Szárnyashajó fogságban

Kiránduló magyarok kálváriája Bécsben

„Az ügy fel van fújva, a rendőri készültség óriási. A hajót a magyar kikötőben négyszeres rendőrkordon vette körül, számos fényszóró működött, mindenkit, aki a hajót elhagyta, többször igazoltatták. Még a túlsó Duna-parton is rendőrök fényjeleit lehetett látni. A hajón minden mozgást élesen figyeltek. A parthoz senkit nem engedtek, újságírók és fényképészek messziről figyelték és fényképezték a hajót.”

Elindulás előtt

, a csoport vezetője beszélt a Pénzügyminisztériumban tárgyaló külügyminiszter-helyettessel, aki időközben tanácskozott külügyminiszterrel is. Ennek eredményeként a Sirály II. szárnyashajó megkapta az engedélyt az indulásra azzal a feltétellel és utasítással, hogy ha nem kap vízumot Bécsben, akkor forduljon vissza.

A kirándulók végül elindultak az „ismeretlenbe", gondolván, ha időközben mégsem születik kedvező döntés, akkor legfeljebb a bécsi hajóállomásról visszafordulnak. Az izgalmakkal teli indulás után a hajót Komáromban kikötésre szólították fel, mivel megérkezett a DDSG távirata, hogy a vízum nélkül utazók bécsi tartózkodása bizonytalan. A távirat szövegét a vezetők nem hivatalos értesítésnek értékelték, így nem is gondoltak arra, hogy a hajó visszaforduljon. A Komáromból kifutó hajó újabb távirata jelezte, hogy a tárgyalások tovább folytatódnak. Ennek tudatában az utasok fellélegeztek, és tovább folytatták útjukat Bécs felé.  

Az első meglepetés akkor érte őket, amikor az osztrák vízi csendőrség a Bécs előtti Hainburgnál kikötésre kényszerítette a hajót. A vízi csendőrség egyik őrnagya felsőbb utasításra közölte, hogy a hajó nem folytathatja útját, és azt a javaslatot terjesztette elő, hogy a vízummal rendelkezőket a DDSG gépkocsijával Bécsbe szállítják, a hajó többi, vízummal nem rendelkező utasával pedig a Sirály forduljon vissza. 

A csoport vezetőjének tiltakozására azonban - miután a csendőrség kapcsolatba lépett az osztrák belügyminisztériummal - folytathatták útjukat Bécs felé. Az első „érintkezés" tehát nem látszott valami túlzottan barátságosnak. Az még inkább feltűnt a csoport tagjainak, hogy Bécs határában a vízi csendőrök motorosai várták a Sirályt, s kíséretükkel jutottak Bécsbe, a MAHART ottani

, ahol megjelent  miniszteri tanácsos, a bécsi rendőrség főnöke, és közölte, hogy az osztrák hatóságok a belügyminiszter utasítására nem adják ki a vízumokat. Mindez azt jelentette, hogy a hajó kiköthetett, de a protokollhoz hozzászokott utasai nem szállhattak ki.

Hiába közölték, hogy a csoportnak semmilyen politikai jellege és szándéka nincs, egyszerű emberek, akik jutalomkiránduláson vannak. A bécsi rendőrség főnöke kijelentette, hogy „változtatni a helyzeten nem tud", és mindazt, amit a magyarok mondtak, tolmácsolni fogja az illetékeseknek. Ez újabb reményt nyújtott a résztvevőknek, de az nagyon meglepte őket, hogy a partszakasz addigra már hemzsegett a rohamrendőröktől. Nem sokkal a bécsi rendőrfőnök távozása után, osztrák vámhivatalnokok és pénzügyőrök lepték el a hajót, s hozzáfogtak a vámvizsgálathoz. Ezt az utasok kifogásolták, mivel a vámvizsgálatra csak akkor lett volna joguk, ha a magyar csoportot beengedik az országba és az utasok partra szállhatnak, vagy ha ott vízumot kapnak. Ugyanakkor a vizsgálat azt a reményt kelthette a csoport tagjaiban, hogy további tárgyalások folynak a vízum megadását illetően. A vámvizsgálathoz elkérték az utasok névsorát, és beléptették a vízummal rendelkezőket. A vízum nélkülieknek azt mondták, hogy csak „később" nyilatkozhatnak helyzetükről. Az ellenőrzés során „az utasok minden csomagját kinyittatták, és beletúrtak mindenbe, minden papírcsomót alaposan megvizsgáltak". A hajó büféjét is elszámoltatták és az úti okmányokat átvizsgálták. A vámvizsgálat befejezése után mintegy két órán keresztül hírzárlatot rendeltek el.

Este kilenc órakor a magyar követség képviselői közölték a csoporttal, hogy az osztrák hatóságok véglegesen megtagadták a vízumot, az utasoknak reggelig a hajóban kell maradniuk, s reggel 8 órakor, egy újabb vámvizsgálat után a hajónak dolgavégezetlenül vissza kell fordulnia Budapestre.  

A Reichsbrücke

Újabb fejlemény akkor következett be, amikor a bécsi rádió bemondta, hogy a Sirály II. szárnyashajó nem érkezik Bécsbe. A Reichsbrücke hajóállomásnál várakozó mintegy 40-60 embert addigra kb. kétszáz rohamrendőr vette körül, a Sirály II. szárnyashajót pedig a MAHART bécsi kikötőjében, négyszeres rendőrkordonnal zárták le, minden oldalról fényszórózták, senkit nem engedtek a part közelébe, az újságírók és a fényképészek is csak messziről figyelhették, és fényképezhették a hajót. A bécsi rendőrfőnök személyesen vezette „a part megtisztítását". Senkit sem engedtek partra szállni, még a hajó szovjet állampolgárságú gépészét sem, aki szabályos angol és orosz nyelvű osztrák vízummal ellátott útlevéllel rendelkezett.

azt hozták fel, hogy „nincs négynyelvű tengerész
útlevele".

A helyzetet úgy fogták fel, hogy a vízum megtagadása a választásokkal kapcsolatos és a „belügyminiszter műve", aki a jobboldalt akarja kiengesztelni, mert egy fasiszta jobboldali tüntetést nem védett meg a kommunista ellentüntetéstől Dél-Ausztriában. Egyébként is meg akarják buktatni a belügyminisztert. 

A kirándulók mindenesetre az októberi hideg éjszakát a Duna vízén, fűtetlen hajóban és az üléseken szorongva töltötték.

Reggel váratlanul megismétlődött az esti szigorú vámvizsgálat, kiegészítve azzal, hogy ekkor már a kapitány fülkéjét és a büfét is átforgatták. A hajó reggel 9 óra után dolgavégezetlenül indult vissza Budapestre. A hajót a vízi csendőrség a határig elkísérte. 

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt február 04.

1919

– A magyar hadseregen belül megalakul az első önálló térképészeti szervezet, a Magyar Katonai Térképészeti Csoport.Tovább

1939

Milan Stojadinović jugoszláv kormányfő bukása.Tovább

1946

Nagy Ferenc miniszterelnök kormányt alakít.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő