Gróf Apponyi Franciska és a fóti jótékonysági intézmények

„a háborúval járó nehézségeken igyekeztem én a magam kis körében Tanácsadó Irodámmal segíteni és talán nem minden siker nélkül, hisz közel voltam a fótiakhoz és mindegyikük számára nyitva volt az ajtóm." - írja naplójában gróf Károlyi Lászlóné született gróf Apponyi Franciska, aki 1914 őszén megalakította a „Fóth községi segítő és népjóléti bizottságot" és a fóti Tanácsadó Irodát, majd a háború után férjével telepet hozott létre hadirokkantak és hadiözvegyek részére. A grófnő az állami gondoskodást megelőzve karolta fel a rászorultakat, s adott mintát szociális intézmények szervezésére.

A háborút követő zavaros időszak (összeomlás - forradalom - proletárdiktatúra - ellenforradalom) lezárultával, 1921 tavaszán, Apponyi Franciska nagyszabású jótékonysági akciót indított hadirokkantak és hadiözvegyek házépítésének támogatására, amiben férje is kivette a részét, főként anyagi segítséget nyújtva. „Suum Cuique" („Mindenkinek a Magáét") elnevezéssel alapot hoztak létre a hasonló nevű telep felépítésére. Felhívásukat hatvan országba juttatták 

(Lásd az 1. sz. forrást!) Az adományozók között volt többek közt XI. Pius pápa, Mussolini és Lord Rothermere. Sok országból érkezett adomány Belgiumtól Japánig, Svédországtól Argentínáig. A grófnő a férje segítségével vásárolt 12 hold földet lakások céljára, s az első tíz szoba-konyhás lakóház már 1921-ben elkészült hazai és külföldi támogatásokból. (Lásd a 2. sz. forrást!) A házakhoz kis kertek tartoztak, s az új településrészhez szolgáltató létesítményeket is terveztek. A telep ünnepélyes átadására 1922. május 22-én került sor Horthy Miklós kormányzó és gróf Bethlen István miniszterelnök, valamint több hazai és külföldi adományozó jelenlétében. (Lásd a 3. sz. forrást!). A telepet a helybeliek később Fót-Újfalunak keresztelték (3. kép)

1. sz. forrás Felhívás a Suum Cuique telep építkezésére (külföldre)
Az irat jelzete: MNL OL P–380–I–5–d–10–No. 1. (nyomtatvány)

2. sz. forrás: A felépült házak száma évenként a Suum Cuique telepen (kézzel írt összeállítás).
Az irat jelzete: MNL OL P–380–I–5–d–11–No. 2.

3. sz. forrás: Suum Cuique Alap közleményei, 1. évf. 1. sz., Fót, 1928. március 15.
Az irat jelzete: MNL OL P–380–I–5–d–13–No. 7.

A „Suum Cuique" alap 1922-ben adománygyűjtő brosúrát adott ki a telep továbbépítéséhez szükséges anyagi források előteremtéséhez. A kiadvány tíz fekete-fehér képes levelezőlapot tartalmaz a fóti szociális létesítményekről, beleértve a Tanácsadó Irodát, a csecsemőotthont, valamint Fót-Újfalu (a „Suum Cuique" telep) tervét és építését. A jól megtervezett, kisméretű füzetben, ami korabeli „PR-kiadványnak" is beillik, a képeslapok előtt rövid ismertető olvasható magyar, francia és angol nyelven Fót község népességének jellemzőiről, valamint a fóti népjóléti intézmények 1914-1920 közötti működéséről, tényadatokkal. (Lásd a 4. sz. forrást!)

4. sz. forrás: Adománygyűjtő brosúra „Suum Cuique” javára. Tájékoztató a fóti népjóléti intézmények működéséről 1914-1920.
Az irat jelzete: MNL OL P–380–I–5–b–No. 5. 35–50. folio (nyomtatvány)

A leendő támogató megismerhette a brosúrából Fót legfontosabb demográfiai adatait. Megtudhatta, hogy Fót 4719 főnyi népessége túlnyomó részben földművelésből élt, de a gyári munkások és családtagjaik száma is viszonylag magas volt (700 fő, a lakosság közel 15%-a), ami a fővárosból történő jelentős arányú kiköltözéssel függött 

. Az 1920-as évek elején a település protestáns többségű volt, a reformátusok számaránya (2100 fő, 45%) jócskán meghaladta a katolikusokét (1600 fő, 34%), s viszonylag sok evangélikus is élt a (600 fő). A fóti családok egyötödének nem volt saját háza (a 871 fóti családból 175-nek), s a számokból azt is kiderül, hogy a földművelésből élők jelentős része nem rendelkezett saját földdel (ugyanis a lakosság 80%-a végzett földműves munkát, de csak a családok 60%-a volt földtulajdonos). A háború alatt 736 fóti vonult be, 217 fő esett fogsága, közülük 1922-ig 84-en visszatértek. Az 1920-as évek elején a hadirokkantak száma 86, a hadiözvegyeké 20, a hadiárváké 36 volt. A brosúra címszavakban sorolja fel a fóti szociális intézmények szerteágazó tevékenységét, az anya-és csecsemővédelemtől az egészségügyön és a szegényügyön át a Tanácsadó Iroda hatáskörébe tartozó ügyeikig, s emellett több statisztikai adatot is közöl.

A fóti intézmények központi szerve, a Tanácsadó Iroda előbb a fóti kastélyban, majd 1915 januárjától annak parkjában, különálló épületben működött (4. kép) Kezdetben főképp a frontkatonák és itthon maradt családtagjaik ügyes-bajos dolgait és segélyezését intézte. Segítséget nyújtott eltűnt katonák és hadifoglyok felkutatásában, valamint kérvények, levelek megírásában. Közvetítette a katona és hozzátartozói között a levelezést, a pénz- és a csomagküldést. Ruhaneművel, meleg holmival látta el a hadba vonulókat, tanácsokat adott katonai felmentések és szabadságolások intézésénél, s közreműködött a katonák után járó államsegélyek elbírálásában. Foglalkozott azzal is, hogy a távoli kórházakban ápolt beteg és sebesült katonákat családjukhoz közel, az újpesti Károlyi Kórházba szállítsák. Ez kezdetben nehézkesen működött, mivel a Károlyi-kórház nem kapott közvetlen betegátvételre engedélyt. (Az az engedélyt 300 betegágyhoz kötötték, ám a 260 ágyas újpesti kórház kapacitása ezt nem érte el.) Ezért a beteg vagy sebesült katonát más közeli kórházba kellett előbb „átkérni," majd onnan továbbutaltatni. Ez így ment számtalan kérvény és kilincselés ellenére egészen addig, míg Apponyi Franciska - miután végigjárta az összes magyar hatóságot - 1916 decemberében felkereste Bécsben a hadügyminisztert, akitől megkapta az óhajtott engedélyt. Az Iroda egy 15 pontos kérdőív kitöltését feltételül szabva, magára vállalta az eltűntek és a hadifogságba esett katonák utáni nyomozás megindítását. (Lásd az 5. sz. forrást!) Nemcsak Fót, hanem a váci és a gödöllői járás településeinek eltűntjei után is kutattak, sőt jóval távolabbról is kaptak megkeresést. A brosúra adatai szerint 99 községből fordultak az Irodához, hogy a családhoz közelebbi kórházba kerülhessen a katona.

4. kép: A Tanácsadó Iroda épülete a kastélykertben

5. sz. forrás: A Tanácsadó Iroda háborúban eltűntekre vonatkozó kérdőíve
Az irat jelzete: MNL OL P–380–I–5–b–8–No. 1.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt június 22.

1940

Franciaország nevében Huntziger tábornok aláírja a kapitulációt a német csapatok előtt (Compiègne-ben).Tovább

1941

Németország lerohanja Szovjetuniót, megnyílik a második világháború második frontja.Tovább

1978

James W. Christy amerikai csillagász felfedezi a Charont, a Plútó legnagyobb holdját.Tovább

1980

Az NSZK csapata 2-1-es győzelmet arat a római olimpiai stadionban rendezett EB-döntőn Belgium válogatottja fölött.Tovább

1988

Az EU engedélyezi a tujontartalmú szeszek gyártását (35 mg/kg), így újra hódíthat az abszint.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők