Az Országos Levéltár kutatótermének első freskója

1915. december 4-én a belügyminiszter szerződést kötött Révész Imre festőművésszel, hogy az új Országos Levéltár kutatótermébe történelmi tárgyú festményt készítsen. A kép elkészült, de – az épületdíszítés koncepcióváltása miatt – soha nem került a levéltárba. Az alkotás napjainkban már ismeretlen helyen lappang, és a nagyközönség nem is tudja, hogyan nézett ki a festmény.

 

A kép további sorsa

A háborús viszonyok miatt a levéltár épületének befejezése jelentős késedelmet szenvedett. 1918-ra ugyan tető alatt volt az épület, de a belső munkálatokra már nem volt meg a szükséges forrás. A reménytelennek tűnő helyzetet Klebelsberg Kuno gróf aktív szerepvállalása segítette át a nehézségeken, aki nemcsak szóban, de tettekben is kimagasló támogatást nyújtott ahhoz, hogy a levéltár valóban „palotaként" szolgálja a nemzeti honvédelem, a kultúra ügyét. A nyugalmazott államtitkár Klebelsberg - aki 1917-től a Magyar Történelmi Társulat elnöke - első alkalommal az építési bizottság 1921. november 12-i ülésén vett részt. Az időpont nem véletlen, ő ekkor már bizonyára tudta, hogy hamarosan belügyminiszterként fogja az országos levéltár ügyeit irányítani (december 3-án lett miniszter). Amikor pedig a belügyi tárcát a vallás- és közoktatásügyi tárcára cserélte, magával vitte a 

is (ami azóta szinte töretlenül kulturális és nem belügyi feladat). Klebelsberg 1922. június 16. és 1931. augusztus 24. között volt kultuszminiszter, és mint ilyen maradandót alkotott. A levéltár új épületének befejezését és méltó díszítését javaslataival, határozott döntéseivel és a szükséges források biztosításával érte el. Ennek azonban „áldozatul esett" Révész Imre alkotása, mert a miniszternek más elképzelése volt a belső díszítésről.

Kísérletképp zártkörű pályázaton négy fiatal művészt kért fel arra, hogy a levéltári falfestményekre vázlattervet készítsen. 1923. július 10-én Szőnyi István, Prihoda István, Patkó Károly és Deli Antal kapott személyes meghívót a szűk körű pályázatra, műveiket szeptember 15-ig kellett elkészíteni, amelyért fejenként 300 000 korona tiszteletdíjat 

. Október 23-án ült össze a Magyar Országos Képzőművészeti Tanács bizottsága, hogy a beküldött pályaműveket elbírálja. A résztvevők bár dicséretesnek tartották a szándékot, hogy fiatal művészek megmérettessenek, de az eredmény messze volt az elvárttól, ezért úgy döntöttek, hogy Székely Bertalan és Lotz Károly hagyományait követő, már befutott művészeket kérnek fel a munka elvégzésére. Ekkor merült fel először Dudits Andor neve is, aki aztán 1924-1929 között megfestette a levéltár szekkóit. Csánki Dezső az értékelés alkalmával kifejtette, hogy célszerű lenne, ha a bizottság az eredeti tervnél maradna, és csak a kutatóterem két nagyobb falmezőjére kerülnének a freskók, a többit dekoratív, iparművészeti díszítéssel lássák el. Javaslatával a bizottság egyetértett, de végül nem ez .

1923. augusztus 22-én Révész Imre kérvénnyel fordult Klebelsberghez, hogy a kép utolsó részletét fizessék ki, és akkor ő a képet átadja: „A 12667/1915. sz[ám] a[latt] a m. kir. Belügyminisztériumtól az Országos Levéltár kutatóterme számára egy freskónemű kép elkészítésére nyertem megbízást. A közbejött nehéz idők válsága miatt a kép átvétele még ma sem történt meg, illetőleg éppen most megy végbe. A megbízás feltételei szerint a mű tiszteletdíjának egy részét már felvettem és most, mikor művem teljesen kész s az átvétel is folyamatban van, esedékessé vált a hátralévő rész, mely 6000 K, azaz hatezer koronát tenne ki békebeli értékben. Ez az összeg azonban névértékében ma nem jöhet tekintetbe, hiszen ma 6000 K arra sem lenne elegendő, hogy a képet a műtermemből rendeltetési helyére szállíttassam. Mivel az állam anyagi viszonyaira való tekintettel nem kívánhatom a 6000 K valorizált értékét, azon tiszteletteljes kéréssel járulok Nagyméltóságod elé, hogy kegyeskedjék tiszteletdíj fejében egy méltányos összeget megállapítani és annak kiutalását elrendelni." (Lásd a 4. forrást!)

A miniszter - tájékoztatás és véleményes jelentés megtétele céljából - a kérvényt Csánki Dezső főigazgatóhoz továbbította, aki - nem túl sietve - november 12-én Nagy Károlytól kért felvilágosítást. Az építész az előzmények összefoglalása mellett emlékeztette a főigazgatót, hogy az 1923. július 4-én tartott miniszteri értekezleten „figyelembe véve a közbejött különféle körülményeket" e célra 200 000 koronát irányoztak elő. (Lásd az 5. forrást!) Csánki Dezső november 17-én nyújtotta be részletes jelentését az elmaradt részlet kifizetéséről, javasolva, hogy 300 000 koronát fizessenek ki a művésznek, mert a késedelem nem volt felróható neki, és amikor a miniszteri koncepció megváltozott, akkor már a képpel szinte teljesen elkészült: „az Orsz. Levéltár kutatótermébe szánt freskódíszítésnek Nagyméltóságod által felvetett terve oly időből való, amidőn a nevezett művész megrendelt munkája a teljes befejezéshez közeledett." (Lásd a 6. forrást!)

1924. január 8-án dr. Gerlóczy Károly miniszteri osztálytanácsos arról tájékoztatta Csánkit, hogy a miniszter engedélyezte a 300 000 korona kifizetését, egyúttal felkérte őt, hogy „a szóban forgó kép átvételére az Országos Levéltár egyik nagyobb helyiségében leendő ideiglenes elhelyezésére vonatkozólag a művésszel tárgyalásokat felvenni és ezek sikeres befejezése után hozzám jelentést tenni szíveskedjék." (Lásd a 7. forrást!) Csánki január 22-én értesítette a jó hírről Révészt, kérve, hogy „méltóztatnék a kép átadásának módozatairól nyilatkozni. Ennek vétele után a nevezett összeg utalványozásáról intézkedni" fog. (Lásd a 8.  forrást!)

Révész Imre 1924. április 21-én a kecskeméti művésztelepről válaszolt Csánkinak: „Van szerencsém tisztelettel arról értesíteni, hogy az Orsz. Magy. Kir. Levéltár kutatóterme számára festett képemért járó összeget (300 000 kor., háromszázezer koronát) - amelyet a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium engedélyezett - elfogadom. A kép az Orsz. Magy. Kir. Képzőművészeti Főiskola könyvtár helyiségében van letétben, ahonnan Radics Antal szertáros úrtól bármikor átvehető." (Lásd a 9. forrást!) Az ügyiraton található belső feljegyzés szerint a kifizetésről a négy fiatal művésznek kiutalt ugyanekkora tiszteletdíj ügyiratán intézkedtek, a gondnok május 13-án az összeget elküldte a művésznek. Nem találtuk annak nyomát, hogy Révész Imre megrendelt és kifizetett képét végül a levéltárba szállították-e. Csak remélhetjük, hogy valahol lappang, és talán e cikk hatására ismét felbukkan és közkinccsé válik.

 

Köszönetem illeti Szűcs György és Sümegi György művészettörténészeket, akik hasznos tanácsaikkal segítették anyaggyűjtésemet.

Ezen a napon történt március 03.

1918

A breszt-litovszki békeszerződés (más néven breszti béke) Szovjet-Oroszország és a központi hatalmak (Németország és az Osztrák–Magyar...Tovább

1918

Bartók Béla II. vonósnégyesének premierje.Tovább

1922

Hidegkuti Nándor válogatott labdarúgó, az Aranycsapat tagja (†2002)Tovább

1924

II. Abdul-Medzsidet megfosztják trónjától és családjával együtt száműzik Törökországból.Tovább

1945

Megalakult a Független Kisgazda-és Polgári Párt Ifjúsági Csoportja. Az alakuló gyűlésen résztvevők megvitatták a feladatokat, és megvá-...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő