Párizsban döntöttek

A békekonferencián mindeközben a delegációk vitáztak, és érveltek a pozsonyi hídfő ügyében. Végül 1946. október közepén úgy döntöttek, hogy Pozsony fejlődése szempontjából Oroszvárt, Horvátjárfalut és Dunacsúnyt szükséges Csehszlovákiához csatolni; a másik két települést, Rajkát és Bezenyét pedig Magyarországnak ítélték. (Erről l. a térképvázlatot.) A tényleges átadásra azonban még egy évet várni kellett! Gyöngyösi János külügyminiszter 1947. február 10-én aláírta a békeszerződést Párizsban, a nagyhatalmak ratifikálták az okmányt, és Magyarországon is törvénybe iktatták. Az utolsó, záró esemény 1947. szeptember 15-én történt Moszkvában, amikor az állami levéltárban letétbe helyezték a dokumentumot. Ettől kezdve 60 nap állt Magyarország rendelkezésére, hogy átadja a településeket Csehszlovákiának.

Számos kérdést kellett tisztázni a községek átcsatolásával kapcsolatban. Egyrészt az ott élő lakosság problémáját: maradjanak a településeken vagy költözzenek Magyarországra; másrészt az oroszvári körjegyzőség magyar tisztségviselőinek helyzetét: Győr-Moson megye melyik településének hivatalához helyezzék őket; valamint meg kellett állapítani a magyar-csehszlovák határt.

A három községnek az 1941. évi népszámlálás szerint több mint háromezer lakosa volt. Csehszlovákia vállalta, hogy minden emberi és állampolgári jogot biztosít számukra, valamint áttelepülésüket sem akadályozza. Ennek ellenére az érintett falvakban élők sokat töprengtek, maradjanak vagy települjenek át Magyarországra. Általánosan elmondható, hogy az őslakosok nem költöztek: ragaszkodtak földjeikhez, házaikhoz, mert emlékeik fűződtek ehhez a tájhoz. A telepesek viszont távoztak a falvakból, és magyar területre vándoroltak.

Az oroszvári tisztségviselőkről Győr-Moson megye alispánja gondoskodott a belügyminiszter szóbeli felhatalmazása alapján. Így került az oroszvári körjegyző Mosonmagyaróvárra, a segédjegyző Tétre, az egyik irodatiszt Mosonszentjánosra, a másik pedig Halásziba. (L. az erre vonatkozó forrást!) Az oroszvári határrendőrség, illetve fővámhivatal személyzetét pedig Rajkára költöztették. Amikor a rajkai jegyző tudomására jutott, hogy az alkalmazottaknak lakást is kellene biztosítani, azonnal a főispánhoz fordult. Ugyanis a településen az üres lakásokban Szlovákiából menekültek éltek, akiket véleménye szerint máshová lehetne telepíteni. (L. az erre vonatkozó forrást) A további források csak arról szólnak, hogy az Áttelepítési Kormánybiztosság győri kirendeltsége értesítette a budapesti központot a problémáról, de ennél több információval nem rendelkezünk. Az a tény viszont, hogy végül mégiscsak sikerült az oroszvári határrendőrség, valamint fővámhivatal dolgozóit elszállásolni Rajkán, arra enged következtetni minket, hogy megoldást találtak erre a kérdésre.

A oroszvári körorvos, a patikus, illetve az óvónő áthelyezését dr. Ruppenthal Miklós győri tiszti főorvos intézte a népjóléti minisztériumon keresztül. Annak ellenére azonban, hogy az óvónő esetéről többször egyeztetett a központi hatóságokkal, a minisztériumnak mégiscsak sikerült megfeledkeznie a hölgyről! Amikor a csehszlovák hatóságok bevonultak a faluba, csodálkozva vették tudomásul, hogy a magyar állam egyik tisztviselője még mindig ott tartózkodik. Hamarosan tudatták vele, hogy el kell mennie, és kiutaltak számára egy vagont, amely Győrbe szállította. A városban a tiszti főorvos segítségét kérte, aki azonnal felvette a kapcsolatot a minisztériummal és hosszas tárgyalások révén sikerült elintéznie, hogy pártfogoltját a Pest melletti Cinkotára helyezzék. Közben az óvónő a postahivatalba ment, hogy felvegye fizetését. Járandóságát azonban nem adták át neki, mert a csekk Oroszvárra szólt. Hiába érvelt amellett, hogy ott a csehszlovák hatóságok nem folyósítják már a magyar államtól járó fizetést, szinte meg sem hallgatták. Csak a főorvos közbenjárásával sikerült hozzájutnia pénzéhez. Ezzel azonban még nem ért véget a kálváriája, ugyanis a MÁV nem volt hajlandó Cinkotára szállítani a vagonját. Ekkor, ismét a főorvos erélyes közbelépésének köszönhetően sikerült az óvónőt a népjóléti minisztérium által meghatározott helyre küldeni. (A Győri Munkás erről szóló tudósítását közöljük.)

Nem volt egyszerű meghúzni az új csehszlovák-magyar határvonalat sem. Erre a feladatra egy külön bizottságot alakítottak 1947. október elején, és hosszas tárgyalások eredményeként, december végére sikerült megállapítani a határ pontjait. A közel három hónapig tartó megbeszéléseken a problémát az okozta, hogy a békeszerződés szövegében leírtak nem egyeztek meg az okmányhoz mellékelt térképen jelölt határvonallal. Gyakorlatilag a vitás terület mindössze 2,5 km hosszú, és egy km széles földsáv volt, de jelentősége nem is a méretében rejlett. Fontosságát inkább a rajkai zsilip birtoklása jelentette, hiszen ez a szerkezet biztosította a Szigetköz ár- és belvízvédelmét. Ha a zsilip átkerült volna északi szomszédunk tulajdonába, akkor a Nagy-Duna és a Mosoni Duna által határolt tájat kiszolgáltatták volna a csehszlovák hatóságoknak. A bizottság tagjai végül megegyeztek, és oly módon alakították ki a két ország közötti határvonalat, hogy a zsilip magyar területen maradt, Gútor szigetet pedig Csehszlovákiához csatolták. (A Győri Munkás erről szóló tudósítását közöljük.)

A nem vitatott területekre azonban már korábban, 1947. október 15-én bevonultak a csehszlovákok. Ekkorra már felállították Rajka és Oroszvár között az új határt jelző sorompót, az oroszvári körjegyzőségen lezárták az anyakönyveket, valamint átfestették az útjelző táblákat. Így lett a közölt újságcikk szerint Oroszvárból Rusovec, Horvátjárfaluból Jarovec, Dunacsúnyból pedig Cunova, valóságban azonban Rusovce, Čuňovo és Jarovce. A falvakba október 15-én a hajnali, illetve a délelőtti órákban érkeztek meg a csehszlovák fináncok, majd később az új tisztviselők. Az első rendelkezések között szerepelt, hogy a településeket autóbuszjárattal kötötték össze Pozsonnyal, de az ott lakók csak külön engedéllyel szállhattak fel a járművekre. Megszüntették a magyar iskolát, és az

A három falu elcsatolása még sokáig nem tudatosult a központi hatóságok számára. Amikor a Magyar Parasztszövetség 1948-ban bejelentette feloszlatását, a belügyminisztérium utasította Győr-Moson megye alispánját, hogy gondoskodjék a horvátjárfalui parasztszövetség felszámolásáról. Dr. Szilágyi Gábor postafordultával válaszolt a kérésre, és közölte, hogy nem tudja végrehajtani a benne foglaltakat, mivel a települést átadták Csehszlovákiának. (L. erről az utolsó dokumentumot. )