Artista rendőr '56-ban

Avagy békestaféta egy keréken a Világ körül

„mindenütt, hol felléptem, még a magyar VIT-en is, ahol több, mint százezer néző előtt produkáltam magam egykerekű biciklin, csak elismerést kaptam és sikert arattam. Mindez azonban még nem is képezné panaszom tárgyát, ha művészeti teljesítményemen felül, mint jó pártember, nem teljesítettem volna hazám iránti kötelességemet."

2.

Az Országos Cirkusz Vállalat véleménye I. L. kerékpárszámáról és működési engedélye kiadásáról

  

Nyári László elvtársnak

Művelődésügyi Minisztérium

Színházi Főosztály

Budapest

 

1957. július 19.

 

I. L. egykerekű kerékpárszáma kissé elmaradt a fejlődéstől, amit korával is magyarázhatunk. Színvonala olyan, hogy a működési engedélyt még megérdemli - ezt tavaly meg is kapta - de a Cirkusz Vállalat státuszába - ahol lehetőségeinkhez képest sok kerékpár-szám van - nem vehetjük. A varieté vezetősége is igényli ezt a jogot - és feltétlen meg is illeti őket -, hogy meghatározzák, hogy kit szerződtetnek a Mozivarietében és kit nem.

A működési engedély különben sem jelent állandó szerződést, csak lehetőséget a szerződéshez. Legjobb tudomásunk szerint a Cirkusz Vállalat B. I. külföldi szerződéseit sem akadályozta meg, és ha erre módja van I. L.-nek, nem akadályozná meg a jövőben sem. A külföldi szerződés viszont nem az útlevél kiadásával kezdődik. Az útlevelet csak külföldi szerződés birtokában lehet kérni, és ha I. L. külföldi szerződést produkál, akkor a Cirkusz Vállalat - mint minden esetben, az ő útlevél ügyében is - eljár. Az útlevél kiadása azonban nem a Cirkusz Vállalat döntésén múlik.

 

Tisztelettel:

 

Balog László

főigazgató

 

P. H.

 

Jelzet: MNL OL XIX-I-2-f-187-Be8-1957. (441. d.) - Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Oktatásügyi Minisztérium Általános iratok. Eredeti, gépelt és aláírt tisztázat.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt június 03.

1961

Kétnapos szovjet-amerikai csúcstalálkozó Bécsben, Hruscsov és John F. Kennedy között.Tovább

1977

Az USA és Kuba között megállapodás jön létre, miszerint 16 évnyi szünet után újra felveszik a diplomáciai kapcsolatot.Tovább

1980

Farkas Bertalan és Valerij Kubászov a Szojuz–35 fedélzetén visszatért a Földre. (Mivel az űrállomáson már korábban fent volt két űrhajós...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adjuk hírül, hogy megjelent az ArchívNet idei második száma. A mostani lapszám négy forrásismertetése a 20. század második felébe, azon belül a Kádár-rendszer időszakába kalauzolja el az olvasókat. A dokumentumok által bemutatott események különlegesnek mondhatók: megelevenedik előttünk az utolsó Magyarországon kivégzett nő bűnügye, betekinthetünk egy beszéd legépelt szövegén keresztül a Kádár-korszak nőpolitikájának átalakításába, valamint egy Ukrajnában fennmaradt beszámoló révén szó esik arról, hogy miként tudott egy alkalommal Grósz Károly sikert aratni a nemzetpolitika terén.

Az időrendet követve a sorban az első Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) forrásismertetésének második része, amelyben Zágon József Mindszenty Józsefnek szóló levelének a tervezetét mutatja be. Az elküldött levél még nem került elő, azonban elég valószínű, hogy azt az akkoriban az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén tartózkodó Mindszenty kézhez kapta. Az esztergomi érsek egy későbbi levelében ugyanis felfedezhető Zágon papírra vetett gondolatainak a nyoma.

Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola) korábban már bemutatta az ArchívNet hasábjain a Magyarországon utolsó előttiként kivégzett nő esetét. Ezúttal az utolsó kivégzett, a többszörösen büntetett előéletű Besze Imréné ügyét mutatja be bírósági iratok alapján, aki 1967 szeptemberében gyilkolta meg nyereségvágyból Kertész Lajosnét Gyöngyösön.

Besze Imréné büntetőügye még zajlott, amikor 1968 májusában Székesfehérvár adott otthont egy népességtudományi konferenciának, ahol az egyik előadó Ortutay Zsuzsa volt. Beszéde szövegét Svégel Fanni (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola) ismerteti, aki Ortutay Zsuzsa szavai alapján tárja az olvasók elé, hogy az 1960-as években milyen minőségi változás ment végbe a magyarországi nőpolitikában.

A Kádár-korszak legvégének egy mindössze félnapos eseményét mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár): Grósz Károly kárpátaljai villámlátogatását. Ugyan Grósz és Nicolae Ceausescu aradi találkozója katasztrofális következményekkel járt a magyar politikus hírnevére nézve, az 1989. április 3-án lezajlott kárpátaljai útját mégis egyfajta sikerként könyvelhette el. Terjedelmi korlátok miatt a forrásismertetés első részét adjuk közre mostani számunkban.

A második idei számunk számára forrásismertetéseket küldő és publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Felhívjuk továbbá leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége idén is várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. május 19.

Miklós Dániel
Főszerkesztő