Cseres Tibor levelezése V.

Levelek Cseres Tibornak (1986-1989)

Történelmi forgószélben az Írószövetség élén

„A mi falunkban a gyermekek között, iskolaudvaron és utcán ez a csúfolkodás folyt: oláh, oláh, vad oláh! mért szartál a pest alá? nem szartam a pest alá, csak a lapító alá. A románok pedig vissza nekünk: magyar, magyar, macskaszar, taliga vető kutyaszar. 45 után elmentem a falunkba és megkérdeztem a református papot, vajon észlelhető-e még a gyermekek közt efféle csúfolkodás? [...] A református pap ezt mondta: 'Kihalt már ez. Akkor volt csúfolkodás, de nem volt gyűlölet.' Most nincs csúfolkodás, de van gyűlölet." (Szánthó Béla Cseres Tibornak)

A levelekről

Az alábbi levelek szükségképpen ezeknek az éveknek szubjektív válogatását tartalmazzák, így például nincsenek benne azok a hivatalos és nem hivatalos levelek, melyekben a kommunista rendszerhez hű írók bejelentik kilépésüket az Írószövetségből. Ha nem is teljes, de áttekintő képet nyújt erről a kérdésről az Archívnetben korábban megjelent írásom Kilépések, visszalépése (5. évf. 2005. 1. sz.). Kivételt csak olyan esetben tettem, ha valaki kimaradt az akkori forrásközlésből, s levele nem egyszerűen a kilépés tényét közli, hanem alapos indoklást is szükségesnek tartott döntése indoklásához. Ördög Szilveszter levele ide sorolható.

A levelek tükrözik e néhány év mozgalmasságát, küzdelmét, de azt a tekintélyt is, amit az évtizedek során írói teljesítményével és emberi tartásával Cseres Tibor kivívott magának. A külföldön élő vezető emigráns írók is felvették vele a kapcsolatot, s e levelek arra utalnak, hogy Faludy György, Márai Sándor, Határ Győző élénk figyelemmel kísérték a magyarországi változásokat. Ismét találkozhatunk Szánthó Béla, a régi barát és katonatárs leveleivel, aki mindig elejt valamit a régi emlékmorzsákból. A határon túli magyar írók, többek között az erdélyi Kolozsvári Papp László, Domokos Géza levelét szintén olvashatjuk a válogatásban.

Egyes levelek a baráthoz, mások az elnökhöz szólnak, de többségük mindkét minőségében megszólítja Cseres Tibort.

Szívszorongató a tolószékhez láncolt 85 éves Szombathy Viktor levele, aki azt kéri Cserestől, hogy senki sem terjessze fel semmilyen díjra, mert „ismeretlen jótevőim mindig keresztbe teszik előttem azt a bizonyos szalmát. [...] Tudom, hogy más sokkal jobban megérdemli, dehát én már harmadszor kő-matracra esvén, negyedszer nem szeretnék irodalmi életünk csúfja lenni. Három fricska elég. Ez egyúttal annyit is jelent, hogy bizonyos felsőbb helyeken nemigen vagyok jól beírva." Ugyancsak megható a levélváltás Halápy Jánosné, Lili néni és az író között. A műfordításból élő idős hölgy gyerekkori háborús emlékeket felelevenítő dicsérő levelére Cseres örömteli szavakkal reagált.

Ezeknek az éveknek egyik legfontosabb műve a Vízaknai csaták, ami levélírók zömének egyértelmű elismerését váltotta ki. Szabolcsi Miklós dicsérő szavai azonban egy olyan tényre hívja fel a figyelmet, ami a 100 évet átfogó családtörténet mellett a kötet alapmotívuma „Erdély autonómiája egy tág Magyarország keretében, - meggyőző és ugyanakkor tragikusan időszerű - időszerűtlen is. Ez tiszta és szép lobogó."

Egyetlen támadó jellegű kritikát kapott a regény. Egy Erdélyből Izraelbe települt levélíró szerint a könyv nem segíti a magyar-román megbékélést, mivel „a magyar irredentizmus gondolatait tükrözi és szolgálja, kiemelve az erdélyi magyarok és félmagyarok pozitív jellemét és magatartását, ugyanakkor a román népet egészében, és szinte kizárólag, negatív tulajdonságokkal és megnyilatkozásokkal tüntetve fel."

Írószövetségi elnökségének talán legtisztább értékelését Tardy Lajos 1988. karácsonyi üdvözlő levelében találhatjuk: „Engedd meg, hogy [...] köszöntselek mindazért, amit a lepergett esztendőben a tollforgatók céhéért véghez vittél, s amely sikeres gigászi küzdelemnek nemcsak nézője, de boldog (bárha passzív) átélője lehettem és voltam: a Szövetség poraiból való diadalmas megelevenedésének, a jó ügy győzelmének. Nagy elégtételek egész sorát köszönhetjük és köszönjük is neked."

Ezen a napon történt február 03.

1924

Woodrow Wilson az Amerikai Egyesült Államok 28. elnöke (*1856)Tovább

1945

Révész Imre festőművész, grafikus (*1859)Tovább

1997

Bohumil Hrabal cseh író (*1914)Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő