Nylonharisnya magánimport 1961-ben

Egy volt illegális kommunista csempészügye

„Mi, akik többször jártunk már nyugaton, meg tudjuk érteni, hogy egyeseket megragad és elront a nyugati kalmárszellem. Nyilván ez történt ezzel a szerencsétlen flótással is. Bármennyire is hibázott, még egy enyhítő körülményt fel lehet hozni mellette. Tulajdonképpen nem károsította meg a magyar népgazdaságot, hiszen a kint két hónap alatt összespórolt ösztöndíjából vette azokat az átkozott harisnyákat. Ha egy csöpp esze lett volna, legalább annyi, mint amennyi hiányzik neki, inkább streap-steese bárra költötte volna. Az ő korában ez már inkább használt, mint ártott volna neki."

A hegyeshalmi vámhivatal közúti kirendeltségén felvett jegyzőkönyv tanúsága szerint, melyet forrásközlésünkben a személyes adatok kivételével közlünk, az orvos azzal védekezett, hogy az áruféleségeket azért rejtette el, mert „tudomásom volt arról, hogy ilyen mennyiségű áru kereskedelmi jellegű, és nem akartam utánnuk [!] vámot megfizetni". Elmondása szerint a termékek nagy részét a karácsonyi és a húsvéti ünnepek alkalmával kívánta elajándékozni, illetve nagynénjén keresztül értékesíteni. Úgy vélte, hogy az így kapott pénzen „le tud majd mondani egy-két mellékállásáról, és több időt tud szentelni tanulmányainak". Az elkobzott árucikkeket részben a kint kapott ösztöndíjából, részben a külföldön élő testvérétől kapott pénzen vásárolta. Mindezek után kérte a vámigazgatóság „méltányos elbírálását". Az orvos védekezése megfelelt a korban szokásos taktikának, más ügyekben is szinte mindig ugyanezzel a válasszal találkozhatunk: magának vagy ajándékba hozta a lefoglalt áruféleségeket.

A határállomáson lezajlott vizsgálat után, már hazatérése napján [Halmi Ernő] felkereste

egyetemi docenst, munkahelyi klinikájának igazgatóhelyettesét, és beszámolt a lebukásról. Gábor azt tanácsolta a nehéz helyzetbe került orvosnak, hogy az ügyet azonnal jelentse a pártnak, és állami feletteseinek, illetve egészségügyi miniszterhelyettesnek. Közben Gábor György tájékoztató jellegű telefonbeszélgetést folytatott Simonovits egészségügyi miniszterhelyettessel is. Erről a beszélgetésről készült egy összefoglaló jelentés, melyet Gábor György az ügyről kialakított véleményével együtt megküldött a miniszterhelyettesnek, melyben utalt arra, hogy az orvost, a körülötte kibontakozó botrány „rendkívüli módon megviselte". Erre utalnak azon megjegyzései, hogy az orvos cselekedete „meggondolatlan" volt, és „igen súlyos elbírálás alá esik", ugyanis nemcsak mint magyar állampolgár vétett a fennálló törvényes rendeletek ellen, hanem „mint kommunista elvtelenül, pártszerűtlenül, kommunistához nem méltóan viselkedett". Tettét súlyosbította, hogy „nem fiatal hebehurgya ember, hanem elég nagy emberi és mozgalmi tapasztalatokkal is rendelkezik", és indokolt megbüntetése. Javasolta az ügy teljes kivizsgálását, és is, hogy figyelembe kell venni az enyhítő körülményeket is.

Ügyünk főszereplője már fiatal korában aktívan bekapcsolódott a munkásmozgalomba. Olaszországi orvosi tanulmányai után, 1936-tól orvos századosként részt vett a spanyol polgárháborúban, a „brigád parancsnoka

volt", akit személyesen ismert. „Az összes magyar szabadságharcos között, talán ő töltötte a leghosszabb időt a fronton". A köztársasági kormány veresége után a Nemzetközi Brigád 14 tagú orvos csoportjával Kínába ment, ahol a kínai vöröskeresztnél teljesített szolgálatot „ hadseregében", és „állandó kapcsolatban volt a Kínai Kommunista Párttal". 1947-ben hazatért, évekig mellőzték, orvosi pályafutását  sem folytathatta, hanem „az akkori pártvezetés kívánságára hosszú ideig egészségügyi, szervezési, illetve statisztikai munkát" végzett. Egészségügyi szervezési témakörből 1957-ben megszerezte az „orvostudományok kandidátusa" tudományos fokozatot. Valódi orvosi hivatását csak majdnem 50 éves korában folytathatta, amihez „nagy ambícióval, korát meghazudtoló frissességgel és munkakedvvel fogott hozzá, hogy a szakmai téren történt mulasztásait bepótolja". Felettesei úgy döntöttek, hogy az orvostudomány olyan modern ágát kell megtanulnia, amely mögött „világviszonylatban sem áll nagy és régi múlt". Ez a tudományág a radioizotópokkal való foglalkozást jelentette, és annak egy szűkebb ágát, a radiocirculográfiát.

A felsőbb szintű döntés után elkezdődött a szakképzés, a doktor itthon és külföldön több tanfolyamot végzett, sokrétű tapasztalatot szerzett. Több tudományos közleménye jelent meg, és néhány év alatt „komoly szakember" vált belőle, aki a '60-as évek elejére „érett be". Munkája szorosan kapcsolódott az egyetemen dolgozó kardiológiai munkacsoport tervéhez. Közvetlen kollégája úgy vélte, hogy minden olyan intézkedés, ami gátolná munkája folytatásában, „igen komoly kárt jelent a magyar cardiológiai kutatásban", hiszen „pillanatnyilag" senki sincs, aki munkáját át tudná venni, vagy folytatni tudná.

Az orvos csempészési ügyéről nemcsak az Egészségügyi Minisztérium, hanem - párttagságából adódóan - az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága (KEB) is tudomást szerzett, ahol górcső alá vették múltját és addigi tevékenységét, valamint az elkövetett „bűn" nagyságát. Az Egészségügyi Minisztérium PB titkára egy meglehetősen negatív és elfogult véleményt készített a KEB-nek. Eszerint a minisztériumba „egyéni érdeke miatt lépett be („disszertáció elkészítése, szakorvosi vizsga"), s munkájára az volt a jellemző, hogy a feladatokat szétosztotta, „ő maga nem sokat végzett". Politikai felfogásáról csupán egy dolgot említett a PB titkár: „amikor az ellenforradalom alatt tárgyalták a vörös csillagok leverését, ő kijelentette, hogy ez nem nagy dolog, hiszen az nem a munkás mozgalom jelképe".

Az orvos munkahelye is véleményt nyilvánított a KEB-nek az ügyről. A pártcsoportbizalmi jelentése alapján megállapítható volt, hogy a klinikán korábban „ő volt az egyetlen párttag, ami igen nehéz feladatot rótt rá". A bizalmi leszögezte, hogy „kétségtelenül meglévő jó tulajdonságai mellett számos hibája is van, amelyek közül nem utolsósorban szerepel anyagiassága", erre azonban részben a pártcsoportban, részben „elvtársi, baráti beszélgetésekben is" figyelmeztették.

Ezen a napon történt június 23.

1915

I. világháború: Az első isonzói csata kezdete, az olasz hadsereg támadásával szemben az Osztrák–Magyar Monarchia sikeresen védekezik.Tovább

1940

Hitler látogatást tesz a német csapatok által megszállt Párizsban.Tovább

1941

Szlovákia csatlakozik a Szovjetunió elleni hadjárathoz.Tovább

1961

Életbe lép a nemzetközi Antarktisz-egyezmény, amely kiköti a kontinens semlegességét.Tovább

1983

II. János Pál pápa első külföldi látogatása során Varsóban tárgyal Lengyelország államfőjével, Jaruzelski tábornokkal, és Zakopanéban...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő