A fal

Augusztus hónap első napjaiban lényegében egymást követték a színfalak mögötti tanácskozások, amelyek végül előkészítették a beavatkozást. A Varsói Szerződés országainak pártvezetői 1961. augusztus 3-5. közötti moszkvai értekezletén végül is jóváhagyták Ulbricht javaslatát, hogy a két berlini városrészt elválasztva szögesdrót-akadályt állítsanak fel. A fal építésének megindításáról szóló parancsot Walter Ulbricht augusztus 12-én írta alá, amelynek nyomán még aznap éjjel a keletnémet katonaság és rendőrség egységeit felfegyverezve a berlini övezethatárokra irányították. Augusztus 12-én éjfélkor riadókészültséget rendeltek el, s megkezdték a kezdetleges szögesdrót-akadályok felállítását, amelyek funkciója nem más volt, mint hogy az építés folyamán zajló közlekedést és átjárást is

Az NDK nagy erőket mozgósított, a város központjában lévő Brandenburgi kapuhoz mintegy ezer főből álló egységet vezényeltek. A határzárlat megvalósítása tehát rendkívül gyorsan, a jelentés szerint is szinte percek alatt történt. A fontosabb átkelőhelyeken néhány páncélos harcjármű mozgása volt észlelhető, ahova a rendőrség további erősítésként vízágyúkkal és páncélautókkal A drótakadályok előtt pár méterrel az utcákon árkot ástak, amelyekkel szintén az autós áttöréseket akarták megakadályozni. A két városrész közötti mindennemű közlekedés megszakadt. A fal építkezési munkálataival egyidejűleg az NDK vezetése megerősítette az NfSZK-val határos nyugati határátkelőhelyeket. Az NDK Minisztertanácsának 1961. augusztus 12-én hozott határozata azonnali változtatásokat foganatosított Berlin térségének teljes közlekedési hálózatában, többek között a távolsági forgalomban, a berlini városi vasúti forgalomban, a földalatti-vasút, a személyhajó- és autóbusz-forgalomban. Elvágták a városi gyorsvasút és a metró összeköttetéseit is, mindössze az S-Bahn Friedrichstrasse állomása maradt meg, ahol egy határállomást állítottak fel. A szovjet szektorban a határvonaltól beljebb eső területeken ún. „mélységi zárást" és forgalomelterelést alkalmaztak, a nyugati szektorok felől történő átjutást elsősorban a szögesdróttekercsek és a közvetlenül mögéjük felállított őrség akadályozta meg.

Az eredetileg 80 átkelőhely közül csak 12-t hagytak nyitva. A határozat kimondta, hogy az NDK polgárainak és a „demokratikus" Berlin (Kelet-Berlin) polgárainak a Nyugat-Berlinbe történő átlépéshez az illetékes népi rendőrségi felügyelőség engedélyére van szükségük, a nyugat-berlini polgárok pedig nyugat-berlini személyazonossági igazolványuk bemutatásával léphettek Kelet-Berlin területére, nyilvánvalóan a szigorúan ellenőrzött átkelő-pontokon. A nyugat-németországi lakosok számára napi tartózkodási engedélyeket adtak az NDK fővárosának

Mindössze egy 1963. december 17-én aláírt megállapodás értelmében nyílt először lehetőségük a nyugat-berlini lakosoknak arra, hogy rokonaikat 1963. december 19. és 1964. január 5. között A kelet-berlini városvezetés még jóval az augusztus 12-i eseményeket megelőzően sürgette a határjárók kérdésének megoldását, amire a nyugat-berlini városvezetés nem reagált.

Friedrich Ebert

	[X] Friedrich Ebert Kelet-Berlin főpolgármesteri tisztségét 1948. november 30.–1967. július 5. között töltötte be.

Kelet-Berlin főpolgármestere egy még augusztus 4-én kelt rendeletében a határjáró személyeket (Grenzgängerek) regisztrálásra kötelezte. A fal építésével és a minisztertanácsi határozat megjelenésével egyidejűleg tehát rendezték az ún. „Grenzgänger-kérdést", vagyis annak a Kelet-Berlinben élő 50 ezer munkásnak a problémáját, akik Nyugat-Berlinben jártak dolgozni. Kelet-Berlin magisztrátusa 1961. augusztus 13-án (augusztus 12-i keltezéssel) közleményt adott ki, amely egyszerűen kimondta, hogy Kelet-Berlin polgárai többé nem dolgozhatnak Nyugat-Berlinben, a munka felvétele céljából a legutóbbi kelet-berlini munkahelyükön, vagy a munkaközvetítő hivatalnál kellett Ezek a munkások az első napokban a kelet-berlini városháza előtt csendes demonstrációt tartottak, de látva az állandó járőröző katonai egységeket, abbahagyták a Az NDK szervek tagjai minden esetben ragaszkodtak a polgári ruhába öltözött egyének ellenőrzéséhez és igazoltatásához. Annál is inkább tették ezt, mivel több ízben is előfordult, hogy amerikai állampolgárok katonai egyenruhába öltözött személyek kíséretében akartak átmenni a kijelölt határellenőrzési helyeken. Az amerikaiak - hivatkozva a négyhatalmi egyezményre, amely szerint az NDK szervei nem ellenőrizhetik az amerikai hadsereg és más amerikai szerv tagját - nem voltak hajlandók elfogadni az NDK szerveinek Nyugat-Berlint 180 kilométer hosszú fallal vették körül, amelyből 46 km a városon belül húzódott. A falat rövid időn belül 3,5-4 méter magas betonfallá alakították, amelyeket megfigyelőtornyokkal, bunkerekkel, jelzőberendezéssel és akadályrendszerekkel egészítettek ki, nehezítve a nyugatra menekülők kísérleteit. A Berlin közepén húzódó műszaki zár bénítólag hatott mindkét városrészre. Nyugat-Berlin gazdaságát, összességében státuszát az ún. „szigetpozíció" jellemezte. A fal felépítésének következményeként az egykori városközpontok hirtelen periférikus területekké váltak, Nyugat-Berlinben ideiglenes munkaerőhiány lépett fel, az NDK pedig szektorhatárainak lezárásával fontos valuta-bevételi forrásától esett el. A „Grenzgängerek" kiesése különösen a nyugat-berlini építőiparban okozott jelentős Több ezerre volt tehető azoknak a gyermekeknek a száma, akik nyugat-berlini iskolákba jártak tanulni. Egy, a helyzetük rendezésével foglalkozó határozat kimondta, hogy az általános iskolásokat 8. osztályig külön-külön levizsgáztatják és a tudásuknak megfelelő osztályba helyezik át. A nyugat-berlini középiskolákba járó diákok és egyetemisták tanulmányaikat nem folytathatták az NDK iskoláiban, hanem a határozat értelmében a termelésbe kellett A városban romlott a közszolgáltatások minősége, a kommunális hulladék elhelyezésének megoldatlansága pedig egyre komolyabb környezetvédelmi válságot idézett elő. A fal építésével egy időben elvágták az elektromos hálózat összeköttetéseit is, így a nyugati városrészekben egy időre az áramszolgáltatás is akadozott. Nyugat-Berlin lakosságának száma az elszigeteltsége miatt folyamatosan csökkent, 1961-ben két millió 197 ezer főről 1984-re egy millió 840 ezer főre apadt.

Az NDK munkásőrségének sorfala közvetlenül a szovjet és a brit megszállási övezetek határán a Brandenburgi kapu nyugati oldalán A felvétel 1961. augusztus 13-án készült. (Fotó: Wikipedia)

A nyugati hatalmakat nem érte váratlanul a fal építésének híre, egy katonai konfliktus kockázatát a Szovjetunióval - akárcsak más európai konfliktusokat, mint például az 1953. júniusi kelet-berlini felkelés, valamint az 1956-os magyar események - azonban nem kívánták vállalni. A NATO Tanácsának állásfoglalása a berlini kérdésben az volt, mivel az ügy nem a NATO Tanácsára tartozik, hanem az érdekelt tagállamokra (Nagy-Britannia, Franciaország, NSZK, USA), ezért ezeknek az államoknak kell javaslatokat

A fal felépítésével az NDK egyrészt önálló létét kívánta kifejezni, másrészt megannyi sikeres és sikertelen próbálkozása után immáron rendszerének konszolidáció-képességét akarta felmutatni. A fal felépítése utáni nyugati reakciók hallatán az NSZK számára egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a nyugati hatalmak a német (és a berlini) kérdést a két szuperhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok enyhülési politikájának rendelik alá. : „a cél nem a konfliktus további élezése volt, hanem a válság békés megoldása és a kooperáció lehetőségének fenntartása. Ezért miközben a nyugati propagandában a berlini fal gyorsan Európa megosztottságának szimbólumává vált, a valóságban ezt a lépést Washingtonban is a probléma lehető legjobb megoldásaként értékelték."