Handler László második világháborús munkaszolgálatos aszódi naplója

„Így élünk itt, viszonylag jól a többi munkásszázadok között."

„A Schwarczról, a latrinás Schwarczról egypár apróságot. Ő kezeli a század wc-t, hihetetlen piszkos ember, ezáltal gusztustalan is. Beosztotta a wc-t 1.-2.-3. osztályra, és úgy fizettet, az 1. osztálynak gyertyával világít, amikor sötét van - most is azt kiabálja, tessék a tisztán és hygénikusan [!] tartott 1. osztály! Solymosi szakaszvezető kinevezte ezt a degenerált embert klozet tizedesnek, és a század előtt a parancshirdetéskor beolvastatta, azóta még jobban fent hordja az orrát..."

Forrás

 

1942. szeptember 25.

Azt mesélik, hogy Pesten nagy behívások vannak- munkaszolgálatosokat és sorkatonákat hívnak be. Állítólag a német Todt

van szüksége 60 ezer zsidó munkaszolgálatosra. Ma a munkateljesítményünk 965 köbméter, igen jó eredmény. Ezt azért is erőszakoltuk ki magunkból, hogy elkerüljük munkánk révén a legújabb bubust: Ukrajnát. Ma is, mint mindig, igen nagy látogatások voltak. Vértesi ezredes látogatta meg ma munkánkat. Igen szépen haladunk és az a meggyőződésem, hogy jól végezzük munkánkat. A hír még mindig tartja magát, hogy most vasárnap nem mehetünk haza, jól is van ez így, mert ha az Ukrajnában robotoló sorstársaink nem tudnak hazajönni már 6-12 hónapja, akkor nem kell, hogy annyit láthassanak otthon, fáj az annak, kinek szeretettje olyan távol van.

Nem tudom elképzelni, mi van Haasz Imrével, nem kínálgat úgy semmivel, mint azelőtt - igaz én jómagam lehetek az oka, mert én vagyok az, ki nem kínálom viszont, de azt azért teszem, mert több ízben észrevettem, hogy azzal kínálgatott mást, amivel én őt; ezt megtette nemcsak énvelem, de mással is. Nem olyan közlékeny. Máskor mesélt magáról - feleségéről. Nagymértékben vesztettem vele baráti kapcsolatot két hónap előtti állásában.

 

Szeptember 26.

Van itt egy fiú, 48 éves. Úgy néz ki, mintha 60-70 éves lenne, összetörődött, magával tehetetlen, [!] akarat nélküli ember benyomását kelti, fekszik az „ágyán" és sír. Nagyon megsajnáltam, és őszinte részvéttel néztem. Odaszóltam az egyik fiúnak, hogy kellene szólni a doktorért, hátha valami baja van. „Sose sajnáld azt a vén disznót, most is be van rúgva, mint máskor, csak azzal a különbséggel, hogy most még nem vizelt maga alá. Így akar részvételt [!] kérni maga iránt." Azért mégis sajnálom ezt az embert és számtalanszor felkiáltok magamban, minek van itt ez a roncs.

[...]

A Schwarczról, a latrinás Schwarczról egypár apróságot. Ő kezeli a század wc-t, hihetetlen piszkos ember, ezáltal gusztustalan is. Beosztotta a wc-t 1.-2.-3. osztályra, és úgy fizettet, az 1. osztálynak gyertyával világít, amikor sötét van - most is azt kiabálja, tessék a tisztán és hygénikusan [!] tartott 1. osztály! Solymosi szakaszvezető kinevezte ezt a degenerált embert klozet tizedesnek, és a század előtt a parancshirdetéskor beolvastatta, azóta még jobban fent hordja az orrát... Nem hiszem, hogy a wc-szagtól, mert még az ebédjét is ott fogyasztja el, és nem esik nehezére kézzel belenyúlni, ha valami bele is esik. Utálom, ha véletlen közelembe ér, és ilyen állatot is kellett [a] Jóistennek teremteni.

 

Szeptember 27.

Reggel 6 óra, ébresztő: harmonikával és Dárdai énekével ébredtünk, hát nincs jó dolgunk? Odahaza hol kapom meg ezt a zenei ébresztőt: „Juszt sem akarok leszerelni."

Templomból jöttem vissza. Itt a tábor mellett van a katolikus fiúnevelő intézet és ennek van egy kis temploma. Átmentem megnézni és egy keveset imádkozni is. Még mindig nagyon furcsa a keresztvetés, azt hiszem, nem fogom megszokni, erősebben kötnek a szálak régi vallásomhoz. Pedig teljesen mindegynek kell lenni - hisz egy az Isten és az Ótestamentum az alapja minden vallásnak. És tényleg, ha elfogadom az Ótestamentum minden csodáját, miért ne higgyem az Újat?!

Egy nagy bajom van: mások előtt szinte szégyenlem [!] azt, hogy kitértem, és nem merem vállalni. Nem vagyok vallásos ember ezek szerint, csak félek Istentől.

Most beszélgettem egy fiúval és kilátásainkról - a jövőre nézve - beszélgettünk. Rettenetes, milyen pesszimista társalgás volt. Nem láttuk jövőnket biztos alapokon, sehol semmi támaszpont, csupa ismeretlenség, a semmibe való kapaszkodás. Olyan mély űr, légüres tér, bizonytalanság! Istenem, csak ne következzen be, mert így élni, ilyen fásultan az élettel szemben, ez maga nem élet. Bízom abban, hogy lesz még szabadság, lesz még ember az ember és bízom abban, hogy belőlem is szabad ember válik, hisz csak most kezdtem el egy új életet. Nem szabad elcsüggedni, az ilyen beszélgetés csak fejfájást okoz és nem bizodalmat egy számomra szebb jövő elérése felé.

 

Szeptember 28.

Ma vagyok kéthónapos házas és egy napos. Sajnálom, hogy most nem küldtem egy kevés virágot, mint a múlt hónapban, biztosan jól esett volna Magdámnak, de Isten látja lelkemet, jobban mondva pénztárcámat, nem volt pénzem.

Igen jó eredményt könyvelhetek el magamnak, erősen dolgozom, de nem erőltetem meg magam, ha nézem az előző napok átlag munkámat [!], úgy azt írhatom ide, hogy a régi 25 köbméterrel szemben öt köbmétert könyvelhetek el. Ezt azért jegyzem fel, hogy mennyire érdekes a természet, mennyire megszokás minden munka, ez persze az erőtől is függ. Igaz, hogy igen jó kondícióban is voltam, most megfigyelem, hogy más napokon is meg tudom-e csinálni ezt a teljesítményt.

 

Szeptember 29.

Híre jött, hogy megint lesz eltávozás. Ezek szerint most szombathoz egy hétre hazamehetek, éppen ideje, hogy láthassam újból az enyéimet, és jó meleg fürdőt vegyek. Igaz, ma csak kedd van, még szombatig sok víz folyhat le a Dunán. Kezdődnek a hűvös reggelek, már nem szabad kijönni pulóver nélkül. Magdától kaptam egy lev[elező] lapot, régen esett jól így valami. 10-szer is elolvastam. Tudom, ő is annyiszor elolvasta az én levelemet.

[...]

„Nem sötét az én szobám sohsem. Két szemednek izzó fénye ragyog felém. Ezt nem feledem, sohsem feledem. Mert a nagy szerelmek nem gyógyíthatók. Jöjj s hazudj valami elfogadhatót. Mondd, hogy fenn jártál a csillagokban, azt is elhiszem. Csak jöjj, csak jöjj szívem." Ezt a dalt énekeljük úton-útfélen.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt március 03.

1918

A breszt-litovszki békeszerződés (más néven breszti béke) Szovjet-Oroszország és a központi hatalmak (Németország és az Osztrák–Magyar...Tovább

1918

Bartók Béla II. vonósnégyesének premierje.Tovább

1922

Hidegkuti Nándor válogatott labdarúgó, az Aranycsapat tagja (†2002)Tovább

1924

II. Abdul-Medzsidet megfosztják trónjától és családjával együtt száműzik Törökországból.Tovább

1945

Megalakult a Független Kisgazda-és Polgári Párt Ifjúsági Csoportja. Az alakuló gyűlésen résztvevők megvitatták a feladatokat, és megvá-...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő