A Népszövetség elfogadja a nemzetközi viták békés rendezéséről szóló genfi jegyzőkönyvet.Tovább
50 éve épült a berlini fal
„néhány kórházban egy-egy osztályt be kellett zárni, mert nem volt orvosi személyzet. Modler elvtárs (az állami ellenőrzésnél főellenőr) pl. elmondotta, hogy egy Hallétól nem messzire levő kisvárosban a kórház szülészeti osztályán dolgozó orvosok, anélkül, hogy a tervről valaki is tudomást szerzett volna, egyik napról a másikra úgy, ahogy voltak, teljes létszámmal „leléptek”. Drezdában járva a tanácsi dolgozók elmondották, hogy az egész városban mindössze két magánpraxist folytató szemorvos van, a klinika viszont a túlzsúfoltság miatt november vége előtt nem fogad betegeket.”
A második berlini válság
A berlini fal felépítésének előzményeihez nagyban hozzájárult az ún. „második berlini válság" kialakulása. A Német Szocialista Egységpárt 1958-ra a németországi status quo mindenkit megnyugtató rendezésében reménykedett.
1958 folyamán diplomáciai manőverbe kezdett szintén annak érdekében, hogy a berlini kérdést rendezzék. Az 1958. november 27-én a nyugati hatalmakhoz intézett diplomáciai jegyzékében Hruscsov fellépett a nyugatiak berlini jelenléte ellen és tárgyalásokat ajánlott, amelyek, ha meghiúsulnak, akkor a Szovjetunió átadja az NDK-nak a Berlinbe vezető utak feletti A Szovjetunió békeszerződés-javaslata, amely Nyugat-Berlin demilitarizált szabad várossá történő nyilvánítását ajánlotta, lényegében nyugtalanságot keltett Kelet-Németországban. Hruscsov : „A berlini kérdés legjobb, legreálisabb megoldását akkor érhetjük el, ha elismerjük azt a tényt, hogy két német állam létezik két különböző rendszerrel. Ha ebből indulunk ki, akkor leghelyesebb Berlin nyugati részét szabad várossá nyilvánítani, saját kormánnyal, saját társadalmi és államrendszerrel. [...] Mi normális feltételeket akarunk teremteni a probléma megoldására, hogy a Nyugat-Berlinben élő különböző nézetű és meggyőződésű embereket ne kényszerítsük akaratuk ellenére olyan rendszer elfogadására, amely nekik nem tetszik." Az NDK sajtóban továbbá egyre több olyan egybehangzó vélemény jelent meg az NDK-val kötendő békeszerződéssel kapcsolatban, mely szerint a különbéke az NDK és az NSZK közötti feszültséget tovább mélyíti, a belnémet kereskedelem megszűnik, ezzel egyidejűleg megszűnnek a nyugatnémet szállítások, ami végül az életszínvonalban okoz A nyugati hatalmak elutasították a szovjet jegyzéket, de a további tárgyalásokon túl nem jutottak megállapodásra. Ahogy a kérdésre Békés Csaba tanulmányában: „A szovjetek által javasolt megoldás - Berlin legyen szabad város - a Nyugat számára nem volt elfogadható, hiszen a nyugati megszálló csapatok kivonása után semmi sem biztosította volna, hogy Nyugat-Berlint az NDK nem kebelezi be, ez pedig az európai status quo megváltoztatását jelentette volna." A Szovjetunió 1959. január 10-én kelt válaszjegyzékében Nyugat-Berlin kérdését összekötötte a német békeszerződés megkötésének kérdésével, amelynek alapján 1959. május 11-ére összehívták a genfi külügyminiszteri konferenciát. A Szovjetunió 1959. június 9-én kelt már-már megszokott egyik javaslata az volt, hogy a nyugati hatalmak nyugat-berlini haderőiket és fegyverzetüket „szimbolikus kontingensre" korlátozzák, szüntessenek meg minden propagandát, amely az NDK és más szocialista ország ellen irányul, valamint a nyugati hatalmak kötelezzék magukat arra, hogy Nyugat-Berlinben nem állomásoztatnak atom- és A konferencián a beterjesztett nyugati és szovjet javaslatok ellenére nem születtek megállapodások, a konferencia június 20-ai munkaértekezletén a négy külügyminiszter csak abban állapodott meg, hogy a konferenciát elnapolják. Az 1960. májusban, Párizsban a kérdést rendezendő csúcskonferencia szintén fulladt.Minden kétséget kizáróan a második berlini válság legkiélezettebb szakaszának Hruscsov és
1961. júniusi bécsi találkozóját tekinthetjük, amikor a tárgyalások újra holtpontra jutottak. Kennedy ugyanis nem engedett abból az egységes nyugati álláspontból, hogy a nyugati hatalmaknak továbbra is joguk van bejutni Nyugat-Berlinbe, valamint kötelességük a város önrendelkezési jogának és a szabad választásoknak a biztosítása. A bécsi találkozó ideje alatt Berlinben tovább nőtt a feszültség, amit az is tetézett, hogy a keletnémet sajtóban megjelent cikkek szerint a berlini nyitott határ egyre inkább akadálya a Kelet-Németországban folyó politikai konszolidációnak, továbbá gazdasági károkat okoz a keletnémet gazdaságnak. Walter Ulbricht főtitkár (1960-tól de facto államfő) a Varsói Szerződés 1961. márciusi moszkvai értekezletén hangsúlyozta, hogy abban az esetben, ha a határok továbbra is átjárhatók maradnak Berlinben, nem teljesíthetők a KGST-országokkal szembeni gazdasági kötelezettségek. Ezzel Ulbricht nyilvánvalóan azt kívánta a szovjetek és a szocialista országok vezetőinek tudomására hozni, hogy a német pártvezetés csakis egy olyan megoldásban érdekelt, amely, ha kell drasztikus, de hatékony ellenszer a valós, vagy vélt problémák ellen.![]() |
Kennedy Berlinben (Fotó: AP) |
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt október 02.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban négy egymástól témájukban eltérő forrásismertetést tárunk Önök elé szerzőink tollából. A publikációk ugyanakkor abban megegyeznek, hogy fordulópontokhoz köthetők: legyen szó személyes sorsfordítókról vagy nagyobb huszadik századi eseményekről.
Az időrendet követve kívánkozik előre Kovács Péter (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) publikációja. A szerző elsősorban a helytörténet számára mutat be új forrásokat a komáromi városháza építésre vonatkozóan. A beruházás szükségessége azonban kötődik egy fordulóponthoz, mivel a trianoni békeszerződés értelmében Komárom városa kettészakadt: a történelmi központ a városházával Csehszlovákiához került, így a Duna jobb partján, Magyarországon maradt településen szükség volt egy új hivatali épület felhúzására.
Egy konkrét személyes fordulópontot mutat be forrásismertetésében lapunk korábbi főszerkesztője, L. Balogh Béni (tudományos munkatárs, Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kutatóközpont, Kisebbségkutató Intézet). A forrásszöveg egy 1929-ben Déván rendezett spiritiszta szeánsz jegyzőkönyve, amely nagy hatással volt Petru Grozára, Románia későbbi miniszterelnökére. A politikus kommunista fordulata ugyanis éppen ezekben az években zajlott, a „Kun Béla szellemével” való társalgás pedig mély benyomást tett rá, egyben kihatott Groza jövőbeli gondolkodására.
Bacsa Máté (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) a második világháború utáni kényszermigrációs időszak egyik, sokak életvitelében fordulópontot jelentő, kiemelt eseménysorára, a magyar-csehszlovák lakosságcserére vonatkozó dokumentumokat mutat be két részes forrásismertetésének első részében. A publikáció elsősorban az 1945 és 1950 között létező Nógrád-Hont vármegyében működő magyar összekötők működését mutatja be források segítségével.
Szintén két részes forrásismertetéssel jelentkezik Horváth Jákob (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem), amelynek első részében egy olyan esetet mutat be, amely konspirációs teóriaként igen nagy népszerűségnek örvendett a közelmúltban – egyben pedig egy „elmaradt fordulópontként” is lehet rá tekinteni. A Mikroelektronikai Vállalatot 1982-ben a magyar állam azzal a céllal hozta létre, hogy tartani tudja a lépést a hidegháború utolsó évtizedében egyre inkább felgyorsuló tudományos-technikai forradalomban. A MEV telepén 1986 tavaszán történt pusztító tűzeset azonban meghiúsította ezt az tervet. A forrásismertetésből az is kiderül, hogy a tűzeset kapcsán nem érdemes konteóról beszélni, azonban biztosítási csalásról már annál inkább.
Negyedik számunk szerzőinek köszönjük a kéziratokat, szerkesztőségünk pedig továbbra is várja következő lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. szeptember 30.
Miklós Dániel
főszerkesztő