Tartalékos tisztek '56-os magatartását vizsgáló jelentések a Ganzban

1957–1958 folyamán a pártvezetés tisztogató-átrendező akcióinak lezárásaként befejezték a Ganz Vagon- és Gépgyárban is a náluk foglalkoztatott hivatásos és tartalékos tisztek politikai felülvizsgálatát. A jellemzések hiteles forrásai annak, hogy milyen magatartást tekintettek politikailag megfelelőnek vagy elítélendőnek.

Bevezetés  

Az 1956-os forradalom után berendezkedő Kádár-rendszer és a Rákosi-féle sztálinista rendszer közötti eltérés, a politikai stílusban és az általuk alkalmazott hatalmi technikában ragadható meg leginkább. Kádár már nem hitte, hogy pusztán brutális megtorlással elérheti, hogy a társadalom egésze elfogadja az általa helyesnek tartott - és egyben megfellebbezhetetlen - álláspontját sorsdöntő kérdésekben. A rendszer paternalista megnyilvánulásai azonban csak 1958, illetve 1961 után erősödtek meg. Az 1956 decembere és 1957 tavasza közötti időszak a békéltetés és a megtorlás ideje, amelynek egyetlen célja a Kádár János köré szerveződő csoport pozíciójának a megerősítése volt (elsősorban a nemzeti-demokratikus „jobboldali" érzelmű csoportokkal szemben). A frissen kialakult rendszer stabilizálása csak azután kezdődhetett meg, amikor:

• az „ellenforradalmi bűncselekményben résztvevők" megbüntetése már különálló jogi intézmény (a népbírósági tanácsok) keretein belül folyt, az addig működő és gyorsított büntetőeljárást alkalmazó statáriális bíróságokkal szemben;

• a régi-új pártrendszer megkezdte kiépíteni új szervezeti bázisait (MSZMP alapszervezetek, KISZ), illetve új fegyveres védelmi szervének (Munkásőrség) szervezeti kiépítése mellett rendezte kapcsolatát a forradalom idején számára kompromittálódott hadsereg vezér- és tisztikarával.

Ez röviden összefoglalva a következőképpen zajlott le:

• 1956. november 13. - a Fegyveres Erők minisztere kinevezte a Magyar Néphadsereg és a Határőrség legfontosabb parancsnokait.
• 1956. december 4. - befejeződött a Tiszti Nyilatkozat[1] aláíratása.
• 1957. eleje - megkezdték a forradalom idején vállalt szerepükért halálraítélt katonaszemélyek kivégzését.
• 1957. február 11. - megjelent az MSZMP KB Irányelvei a Magyar Néphadsereg párt és politikai szervei részére. A kádári vezetés ennek értelmében elkötelezte magát a fegyveres erő pártirányítása, illetve a politikai apparátus által ellenőrzött hadsereg modellje mellett.
• 1957. február 28. - az önálló Honvédelmi Minisztérium vezetésével Révész Géza altábornagyot bízta meg a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány.
• 1957. november 12. - kiadták az MSZMP KB Irányelvei... második változatát, megállapításai a Néphadsereg egész szervezetének a pártállami rendszerbe való újra betagozására vonatkoztak (eszerint közvetve - a párt funkcionáriusain keresztül - az MSZMP KB Politikai Bizottság végezte a hadsereg irányítását, ellenőrzését).
• 1957. december 20. - a fegyveres hatalmi konszolidáció lezárásaként feloszlatták az utolsó karhatalmi alakulatot (a Budapesti Forradalmi-Honvéd Tiszti Ezredet).

A hadsereg beillesztése az új államhatalmi rendszerbe ezzel még nem ért véget. A karhatalmi alakulatok felszámolása és a honvédelemről szóló (a forradalom utáni) első törvény elfogadása közötti átmeneti időszakban egyrészt további előkészítő lépésekre került sor: az MSZMP VII. kongresszusán (1959. november 30.-december 5.) a fegyveres erők minőségi fejlesztését, korszerűsítését jelölték meg alapvető irányvonalnak, a sztálinista mennyiségi célkitűzéssel szemben; ezt azonban csak 1960 után valósították meg. Másrészt a pártvezetés tisztogató-átrendező akcióinak lezárásaként befejezték a hivatásos és a tartalékos tisztek politikai felülvizsgálatát 1957-1958 folyamán. A hivatásos tisztek közül 9018 személyt szereltek le, illetve ezzel párhuzamosan számos a polgári életben dolgozó - a politikai vezetés számára megbízható - személy került be a katonai vezetés meghatározó pozícióiba; egy részük polgári alkalmazott maradt, a többség azonban magas beosztást és rendfokozatot kapott. A kb. 100 000 főt számláló tartalékos tiszti állomány vizsgálatát a Révész Géza felügyelete alatt működő igazolóbizottságok végezték - az 1946-os B-listázásokhoz hasonló módon. A vizsgálatok következtében 1958-ban csoportosan kapták meg az érintettek a leszerelési parancsot - egyszerre akár 50-800 fő is - a következő szöveggel: „Ellenforradalmi magatartás miatt nevezetteket lefokozom, rendfokozatuk honvéd."

A megfelelően átvilágított-átalakított hadsereg helyzetének stabilizálását a Kádár-rendszeren belül az 1959-1960-as évek fordulója jelentette, ugyanis ekkor fogadták el a Tiszti Törvényt (az Elnöki Tanács rendelete ebben rögzítette a tiszti állomány jogait és kötelességeit) és 1960. április 19-én a Honvédelmi Törvényt. Ezen konszolidációs folyamat végére egy olyan - a kádári vezetés által elfogadható - Néphadsereg jött létre, ahol a katonai elit a beosztott tisztikartól elkülönülve, a politikai elittel összefonódva egy idegen (nála harci érték szempontjából hatékonyabb) erőszakszervezet felügyelete alatt működve; a civil társadalomi kontroltól mentesítve, mint a hatalom részese és része létezett; és amit így, akár a civil lakossággal szemben is felhasználhatott.

A Ganz Vagon- és Gépgyárban is elvégezték 1957 és 1958 között a náluk foglalkoztatott tartalékos tisztek átvilágítását. A vállalatot a vas-és gépipari, illetve villamosipari termékeivel világhíressé vált Ganz és Társa Villamossági-, Gép-, Vagon- és Hajógyár Rt. 1946. december 1-jétől érvénybe lépő államosítása, majd a mozdony- és gépgyártó üzemegység önálló nemzeti vállalattá szervezésével 1949-ben hozták létre. Az állami vállalat lett a Ganz és Társa Rt. általános jogutóda; fő termékei: a Hargita-típusú motorvonat továbbfejlesztett változatai, vízierőmű-turbinák voltak. Az export részben a KGST-országok részben a Közel-Kelet, Dél-Ázsia és Dél-Amerika felé irányult. Emellett a Ganz gépgyár lett az 50-es évek végén beinduló MÁV dízelesítési programjának egyik fő előkészítője. A dízelvonat-gyártási program megvalósulásához szükséges erőforrások megteremtésére a gazdasági kormányzat 1959. január 1-jével egyesítette a részvénytársaságot a MÁVAG Mozdony- és Gépgyárral; elsősorban a már jól működő munkakapcsolatra, a hasonló termékprofilra és a telekszomszédságra alapozva. Ennek következménye, hogy az '56-os magatartást vizsgáló jelentések már a Ganz-MÁVAG Mozdony-, Vagon és Gépgyár személyzeti osztályának irattárába kerültek.

Az iratanyag egyrészt tartalmazta a Ganz gyárban dolgozó tartalékos tisztek állománylistáit (1957. szeptember 14-i keltezéssel ellátva), másrészt a Ganz Vagon- és Gépgyárban foglalkoztatott tisztekről készített jelentéseket (kb. 350 darab). A felülvizsgálatot a hadkiegészítő parancsnokságok megkeresésére közösen végezték el a vállalatok személyzeti osztályai és pártalapszervezetei. A parancsnokságok által küldött levélhez csatolt feljegyzési lapon található adatok (név, születési év és hely, anyja neve; rendfokozat, szakmai szám; munkahely adatai, üzemi beosztás; lakcím) alapján készült jellemzéseket ábécérendben helyezték el az irattárban. Magukon a jellemzéseken már csak a legfontosabb adatokat jegyezték fel: vagy a vizsgált személy nevét, születési évét és helyét, műhelyszámát vagy ezek valamilyen variációit (bizonyos esetekben csak nevet és a foglalkoztatási egység számát tüntették fel, máskor az üzemegység neve/száma már hiányzik, illetve csak a név és a lakcím látható a jelentésen). Formai szempontból is kifejezetten heterogén az iratanyag:

1. az önálló lapra gépelt jellemzések általában keltezve és a személyzeti osztály előadója/osztályvezetője vagy a párt alapszervezeti vezetőségi tagok aláírásával hitelesítve,
2. lapcsíkokra gépelt rövidebb jellemzések, amelyeket utólag egy egész lapra ragasztottak fel; dátumot és aláírást nem tartalmaznak,
3. kézzel (ceruzával, golyóstollal) írt jellemzések, dátum nélkül részben aláírással ellátva, illetve egyes esetekben az informátorok megnevezésével.

A jellemzések terjedelme a kettő-három sorostól a tíz-tizenöt sorosig terjed. Zárásaként szerepel a javaslatadás (ritkán a jelentés legelején), ezek változatai a következők: javasolják, nem javasolják, javaslatot nem tesznek (vagy hiányzik a javaslatadás), fenntartással vagy megosztva javasolják. Négy esetben arra is volt példa, hogy módosították az első javaslatot.

A jellemzések nyelvi stílusán érződik a ragaszkodás egyfajta formanyelvhez, nem ritka az erőltetetten hivatalos megfogalmazás és az ebből fakadóan megbicsakló, nyelvtanilag helytelen mondatszerkesztés. Általában rideg, lényegre törő a stílus, de előfordulnak érzelmileg túlfűtött, indulatos jellemzések is.

A tisztekről szóló jelentéseket tartalmi szempontból négy csoportba osztottam:
1. javasolt MSZMP-tagok
2. javasolt párton kívüliek
3. nem javasolt MSZMP-tagok
4. nem javasolt párton kívüliek

A javasolt MSZMP-tagok csoporton belül négy alcsoportot hoztam létre:
a.) osztályhű, párthű magatartást mutatók,
b.) munkásőrök, karhatalmi csapat tagjai,
c.) önkritikát gyakorló személyek,
d.) semleges magatartásúak.

A nem javasolt párton kívüliek csoportnál öt alcsoportot alakítottam ki:

a.) politikailag nem megfelelő magatartást tanúsítók (a rendszerellenes megnyilvánulások, a harcos párthűség hiánya, a politikai passzivitás és helyezkedő személyiségvonás tartoztak ide),
b.) gyanús, nem kommunista világszemléletűek; osztályidegenek,
c.) rossz munkafegyelműek, alkoholista egyének,
d.) internált személyek,
e.) életkora miatt nem ajánlottak.

A javasolt párton kívülieknél nem volt lehetőség további bontásra: itt a legkarakteresebb példákat közöltem, a nem javasolt MSZMP-tagok csoportnál a közre adott jelentések tekinthetők a jellemző típusoknak.

A jellemzéseket anonimizálva (kivételt ott tettem, ahol az érintett személy születéséhez képest már eltelt 90 év) és szöveghűen közöltem.

A javaslatokat röviden és tömören értékelve a következők állapíthatók meg: azokat a tiszteket, akik az MSZMP tagjai és munkásőrök is voltak biztosan javasolták; akiket pedig ellenforradalmi bűncselekmények miatt elítéltek és internáltak, azok tartalékos tiszti rangjának megvonását kérték. A két szélső helyzet közötti esetekben, bár mindig az objektivitás látszatával, de teljesen szubjektív módon döntöttek az illetékes személyek. Ugyanis sok esetben ugyanazon indokok alapján teljesen eltérő javaslatok születtek. A tartalékos tiszteket támogató vagy támadó jellemzések elkészítésének - vállalaton belüli - folyamatáról azonban, valamint a mögötte meghúzódó személyes konfliktusokról, ez az iratanyag nem szolgálhat információkkal.

MOL-XXIX-F-329-g 1. doboz (Magyar Országos Levéltár, Ganz-Mávag Mozdony-, Vagon- és Gépgyár, Személyzeti és oktatási főosztály 1. doboz)

Ezen a napon történt január 27.

1944

A szovjet Vörös Hadsereg áttöri Leningrád több mint 2 éve tartó német blokádját.Tovább

1945

A szovjet Vörös Hadsereg felszabadítja a birkenaui és auschwitzi koncentrációs táborokat.Tovább

1967

Több mint 60 ország képviselője aláírja az Atomcsend-EgyezménytTovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő