Népvédelmi propaganda a Turul Szövetségben

A Turul Szövetség, a két világháború közötti időszak legerősebb társadalmi- és egyetemi szervezeteként jelentős befolyással rendelkezett a korszak közgondolkodására, és szolid érdekérvényesítő képessége folytán – különösen Gömbös Gyula és Darányi Kálmán miniszterelnöksége alatt – bizonyos fokig alakította a politikai döntéseket is.

Bevezető 

A Turul Szövetség eszmei széttöredezése

Az 1930-as évek első felére az ekkor hozzávetőlegesen 30 000 fős tagságot számláló fajvédő tömegszervezet az egyetemisták mellett a felsőoktatási tanulmányaikat befejezetteket is magába foglalta, 1932-től pedig - miután Végváry József fővezér meghirdette „Turul-mozgalmat", és ennek révén ún. vegyestörzseket hoztak létre - a paraszti és munkásszármazású fiatalok ugyancsak

lehettek.

A korabeli szellemi-politikai mozgások, a falukutatók mozgalma, részben a nemzetközi kommunista mozgalom nyomása, majd pedig a náci típusú szélsőjobboldal előretörése a Horthy-kor második évtizedének közepére erősen kikezdték, és megváltoztatták a Turul Szövetség ideológiai arculatát, amely korábban szinte kizárólag az egyetemi zsidóverésekben, illetve zsidónak minősített hallgatókkal szembeni

manifesztálódott.

A népi mozgalom hatására a Horthy-korszak második évtizedének elejére az egyetemi bajtársi szervezetekben is egyre-másra jutottak szóhoz a falukutatók. Az 1932 októberében hatalomra került Gömbös Gyula elsőként látta meg a népi mozgalomban rejlő lehetőségeket. Gömbös, akinek politikai nézetei centrumában a fajvédelem állt, elsősorban keresztény gazdaságokat, „magyar fajú" kisbirtokokat akart. Ennek a - nézete szerint - zsidóság elleni küzdelemnek leginkább a korszakban elszegényedett, kulturálisan és gazdaságilag bomlásban lévő parasztság felelt meg. Ezért számtalanszor hangoztatta általános elveit: az anya- és csecsemővédelmet, az egyke elleni harcot, a közegészségügy államosítását, a vidéki egészségügyi viszonyok gyors javítását, a vidéki kultúra

A népi írók szóhasználata és bizonyos pontokon ideológiájuk megegyezett Gömbösével. Sikerük kulcsa a nacionalizmus és a baloldali-liberális erők korabeli gyengesége és elzárkózása volt (a kommunisták kivételével), kiegészülve ez előző fél évtized szellemi A heterogén összetételű népi írók egy része azonban elfordult tőle, amikor kiderült, hogy a kormányfőnek nincs határozott szándéka és ereje a földkérdésen, az iskolázottság növelésén, a közegészségügy helyzetén döntően változtatni.

Az 1935-re végbemenő törvényhozói elitváltásban viszont helyet kaptak a reformnemzedék tagjai is, köztük azoknak a radikális jobboldali szervezeteknek a vezetői, akik egyetértettek az említett programmal. Így lett 1935-ben parlamenti képviselő Bánsághy (Velcsov) György, a Csaba vezére, a Turul Szövetség alapító tagja és Végváry (Verbovszky) József orvos, a Turul

is. Mandátumuk, és immár a Turulra vonatkoztatva alsóbb szinteken megjelenő segítségnyújtások sorozata természetesen magával vonta elköteleződésüket a Gömbös-kabinet iránt is. A szövetségen belüli - Jászai Lajos, Roboz Zoltán, Halka Sándor, majd egyre inkább fémjelezte - „népi szárny" soraiban is felerősödött az igény, hogy a „törzsökös" magyarság problémáit fel kell mutatni, ezáltal kell majd - földosztással egybekötött demokratikus reform révén - az általuk hanyatlásnak indult nemzetet újjáépíteni. A munkásság, és a középosztály egyes csoportjai felé nyitás igénye tehát egyre terjedt, majd 1937-re elsősorban vidéki tagszervezetek csatlakozásával ún. terebélyesedett. Így kapcsolódott össze a népi mozgalom és a kormánypolitika közös óhaja, amely számos eredményt hozott a is.

 

A Turul Szövetség dísztáborozása a Vigadóban

1935. október. Magyar Világhíradó 610. Forrás: Filmhíradók Online

 

Ugyanakkor az sem elhanyagolható, hogy éppen ezidőtájt a szélsőjobboldal is fokozott súlyt kapott a szövetségben. Végváry József fővezérnek, kihívásként szembe kellett néznie az 1930-as években megjelenő a nyilas típusú pártokkal,

is. Az égető problémát a fővezérség kezdetben az egyes erőcsoportok összebékítésében látta. A kiöregedő (25 és 35 életévük közötti) azonban nem engedtek korábbi - jórészt egyetemi zsidóverésekben, provokációkban kimerülő, úgynevezett „burschenschaftos" - felfogásukból. Mellettük az új, nemzetiszocialista szélsőjobboldal prominensei között is számos ismerünk (Kémeri Nagy Imre, Kemény Zoltán, Radó Endre, Salló János, Oláh György, Zsabka Kálmán és mások). Utóbbiak teljes őrségváltást, a zsidósággal szembeni jóval radikálisabb megoldást akartak, ráadásul sokszor erős németellenes éllel. Nem véletlenül jegyezte fel már 1936 őszén egy rendőrségi : „Egyetemi hallgatók - főleg Turulisták - gyakran keresik fel a nemzetiszocialista szerveket azzal, hogy zsidóellenes akciókra készülnek és érdeklődnek, hogy számíthatnak-e a párt részéről támogatásra." Az ehhez hasonló gyakori, többnyire helyi szervezkedéseket sem a Belügyminisztérium, sem a Nemzeti Egység Pártja nem nézte jó szemmel, s a Turul Szövetség követtáborain (tisztújító nagygyűlésein) csakhamar kiéleződtek az ellentétek. Bár nézeteikkel jórészt Végváry is egyetértett, döntenie kellett: a Turul Szövetséget radikális jobboldali irányba kormányozza, vagy kormánytámogató-jobboldali vonalon halad, s idomul a Nemzeti Munkatervhez. Végül a sikeresebbnek ítélt utóbbi utat választotta, miközben a népiek egyes elképzeléseit is igyekezett beépíteni. Jóllehet a Szabó Gyula diákvezér irányította nyilas turulisták több prominensét 1933-1934-re kizárta, a Turul szélsőjobb csoportjainak többsége mégis megmaradt Végváry támogatójának, mert ettől remélték, hogy megtörik az általuk túlságosan baloldali elhajlónak tartott, „népfront-politikát" folytató, jobbára aktív egyetemistákból állók erejét.

Ezen a napon történt október 23.

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1957

A belügyi szervek szerint Szegeden a „legerősebb és legsokrétűbb” az ellenséges elemek tevékenysége.Tovább

1958

Az [emigráns] magyar diákok III. világkongresszusa a Vatikán dísztermében emlékezett meg a forradalomról.Tovább

1989

Az Országgyűlés ünnepi ülését követően az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezve koszorúzási ünnepséget tartottak a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő