Szárnyashajó fogságban

Kiránduló magyarok kálváriája Bécsben

„Az ügy fel van fújva, a rendőri készültség óriási. A hajót a magyar kikötőben négyszeres rendőrkordon vette körül, számos fényszóró működött, mindenkit, aki a hajót elhagyta, többször igazoltatták. Még a túlsó Duna-parton is rendőrök fényjeleit lehetett látni. A hajón minden mozgást élesen figyeltek. A parthoz senkit nem engedtek, újságírók és fényképészek messziről figyelték és fényképezték a hajót.”

Elindulás előtt

, a csoport vezetője beszélt a Pénzügyminisztériumban tárgyaló külügyminiszter-helyettessel, aki időközben tanácskozott külügyminiszterrel is. Ennek eredményeként a Sirály II. szárnyashajó megkapta az engedélyt az indulásra azzal a feltétellel és utasítással, hogy ha nem kap vízumot Bécsben, akkor forduljon vissza.

A kirándulók végül elindultak az „ismeretlenbe", gondolván, ha időközben mégsem születik kedvező döntés, akkor legfeljebb a bécsi hajóállomásról visszafordulnak. Az izgalmakkal teli indulás után a hajót Komáromban kikötésre szólították fel, mivel megérkezett a DDSG távirata, hogy a vízum nélkül utazók bécsi tartózkodása bizonytalan. A távirat szövegét a vezetők nem hivatalos értesítésnek értékelték, így nem is gondoltak arra, hogy a hajó visszaforduljon. A Komáromból kifutó hajó újabb távirata jelezte, hogy a tárgyalások tovább folytatódnak. Ennek tudatában az utasok fellélegeztek, és tovább folytatták útjukat Bécs felé.  

Az első meglepetés akkor érte őket, amikor az osztrák vízi csendőrség a Bécs előtti Hainburgnál kikötésre kényszerítette a hajót. A vízi csendőrség egyik őrnagya felsőbb utasításra közölte, hogy a hajó nem folytathatja útját, és azt a javaslatot terjesztette elő, hogy a vízummal rendelkezőket a DDSG gépkocsijával Bécsbe szállítják, a hajó többi, vízummal nem rendelkező utasával pedig a Sirály forduljon vissza. 

A csoport vezetőjének tiltakozására azonban - miután a csendőrség kapcsolatba lépett az osztrák belügyminisztériummal - folytathatták útjukat Bécs felé. Az első „érintkezés" tehát nem látszott valami túlzottan barátságosnak. Az még inkább feltűnt a csoport tagjainak, hogy Bécs határában a vízi csendőrök motorosai várták a Sirályt, s kíséretükkel jutottak Bécsbe, a MAHART ottani

, ahol megjelent  miniszteri tanácsos, a bécsi rendőrség főnöke, és közölte, hogy az osztrák hatóságok a belügyminiszter utasítására nem adják ki a vízumokat. Mindez azt jelentette, hogy a hajó kiköthetett, de a protokollhoz hozzászokott utasai nem szállhattak ki.

Hiába közölték, hogy a csoportnak semmilyen politikai jellege és szándéka nincs, egyszerű emberek, akik jutalomkiránduláson vannak. A bécsi rendőrség főnöke kijelentette, hogy „változtatni a helyzeten nem tud", és mindazt, amit a magyarok mondtak, tolmácsolni fogja az illetékeseknek. Ez újabb reményt nyújtott a résztvevőknek, de az nagyon meglepte őket, hogy a partszakasz addigra már hemzsegett a rohamrendőröktől. Nem sokkal a bécsi rendőrfőnök távozása után, osztrák vámhivatalnokok és pénzügyőrök lepték el a hajót, s hozzáfogtak a vámvizsgálathoz. Ezt az utasok kifogásolták, mivel a vámvizsgálatra csak akkor lett volna joguk, ha a magyar csoportot beengedik az országba és az utasok partra szállhatnak, vagy ha ott vízumot kapnak. Ugyanakkor a vizsgálat azt a reményt kelthette a csoport tagjaiban, hogy további tárgyalások folynak a vízum megadását illetően. A vámvizsgálathoz elkérték az utasok névsorát, és beléptették a vízummal rendelkezőket. A vízum nélkülieknek azt mondták, hogy csak „később" nyilatkozhatnak helyzetükről. Az ellenőrzés során „az utasok minden csomagját kinyittatták, és beletúrtak mindenbe, minden papírcsomót alaposan megvizsgáltak". A hajó büféjét is elszámoltatták és az úti okmányokat átvizsgálták. A vámvizsgálat befejezése után mintegy két órán keresztül hírzárlatot rendeltek el.

Este kilenc órakor a magyar követség képviselői közölték a csoporttal, hogy az osztrák hatóságok véglegesen megtagadták a vízumot, az utasoknak reggelig a hajóban kell maradniuk, s reggel 8 órakor, egy újabb vámvizsgálat után a hajónak dolgavégezetlenül vissza kell fordulnia Budapestre.  

A Reichsbrücke

Újabb fejlemény akkor következett be, amikor a bécsi rádió bemondta, hogy a Sirály II. szárnyashajó nem érkezik Bécsbe. A Reichsbrücke hajóállomásnál várakozó mintegy 40-60 embert addigra kb. kétszáz rohamrendőr vette körül, a Sirály II. szárnyashajót pedig a MAHART bécsi kikötőjében, négyszeres rendőrkordonnal zárták le, minden oldalról fényszórózták, senkit nem engedtek a part közelébe, az újságírók és a fényképészek is csak messziről figyelhették, és fényképezhették a hajót. A bécsi rendőrfőnök személyesen vezette „a part megtisztítását". Senkit sem engedtek partra szállni, még a hajó szovjet állampolgárságú gépészét sem, aki szabályos angol és orosz nyelvű osztrák vízummal ellátott útlevéllel rendelkezett.

azt hozták fel, hogy „nincs négynyelvű tengerész
útlevele".

A helyzetet úgy fogták fel, hogy a vízum megtagadása a választásokkal kapcsolatos és a „belügyminiszter műve", aki a jobboldalt akarja kiengesztelni, mert egy fasiszta jobboldali tüntetést nem védett meg a kommunista ellentüntetéstől Dél-Ausztriában. Egyébként is meg akarják buktatni a belügyminisztert. 

A kirándulók mindenesetre az októberi hideg éjszakát a Duna vízén, fűtetlen hajóban és az üléseken szorongva töltötték.

Reggel váratlanul megismétlődött az esti szigorú vámvizsgálat, kiegészítve azzal, hogy ekkor már a kapitány fülkéjét és a büfét is átforgatták. A hajó reggel 9 óra után dolgavégezetlenül indult vissza Budapestre. A hajót a vízi csendőrség a határig elkísérte. 

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt március 03.

1918

A breszt-litovszki békeszerződés (más néven breszti béke) Szovjet-Oroszország és a központi hatalmak (Németország és az Osztrák–Magyar...Tovább

1918

Bartók Béla II. vonósnégyesének premierje.Tovább

1922

Hidegkuti Nándor válogatott labdarúgó, az Aranycsapat tagja (†2002)Tovább

1924

II. Abdul-Medzsidet megfosztják trónjától és családjával együtt száműzik Törökországból.Tovább

1945

Megalakult a Független Kisgazda-és Polgári Párt Ifjúsági Csoportja. Az alakuló gyűlésen résztvevők megvitatták a feladatokat, és megvá-...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő