Levél Rákosi Mátyásnak

„Jelen levelemben előadottak alapján arra kérem, utasítsa a kaposvári helyi hatóságokat, hogy saját, háromszobás családi házamat nekem újból adják vissza teljes egészében, éspedig: egy szobát részemre és feleségem részére, lakószobának, egyet írói dolgozószobának és egyet pedig leányom és vőm részére lakószobának. Szilárdan hiszek és bízok Miniszterelnök helyettes Úr igazságosságában és méltányosságában és levelemben előadottak alapján kérem ezen szerény kérelem teljesítését.”

Bevezetés 

„A népi demokrácia mostani, vidéki intéző közegeinek legtöbbje [...] engem, mint szocialista írót nem ismer"

Az alábbiakban közölt levél szerzője Geiszler István (1884-1974) kaposvári vaskereskedő és a helyi társadalomban a maga korában elismert irodalmár, glosszaíró, humoros történetek és tréfák szerzője. Az 1910-es évektől rendszeresen jelentkezett publikációkkal a Somogy megyei lapok hasábjain. Tagja volt a Dél-Dunántúlon jelentős hatású irodalmi-művészeti körnek, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaságnak. Az 1910-1930-as években számos álnéven jegyezte írásait. (Bolygó Hollandi, Gádor István, Gáthy István, Főutcai Figyelő)

A tiroli eredetű Geiszler család a 19. század első felében telepedett le Somogy megyében. Geiszler István apja, Geiszler Nepomuk János 1884-ben vette át rokona, Weiler Vilmos 1848-tól fennálló üzletét és indította meg (1952-ig működő) családi vaskereskedését. Geiszler Istvánt a Tanácsköztársaság idején Kaposváron, mint a város egyik „vagyonos és befolyásos burzsoá" családjának tagját,

1920-ban belépett apja vaskereskedésébe, majd az azt követő évtizedben szép sikereket ért el a kereskedői pályán. 1930-ban már a Magyar Vaskereskedők és Vasiparosok Országos Egyesületének elnökségi tagja majd alelnöke, a Magyar Nemzeti Bank kaposvári fiókintézetének váltóbírája.

Bár Geiszler István a kaposvári társadalomban az államosításokig meghatározó szerepet töltött be, nyilvános irodalmi tevékenysége véget ért 1932-ben. Az irodalmi „szilencium" kiváltó oka az volt, hogy 1931-ben - Gáthy István szerzői álnevet használva - megjelentette gazdasági-társadalmi vonatkozású utópiáját, a 

 címmel. A könyv a gazdasági válságból való kivezető utat egy szocialisztikus-államkapitalista utópiában látta, amely kapcsán 1931. június 17-i számában a Nemzeti Újság Veszedelmes propagandacímmel éles támadást intézett a könyv ellen. A lap által követelt ügyészségi vizsgálat eredményeként - nem utolsó sorban Geiszler „irodalmi barátainak" (Zilahy Lajos, Féja Géza stb.) köszönhetően - a „kommunista" könyv miatt végül nem emeltek vádat. „Társadalmilag" azonban lehetetlenné tette Geiszler további publikálását Miskolczy Ágosthelyettes koronaügyésznek a Magyar Szemle hasábjain megjelent, és a Nemzeti Újságnál messze színvonalasabb  Ezt követően a [popup title="lapok nem közölték Geiszler „ártatlan" írásait sem." format="Default click" activate="click" close text="E tény közlését ezúton köszönöm Gallai [ifj. Geiszler] Istvánnak."]

Közírói tevékenységével ennek ellenére nem hagyott fel. Tudomásunk van egy 1950-1955 között készült kéziratáról, melyben a két világháború közötti gazdasági rendszert elemezte, s az ezzel kapcsolatban fennmaradt baráti levelezés alapján elmondható, hogy valamilyen

 Az 1960-as években (álnéven) készítette el utolsó, gazdasági vonatkozású kéziratát, mely azonban már a szovjet rendszer gazdasági ellentmondásait taglalta, és közeli bukását jósolta. E kéziratát valószínűleg aSzabad Európa Rádióhoz juttatta el, de kézirat SZER-beli sorsáról jelenleg nincs információnk. Érdekes adalék, hogy e kéziratát Hartmann álnéven kívánta megjelentetni. Hartmann professzor a Munka társadalmának kulcsfigurája volt (maga a könyv a kitalált Hartmann professzor „szabadelőadása 2100-ból"), így elmondható, hogy Geiszler István valószínűleg nem kis öniróniával tekinthetett vissza az

Az alább közzétett levél érdekessége, hogy azt szerzőnk polgári életmódjának „védelmében" írta 1951-ben Rákosi Mátyásnak. A levélről nem dönthető el egyértelműen, hogy tisztázatnak vagy fogalmazványnak tekinthető-e? A kor hivatali „iratkezelési" gyakorlatától nem volt idegen az eredeti iratok továbbküldése az illetékes hivatalnak, és/vagy visszaküldése a beküldőnek. Annak kiderítése, hogy az alábbi levél valóban eljutott-e Rákosi Mátyáshoz, talán a korabeli minisztériumi iktatókönyvek segítségével lenne megállapítható. Az mindenesetre bizonyos, hogy család ingatlantulajdonának „felosztása" elmaradt és a családi emlékezet szerint is mindez [popup title="Rákosi gyors intézkedésének volt köszönhető." format="Default click" activate="click" close text="Gallai [ifj. Geiszler] István szíves közlése."]

A levélben figyelmet érdemel az a naivitás, ami a szerző érvrendszerében fogható meg. Amikor „a népi demokrácia mostani, vidéki intéző közegei"-ről szól, akik fiatal koruk miatt nem ismerik el az ő húsz évvel korábbi érdemeit, akkor azt az 1951-ben éppen csak „helyet foglaló" ifjúkommunista hivatalnokgárdát kritizálja, akiket pontosan tájékozatlanságuk és a kommunista direktívákhoz történő vak kötődésük miatt helyeztek ekkoriban pozícióba, mellőzve többek között a korábbi, politikai-munkásmozgalmi tapasztalattal rendelkező szociáldemokrata kádereket. Elmondható, hogy 1951-ben Geiszler István sem mint „burzsoá kereskedő", sem mint „szocialista író" nem értette meg, hogy milyen változások történtek körülötte a világban. Erre utal, hogy 1951-ben írt levelében a magyar munkásosztály húsz évvel korábbi vezetőjeként az 1930-as évek végéig erősen antikommunista szociáldemokrata ideológust, Mónus Illést nevezte meg. Így e kijelentése akár érvként is szolgálhatott volna internálására. Azt, hogy ez mégsem következett be, véletlen szerencséjének és/vagy Rákosi Mátyás személyes jóindulatának köszönhette. Akár így, akár úgy történt, az alábbiakban közölt levél és születésének körülményei, ill. a levél következményei jól szemléltetik a Rákosi rendszer kiszámíthatatlanságát és az egyén értetlenségét a rendszer működésével kapcsolatban.

A forrást szöveghű átírásban közöljük.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt október 02.

1924

A Népszövetség elfogadja a nemzetközi viták békés rendezéséről szóló genfi jegyzőkönyvet.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet új számmal jelenik meg a szeptember beköszöntével. Ezúttal leginkább a hétköznapi küzdelmek világába kalauzolják el az olvasót a megjelent forrásismertetések. Legyen szó akár a saját megélhetésükön javítani kívánó fiumei tisztviselőkről, egy államfordulatot éppen átélt kárpátaljai lakosokról, vagy éppen az államhatalom restriktív intézkedései ellenére is működő római katolikus egyházról és annak tagjairól. S arra nézve is láthatunk egy esetet, hogy a hétköznapok újságolvasóinak és maguknak az újságíróknak köszönhetően hogyan válhatott valaki „sikertelen bűnözővé” száz évvel ezelőtt.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az Osztrák-Magyar Monarchia fiumei tisztviselőinek és alkalmazottainak meglehetősen komplex világát mutatja be. Forrásismertetésében nagyrészt a mai Rijekában őrzött iratokra támaszkodva tárja az olvasók elé, hogy az említett állami tisztviselők és alkalmazottak milyen módon kívánták orvosolni – többek között kérvények megfogalmazásával – egzisztenciális nehézségeiket.

A dualizmus bő ötven événél sokkal rövidebb időszak, mindössze hét hónap változásainak eredményét ismerteti írásában Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet). Publikációjában két, 1939 októberében papírra vetett hangulatjelentést mutat be, amelyek az 1939 márciusának közepén ismét magyar uralom alá került Kárpátalja gazdasági, szociális és politikai viszonyairól, illetve a helyben tapasztalt helyzet változásáról adnak számot.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) friss forrásismertetésében a Zágon József és Kada Lajos közötti levelezésből mutat be újabb részleteket. Ezúttal Zágon Lajosnak a magyarországi katolikus egyház 1961-1971 közötti helyzetéről szerzett információit adta közre. A korabeli budapesti vezetés folytatta az 1940-es évek végén megkezdett egyházellenes politikáját, azonban tárgyalt tíz év mégsem tekinthető monoton időszaknak a magyarországi katolikus egyház szempontjából, mivel a Vatikán és a Magyar Népköztársaság 1964-ben megállapodást kötött egymással, valamint lezajlott a II. Vatikáni Zsinat magyar püspökök részvételével.

Halász János (levéltári referens, Kulturális és Innovációs Minisztérium) forrásismertetésének második részében a már megismert „Kloroformos Bandi” ékszerrablási ügyének magyarországi tárgyalása kerül a reflektorfénybe, valamint az, hogy éppen a „kloroformos” jelző miként bélyegezte meg Faragó Andrást, és hogy ebben mekkora szerepe volt a korabeli sajtófogyasztásnak.

Idei negyedik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Továbbra is él ugyanakkor felhívásunk korábbi és leendő szerzőink felé: az ArchívNet szerkesztősége várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
 

Budapest, 2023. szeptember 13.
 

Miklós Dániel
főszerkesztő