Az Országos Levéltár kutatótermének első freskója

1915. december 4-én a belügyminiszter szerződést kötött Révész Imre festőművésszel, hogy az új Országos Levéltár kutatótermébe történelmi tárgyú festményt készítsen. A kép elkészült, de – az épületdíszítés koncepcióváltása miatt – soha nem került a levéltárba. Az alkotás napjainkban már ismeretlen helyen lappang, és a nagyközönség nem is tudja, hogyan nézett ki a festmény.

A művész életrajza

Révész Imre: Udvarlók / Egy kérdés (1881)

Csebray Imre Károly
Sátoraljaújhelyen született 1859. . Két nappal később reformátusnak keresztelték meg, mert evangélikus édesapja, Csebray Károly a helyi református leányneveldében volt . Édesanyja Lois/Loysch Paulina, testvérhúga Margit Karolina (1860-?) volt. A gyerekek szüleik válása után postamesterként dolgozó anyjuknál, Nagyszőlősön nevelkedtek. A leány később követte édesanyja foglalkozását, a fiú Debrecenben járt gimnáziumba és az alföldi vásárokban már ekkor parasztkaraktereket rajzolt.

1873-1875 között a Bécsi Művészeti Akadémia hallgatójaként litográfiát tanult, 1878-1879-ben a Képzőművészeti Főiskolán Székely Bertalan tanítványa volt, majd állami ösztöndíjjal újabb három éven át ismét a bécsi akadémián tökéletesíthette tudását, ahol már 1879-ben elnyerte az akadémia 

.

1881-ben már Révész Imreként írta alá Udvarlók című képét, két év múlva hivatalosan is kérvényezte nevének 

.

1882-ben Csárdai jelenet című művével indult és nyert a Munkácsy-pályázaton, a képet Erzsébet királyné vásárolta [popup title="meg" format="Default click" activate="click" close text="„A Munkácsy által kitűzött 6000 frankos díjra a bírálók három művet jelöltek ki: Baditz Ottótól »A pellengér«, Révész Imrétől »Csárdai jelenet« és Vágó Páltól »A menekültek« című festményeket, melyeket aztán Párisba küldtek, hogy Munkácsy maga döntsön. A művész már határozott és a fiatal Révész Imre művét, a csárdai jelenetet választotta ki, melyen egy vén paraszt járja egymaga a táncot széles kedvvel a csárda közepén, s eredeti magyaros alakú csoportozat veszi körül, nevetve nézve az öreglegény nagy vígságát. […] Munkácsy már értesítette a képzőművészeti társulat igazgatóját határozatáról, s többi közt ezeket írja: »Mind a három szép tehetségre mutat, amiért is nem mertem egyedül ítéletet hozni fölöttük, s meghíttam Bonnat és Chaplin kollégáimat, kiknek összevágó nézeteihez a magamét csatolva, a díjat a ’Csárdai jelenet’ című műnek ítéltük oda. Most tehát csak arra kérem tisztelt igazgató urat, lenne szíves az illető fiatal művészt minél előbb értesíteni, hogy haladéktalanul jöjjön, és megkezdett tanulmányait folytassa.«” Vasárnapi Újság, 30. évf. 3. sz. 1883. január 21. 43."]. Az ifjú festő a Munkácsy-díj első nyerteseként Párizsba utazott, ahol három éven át a nagy művész mellett tanult és dolgozott. 1884-ben festette meg Petőfi a csárdában című képét, később, 1900-ban az ő festményeivel és grafikáival illusztrálták az Atheneum kiadásában megjelent Petőfi Sándor összes költeményei című kétkötetes művet. A művész talán leghíresebb/legismertebb alkotása az 1899-ben megfestett 

.

Révész Imre: Panem (1899)

A művész még bécsi diákkorában ismerte meg Kürbis Filep festőművészt, akinek Hermina nevű festőművész lányát 1884. augusztus 31-én, Nagyszőlősön vette feleségül. Házasságukból két leánygyermek született.

Révész Imre 1904-től a budapesti Képzőművészeti Főiskola oktatója volt, 1918-ban a nagybányai művésztelepen tanított, 1920-tól 1932-ig a kecskeméti művésztelep vezetőjeként tevékenykedett. Az 1930-as években látása megromlott, feleségének 1939. évi halála után 1941-ben Tabódyné Révész Klára-Hermina lányával gyermekkorának színhelyére, Nagyszőlősre költözött, ahol 1945. február 3-án - a háborús események következtében - elhunyt.

Ezen a napon történt november 10.

1915

I. világháború: A negyedik isonzói csata kezdete, az olasz hadsereg nagyerejű támadásaival szemben az Osztrák–Magyar Monarchia sikeresen...Tovább

1954

Párttaggyűlés a BME villamos karán, ami szinte a jövő egyik „előszele” volt. Az MDP KV megfigyelője szerint „a hallgatók között kialakult...Tovább

1965

Pécsett megkezdődik az első magyar játékfilmszemle.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő