Hatvan éve csatolták el Oroszvárt, Horvátjárfalut és Dunacsúnyt

„Mi, Rajka és a többi érdekelt négy község lakossága a legnagyobb megütközéssel vettünk tudomásul a szlovákiai imperializmus követeléséről, amely éppen a mi mindig Magyarországhoz tartozó területünkre vonatkozik. Augusztus 11-én megtartott népgyűlésünkön a községek lakossága egyetemlegesen tiltakozott a minden jogalap nélküli és a népek békéjét a Duna medencében megzavarni akaró újabb kísérlet ellen és kéri, azt utasítsák el.”

 

A Győri Munkás tudósítása az új magyar-csehszlovák határvonalról

Megegyezés a magyar-csehszlovák határ kérdésében
A rajkai zsilip magyar területen marad

Dr. Kiss Roland elvtárs, belügyi államtitkár vezetésével Pozsonyban tárgyaló magyar küldöttség vasárnap [december 22-én] befejezte a magyar-csehszlovák határrendezési bizottság munkáját. A Rajka határában vitás terület kérdésében megállapodás történt, amit még vasárnap alá is írtak. Kisebb kiigazításokkal a bizottság Rajka régi katasztrális határát vette alapul. Így Gutor-sziget nagy része 400 hold erdővel együtt Csehszlovákiához került. A rajkai zsilip magyar területen maradt.

Megállapodás történt a birtokviszonyok kérdésében is. Akik június 1-én és az átadás napján a szigeten laktak, teljes jogú állampolgárai lesznek Csehszlovákiának.

A határrendező bizottság egyik feladata az Oroszvár, Horvátjárfalu és Pozsony községeknek Csehszlovákia részére történő átengedésből kifolyólag új magyar-csehszlovák határvonal pontos megállapítása és kitűzése volt. Az e tárgyban létrejött megállapodás szerint az új határvonal mindenütt Rajka község 1918. évi északi kataszteri határát követi. A határkitűző munkálatokat a két ország műszaki szervei végzik el.

Elvi megállapodás jött létre az átengedett területtel kapcsolatos pénzügyi kérdések rendezésére is, amelyek részleteit külön pénzügyi egyezmény fogja szabályozni. Az átengedett három község lakossága részére Csehszlovákia biztosította a csehszlovák állampolgárságot és az emberi és polgári jogok teljességét. A hadifoglyok, menekültek, deportáltak, valamint a hadigondozottak, nyugdíjasok, járadékosok továbbá a földbirtokreform és a telepítés során földhöz juttatottak érdekeit ugyancsak biztosították. A határrendező bizottság munkájának befejezéséről szóló zárójegyzőkönyvet december 22-én írták alá Pozsonyban. A tárgyalások mindvégig szívélyes és megértő légkörben folytak.

Forrás: Győri Munkás. III. évfolyam. 291. szám. 1947. december 23. 1.

Ezen a napon történt június 16.

1919

Eperjesen kikiáltják a Szlovák Tanácsköztársaságot.Tovább

1940

A Szovjetunió megkezdi Észtország megszállását.Tovább

1944

Jaross Andor belügyminiszter a közrend és a közbiztonság megőrzésére hivatkozva feloszlatja a Gyermekbarát Egyesületet. A "veszélyt...Tovább

1948

A Nemzetgyűlés elfogadja az egyházi iskolák államosításáról szóló törvényjavaslatot (1948:XXXIII. tv.), amelynek végrehajtása...Tovább

1958

Nagy Imre, Maléter Pál és Gimes Miklós halálos ítéletének végrehajtása.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.

Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.

A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.

A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. május 30.

Miklós Dániel
főszerkesztő