Kilépések, visszalépések

Elolvastam, kik léptek ki. Akit ismerek, minősítem: Asperján György, fafejű örmény, E. Fehér Pál részeges, kellemetlen, öntelt alak, Fekete Sándor, a jakobinus kaméleon, nyalta már Ernest Kay seggit is, Földeák Jancsi szegény, jó fiú, Gyurkó László, a hajdani disszidens, a határőrök fogták el, amikor Nyugatra akart szökni, Juhász Ferenc kissé [...] Végh Antal, nem író [... ] Külön szólok a cseh cipőgyáros esetleges rokonáról, az iszákos vörösorrú Bata Imréről. Ő is nyalta Ernest Kay seggét. Remélem, nem szerkeszti tovább az Élet és Irodalmat, hiszen ez az újság „lenne” a Szövetségé.

Köpeczi Béla művelődési miniszter feljegyzése az írókkal folytatott beszélgetésekről

F e j e s Endre:

Az a véleménye, hogy meg kell szüntetni az Írószövetséget. Ő már újjáalakításával sem értett egyet. Csodálkozik azon, hogy eddig is megtűrtük tevékenységét. Az irodalom az íróasztaloknál dől el és nem a szövetségben. Az írók érdekeinek védelmét el tudják látni a különböző más szervezetek, az Irodalmi Alap vagy a Szerzői Jogvédő Hivatal. Ilyen célból sincs tehát szükség a szövetségre.

S z é c s i Margit:

Várható, hogy indulatos közgyűlés lesz, mert az írók elégedetlenek, különösen a Tiszatáj betiltása miatt. A Tiszatáj olyan folyóirat volt, amelyik tisztességesen dolgozott, ő maga is szívesen működött együtt a szerkesztőséggel. Nem minden folyóirattal hasonló a kapcsolata. Az írók egy csoportja a Tiszatájat tartotta saját orgánumának. Nagy Gáspár verse - véleménye szerint -

nem tudja, hogy miért keltett ilyen nagy felháborodást. Ő szolidáris mindazokkal az írókkal, akik valamilyen sérelmet szenvedtek el, s ezt a magatartást az íróktól nem is lehet rossznéven venni. Szerinte az Írószövetségre szükség van, s úgy véli, lehetne az egyetértésre és az együttműködésre törekedni az állami szervekkel. Arra nem volt hajlandó kitérni, hogy miért írta alá az 1956-tal kapcsolatos manifesztumot.

S z a b ó Magda:

Elítélte, hogy az Írószövetségben hosszú ideje csak politikai kérdésekkel foglalkoznak, de reménytelennek tartotta, hogy az elégedetlenkedőket meg lehetne győzni és valamilyen reális álláspontra kötelezni. Szerinte lehetetlen az Írószövetség megszüntetése. Törekedni kellene arra, hogy megfelelő vezetés alakuljon ki. Úgy véli, hogy Cseres Tibor vagy Száraz György alkalmas lenne arra, hogy az Írószövetséget igazi feladataihoz vezesse vissza és szembeszálljon a túlzókkal. A volt

készek segítséget nyújtani ahhoz az irodalompolitikához, amelyet folytatunk, de ez ma már csak morális segítség lehet, mert megöregedtek és nem tudják vállalni az aktív fellépést és munkát az Írószövetségben.

K e r e s z t u r y Dezső:

Az a véleménye, hogy bagatellizálni kell a vitákat és magát az Írószövetséget is. Feloszlatni nem szabad, mert azt politikailag kihasználnák ellenünk. Engedni kellene, hogy különböző társaságok alakuljanak, és ezekben lépjenek fel a politikai ellenzék képviselői. A vezetés támaszkodjék a kiemelkedő alkotókra, s hogy ezt megtehesse, hozzuk létre a Művészeti Akadémiát, ami segítene a művészetek közötti kapcsolatok fejlesztésében is, de főleg az érték kiválasztásában, és jó tanácsadó testület lehetne.
Ami magát a közgyűlést illeti, azt javasolja, hogy a párt és az állam képviseletében alacsonyabb szintű legyen a képviselet, a képviselők ne feltétlenül szólaljanak fel. A közgyűlés elnökeit - és mindenekelőtt Hubay Miklóst - kellene meggyőzni arról, hogy ha politikailag tűrhetetlen megnyilatkozások volnának, vonják meg a szót és utasítsák vissza az elfogadhatatlan kitételeket. Nyomatékosan kérte, hogy ne méretezzük túl sem a közgyűlés, sem pedig az Írószövetség jelentőségét. A széles közvéleményt nem érdekli, hogy mi történik az irodalmi berkekben. Ne tekintsük partnernek - ahogy mondta - „azt a csürhét", amely az írószövetségi közgyűlésen hangadó. Ha vitatkoznánk vele, felértékelnénk és a nyugati hírközlő szerveknek és kommentátoroknak is módot adnánk arra, hogy velünk vitatkozzanak, és hogy kimutassák, mennyire korlátozott a szabadság Magyarországon.

L a k a t o s Menyhért:

Elmondta, hogy nem ismeri közelebbről az Írószövetség tevékenységét, de amit tapasztalt, abból azt a következtetést vonja le, hogy egy klikk kezében van a vezetés, amely csak a saját érdekeit szolgálja. Ő az Írószövetségtől soha semmiféle segítséget nem kapott, nem is tudja, hogy mire jó. Először tagfelvételét visszautasították, aztán évek múlva Dobozy Imre bejelentette, hogy mégis felveszik a tagok sorába. Ő a szövetségben semmiféle tevékenységet nem fejtett ki. Ismerve az írók körében kialakult hangulatot, feltételezi, hogy a közgyűlésen éles megnyilvánulások lesznek felelőtlen emberek köréből. A maga részéről ettől a felelőtlenségtől elhatárolja magát.

S o m l y ó György:

Az Írószövetséget sokra nem becsüli, de az a véleménye, hogy léte a szocialista rendszer egyik jellegzetessége, ezért nem tudja elképzelni, hogy meg lehetne szüntetni. A megszüntetése viharokat váltana ki itthon és külföldön is. Nyugaton úgy értelmeznék, mint a magyar politika megmerevedését. Különben ő a Tiszatáj vagy a Csurka ügyében hozott intézkedésekkel sem ért egyet. Az igazi gondok szerinte elvi természetűek, az '56-os ellenforradalom hivatalos megítélése és az Erdély kérdésében tanúsított álláspont a vezetés részéről, hogy ti. nem teszi szóvá nyilvánosan a romániai magyarság elnyomását. Ezek az igazi okai az írók körében jelentkező ellenzéki érzületnek. - A közgyűlést ilyen körülmények között a politikával való szembenállás fogja jellemezni. Ő ezt a magatartást helyteleníti, de a maga részéről az ilyen fajta megnyilvánulásokkal szembefordulni - az említett elvi okok miatt - nem tud. A végső következtetése az, hogy az Írószövetséget fenn kell tartani és meg kell találni valami közös platformot, hogy a politika is tegyen engedményeket.

Budapest, 1986. november 13.

                                                                                                          Köpeczi Béla

MOL XIX-J-9-b-Min. 2870-1986. 166. d.

Ezen a napon történt március 29.

1905

Rejtő Jenő („P. Howard”) magyar író (†1943)Tovább

1912

A Déli-sarkról visszatérő Robert Falcon Scott kapitány és bajtársai (Wilson, Bowes, Oates) életüket vesztik a hóviharban (Scott naplójába...Tovább

1919

A Forradalmi Kormányzótanács közzétette – többek között – XIV. számú rendeletét a nevelési és oktatási intézmények köztulajdonba vételéről...Tovább

1946

Megalakul a MASZOVLET (Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt), a mai MALÉV elődje.Tovább

1971

Kiss Manyi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő (*1911)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő