Az Országos Levéltár kutatótermének első freskója

1915. december 4-én a belügyminiszter szerződést kötött Révész Imre festőművésszel, hogy az új Országos Levéltár kutatótermébe történelmi tárgyú festményt készítsen. A kép elkészült, de – az épületdíszítés koncepcióváltása miatt – soha nem került a levéltárba. Az alkotás napjainkban már ismeretlen helyen lappang, és a nagyközönség nem is tudja, hogyan nézett ki a festmény.

Mi készül a műteremben?

Az 1854-1921 között megjelent Vasárnapi Újság cikkei és képanyaga a korszak kimagasló, sok esetben hiánypótló forrása. A kortárs művészvilág tevékenységébe engedtek bepillantást a műtermi beszámolók („Művészek otthonukban"; „Mi készül a műteremben?"). 1919-ben a Képzőművészeti Főiskola hat festőművészének műhelyében folyó munkáról tudósított Paál Jób: „Az Andrássy úti képzőművészeti iskolában szintén hidegek a műtermek. Csak néha kerül fa a kályhába. Ilyenkor azután még szorgalmasabban folyik a munka. Révész Imre egy fiatalt is megszégyenítő ambícióval dolgozik. Három nagyobb képe van munkában. Az egyik hatalmas vászon az országos levéltár megrendelésére készül. Ez a kép a levéltár kutatószobájában nyer majd elhelyezést. A hatalmas vásznon az előtérben ül a kutató tudós, elgondolkozik és képzeletében felvonulnak sorra a magyar história nagy alakjai: Nagy Lajos, Mátyás, a tudós és az igazságos, Bocskay, Rákóczi Ferenc, Pázmány Péter, meg a többiek, akiknek lelkéből kell nekünk most erőt meríteni a nemzet újjászületésének nagy korszakában. A történelmi milieut feledtetik a művész többi képei. Ezeken él a magyar föld dolgos embere: az alföldi paraszt, akit kevés művész rajzol úgy meg, mint Révész 

."

A cikkben jelent meg az egyetlen kép, amely legalább részben bemutatja a majdnem kész alkotást, a tudósítás pedig az ábrázolt történeti személyekről is további információval szolgál. A fénykép eredetije ma magángyűjteményben található, amelyet most Sümegi György művészettörténész jóvoltából mutathatunk be. A látogatás alkalmával több felvétel is készült, egy másik beállítás kétféle kivitelezésben a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában található.

Ezen a napon történt december 03.

1910

Először mutatja be Georges Claude a modern neonvilágítást.Tovább

1917

Breszt-Litovszkban fegyverszüneti tárgyalások kezdődnek Szovjet-Oroszország és a központi hatalmak (Németország és az Osztrák–Magyar...Tovább

1930

A budapesti Margit-szigeten átadják a Hajós Alfréd tervei alapján elkészült Nemzeti Sportuszodát.Tovább

1989

Befejeződik George H. W. Bush és Mihail Gorbacsov máltai találkozója.Tovább

1992

A távközlés egyik történelmi lépéseként Neil Papworth brit mérnök elküldi az első rövid szöveges üzenetet.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

A lapunk idei ötödik számában négy forrásismertetés olvasható, amelyek közül kettő a második világháború utáni Magyarország külországokkal való kapcsolataiba enged betekintést. A két másik forrásismertetés fő témája ugyan eltér az előzőekétől, azonban ez utóbbiakban is megjelenik – a személyek szintjén – a külfölddel, a külországokkal való kapcsolat.
Időrendben az első Bacsa Máté (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) két részes forrásismertetésének a második fele. Ezúttal olyan iratokat mutat be a szerző, amelyek a magyar–csehszlovák lakosságcsere Nógrád-Hont vármegye nyugati felére vonatkoznak: a kirendelt magyar összekötők jelentéseit, akik arról írtak, hogy a településeken miként zajlott a szlovákság körében a csehszlovák agitáció az átköltözés érdekében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Mindszenty József és Zágon József halálának 50. évfordulója kapcsán a Szent István Alapítvány levéltárából mutat be egy iratot. Amelyhez kapcsolódóan bemutatja az azt őrző gyűjteményt is. Az ismertetett dokumentum egy Zágon Józseffel lezajlott beszélgetés összefoglalója, amelyet Tomek Vince, a piarista rend generálisa jegyzett le; kifejtve többek között, hogy miként állt Mindszenty személyének, valamint utódlásának kérdése a nemzetközi térben.
Horváth Jákob (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) forrásismertetésének második részében a Mikroelektronikai Vállalat létrehozásának előzményeihez kapcsolódóan mutat be egy iratanyagot, amelyet az Államibiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára őriz. Az állambiztonság a saját módszereivel igyekezett hozzájárulni ahhoz, hogy csökkenjen Magyarország technológiai lemaradása: ehhez lett volna szükséges rávenni az együttműködésre az Egyesült Államokba emigrált Haraszti Tegze Péter villamosmérnököt, azonban ez a próbálkozás kudarcba fulladt.
Idén október 3-án avatták fel a néhai brit miniszterelnök, Margaret Thatcher emlékművét Budapesten. Ennek apropóján Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) idézte fel a Vaslady 1984-es magyarországi látogatását. Az esemény kiemelkedő fontosságú volt nemcsak az év, hanem az évtized számára hazánkban: Thatcher volt ugyanis az első brit kormányfő, aki hivatali ideje során látogatott Magyarországra – a fogadó fél ennek megfelelően igyekezett vendégül látni.
Az idei ötödik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
 

Budapest, 2025. november 14.

Miklós Dániel
főszerkesztő