Parasztpolitika papíron és a valóságban 1953–1954 fordulóján

Panaszlevelek Nagy Imre miniszterelnökhöz

„Az elítéltetésem alapjául szolgáló cselekményt 1953. július 30-án […] követtem el a tudattalanság határán mozgó rendkívül felindult lelkiállapotban, amit a sértett Korpics József csáfordi községi vb. elnök velem szemben indokolatlanul energikus magatartása és a bizottsági tagok némelyikének durva bánásmódja váltott ki belőlem. A […] gúnyolódó szavakon felháborodva csaptam a csupasz kútmerítő rúddal, tehát nem fegyverrel, hanem a kezem ügyében levő ártalmatlan szerszámmal Korpics József felé, akit meg nem ütöttem, és meg nem sebesítettem.”

Hatvani Istvánné hatóság elleni erőszak vádjával börtönbüntetésre ítélt csáfordi parasztasszony kérelme a börtönbüntetés végrehajtásának felfüggesztése iránt

a.

Hatvani Istvánné levele a Minisztertanácsához

Csáford, 1953. november 30.

A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsához

Budapest

Alulírott Hatvani Istvánné született Bedi Margit, kisparaszt neje, csáfordi lakos, akit a zalaegerszegi megyei bíróság jogerős Bf 1018/1953/6. sz. ítélete hatóság elleni erőszak bűntette miatt 10 havi börtönbüntetésre ítélt, de büntetésem kitöltésében súlyos idegbajom és testi leromlottságom megakadályoz. A zalaegerszegi közkórház által végzett megvizsgáltatásom alapján a kezelőorvos által csatolt bizonyítványban foglaltak figyelembevételével kérem a Minisztertanácsot, hogy szabadságvesztés büntetésem végrehajtását kegyelemből felfüggeszteni szíveskedjék.

Az elítéltetésem alapjául szolgáló cselekményt 1953. július 30-án - tehát a közkegyelmi rendelet életbelépését követő 4. napon követtem el a tudattalanság határán mozgó rendkívül felindult lelkiállapotban, amit a sértett Korpics József csáfordi községi vb. elnök velem szemben indokolatlanul energikus magatartása és a bizottsági tagok némelyikének durva bánásmódja váltott ki belőlem. A transzferálást jogtalannak tudván, veszítettem el lelki nyugalmamat, és a velem szemben használt gúnyolódó szavakon felháborodva csaptam a csupasz kútmerítő rúddal, tehát nem fegyverrel, hanem a kezem ügyében levő ártalmatlan szerszámmal Korpics József felé, akit meg nem ütöttem, és meg nem sebesítettem.

A községi vb. elnök eljárásának szabálysértő voltát időközben lefolytatott vizsgálat már megállapította, őt el is helyezték a községi tanács éléről más községbe. Mindig csendes, békés természetem volt, büntetlen előéletű asszony vagyok, aki 56 éves koromig nem jutottam a törvénnyel összeütközésbe. Felindulásomat a testi leromlottságommal és neurasthéniámmal összefüggő nagyfokú enerváltságom váltotta ki. Ezt a nagyon lényeges enyhítő körülményt - bár az elsőbírói ítélet indokolásában felemlíti - a felsőbb bíróság nem méltatta okul arra, hogy cselekményem elbírálásánál a Btk. 55. §-át alkalmazta volna.

Kérem a Minisztertanácsot, hogy kegyelmi elhatározásképpen adja meg nekem, a beteg és törődött egészségi állapotban sínylődő dolgozó nőnek a büntetés felfüggesztésének kedvezményét, hogy a próbaidő tartama alatt is bizonyságot tehessek a szociális együttélés életszabályai iránt átérzett kötelességtudatomról.

Csáford, 1953. november 30-án.

Tisztelettel:

(Hatvani Istvánné
szül. Bedi Margit)

Jelzet: MOL XIX-A-2-v-873/1954. Írógéppel írt tisztázat a kérelmező saját kezű aláírásával. - A beadványt vélhetően a megelőző perben közreműködő ügyvéd írta le. A szöveg azonban a történteket ennek ellenére jól tükrözi.
A miniszterelnök titkárságán a beadványhoz az ügyintéző egy kitépett noteszlapra a következő - kézzel, ceruzával írt - feljegyzést csatolta:
„Hatvani Istvánné csáfordi lakos
Tárgy: 10 hónap büntetésének elengedését kéri.
Bottal támadt a tanácselnökre, mert gúnyosan beszélt vele.
56 éves, büntetve nem volt.
Orvosi igazolást küldött a betegségéről."
A beadvány mellett a feljegyzésen és a válaszlevél másolatán kívül más dokumentum nem található.

b.

A minisztertanács elnöki titkárságának válasza Hatvani Istvánné beadványára

Budapest, 1954. január 15.

[Ikt. sz.:] 873/1954.
[195]4. január 15.
Hatvani Istvánné
Csáford

Minisztertanács Elnökéhez írt levelére válaszolva értesítjük, hogy kérelme ezidőszerint [sic!] nem teljesíthető.

Elvtársi üdvözlettel:

Hornok Bálint
Minisztertanács Elnökének
Titkársága

Jelzet: MOL XIX-A-2-v-873/1954. Írógéppel írt tisztázat indigós másodlata, a titkárságvezető saját kezű szignójával.

Ezen a napon történt október 23.

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1957

A belügyi szervek szerint Szegeden a „legerősebb és legsokrétűbb” az ellenséges elemek tevékenysége.Tovább

1958

Az [emigráns] magyar diákok III. világkongresszusa a Vatikán dísztermében emlékezett meg a forradalomról.Tovább

1989

Az Országgyűlés ünnepi ülését követően az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezve koszorúzási ünnepséget tartottak a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő