Szemelvények a jugoszláv határőrizet történetéből (1953–1955)

„1955. 11. 23.-án magyar repülőgép két esetben megsértette a Jugoszláv Népköztársaság légterét. […] a jelzett időben és helyen magyar repülőgép tartózkodott, […] azonban a kivizsgálás során megállapítottam, hogy a repülőgép vezetője nem tudta, hogy ő áttévedt a jugoszláv légtérbe. Amikor azt észrevette azonnal visszatért magyar területre. Tehát átrepülésének semmi célja nem volt, csupán tévedés következménye. […] A hivatalos ügy befejezésével a jugoszláv tagozat elnöke megkínált bennünket szendviccsel, édességgel, szilvapálinkával és sörrel.”

Bevezetés

A köztörténetírásból ismert, hogy az 1945-1948 között rendkívül szívélyes magyar-jugoszláv kapcsolatok Titonak a kommunista világból való kirekesztése után egyik napról a másikra szinte teljesen megszűntek. Ahogyan a két ország közötti "fagyás" a szovjet érdekek mentén, Sztálin utasításra következett be, ugyanúgy, az "olvadás" is moszkvai parancsra vette kezdetét, 1953-ban. Az "ötvenes évek" magyar-jugoszláv kapcsolatainak diplomáciatörténete, ha nem is teljes egészében, de ismert. Annál kevésbé feldolgozottak azonban a nagypolitikai döntések térségi, települési szintű következményei. A határ menti kitelepítések a közbeszéd szintjén is ismertek, a "nehéz éveket" a határterületeken megélő lakosság mindennapjairól azonban szinte semmit sem tudunk. Ugyanígy nem ismerjük a háborús hisztéria árnyékában tevékenykedő határőrizet történetét.

A határvidéki események kutatását az is megnehezíti, hogy az 1954 előtti forrásanyag - jelenlegi ismereteink szerint - rendkívül szegényes. Így arra is csupán utalnak az egykorú iratok és a még élő és emlékezni akaró szemtanúk, hogy az ÁVH kötelékébe beolvasztott határőrség az általa felügyelt területet lényegében kivonta a "polgári közigazgatás" hatásköréből, sőt számos összetűzésre került sor a lakosság és a határőrök, korabeli szóhasználattal élve: az "első vonalban küzdő harcosok" között. Ugyanakkor nincsenek pontos információink a "frontier" életmódot folytató határőrök mentalitásáról, motivációiról sem.

A Mura-Dráva határ legjelentősebb hidegháborús eseménye minden bizonnyal a Letenye-sziget, a határ pontos vonalának ismeretlensége miatt, 1951. december 21-i magyar megszállása volt. A megszállásra válaszul a jugoszlávok is katonaság telepítésével válaszoltak. A sziget megszállásának dokumentumai ma még feltáratlanok. Az is csupán a visszaemlékezők sejtése, hogy a két állam végül felvett valamilyen hivatalos kapcsolatot ennek a kérdésnek a rendezéséről. Így csupán gyanítható, hogy az 1952 nyarán végzett csapatkivonásra a Jugoszláviával történt egyeztetés után került sor. A későbbiekben határőrtisztek gyakran emlegették, hogy ha ebben az időben működött volna a határképviseleti rendszer, akkor talán nem vált volna olyan súlyossá a helyzet.

A határincidensek ügyében 1953. május 6-án a magyar Külügyminisztérium még elküldte szokásos évi tiltakozó jegyzékét Jugoszláviának, két hónappal később, július 13-án azonban Magyarország már kormányszintű jegyzékben tett javaslatot Belgrádnak a tárgyalásokra. Mindennek eredményeként 1953. utolsó negyedévében rendszeres magyar-jugoszláv vegyes bizottsági tárgyalások kezdődtek, majd felállították a határképviseleti rendszert is. Ez utóbbi egyeztető fórum hivatalosan is lehetőséget teremtett arra, hogy határincidensekről a magyar és jugoszláv határőrség tárgyalásokat folytasson, vagyis az egyes határszakaszok képviselői megkapták a jogot arra, hogy a fegyverek helyett szóban próbálják meg tisztázni a félreértéseket. (Ld.: 3. és 4. dokumentum) A határképviseleti rendszer létrejöttével egy időben a belügyminisztérium megtiltotta, hogy provokatív cselekményeket kövessenek el a határőrök a jugoszláv féllel szemben. A korabeli feszült állapotokat jól érzékelteti, hogy a tiltások jelentős része olyan cselekményre vonatkozott, melyek békeidőben elképzelhetetlenek lettek volna.

A magyar-jugoszláv viszony normalizálása azonban nem jelentette azt, hogy az "éberséget" a határőrizeti szervek csökkentették volna. Sőt, az "enyhülés" bizonyos értelemben éppen a határőrizet szigorítását eredményezte, hiszen a "hadiállapot" mérséklődésével a korábbi határőrizeti problémák rendezése került előtérbe.

Az alábbi források közlésekor betűhív átiratokat közlünk, tekintettel arra, hogy az egyes határőrtisztek korabeli íráskészségét is olyan történeti adaléknak tekintjük, mely figyelemre méltó. Az egyes iratok, annak ellenére, hogy keletkezésük szempontjából nem alkotnak egyetlen ügy csoportot, úgy véljük alkalmasak arra, hogy érzékeltessék az 1953-1955 közötti évek határőrizetének mindennapjait.

Ezen a napon történt január 27.

1944

A szovjet Vörös Hadsereg áttöri Leningrád több mint 2 éve tartó német blokádját.Tovább

1945

A szovjet Vörös Hadsereg felszabadítja a birkenaui és auschwitzi koncentrációs táborokat.Tovább

1967

Több mint 60 ország képviselője aláírja az Atomcsend-EgyezménytTovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő