viták közepette Cseres azt : „én a minimális kompromisszumra vagyok hajlandó." Végül is Köpeczi a kooptálást - tehát három párttag bekerülését a választmányba - gesztusként értékelte, de mivel alapszabálysértés történt, óvást emelt. Így a Sánta Ferenc által javasolt megoldás mellé állt az elnök is, miszerint be kell hívni a három soron következő tagot - függetlenül attól, hogy párttag-e vagy sem! - Király Istvánt, Koczkás Sándort és Garai Gábort pedig a választmányi ülésekre, tanácskozási joggal. Bár a hatalom egyes képviselőitől érkeztek a közeledés lehetőségére utaló tanácsok, és az elnök kijelentette nincs szó '56-hoz hasonló „tűzcsóva dobásról", a nyári hónapok nem hoztak szembetűnő eredményt.

Politikai Bizottság szeptember 22-ei ülésén megbízta a KB TKKO-t, hogy „két hónapon belül dolgozzon ki (MM-el) egyeztetett álláspontot az Írószövetségben kialakult helyzet normalizálásának lehetőségéről." Az enyhülés jeleként feloldották Csurka István szilenciumát. Ilyen értelemben nyilatkozott a sajtónak Vajda György művelődési miniszterhelyettes és Koczkás Sándor, a szövetség szakosztály

. A PB meghallgatta Radics Katalin helyzetértékelését. A hozzászólók között Kádár János is kifejtette véleményét, majd a testület a következőképpen foglalt állást: „(a beszámoló) továbbá az elmúlt év tapasztalatai alapján lehetőség van az írószövetség és az MM közötti kapcsolat rendezésére. A tapasztalatok alapján lehetségesnek látja [a PB], hogy a kapcsolatok normalizálásával párhuzamosan a művelődési miniszter mellett - a PB 1987. február 10-ei határozatával összhangban - irodalmi tanácsadó testület jöjjön létre, amelyben az ÍSZ vezetői is részt vesznek." Ajánlotta, hogy az MM és a TKKO „tegye meg a szükséges lépéseket". Ennek a döntésnek az értelmében érkezett az MÍSZ elnökéhez a miniszter levele, amely felfüggesztette a MÍSZ működésének korlátozását 1987. december 2-ával.