Hova tűntek a kozmetikumok?

Egy minisztériumi levél 1952-ből

A közölt dokumentumokban bemutatott eset meglehetősen „tyúkper” jellegű. Kevés a kozmetikai áru a Balaton parti boltokban, ezért a felettes hatóság intézkedik, hogy a nagykereskedelmi raktárakból töltsék fel a készleteket. A minisztériumi levél jól illusztrálja a hiánygazdaság működését, különösen, ha figyelembe vesszük azt is, hogy utal a kiskereskedelmi áruhiány okára, a merev, tervgazdálkodásos rendszerre, az ebből fakadó rugalmatlanságra is. Ennél azonban jóval érdekesebb információkat nyerhetünk, ha a sorok közötti jelentéstartalomra is figyelünk.

Bevezető

Ma már közhely, hogy az 1950-es években keletkezett hivatalos dokumentumok forrásértéke sokszor nem szó szerinti tartalmukban, hanem utalásaikban, az abszurdba hajló helyzetleírásokban rejlik. Az ilyen feljegyzéseknek legtöbbször a rendszer lényegéből fakadó önellentmondásokra, ésszerűtlenségekre világítanak rá. A semmiről sem szóló, panelekből építkező szövegek az önállótlanságról, illetve az e mögött meghúzódó szakértelemhiányról vagy félelemről, esetleg mindkettőről árulkodnak.

Az itt közölt dokumentumokra is igaz, hogy kisebb mértékben lényeges az, amit szó szerint ír. Hiszen maga az eset, aminek kapcsán az iratok keletkeztek, meglehetősen "tyúkper" jellegű. Kevés a kozmetikai áru a Balaton parti boltokban, ezért a felettes hatóság intézkedik, hogy a nagykereskedelmi raktárakból töltsék fel a készleteket. A minisztériumi levél ebben a formában jól illusztrálja a hiánygazdaság működését, különösen ha figyelembe vesszük azt is, hogy utal a kiskereskedelmi áruhiány okára, a merev, tervgazdálkodásos rendszerre, az ebből fakadó rugalmatlanságra is. Ennél azonban jóval érdekesebb információkat nyerhetünk, ha az egykori Szabad Nép olvasóihoz hasonlóan a "sorok közötti (és mögötti)" jelentéstartalomra is figyelünk.

Mint már utaltunk rá, az abszurditás szinte természetes velejárója az '50-es évek hivatalos iratainak. Így a közölt dokumentumban is rögtön feltűnik, hogy az üdülővendégek "üdülő dolgozókként" kerülnek nevesítésre. Itt a kor egyik, ideológiai töltetű kifejezése, az "állampolgár", "lakosság", "ember", "vásárló", "úr", "hölgy" stb. szavak helyébe léptetett, "dolgozó" kifejezés jelenik meg a vele ellentétes tartalmú "üdülő" szó társaságában.

A leglényegesebb korjellemző az iratokban tükröződő hivatali ügyintézés. A közölt két dokumentum majdnem szóról szóra megegyezik. De csak majdnem. Az első, a minisztériumtól érkezett szövegből a gépíró úgy készítette el a helyi, közvetlenül az érdekelteknek szóló levelet, hogy az ügyintéző itt-ott változtatásokat végzett a szövegen. Az eredeti dokumentumon jól látható, hogy kék tollal húzta alá a kimásolandó részeket, illetve, hogy két helyen új kifejezéseket írt be (pl.: megállapítom, hogy). A szöveg átdolgozása során ki is húztak egyes mondatrészeket. A második levél gépírója azonban, mivel a kihúzás a "balatonmenti Népbolt" és "az ott üdülő" mondatrészek esetében nem áthúzással, hanem zárójellel volt jelölve, nem törölte, hanem zárójelbe tette, így az új levél első bekezdése kisiskolás jellegű kioktató hangneművé vált.

Úgy véljük, hogy mind a minisztériumi levél lemásolása, mind a "zárójeles affér" részben hozzáértési, fogalmazási problémákra, elsősorban azonban a hivatali félelemre világít rá. Az árukészlet feltöltésének tilalmát megszegőket fegyelmi fenyegette, vagyis valaki valahol, "felelős helyen" elrendelte a tilalmat. Ha ezt a tilalmat a helyi tanács megszűnteti, ezt csak a minisztériumi utasításnak megfelelően teszi vagy teheti. A szövegátemelés nem pusztán az egyszerűbb és gyorsabb munkavégzés miatt történhetett, hanem az önálló cselekvésképtelenség, a közvetlen irányítás rendszere miatt is. (Ezt bizonyítja, hogy a megyei tanács nem érdeklődött, nem vizsgálódott, nem kereste az áruforgalom-korlátozó utasítás kiadóját és a kiadás okát.) A kozmetikai cikkekkel való ellátás biztosítása valószínűleg kizárólag a Vegyianyag Nagykereskedelmi Iroda instruktorait érdekelte, utána már csupán az "ügy" minél pontosabb, a direktívának megfelelő lebonyolítása volt a lényeges.

A dokumentumokat teljes terjedelmükben, az eredeti helyesírást megtartva közöljük.

Ezen a napon történt május 16.

1911

Rodolfo (er. Gács Rezső) bűvész (†1987)Tovább

1931

A Nemzeti Radikális Párt, a Frontharcosok Nemzeti Pártja és az Ifjú Magyarok Nemzeti Pártja egyesült Nemzeti Radikális Párt néven.Tovább

1935

Csehszlovákia és a Szovjetunió kölcsönös segélynyújtási szerződést köt.Tovább

1950

A KIE közgyűlése – szabálytalanul – Bereczky Albert püspök elnökletével kimondta a KIE feloszlását. Utoljára a kecskeméti KIE tartotta meg...Tovább

1960

Theodore H. Maiman megalkotja az első lézertTovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők