Artista rendőr '56-ban

Avagy békestaféta egy keréken a Világ körül

„mindenütt, hol felléptem, még a magyar VIT-en is, ahol több, mint százezer néző előtt produkáltam magam egykerekű biciklin, csak elismerést kaptam és sikert arattam. Mindez azonban még nem is képezné panaszom tárgyát, ha művészeti teljesítményemen felül, mint jó pártember, nem teljesítettem volna hazám iránti kötelességemet."

Források

1.

I. L. kerékpáros artista kérelme a Minisztertanácshoz külföldi munkavállalása engedélyezésére

  

 

A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának

 

Budapest

 

Tisztelt Minisztertanács!

 

Alulírott azért fordulok tisztelettel a Minisztertanácshoz, panaszommal és kérelmemmel, hogy a beadványomban foglaltakat szíveskedjék az illetékes minisztériumhoz érdemleges elintézés végett áttenni.

I. L. a nevem, Nagyváradon 190X-ban születtem és születésem első évétől kezdve budapesti lakos vagyok. Édesapám a MÁV-nál vasúti fékező volt, kilencen voltunk testvérek, jelenleg hatan vagyunk életben.

Jómagam artista művész vagyok és annak ellenére, hogy feleségemmel együtt hosszú idő óta az artista művészetben működtünk és engedélyünk van a működésre, [a] Cirkusz Vállalat hónapok óta nem foglalkoztat és azt is akadályozza, hogy a külföldi demokratikus országokban szerződést vállaljak. Pedig mindenütt, hol felléptem, még a magyar

is, ahol több mint százezer néző előtt produkáltam magam egykerekű biciklin, csak elismerést kaptam és sikert arattam. Mindez azonban még nem is képezné panaszom tárgyát, ha művészeti teljesítményemen felül, mint jó pártember, nem teljesítettem volna hazám iránti kötelességemet.

Október 23-a utáni időkben rögtön felismertem a helyzetet, tudtam és láttam, hogy résen kell lenni minden ellenforradalmi tevékenység ellen, és éppen ezért fel kell sorolnom azokat az okmányokkal igazolható tevékenységeimet, melyek feleségemmel együtt - aki bányászcsaládból származik, és szintén tudja, hogy mivel tartozik hazájának - hazánk szolgálatára történtek.

1956. szeptember 1-e óta a X. kerületi rendőrkapitányságon mint segédrendőr működtem, és ezen tevékenységemet különösen az okt[óber] 23-át követő események alatt fejtettem ki. Minden, amit az alábbiakban közlök, hiteles és hatósági okmányokkal tudom igazolni.

1.) Az ellenforradalom napjaiban járművek hiányában a saját motorkerékpáromon vittem a kerületi tisztiorvost mindenhová, ahol reá szükség volt, díj és költségtérítés nélkül. Ezek az utak testi épségem, sőt életem kockáztatásával jártak.

2.) A kecskeméti kenyérgyárból küldött több fuvar kenyeret a X. ker[ületi]

, a Rendőrkapitányságon és a kórházakban osztottam el ugyancsak kerékpárom felhasználásával, és ezt is minden díj és költségmentesen tettem, amit a X. ker[ületi] KÖZÉRT vezetője a birtokomban lévő hivatalos írással igazol.

3.) A Ceglédi úti 14. sz[ámú]

és a Rendőrség X. ker[ületi] Tanácsának összekötője voltam, és ebben a minőségemben csak olyan helyekre engedtem kocsit, ahol a kocsit nem a felkelők akarták felhasználni.

A Rendőrségnek vagy állami közhasznú célra engedélyeztem csak kocsi használatot, és hogy ez abban az időben milyen energiát és határozott fellépést kívánt, arról talán beszélnem sem kell. A 14. sz[ámú] TEFU vállalatvezetője írásban igazolja ezt, valamint azt is, hogy számos kocsit utcáról hoztunk vissza, és néhány társammal együtt megvédtem az egész kocsiparkot.

4.) A felkelők által eldobált fegyvereket és lőszereket állandó és fáradhatatlan munkával szedtük össze feleségemmel és segédrendőr társaimmal együtt, azokat a X. ker[ületi] Kapitányságra szállítottuk be. Erről írásom nincs, de a jelenleg is ugyanott szolgálatot teljesítő rendőrök ezen tevékenységemet bármikor igazolják.

Amint tehát a fentiekből kitűnik, állampolgári kötelességemnek mindenkor eleget tettem és továbbra is eleget fogok tenni. Éberen ügyelve mindenre, hogy úgy itthon, mint bárhol a világon ahová a sorsom elvisz, hazám érdekében tevékenykedjek.

Fentiekért soha semmiféle elismerést, dicséretet vagy kitüntetést nem kaptam, de nem is várom, mert kötelességem hű teljesítése szeretett hazám érdekében történt. De igenis kérem és remélem, hogy művészi teljesítményem ne ütközhet tovább az eddigi és előttem teljesen érthetetlen akadályokba. Amíg minden más artista megtalálja az elhelyezkedését úgy itthon, mint külföldön, addig én művészi teljesítményem ellenére polgári foglalkozásból tartom fel magam [!] és családom, pedig minden vágyam az, hogy úgy idehaza, mint a baráti országokban külföldön is bemutathassam művészetemet, mely nem sablonos, és ha a világon nem is, de hazánkban egyedül álló.

Kérem tehát, hogy hatalmi szóval szíveskedjék módot és alkalmat találni arra, hogy mint művész artista dolgozhassam itthon, mint a már fentebb említett baráti országokban.

Már minden valamirevaló artista - anélkül, hogy bárkit megbántanék - még olyanok is, akinek művészet nem ér fel az enyémhez, megjárta a Szovjetuniót és a többi baráti országokat, és én, akinek a száma minden műsorban derültséget és csodálatot vált ki, hónapszámra ülök, és nem teljesülhet az a vágyam, hogy a külföld is megismerjen.

Tessék egy útlevél kiadásával lehetővé tenni, hogy a baráti országokba, mint magyar artista művész egyedül utazhassam el és kezeskedem, hogy az év 12 hónapjából 12 hónapot fogok szerződésben tölteni és sikerrel fellépni.

Abban a reményben, hogy hazám iránti kötelességemet fokozott mértékben továbbra is tudom teljesíteni, magamat a tisztelt Minisztertanács jóindulatába helyezem azzal, hogy bármikor értesítés esetén bármely hatóság előtt megjelenek, hogy a fentiekben elmondottakat hiteles okmányokkal igazoljam.

 

Éljen a Párt!

 

Elvtársi üdvözlettel:

 

I. L.

 

Budapest, 1957. május 14.

 

 

Jelzet: MNL OL XIX-I-2-f-187-Be8-1957. (441. d.) - Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Oktatásügyi Minisztérium Általános iratok. Eredeti, gépelt és aláírt tisztázat.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt augusztus 04.

1914

I. világháború: A német haderő lerohanja Belgiumot, hogy megindíthassa támadását Franciaország ellen. Válaszul Nagy-Britannia hadat üzen...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők